Függetlenség, 1881. február (2. évfolyam, 31-58. szám)

1881-02-01 / 31. szám

Budapest, 1881. — Második évfolyam. Szerkesztői iroda kiadó hivatal Budapest, IV. koronahs me­­ntora S. is. Csak bérmentes leveleket fogadunk el. Kéziratokat nem küld­ü­nk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR : Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre........................................ifi frt Félévre.......................................... 8 frt Negyedévre.................................. 4 frt Eggy hóra............................... frt 40 kr. Egyes szám­ára: 5 kr. r~n I ----------------­ I .na te 31# szám. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kedd, február 1. Szerkesztői Iroda és kiadó­hivatal Budapest, IV. koronaherczeg-utna 3. sí Elfífizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők A lap czim­ét és az utczét pontosan meg­­jelölni kézdik. E h­irdetéseket és nyilttexak­et árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal A kereskedők és az uj adók. (L. K.) A képviselőház harmadszori olvasásban is elfogadta az uj fogyasztási adókról szóló javaslatot; a főrendiház tár­gyalásának eredménye és a harmadik faktor, a fejedelem szentesítése iránt nincs Senki, ki írótel­k P.d­ió.h­. A b­roiir­ól«*!TM / --- — ——---j---- ---T *- J vavonL lépésének idejétől tehát csak azon időket választ el, mennyit a híres 35. §. meg­hatalmazása alapján a kormány által ki­adandó rendeletek elkészítése vesz igénybe. Három milliónyi új adó, nem is szá­mítva a tetemes kezelési költséget, a ke­reskedelemre vetett oly teher, a­mely megérdemli figyelmünket akkor is, ha teljesen szabad kéz nem adatott volna a kormánynak, s ha elvi jelentősége nem volna is a dolognak. De e két utóbbi körülmény olyan, hogy azok teljes meg­­világítására szükségkép törekednünk kell, hogy legalább ezek helyes felhasználása által a veszett fejszének nyele kerüljön, vagy, ha lehetséges, más oldalról teljesen kárpótoltassunk. Az új fogyasztási adó alá vetett tár­gyak részint teljesen behozatali czikkek, részint olyanok, melyek be is hozatnak, de itthon is termeltetnek A törvény vég­rehajtásánál erre főkép gondot kellene fordítania a kormánynak. A tárgyak, melyek itthon is termeltetnek, nem okoz­hatnak fejtörést, mivel a termelési vagy gyártási hely még a legkönnyebben el­lenőrizhető. De ugyan­ e tárgyak azon mennyisége, mely importáltatik, valamint különösen a kávé, mely egyedül behoza­tali czikk, hogyan fog megadóztatni és ellenőriztetni ? A kormány az ország határán bizo­nyára nem fog vámvonalat felállítani és ezzel, ennek elmulasztásával szabad útja van annak, hogy a külföldről behozott czikkek, el­vona­tván a megadóztatás alól, olcsóbbak lesznek, mint a honi termelés, szab­ad útja van annak, hogy ~ —“sj kereskedelem és ipar rovására a külföld és a külföldi gyarapodjék. A törvény megvan , azt végrehajtják. Kereskedőinknek tűrniök kell szépen, szó nélkül. Nincs joguk remonstrálni. A kor­mányt támogató , azt vakon követő, minden javaslatát föltétlenül megszavazó képviselőket a kereskedők többsége segített megválasztani. A kereskedők többsége eddig irtózott a szótól hogy: ellenzék. Most itt a törvény. Tanulják meg gyakorlatból, hogy az a párt, melyen oly szívóssággal függött, mennyire védi és őrzi épen az ő érdekeiket. Három millió forintot remél a kormány ez adónem jö­vedelméből a defic­it födezésére fordít­­hatni. Hogy e három millió behajtása mibe