Gyógypedagógia, 1982 (27. évfolyam, 1-6. szám)

1982 / 1. szám - Vinczéné Bíró Etelka: A gyógypedagógiai nevelés-oktatás tartalmi megújulása

VINCZÉNÉ BÍRÓ ETELKA A gyógypedagógiai nevelés-oktatás tartalmi megújulása 2034 Napjainkban a gyógypedagógusokat foglalkoztató témák között előkelő helyet foglalnak el a nevelő-oktató munka tartalmára, módszereire, eredményeire vonat­kozó kérdések és elemzések. A kérdéseket elsősorban a nevelés-oktatás nagyfokú tartalmi változásának, a helyi elemzéseket pedig az összegezés és előremutatás szándékának tulajdonítjuk. Miután az Oktatási, később a Művelődési Minisztérium elvi irányítása mellett e tartalmi megújulás kidolgozása az Országos Pedagógiai Intézet gyógypedagógiai osztályának a feladatát képezte és képezi, a szakterület érdeklődésétől indíttatva megkíséreljük a — bizonyos értelemben egységet képező — fejlesztési időszak leglényegesebb gyógypedagógiai tartalmi történéseinek rövid összefoglalását. A szóbanforgó időszak szemléletünkben az 1972-es oktatáspolitikai határozat­tal kezdődik és a különböző típusú halmozottan sérültek kisegítő iskolai dokumen­tumainak valamint az értelmi fogyatékosok óvodai programjának jóváhagyásával zárul, 1982-ben. A nevelési és oktatási tervek előzményei . Az 1972-es oktatáspolitikai határozat mind a hálózat bővülése, mind pedig to­vábbi differenciálódása, de a nevelő-oktató munka tartalmi gazdagítása szempont­jából is nagy lendületet adott a gyógypedagógia fejlődésének. Különösen a hal­lássérültek, az enyhe értelmi fogyatékosok valamint a halmozottan sérültek neve­lése és oktatása újult meg jelentősen. A hallássérülteknél például fokozatosan szorult háttérbe a beszédfejlesztés fonetikai elvének dominanciája, hogy az új do­kumentumokban e változást már az anyanyelvi nevelés új tantárgyi rendszere és a kommunikációt hatékonyabban fejlesztő módszerek reprezentálják. A kisegítő is­kola ugyanakkor a felszabadulás utáni első önálló — a középsúlyos értelmi fo­gyatékosoktól különválasztott — tanterve megvalósításával volt elfoglalva. Ellent­mondásokat is hordozott, hiszen a szakterület nehezen fogadta el az általános is­kolához való igazodást, ugyanakkor a specifikumok kidolgozatlansága miatt sa­játos módszereit nem tudta megfogalmazni, így a napi pedagógiai munkában a nevelők igen kevés konkrét segítséget kaphattak. Az 1972-es oktatáspolitikai határozat fontosságát a gyógypedagógia számára elsősorban annak tulajdonítjuk, hogy — általános érvényű lévén — lehetővé tette a szakterület feladatainak szinkronba kerülését egész közoktatásunk fejlesztésével. E szinkronban történő fejlesztés kétségkívül gyógypedagógiai-történeti jelentő­ségű. A fejlesztés feltételei is fokozatosan érlelődtek. A minisztérium a 70-es évek ele­jén határozta el, hogy a gyógypedagógiai oktatás tervezésének és tartalmi kidol­gozásának feltételeit megteremti. 1972 októberében kezdte meg munkáját először gyógypedagógus az Országos Pedagógiai Intézetben, majd 1973-tól létrejött a gyógypedagógiai csoport, később tanszék, elsősorban a kisegítő iskola területére vonatkozó feladatkörrel. Segítette az 1970-es tanterv bevezetését, új tankönyvek ki­dolgozását, végrehajtotta a tananyagcsökkentést a tantervekben, teljesítmény- és tudásszint méréseket végzett. A többi fogyatékos ágazattal az Országos Pedagó­­ g

Next