Szent István Egyetem, 2013 (15. évfolyam, 1-9. szám)

2013-01-01 / 1. szám

fókuszban az Egyetem Kellenek a közgazdászok! A jövő gazdasága a jövő befektetése címmel rendezett konferenciát novemberben a GTK Pénzügyi és Számviteli Intézete. PEKÁR ISTVÁN - Miként látja a magyar felsőoktatás sze­repét e témakörben? - kérdeztük a kon­ferencia egyik előadóját, dr. Csaba Lászlót, a Közép-európai Egyetem tanárát.­­ Úgy látom, hogy a magyar felsőoktatásban van egyfajta túlterjeszkedés, tehát túl sok pa­pírt adunk ki, és ezen papírok jelentős része nem elég versenyképes. Azzal a gondolattal egyetértenék, hogy valószínűleg kevesebb pa­pírt kellene kiadni és jobb minőséget. Sajnos, ami eddig végbement a felsőoktatási átszer­vezés révén, az a közvetlen költségvetési megtakarítások szempontján kívül mást nem követett. Azt gondolom, hogy elég sok olyan terület van, ahol ez baj. Ilyen a gazdasági kép­zés, ahol nemcsak Nobel-díjasokat kell ké­pezni, hanem sok szakembert a kis és közepes cégeknek, vidéki önkormányzatoknak is, mert rájuk is szükség van. Ugyanez vonatko­zik a nemzetközi és európai tanulmányokra és sok más területre, így például a kommuniká­ciós képzésre. A fiatalemberek kommuniká­ciós készsége gyenge, miközben ennek jelen­tősége megnőtt az üzleti világban. A felsőok­tatásnak tehát óriási szerepe van. A mező­­gazdaságban is kétfajta vállalkozó van, az egyik, aki már megtanulta az új szabályokat, tud mit kezdeni az Európai Unióval, és profi­tál belőle. A másik várja, hogy majd az állam segít rajta, de az nem tud rajta segíteni. - Előadásában kiemelte: azzal foglalkoz­zunk, ami igazán probléma. Úgy gondolja, hogy talán a jövő értelmiségének, diplomá­sainak is egyik feladata a „kijózanodás”? - Nagyon szép Szent-Györgyi Albert gondo­latot idézett dr. Zémán Zoltán, rámutatva, hogy az egyetem feladata a tudás gyarapítása mellett a független, gondolkodó polgárok „termelése”. Rendkívül nagy gondnak látom, hogy az oktatás sablonossá, tömegszerűvé vált, hiányzik a mester-tanítvány viszony az intézmények jelentős részében, és ezért a hall­gatók a „Hogyan lehet könnyen kreditponto­­kat szerezni?” szempont szerint választják a tárgyaikat, nem feltétlenül mennek azokhoz az oktatókhoz, akiknél valami hasznosat tud­nának magukba szívni, és a munkapiac kény­szere önmagában kevés lesz ahhoz, hogy nemcsak jobban kiképzett, hanem, ahogyan Szent-Györgyi megfogalmazta, független polgárok is legyenek. (Tudósításunk a 15. oldalon) Dr. Solti László Számadás idején k­özeleg a karácsony, ismét elrepült egy év, itt a számadás ideje. Milyen esztendőt hagyunk magunk mögött, és ami még fontosabb, vajon milyen lesz az előttünk álló? Nos, ami a 2012-es évről elmondható: biztos nem arany betűkkel íródik egyetemünk történetébe. Hiszen szinte az egész év azzal telt, hogy megpróbáljuk kivédeni a mind jobban nehezülő külső feltételeket, hogy sikerrel átvészeljük a diáklétszám csökkenését, az innovációs járulék és a szakképzési hozzájárulás elvonását, az 1,9 milliárd forintos nominális támogatás­csökkenést, az év végén ránk rótt 336 milliós zárolást, a korábban kormányzati finanszírozású jogtiszta szoftverek és az elektronikus információs rendszer költségének intézményekre terhelését - mindez talán jól érzékelteti azt a heroikus küzdelmet, amelyre