Friss Ujság, 1949. november (54. évfolyam, 254-278. szám)

1949-11-27 / 276. szám

4 FRISS ÚJSÁG 1949 november 27. vakarna® • •Örökre a szívünkbe zártuk MIRŐL BESZÉL A TÁJSZÍNHÁZ NAPLÓJA? ! Terezőcsáton, Herbolyán, Sajószent­­­­péteren, Rudolftelepen, Perecesen talán csak hírből ismerték eddig a színházat. Vagy talán még hírből sem. A Miskol­ci Nemzeti Színház tájszínháza azon­ban elvitte hozzájuk az igazi művésze­tet. Elvitte faluról falura, bányatelep­ről kisközségbe Moliere, a halhatatlan francia komédiaíró „Tartuffe’’ című da­rabját és a ,Moszkvai jellem” című­ szovjet vígjátékot. A ,,Moszkvai jel­­lem”-et 18, a „Tartuffe''-öt 16 ízben játszották. A tájszínház naplójában ne­hézkes betűkkel rótt emléksorok tanús­kodnak arról, hogy a dolgozó magyar nép, a munkás és a paraszt szereti a művészetet. ..Minél több ilyen színdarabot" Herbolya kisközség, amelyet úgyszól­­­vájs csak a szénbánya iparvágányán lehet megközenteni. A herbolyai Géczi János a Moszkvai jellem előadása után ezt írta: „Sohasem fogjuk elfelejteni, amit hallottunk a színtársulattól.’ Rudolftelepen Kalotai Bertalan így érzett és így írt a Moszkvai jellem ha­tása alatt: „Kérem az elv­társakat, hogy­­minél gyakrabban jöjjenek hozzánk, hogy jobban megismerjük a szovjet kul­túrát. Nagyon sokat lehet belőle tanul­ni." __ És nagyon-nagyon megszívlelendők !Lengyel János sajókazai dolgozó em­léksorai: „Már hamarabb kellett volna jönni a falu népéhez. De most is na­gyon szép. Köszönet." Moliere vígjátékáról, a „Tartuffe”­­-ról Sajószentpéteren Holló Ferencnek ez volt a véleménye: „Kívánom, hogy minden eldugott faluban játsszák a darabot/’ Konyha Sándor azt is meg­mondja, miért: „Ez a színdarab — írja — nagyon szívemre hatott, mert felvilágosítást adott előttem is ismeret­len kizsákmányolókról és kérem a szín­társulat igazgatóját, hogy minél több ilyen színdarabot hozzanak a magyar nép elé, hogy tanuljunk belőle, hogy méltó ellenfele tudjunk lenni a kizsák­­mányolóknak Bemutató : 16 előadás után A tájszínház tizenhat előadás után­­visszatért a városba és bemutatta Mis­kolcon a „Tartuffe"-et. A színházat a miskolci és diósgyőri dolgozók színe­­java töltötte meg. Lelkesedésük még a vidék dolgozóinak elragadtatását is fe­lülmúlta. Amikor a képmutató Tartuffe sorsa beteljesedett és legördült a füg­göny, a legszívesebben ottmaradtak volna a színházban, hogy mégegyszer végignézzék az egész darabot. Tavaly több mint nyolcvan darabot adott elő a színház, főként rossz ope­retteket, silány előadásban. Az idén állami színháza van Miskolcnak, amely­nek kiemelkedő, jó munkáját 8000 állandó bérlő bizonyítja. Nyolcezer diósgyőri és miskolci munkás, üzemi dolgozó, honvéd, diák és értelmiségi jár állandóan abba a színházba, amely tavaly tátongott az ürességtől. Példátlan sikersorozat és tervek a jövőre A vidéki színházak történetében pél­dátlan sikersorozat jelzi a Miskolci Nemzeti Színház útját, Szétjáró Ferenc igazgató munkáját és a társulat művé­szi fejlődését. Egymásután 25-ször ját­szották a „Dohányon vett kapitány”-t és még ma is játszanék, ha a bérlet­rendszer nem kötelezi őket az új bemu­tatóra. A következő darabot, a „Film­­csillag"-ot 18-szor játszották is min­­denki azt mondja: jobban, szebben, mint Budapesten. De nem állnak meg eddigi eredményeiknél. Tovább dolgoz­nak, továb tanulnak, a tájszínház mel­lett ifjúsági színházakat létesítenek és Katajev ,A távolban egy fehér vitorla" című dramatizált regényét mutatják be az ifjúságnak. A gyermekeket eredeti szovjet mesejátékkal, „Az elvarázsolt festmény"-nyel lepik meg. Ma délelőtt indítják meg vasárnapi előadássoroza­tukat „A Szovjetunióval a békéért" címmel. A legszebb bírálatot a páratlan szo­cialista munkateljesítményt nyújtó, hír­neves alberttelepi bányászok írták le­velükben: „A Miskolci Nemzeti Színház dolgo­zóit örökre a szívünkbe zártuk, akik már másodízben hozták el hozzánk a szocialista kultúrát." ­ Mihály, a révész vidáman­­evez, pedig a teher is megnöve­kedett