kerül, az mellékes dolog; hogy e három millió jövedelem a kereskedelem­nek mennyit árt, az bagatell; hogy a defic­it problematikus kisebbítése talán háromszor, talán tízszer, talán százszor több kárt okoz a kereskedőknek, az már nem tartozik a kormányra. Pedig a lánczolatnak, ez csak az első szeme. Az étvágy evés közt jő meg. A czukor, kávé és sör után jön a többi fogyasztási czikk, a legelső falat kenyértől kezdve a legutolsó patkószögig, nem fog­nak megkímélni semmit, mi jövedelmet ígér, mert a Moloch éhes, a Molochnak ennivaló kell, az egyetlen mód pedig, mely által takarítást lehetne elérni, mely­­egymagában képes volna elenyésztetni deficzitünket, a hadsereg létszámának, szolgálati idejének leszállítása, ne nyúlj hozzám virág és inkább menjen tönkre az egész ország, inkább legyen össze­törve minden, mi a polgárt fentartja, mintsem a zöld tollas urak kedvtelései csak a legkisebb mérvben is megszorit­­tassanak. Valóban, sok a tanulni való ez uj törvényből. Kereskedőinken függ azon­ban, hogy akarnak-e tanulni. Kereske­dőinknek kell megmutatni, akarják-e, hogy a tételük ellen mért csapás meg­­szünjék-e, vagy pedig azt még több is kövesse. Most egyelőre csak három tárgy van, mely adó alá vonatott. A három tárgy után jön a többi, jönnie kell, mert a szükség, a kényszerhelyzet, karöltve a gyámoltalansággal kényszeríteni fogják a kormányt. Vajjon meg fogják-e épen a legjob­ban érdekeltek tanulni azt, hogy a dol­gok e sorrendjének egyedül ők az okai? Gondolkoztak-e rajta, hogy e kormány támogatóit ők segítettek megválasztani és most, midőn a legjobban meg vannak ijedve a vállaikra rótt tehertől, most, ha az ellenzék erre figyelmezteti őket, épen e kormány támogatói kiáltják tele a le­vegőt, hogy az ellenzék korteskedik. Kereskedőinken a sor, hogy ezt el­­higyjék és továbbra is bizalmukkal meg­tisztelve a „rendet megzavarni nem ha­gyó“ kormányt támogató képviselőket, azok által hagyják maguk alól rángatni a gyékényt. A kihívás megtörtént. Jobbkor a törvényt megalkotni, a fogyasztási adók új sorozatát megkezdeni nem lehetett. A magyar kereskedés megkapta az első csapást. A többi majd jő egymásután. Ám hidjék a kereskedelmi körök tovább is, hogy a Kormány velük jót akar. Mi nem his­szük, hogy ennyire kö­zönyös, ennyire vak lehessen valaki sa­ját érdekei iránt. Nem his­szük, hogy a kereskedők továbbra is kétségben ma­radhassanak az iránt, hogy nemcsak kormánypártiságuk nagyon ros­szul lett jutalmazva, hanem hogy a lépcsőn, mely a tönkretétel felé visz, spec­iális lökést kaptak, hogy e lökések ismétlődni fognak. Ha azonban a közönyösség, a vak­ság már oly fokú, hogy e legújabb tör­vény sem képes őket abból felrázni, ha e legújabb törvény után is elhiszik azt, hogy e rendszer őket kíméli, akkor ne vegyék rossz néven, ha a tönk bekövet­keztével a gúnyos sors fülekbe kiáltja : Magad akartad! — jan. 31. A pénzügyminiszter a képviselőház mai ülésén csakugyan benyújtotta a pénzügyi köz­­igazgatási bíráskodásról szóló törvényjavaslatot. A javaslatot főbb vonásaiban következőkben is­mertetjük : A pénzügyi bíróság hatásköre kiterjed: I. adóügyekben 1. a törvényhatósági köz­­igazgatási bizottságoknak mindazon határoza­taira, melyek : a) a földadó, házadó, I, II. és IV. osztályú keresetad­ó, az általános jövedelmi pótadó, a vadászati adó, a tőkekamat- és jára­dékadó s a hadmentességi díj mérvének meg­­állapitása iránt; b) a fennálló törvények értel­­­­mében