kényszerültünk. És ha a körülmények dacára mégis lehet némi optimizmus bennünk, az csupán annak szól, hogy mindnyájunk munkahelye és sokunk Alma Matere, a Szent István Egyetem, mindezek ellenére még mindig áll a lábán és a magyar felsőoktatás megkerülhetetlen szereplője. Ennek azonban súlyos ára van, amelyet valamennyiünknek együtt kellett megfizetni. Már az év első felében olyan szigorú gazdálkodási fegyelmet léptettünk életbe, amely lehetetlenné tette, hogy a veszteséges egységek - figyelmen kívül hagyva a körülményeket - túlköltekezzenek. Akik a külső csodában reménykedve túltervezték bevételeiket vagy alultervezték kiadásaikat, rövid időn belül igen nehéz helyzetbe kerültek. A többiek szolidaritásával létrehozott kölcsönalap átmenetileg kisegítette ugyan őket, ám szembesülniük kellett azzal, hogy tartósan nem lehet szembe menni a gazdasági realitásokkal. Keserves és fájdalmas lecke ez, de a jövő elkerülhetetlen záloga. A Költségvetési Bizottság ülésein, a Dékáni Kollégiu­mokon és sok más fórumon óriási viták zajlottak elkerülhetetlenül, de nem haszontalanul. Paradox dolog egy válság közepén jótékony hatásról beszélni, mégis az a véleményem, hogy az előbbi nehézségek jót is hoztak az intézménynek. Mindenek­előtt azt, hogy immár senki sem reménykedik külső csodákban, égi segítségben vagy abban, hogy a fejünket homokba dugva nem kell szembenéznie a valósággal. Minden szükséges adat ren­delkezésre áll, tudjuk az országos és térségenkénti demográfiai mutatókat, nagyjából is­mertek a finanszírozási alapszámok, az egyes szakok iránti érdeklődés, a különböző intéz­ményi rangsorok, ezekre építve kell megtervezni a jövőnket. Muszáj, mert aki nem így tesz, az a nem is túl távoli jövőben kihalásra van ítélve. A legnagyobb elismeréssel kell szólnom azokról, akikkel az idén vállvetve küszködtünk azért, hogy a Szent István Egyetem ne sodródjon veszélyzónába. Elmondható, hogy ez sikerült - köszönet érte mindazoknak, akik elszenvedték. Az egyetem gazdálkodása a most véget érő évben transzparensebbé vált, mint korábban bármikor. Jó érzés volt megta­pasztalni az összetartozás és szolidaritás megnyilvánulásait azok felé, akik (néha önhi­bájukon kívül) nehéz helyzetbe kerültek. A segítőkészséggel azonban nem lehet vissza­élni, most az következik, hogy mindenki megtalálja saját túlélése anyagi alapjait. Talán szubjektív vélemény, de sajnos úgy érzem, a ránk szakadt terhek viseléséből sem egy­formán veszi ki mindenki a részét-ezen feltétlenül javítani kell. B­efejezésül annyit, hogy engem személy szerint nagyon megviselt az az intézkedés, amellyel (a Közalkalmazotti Tanáccsal egyetértésben) az étkezési utalványok elvételére kényszerültünk - ez épp a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb kis keresetű réteg számára jelent aránytalanul súlyos áldozatot. Többször is újraszámolva a lehetőségeket oda jutottunk, hogy az intézkedés visszavonására jelenleg nincs elegendő forrás, de arra megtaláltuk a módot, hogy a minimálbér közelében keresőket két havi étkezési utalvánnyal segítsük az ünnepek előtt. Jelképes ajándék, a velük érzett szolidaritás szimbóluma csupán, de fogadják olyan szeretettel, ahogy az Egyetem vezetése adja. Ezzel kívánok kedves mindnyájuknak áldott ünnepeket és boldog újesztendőt!

Next