Gyógypedagógia, 1982 (27. évfolyam, 1-6. szám)
1982 / 1. szám - Vinczéné Bíró Etelka: A gyógypedagógiai nevelés-oktatás tartalmi megújulása
VINCZÉNÉ BÍRÓ ETELKA A gyógypedagógiai nevelés-oktatás tartalmi megújulása 2034 Napjainkban a gyógypedagógusokat foglalkoztató témák között előkelő helyet foglalnak el a nevelő-oktató munka tartalmára, módszereire, eredményeire vonatkozó kérdések és elemzések. A kérdéseket elsősorban a nevelés-oktatás nagyfokú tartalmi változásának, a helyi elemzéseket pedig az összegezés és előremutatás szándékának tulajdonítjuk. Miután az Oktatási, később a Művelődési Minisztérium elvi irányítása mellett e tartalmi megújulás kidolgozása az Országos Pedagógiai Intézet gyógypedagógiai osztályának a feladatát képezte és képezi, a szakterület érdeklődésétől indíttatva megkíséreljük a — bizonyos értelemben egységet képező — fejlesztési időszak leglényegesebb gyógypedagógiai tartalmi történéseinek rövid összefoglalását. A szóbanforgó időszak szemléletünkben az 1972-es oktatáspolitikai határozattal kezdődik és a különböző típusú halmozottan sérültek kisegítő iskolai dokumentumainak valamint az értelmi fogyatékosok óvodai programjának jóváhagyásával zárul, 1982-ben. A nevelési és oktatási tervek előzményei . Az 1972-es oktatáspolitikai határozat mind a hálózat bővülése, mind pedig további differenciálódása, de a nevelő-oktató munka tartalmi gazdagítása szempontjából is nagy lendületet adott a gyógypedagógia fejlődésének. Különösen a hallássérültek, az enyhe értelmi fogyatékosok valamint a halmozottan sérültek nevelése és oktatása újult meg jelentősen. A hallássérülteknél például fokozatosan szorult háttérbe a beszédfejlesztés fonetikai elvének dominanciája, hogy az új dokumentumokban e változást már az anyanyelvi nevelés új tantárgyi rendszere és a kommunikációt hatékonyabban fejlesztő módszerek reprezentálják. A kisegítő iskola ugyanakkor a felszabadulás utáni első önálló — a középsúlyos értelmi fogyatékosoktól különválasztott — tanterve megvalósításával volt elfoglalva. Ellentmondásokat is hordozott, hiszen a szakterület nehezen fogadta el az általános iskolához való igazodást, ugyanakkor a specifikumok kidolgozatlansága miatt sajátos módszereit nem tudta megfogalmazni, így a napi pedagógiai munkában a nevelők igen kevés konkrét segítséget kaphattak. Az 1972-es oktatáspolitikai határozat fontosságát a gyógypedagógia számára elsősorban annak tulajdonítjuk, hogy — általános érvényű lévén — lehetővé tette a szakterület feladatainak szinkronba kerülését egész közoktatásunk fejlesztésével. E szinkronban történő fejlesztés kétségkívül gyógypedagógiai-történeti jelentőségű. A fejlesztés feltételei is fokozatosan érlelődtek. A minisztérium a 70-es évek elején határozta el, hogy a gyógypedagógiai oktatás tervezésének és tartalmi kidolgozásának feltételeit megteremti. 1972 októberében kezdte meg munkáját először gyógypedagógus az Országos Pedagógiai Intézetben, majd 1973-tól létrejött a gyógypedagógiai csoport, később tanszék, elsősorban a kisegítő iskola területére vonatkozó feladatkörrel. Segítette az 1970-es tanterv bevezetését, új tankönyvek kidolgozását, végrehajtotta a tananyagcsökkentést a tantervekben, teljesítmény- és tudásszint méréseket végzett. A többi fogyatékos ágazattal az Országos Pedagó g