járó adómentességek iránt; c) az adó­­ hibás kiszámítása, az adótárgy megszűnése vagy az ugyanazon adótárgy többszörös megadóztatása miatt járó adóleirás iránt; d) az 1876. XV. tör­­vényczikk 49. §-ában említett elemi csapások által okozott károk rendkívüli eseteiben járó adóelengedések iránt; e) az 1876. XV. tör­vénycikk értelmében a közadók behajtásával megbízott törvényhatósági községi (város), vagy állami közegek által a zálogolás és árverés körül követett eljárás elleni panaszok iránt f) az adózókra az 1876 : XV. törvényezikk. 15., 40. és 77. §§-ai alapján kirovott pénzbírságok iránt; g) a községi (városi) és állami közegek ellen az 1876: XV. törvényezikk 47., 55. §§. 7. pontja — 68., 69. és 72. §§-ai értelmében megállapí­tott kártérítési kötelezettség iránt hozattak; 2. az egyenes adófelszólamlási bizottságoknak azon határozataira, melyek a harmad osztályú kere­setadó, a bányaadó és a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adója megálla­­pitása iránt hozattak; II. illeték ügyekben: a kir. pénzügyigaz­­gatóságoknak azon határozataira, melyek az ille­tékek mérvének megállapítása, vagy az illetékek kiszabásánál alapul vett adatok helyes, vagy nem helyes alkalmazása iránt hozattak; III. a felek és a pénzügyigazgatás közt fenforgó mindazon vitás kérdésekre, melyeket a pénzügyminiszter, mint adó- vagy illetékügyekre vonatkozókat, a pénzügyi közigazgatási biróság hatáskörébe rendeletileg utal. A biróság birói hatalmát a király nevében gyakorolja, s adó- és illetékügyi osztályból áll. A birák miniszteri tanácsosok vagy osztálytaná­csosok, kir. táblai birák, továbbá az orsz. gazd. egyesület s a budapesti bér.- és iparkamara kül­döttei. A bírósághoz intézendő jogorvoslatok­­ fel­­a sérelmes hatósági végzés kézhez vételétől szá­mított 15 nap alatt kell benyújtani. A semmi­ségi panaszokra nézve végzés, a felebbezésekre nézve ítélet alakjában mondandó határozat, me­lyet mindkét esetben indokolni kell. A tör­vény hatálya Horvát-Szlavonországra is ki fog terjedni. A javaslatra még visszatérünk. A főrendiház folyó évi február hó 1-én 11 órakor ülést tart. Az országgyűlési szabadelvü párt ma eríi értekezletét Vizsolyi elnök megnyitván, első­sor­ban tárgyalás alá vétettek az igazságügyi bi­zottságnak a csődtörvényjavaslat 15—49, 64, 85—87, 92, 127, 210, 212 és 214. §§-ra nézve javasolt módosítványokra vonatkozó jelentése. Pauler miniszter tüzetesebben indokolta a bi­zottság megállapodásait s azok elfogadását hozta javaslatba. Az értekezlet az igazságügyi bizott­ság javaslatát elfogadja, azonban az ügyet nem tekinti pártkérdésnek. Ezután a mentelmi bizottság jelentései vé­tettek tárgyalás alá. Szalay Imre, Herman Ottó és Mocsáry Géza mentelmi ügyeikben Szlávy Oliviér előadó részletesen előadta a mentelmi bizottság tárgyalásai menetét s indokolta a bi­zottság javaslatát. Az értekezlet a bizottság ja­vaslatát elfogadta, azzal a kijelentéssel azonban, hogy e tárgyat sem tekinti pártkérdésnek. Ezzel az értekezlet véget ért. A telekkönyvvezetők országos egyletének egy kül­döttsége ma megkérte Dárday Sándor képviselőt, hogy egy kérvényt nyújtson a képviselőházhoz, melyben az egylet azért folyamodik a házhoz, hogy a telek­könyv­vezetőknek állami szolgálatba léptük előtt a m­inicípiu­­moknál eltöltött szolgálati éveik nyugdíjazás esetén be­számíttassanak. Dárday szívesen megígérte a kérvény benyújtását, s a holnapi ülésben fogja az elnök bejelen­teni­­ a folyamodványt, melynek méltányos kívánsága ide­ző helyen remélhetőleg figyelembe vétetik. A sajtó m­egrendszabályozása. A képviselőház előtt ma egy csodálatos kérvény feküdt. Maros-Torda megye törvényható­sága arra kéri benne a képviselőházat, hogy a sajtószabadság korlátozása iránt tegyen lépése­ket. Azt hittük , a képviselőház egyszerűen megmosolyogja ezt a kérvényt, épp úgy, mintha valaki púderes, ezopfos parókával s a múlt szá­zad kicsipkézett, kitömött divatja szerint jelen­nék meg a t. házban, s aztán szépen eltéteti, a­hová való, az irattárba a poros akták közé. Hisz utóvégre is ez a kormány szabadelvűnek nevezi magát, s a szabadság, s épen a sajtó­­szabadság korlátozásában már csakugyan bajos szabadelvűséget találni. De hát a képtelen nem mindig lehetetlen, s a kérvényi bizottság indít­ványát, mely szerint Maros-Torda megye kér­vénye a minisztériumnak felhasználás végett ki­­adatik, a képviselőház többsége elfogadta. Valóban kíváncsiak vagyunk rá, hogy és miképen akarja a kormány a sajtó­törvényt re­formálni. A­mi az anyagi jogot illeti, aligha jut­hat a tisztelt szabadelvű uraknak eszébe, a csak most életbe lépett büntető törvénykönyvnek a sajtóra vonatkozó határozatait megbolygatni akarni. Hisz ez a büntető­ törvénykönyv megtett mindent, a­mit mint az anyagi jog szabályozó­jának megtennie módjában állott, hogy a sajtó mozgását lehetőleg szűk korlátok közé szorítsa. A sajtó útján elkövethető vétségeknek mind számát megnövelte, mind büntetéseit megsúlyo­­sította. Valóban, épen nincs köszönet benne, hogy a külön sajtó-büntetőtörvényt megszüntette a törvényhozás, mert az új bdő tkvnek az az egy fejezete, mely a spec­iálisan sajtó útján elkövethető vétségek megtorlásáról intézkedik, azért a látszólagos szabadelvűségért, hogy a sajtóról szóló intézkedések is a közönséges bün­tetőtörvénybe vannak foglalva, Így hát csupán arról lehet szó, hogy a sajtó-büntető eljárásban, vagy, a­mi különösen a a napi sajtót illeti, a hírlap-alapítás feltételeiben történjenek változások. A­mi az eljárást illeti, mindenesetre mi is előnynek tartanók, ha a sajtó-ügyek s az egyéb büntető-ügyek közt az eljárásra nézve minden különbség megszűnnék. A sajtó akkor a legszabadabb, ha sem anyagi, sem alaki tekintetben spec­iális intézke­déseknek nem tárgya. De az is nagyon termé­szetes, hogy az esküdtszéki intézményről, mely — a­mint azt a 48-iki törvényhozás rögtön fel­ismerte — és az annyi tekintetet igénylő sajtó­perekben egyedüli biztosíték arra nézve, hogy a summum jus nem válik gyakran summa inju­­riává, lemondanunk semmi szin alatt sem lehet. Az 1848. évi 18. t. ez. megtette a kezdemé­nyező lépést arra, hogy a magyar büntető eljá­rás liberálisan átalakulhasson, s most mikor az egész büntető eljárás kodifikácziójáról van szó, itt az alkalom, hogy a büntetőjog egy részében sikerrel érvényesített szempontot az egész bün­tető eljárásra kiterjes­szük. Ilyesmi azonban nem igen forog a kormány eszében. Egy ízben volt alkalmunk már jelezni, hogy a büntető eljárásról szóló kódex kizárja ugyan a merev bizonyítási formákat, de az ítélet­mondást úgy a tény- mint a jog-kérdésben­­ kinevezett bírákra bízza, a­kik ítéletüket csak­is a jog­kérdésben tartoznak indokolni. Megvalljuk, ilyen „reformhoz“ semmi hajlamot nem érez­hetünk, s ilyen áron nem szeretnék megvásá­rolni a sajtó kivételes helyzetének megszün­tetését. A­mi már magát a kérvényt s annak a miniszter által