hajnal óta a ladikban, meg aztán víznek felfelé halad­nak hazamenet. Talán a novem­ber-reggeli napfény deríti az öreget, talán a vadászzsákmány, ami a ladik alját párnázza: hu­szonkilenc vadliba, meg három kövér tőkés-gácsér! Igaz, a haj­nali húzás eredménye elsősor­ban a vadász dicsősége, de neki is van része benne, ő fi­gyelte meg a libák járás-kelését, ő választotta a nádas sűrűjében a leshelyet. A vadász a város­ban él, a puskához ért, de a la­dikkal, meg a lapáttal biztosan meggyűlne a baja. A vadász szeme, füle jó, nincs is még túl a harmincon, mégis, ő, a vén­ember figyelmeztette a feléjük húzó csapatokra, holott a sze­m­e lassan-lassan felmondja a s­zolgálatot, bal füle meg a há­rom esztendő előtti kemény té­len teljesen berekedt. A vadász előtte kuporodik a ladikban. Bütyköst húz elő a zsebéből. Kortyol belőle, aztán hátranyújtja. — Fáin­! — dicséri az öreg az Italt. Deres harcsabajuszán ott­maradt egy-két csöpp, azt elirá­nyítja keze fejével a szája szélére, onnan a nyelvére kapja, úgy íz­leli. Vájjon mi lehet? Nem tör­köly, nem szilva, nem eper. Si­mán csúszik le a gépén, mint az olaj, belül meg barátságosan melenget. Fúrja a kíváncsiság az olda­lát:— Minek tiszteljem ezt a jó­fajtát? Vodka. Orosz vodka. Az őszi vásáron vettem. Az öreg ettől se okosabb, de elismerően ismételgeti: — Vodka ... Vodka ... — s büszkélkedve. — A fiam is fenn járt a vásáron a menyemmel. Kedvezménnyel utaztak ... — Tetszett nekik a Vásár? — A menyem a divatot nézte. A fiam­ meg nem győzte dicsérni a szovjetbeli gépeket... Hinné az ember, hogy egy gép annyi mindent tud! — Li-lik-klik-lik-klik­ -- hallat­szott felettük egy kószáló vad­liba riadt hangja. — Keresi a csapatját — kap­ja fel fejét az öreg s lefékez a lapáttal. — Nem lövünk rá? Többes számban mondja, úgy érzi, egy a vadásszal, aki azon­ban aggodalmaskodik: — Nagyon magasan száll! — Meg kell próbálni. Hátha kilesz a harminc. A vadász megpróbálja. Nem lett ki. — Nehéz a mozgó ladikból — vigasztalja a vén ember és­ fur­fangosan visszatér az italra: — Vájjon miből főzik azt a vod­kát? Az ízb­ől nem bírok rá­­gyönni... A vadász megérti. Mosolyog­va nyújtja a bütyköst: — Kóstolja tovább, Mihály bácsi! Az öreg jól a bütykös fene­kére néz. Megoldódik a nyelve. Nagyokat csobban a víz, ahogy bele-beleszánt a lapát. Muzsi­kával kíséri a szóáradatot: — Azér az a pesti vásár még­is más, mint a vidéki. Itt hiába kerestünk a gyereknek gumi­csizmát. Ott meg száz között válogatott az anyja. Pesten több a gumicsizma, pedig kevesebb a sár, meg a hó ... Ott kéne több, ahol több a latyak... •— Bizony ez igaz ... — Mert jó találmány ál. Csak télen hideg. Cinege-kapca kell bele, hogy ne fázzon a gye­rek lába. —• Cinege-kapca? Hát az mi fán terem? Hamiskásan hunyorgat az öreg. — Fűzfán... Többnyire fűz­fán. De megterem a nyíren, meg a nád szárán is ... A vadász tréfálkozik: — Tán cinegét fogott a feje a vodkától! Érti az öreg a mókás beszé­det:— Nem fogott az! Tudom én ezt a mondást. A tökfejű em­berre szokták mondani, mivel a cinege szereti a tökmagot, oszt tökbül csinálnak néki kelepcét... Nem mondok én butaságot... Gyerekkoromban hordtam a ci­nege-kapcát, a fiam is hordta, míg fel nem cseperedett... Sok szegény ember pereputtyát bol­dogította télen. A piciny madár nagy jót tett a szegénységgel. Az öreg a vadász zsebéből kikandikáló butykosra sandít: — Az a vodka kisüsti. Abban már biztos vagyok. Harmadszor is hozzákerül a bütykös. Egy hajtásra kihúzza a maradékot: — Mindig akkor fogj' el, mi­kor az ember kezd rájönni az ízire... Szaporán nekilát az evezésnek: — Megmutassam-e, miből lesz a cinege-kapca? Akad útközben kettő-három is ... A cinege szövi a fűz, a nyír, a gyékény-buzo­gány, a bogáncs finom gyapjú­ból. Olyan puha, olyan tartós, hogy nincs az a szövőmester, aki utánacsinálja! A ladikot a parti fűzfák alá irányítja. — Ehun az első — s rámu­tat egy zacskó formájú vala­mire, ami hánccsal var, odaerő­sítve a fűz lehajló