leendő felhasználását illeti, azzal szemben elvi álláspontunkat jeleztük már a fen­­tebbiekben. Azok a tanácskozások, melyek a sajtó ügyében most Francziaországban folynak, mindenesetre méltó ellenképül szolgálnak a ma­gyar parlament mai határozatához. Ha a magyar kormány Maros Torda megye reakczionárius kér­vénye mellett fontolóra veszi majd azokat a be­szédeket is, melyek most a franczia­ kamarában elmondatnak, egy nagy tanulságot vonhat le ma­gának belőlük, azt, hogy a sajtót megrend­sza­­bályozni nem lehet. Nincs törvény, mely mellett a journalista meg nem írhatná azt, a­mit akar, az egész csak stylisztikai ügyesség kérdése. Nagyon valószínű, hogy ez kárba veszett tanulság lesz. Sokkal régebben és sokkal alapo­sabban leszámoltunk már a szabadelvű kormány szabadelvűségével, semhogy föltehetnők róla, hogy átall felhasználni bármely olyan eszközt, mely hatalma gyarapítására, állása szilárdítására alkalmasnak látszik. Azért el vagyunk készülve, hogy a sajtó szabadsága ellen meg fog tétetni a támadás, bár­mekkora visszatetszéssel találkoz­zék is az Magyarország hamisítatlan közvélemé­nyénél. Ám jó. Mi nem ijedünk meg e támadás­tól, s meg vagyunk győződve, hogy a magyar sajtót elnémítani, vagy a hatalomnak tetsző irányba terelni se fogásokkal, se erőszakkal nem lehet. Az országházból. Ma még mindig tele ház volt. A foe­vas­­ Usi volt, s a kormány — meglepetéstől tartva az el­lenzék részéről — teljes számmal rendelte be a híveket. A gyűlés további folyamán kérvényeket tárgyaltak, ezúttal a szokottnál nagyobb érdeklő­déssel. Egy érdekes közigazgatási kérdés s a sajtó megrendszabályozása képezték a vita tárgyát, mind a kettőre nézve a kérvényi bizottság indítvá­nya értelmében határozott a ház. Az elnöki bejelentések után Szapáry Gyula pénzügyminiszter az 1880. évi közösügyi költségek fedezése czéljából pótlólag fizetendő összegről, a réz váltópénz szaporításáról, a 20 és 10 frankos, illetőleg a 8 és 4 forintos aranypénz finomsági tartalmára nézve megengedett eltérés megszorításá­ról, az 1880. november havában történt földrengé­sek által Zágráb városában és környékén megkáro­sított házbirtokosoknak nyújtandó kölcsön- és adó­­kedvezményekről, a szeszadóra vonatkozó 1878. XXIV. t. cz. némely határozatának módosításáról, a játékkártya bélyegilletékről, végül a pénzügyi közigazgatási bíróságról; Kemény Gábor b. föld­­mivelés-, ipar- és kereskedelmi miniszter pedig a kézi zálogkölcsön üzletről s az áruforgalmi statisz­tikáról szóló törvényjavaslatokat nyújtották be. Arra vonatkozó vita után, hogy a bélyeg- és illeték-törvényjavaslat egészben vagy csak négy szakasza tekintessék-e, a jogügyi bizottsághoz utalt­nak, s miután Tisza Kálmán erőlködése daczára s az elnök felszólalására, az ellenzék álláspontját a ház elfogadta, áttért a kérvények tárgya­lására. Csöndes napokból. Eredeti regény. Irta: Pétery Károly. ELSŐ RÉSZ. IX. (21. Folyt.) — Ez az önkénytelen lóvakarás, durva tisztek gúnyos sértegetése, káplárok durvasága most is felforralja véremet. No de reményiem, hogy még visszafizethetem az udvariasságot — kivált ha a sógorok oly virtuozitást fejtenek ki a retirálásban, mint a magentai csatavesztés után. — Az izlés sokféle. Látja Laczi, ez a Kölesy mily jól érzi magát a zsandár­csákóban. Oly gőgösen hordja a fejét, mintha az akasztó­fával megcsinált rend az ő vállain nyu­godnék. — Én magam is bámulom ez ember ar­­czátlanságát, — szállott közbe Ida. — Oly vak­merő arczátlansággal birálgatja a szabadság­­harcz magasztos eseményeit s gyalázza nagy embereit, hogy az undort nem vagyok képes irányában lefojtani. S e mellett aposzt&ziája mentségére elég szemtelen a haza nevét tolni előtérbe, s oly ostoba, föltenni, hogy ezt valaki elhiszi. — Nincs oly gonosztévő, — jegyzé meg Laczi, — bár mely adagával bírjon is a czynis­­musnak, ki gazsága mentségére morálisnak látszó ürügyet ne keressen. Polignactól Gui­­sotig, s Guisottól Napóleonig — minden zsarnok a rendet hangsúlyozta. Ez Kölesynek is vessző­­paripája. Apámat néha meglátogatja, de egy idő óta elmaradt, mert egyszer s másszor istenesen megizzasztottam. Valóban megfoghatatlan ez a Plátó-féle tol­­latlan állat. A féreg felgörbül, ha tapossák, a barom a rossz bánásra megvadul, csak ez a nyomorult féreg, melyet a föld urának csúfolnak, csak ez csókolja azt a lábat, mely gátolja, csak ez nyalja azt a kezet, mely korbácsolja. De elég ennyi a renegát hadról, térjünk más tárgy­ra. Találják ki, szép hölgyeim, idejöttemben ki­vel találkoztam a Hegyesfalvi rezidenczia fő­­utczáján ? — Talán a pohos Puchnerrel ? — mond­tar­. Képzelem, mint futsc e nagy melegben. — Verje meg a jégeső a pohosát, veszett volna Bukovinában, vagy a­honnan jött — mond Laczi. Most is ő volt az oka kalandozá­somnak, az adó-exekueziót nyakunkra küldte. Nem ő vele hozott össze rossz végzetem, hanem az osztrák nőoroszlányokkal, Brudáknéval és Pudnernével. A két hölgy elmosolyodott. — Még féltékennyé tesz, ha Pudnernéről beszél, mond Mari pajzánál. Úgy hiszem, arczán most sem hiányoztak a rózsák. Nemde virított mint a tavasz? Igen, mint a tavasz a képtárban, mond Er­­dőssy nevetve. De menjjük renddel, különben estig sem leszek velek kész. — Vágtatva hajtok a főúton — folytatá Laczi — a­mint rémületemre észreveszem, hogy az ut el van zárva. Bradákné és Pudnerné kö­zeledtek rohamléptekkel s egészen elfogták az utczát krinolinjukkal. Nem tudtam, mit tegyek, életem forgott kérdésben, mert ez a két nő, — gondoltam magamban — kérlelhetlenül fel­­forditja kocsimat krinolinjával. Pudnerné ügyessége mentett meg. Egy fél­­jobbat csinálva — eltűnt társa krinolinja mö­gött, s igy egy kis nyílás maradt, melyen baj nélkül áthajtottam, így életem a Pudnerné grá­­cziájából mentve maradt. — Hogy hálálja meg e grácziának ezt a szivességét ? kérdi Mari nevetve. — Már meg van hálálva — mond Laczi. Oly bókot csaptam a két aspasiának, hogy majd leestem a bakról. A bókot a két hölgy a legkecsesebben viszonozta, s e mellett Puchnerné oly bátorító­lag mosolygott rám, azt kell hinnem, hogy legalább is három kapitulácziót kiszolgált. — No ez ugyan szép dolog, — mond Mari, — ezt a két elegáns delnőt igy meg­­szállni. — Kivált Puchnerné oly elegáns dáma, hogy ritkitam a párját. Szeretném, ha széptevője Müller uraság megsúgná neki, hogy a kifestett arcz sokkal nagyobb hatással van este lámpa­fénynél. — Nem hittem, hogy ily éles nyelve le­gyen Erdőssi, mond Ida . Ezek azon fajához tartoznak, az úgy­nevezett szép nemnek, kikről lehetetlen máskép szólni, ha egyszer szóba jönnek. Hogy mily vé­leményben vagyok e hölgyekről, azt ugy hiszem, Ida kisasszony jól tudja. De most egy újságot kell mondanom. Ha szép hölgyeim a rejtélyes idegenről biztos tudósítást akarnak hallani, An­dor bácsit kell előfogni. Tegnapelőtt, midőn nál­­lunk volt, édes­apámmal susogtak róla, s azután, hogy valamit el ne lessek, kiküldtek a