ágára. — Ehun a cinege-kapca! Hogy sa­ját szemével lássa, aki hitet­len... — Függő cinegefészek — mondja a vadász. — Az hát! Azon a kis bebú­­vón szálldos ki-be a madár. Agyat vet az alján. Abba rakja az anya a babszemnyi tojásokat, olyik féltucatot is... Szellő rin­gatja a csupasz porontyok böl­csőjét ... Szél, vihar hiába csapdossa, erősen függöget az ágon­, a víz felett. — Ebből lesz a kapca? — Ebből. Csak fel kell has­­gatni késsel a bebúvónál. Egye­nest rá van szabva a gyerek lá­bára... Hiszi-e mán? A vadász a himbálódzó ma­dárfészket nézi. Milyen találé­kony a szegényember, hogy se­gítsen a haján! Cinegemadár fészkéből lett a gyerek kapcája, mert a szülőknek nem tellett kapcarongyra se ... Most már telik harisnyára is a gumi­csizmába ... A fészek játékos árnyat vet a víz tükrére ... Üres ... A cine­gepár bogárság után csatangol, hogy megtömje a hegyecskéjét. Ősszel csapatba verődnek a ci­negék, úgy indulnak vadászatra. A vén ember ellódítja a ladi­kot: — Nincs jobb, melegebb a ci­nege-kapcánál a kerek világon. Mit csinál­nák, ha a gyerek nem akarja? Megpróbáltam rávenni, de neki állt feljebb: „Szégyelje magát, nagyapám! Pusztája a hasznos madár fészkét!” Mert ilyen gyerek... így beszél ve­lem ... Még a tanít engedi! A Napnak fordul. Jólesik ba­rázdás arcának a szelíd melen­­getés. Szíve felmelegedik a nap­sugarakban. Hangja is megeny­hül: — Igaz, itt meg az új iskola tanítja... CINEGE-KAPCA Elbeszélés. írta: Lestyán Sándor Leslyán Sándor író, lap-főszerkesztő. Budapest kétezerév­es történetének egyik legalapo­sabb és legképzettebb krónikása. A fővárosi és a külföldi színpadokon számos színdarabját ját­szották nagy sikerrel. Több életrajz-regényt írt. Csak a felszabadulás után jelenhetett meg „Az ismeretlen Táncsics’’ című tanulmánya. Az utolsó években írt elbeszéléseiben a természet va­rázslatos birodalmát festi. Az erdő, a mező, a nádas ember­­es állatvilágának életét tárja az olvasók elé elragadó színekkel, a valóság ábrázolásával. BALGA LIPÓT BALLADÁJA Bri­sszelből jelentik: IT­. lápot vart belga király amerikai segítség­gel ,vissza atar­tózái Belgium trón­jára, ami Belgium teljes mureshael­izálását és nyo­morát­­kitemjtené. A Balga Kommumdata Párt meg nyiatkoztutdt­o­tt költe, amelyben isi Menti, hogy ellenzi a király visszatért­ét és m­­osét­, királysági afiinimformát. A spárt a népi köztársaság megterem­­tését kívánja. tápét király, belga király Gondolt merészt s nagyot, Hisz én — úgymond — száműzve bár, De még király vagyok! Bepakol hát, — már zsákba van A Marshall-tervezet, S megindul Belgium fel, Hová az út vezet. De ott elébe áll a nép: Be nem jön itt sohal Hitlerrel dolgozott s ma az USÁ-nak zsoldosa!­sis mert ott kívül tágasabb, Csak menjen hát tovább, Lehet király, de „belga” nem. Legfeljebb „balga" báb! Változások a rádió műsorrendjeim A magyar rádió­­december 1-től min­den héten hétfőn délután 15 perces adást sugároz az állami gazdaságok dolgozóinak, minden szerdán délután 15 percig a földművesszövetkezetek tagjainak. Szombaton délután termelő­szövetkezeti csoportok és állami gaz­daságok problémáival foglalkozik a rádió 35 perces adásban. Kibővül a rádió­­ vasárnap reggeli műsora is. Jövőben könnyen érthető feldolgozásban rendeletismertetéseket közvetít. A Petőfi-­rádió december 5-től reggel 5.30 és 6.45, 8.30 és 10.30 kö­zött, délután pedig 5 órától éjfélig közvetít műsort. A jóból is megárt a­zok! — mond­­ja a közmondás, és ezt az igazságot élénken szemlélteti az az eset, amely Berlin angol övezetében történt. Az angol katonák ugyanis felrobbantot­ták Hitlerék egyik régi betonbun­­kerjét, de a biztos siker kedvéért olyan sok dinamitot tömtek bele, hogy a siker valóban nagyobb volt, mint amekkorát vártak. A robbanás nemcsak a bunkert vetette szét, ha­nem a környező házak ablakait, és részben falait is. Berlin angol öve­zetében a sok élelmiszer- és más egyéb csökkentéssel szemben végre valami robbanásszerűen emelkedett, és az a­ lakásínség...

Next