szo­bából. — Hát Laczi bácsi ösmeri ezt a Vámpírt? — kérdezé Mari. — Micsoda Vámpírt ? Mari zavarba jött s kérőleg lopva Idára tekintett , mintha bocsánatot kérne fecse­géséért. — így nevezik az ilyen rejtező, világkerü­lő embert; csudálom, hogy nem tudja, — mond Mari. — De arra feleljen, a­mit kérdeztem : ös­meri a bácsi az idegent ? — Azt kell hinnem, hogy közelről ismeri , egy párszor titkon volt is itt nála, leveleznek egymással, de a levél cziméből nem tudtam ki­venni az ismeretlen nevét, mert embere czimét használja, valamint a postán érkező levelei is e névre szólanak. Elég az hozzá, Marikám, Andor bácsi tudja a titkot, legalább tegnaptól fogva. Őt ölelgesse köröl s megvan a rejtély kulcsa, megvallom, magamat is bánt az ujságkivonás. így telt el a nap kellemetesen­­ nem za­varta meg semmi a szerelmesek közt az össz­hangot Este Masi minden kitelhető hízelgéssel vette körül atyját a rejtély kitudása végett. De az atya hajthatatlan maradt. — Édes hízelgő havasi rózsám, most nem mondhatok semmit, hanem azt ígérem, hogy egy pár hét múlva, ha máskép nem lehet, rohammal veszem be a bűvös kastélyt, ha oroszlányok őr­zik is. Most még hallgatnom kell, mert a titok nem az enyém. — Két hét, édes­apám, rendkívül hosszú idő, egész öröklét ; nem hiszem, hogy ki­bírj­am. — Egy kis türöm-olajjal megkenjük az idő kerekét, így majd hamarább elhalad. Gyomai nevetve rázta le nyakáról kedves leányát. Az egy hét eltelt. Zádorfalvi nem lett job­ban, sőt baja még súlyosodott. Andris sürgetésére s hogy ígéretét beváltsa, irt Balog Pálnak, azzal a hozzátétellel, hogy csak akkor jöjjön, midőn egy kis szabad időt vehet magának. Itt az ideje, hogy Zádorfalvi múltjáról fel­vonjuk a kárpitot. Zádorfalvi Lajos szép birtokú szülők vég­sarjadéka volt. Anyját négy éves korában el­­­­vesztette, s tízéves még alig volt, midőn atyja követte nejét az örök útra, s szeretett fiát egy két évvel fiatalabb nővérével árván hagyta. A kis Lászlót természetes és törvényes gyámja Zádorfalvi Gáspár vette magához, ki atyjának testvére volt. Kis­húga nevelését egy távoli nő rokona vállalta magára. Az öreg Zádorfalvi Gáspár, tudományosan művelt agglegény, öc­csét szenvedélyesen sze­rette, de mint fegyelemhez szokott kiszolgált katona oly szigorúan bánt vele, hogy az ön­becsét érző fiatal ember néha az elkeseredéshez volt közel. Egy szerencsésen választott nevelő, a men­­nyire lehetett az öreg ur kémszemeitől, — ellen­súlyozta a spártai nevelést, s az ifjú keblében a tudományos miveltség mellett a jónak és szép­nek magvát is elhintette, mely az ifjúnál ter­mékeny földre talált. Különösen mint republikánus, — abban az időtájban az ily nevelő ritka madár volt, — az ifjú költői keblében a függetlenség szeretetét, s a szabadság bálványozását ébresztette fel; a görög és római szabadság-hősök s az újabb korban a girondisták valának szive bál­­ványai. így érte el a 18-ik évét — az öreg arisz­tokrata Zádorfalvi későn vette észre, hogy a nevelőben, — mint Ő magát kifejezte, — kígyót nevelt keblében. — Kiadta az utat a nevelőnek, s öc­csét jogot hallgatni a pataki kollégiumba vitte el. Hasztalan volt az öreg minden ellenkező törek­vése, az ifjú keblében a republikánus eszmék oly mély gyökeret vertek, hogy azokat lehetetlen volt kiirtani. Még egy kisérletet tett. Befolyásával ke­resztül vitte, hogy megyéje gárdistának Zádor­­falvi Lajost választotta meg s küldötte fel Bécsbe. (Folytatása következik.)

Next