Gyöngyös, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1875-01-02 / 1. szám

IV. Évfolyam. 1875. / ( Évnegyedre 1 frt 55) --------------- } ) Egyes főszám| | Ara: 113 kr. ^GYÖNGY­Öm&WEB TÁMMAEMW • TÁRSADALMI, GAZDÁSZATI, SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden szomb­aton. \ ) (Előfizetési árak:^ rEgiu írre 6 frt — Fii­érre .. 8 frt — 1­86 szám. Előfizetés, levelezés és minden, a lap szellemi részét illető küldemény, ki­adó-hivatalunkba: csapó-utcza 622. sz. utasítandó. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratok vissza nem küldetnek. Hivatalos hirdetések is fölvétetnek, melyekért egyszeri hirdetésnél 1 frt. Kincstári illeték fejében 30 kr. előre fizetendő. (Hirdetési díjak:( ^ Minden hasábiott­y)|V petitsorhely után­­ ( 1 kr. ( Bélyegadó fejében­­ minden hirdetéstől ( 30 kr. ( Nyilttérben egy / petitsorhely ára: > 15 kr­­./JlS ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK a heti­lap 1875-ik év­folyamára. Egy évre......................6 frt — kr. fél évre......................3 „ — „ Negyed évre..................1 „ 50 „ Előfizetési pénzek a „Gyöngyös“ Szer­kesztő- és kiadó hivatalához küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, kérjük a t. közönséget aláren­deléseiknek mielőbbi megtételére. Visszapillantás. A merész hajós kedvesen pillant visza távo­zó hajójáról a tengerpartra, melyhez taln sok édes emlék fűzi; a jó honfi tekintete örönnel pi­hen meg azon téren, hol az édes hazáért le szebb verejték-gyöngyei elhullottak; ki veheti ái rész néven nekünk ? ha mi is megengedünk magunk­nak annyi örömet jó akaratú működésünk jutal­­mául, hogy a múltra vessünk egy futólag­ vis­­­szapillantást ? Hiszen oly szép, oly kedve élni még az emlékben is! Városunk és vidéke nyugodtan tekithet vissza ez évi múltjára, mert hízelgést senkirá­­nyában soha nem tanúlt ajkunk azon meggö­r­ződést hangoztatja: a társadalmi élet élénkebben, a közügyek iránti lelkesedés tevékeny­ebb, az egész szervezet öszh­angzóbban alig működhetett valahol, mint épen városunkban és vidékén, hol ez évnek sok gond és baj borította fellegein, áttörő napként ragyogott a tevékeny jóakarat. A megyei székhelynek annyi érdek­kel vitatott, egy időre háttérbe tolt, de függőben levő kérdése élénk mozgalmak színhelyévé tette mind vidékünk, mind irodalma szerény terét, melyben oly tehetségekkel és lelkesedéssel volt szerencsénk többször találkozni, melyekre büszke lehet ügyünk, s azon erős meggyőződést értelé meg nálunk, hogy ha városunk és vidéke nem felületes, hanem túl szerénység által takart valódi mély tudományú, erős lelkű és szent­ akaratú irodalmi, társadalmi, gazdászati erői elfo­­­­gadják a közjó érdekében fölajánlott küzdtért: úgy nincs ok félni, remegni a lap j^igője miatt. Minden létezőnek lényege az öss­zetartás, mely erőt, életet képes adni ; de mihelyt a fölosz­lás, bármely oknál fogva... beáll: a szétbomlott ele­mek talán ellenséges lénynek válhatnak tényező­­­­ivé, és pedig nemcsak az anyagi, hanem a szelle­mi téren is. És ez összetartás, még ellenfeleink által is méltó elismeréssel magasztalt egység képezi fény­pontját városunk és vidéke közel­múltjának. Ez egység, ez összetartás eredményezte s minthogy nem a mi érdemünk, dicsekedhetünk is vele, hogy annyi tevékenység, jóakarat, valódi testvériség, egyenlőség és szabadság helyévé lett e lapok tere, hol az elméleti tudós együtt küzdött a gyakorlati emberrel, a magasabb kör magá­hoz ölelte a jóakaratú tehetséget, az iparos erő­munkához szokott reszketeg kézzel emelt tollat a lakosság érdekében, a gazdász örömmel oszta meg jó tanácsát a földművessel, szóval: mindenki­­ mindenkiért küzdött! E küzdelem a legmagasztosb,a legdicsőbb és eredmény­dúsabb Ennek óhajtottunk mi kifejezést adni mind annyiszor, midőn magunkat ismerve s épen ma­gunk iránt lévén legszigorúbbak, az ellenkező né­zeteknek is minden tartalék - gondolat nélkül tért nyitottunk, tudva azt, hogy soha sem az egy­oldalú­­ elfog­u­lts­ág, hanem a „győzzön ami jobb“ elv termi meg a közjólétre és bol­dogságra nézve legbiztosabb, legédesebb és leg­­tartósb gyümölcsöket. Ha avval hízeleghetnénk a múltból magunk­nak, hogy talán az egységnek és összetartásnak mi is némi szerény tényezői voltunk, örömünk teljes lenne, és verejtékünk minden cseppjét meg­annyi drága gyöngynek tekintenék, de ha ezt sem érdemelhetnék ki, úgy legalább vigasz­talni és elégtéttel szolgálni fog azon tudat, hogy mi is arra törekedtünk, és közvetlen egyik czélunk­ az lesz, hogy az annyi jó er­ed­­mén­­nyel dicsekedhető egyetértést minden sz­enk­­vedélyesség mellőztével erősíteni és védeni törek­szünk jövőben is. ..?.s. A küzdtér tisztán áll, hol ismét elfoglaljuk helyünket és határozottan adjuk át magunkat be­kezdett munkánk folytatásának és egy bizonytalan PJ5! A €/ A. Remélj. Ne kérdezd tőlem oly sokat, Miért vagyok ily csüggedett ? Hisz könnyen csügged a kebel, Mely annyit vérzett, szenvedett. Fájlalja a sok bánatot, Mit bőven juttat a világ; De tűröm én, mig nem hal el Szivemben a szent honfi-lány! Ha jőni kezd az alkonyat S bevonja a derült eget, És csillagdús éjfél helyett Nem látni mást mint felleget: Sóhajt a bánat-dalta szív, Mely egykor oly vidám vala, De kétség közt vigaszra kél Egy szebb jövőnek angyala. A rózsa is ha hullni kezd, Közelgni látva a halált: Reményét nem hullatja el Nem, nem veszti el vigaszát. Lehűlt... mosolygva elpihen, Szép kelyhén nincsen hús panasz. Az vigasztal engem, mi őt. Hogy lesz talán még szebb tavasz. Szakolczay Ernő. GYÖNGYÖS, január 2.­ ­ A VILÁG ÍTÉLETE. Beszély. Irta : Medgyesy József. Színpad az élet, egy nagy színpad, melynek deszká­in mi halandók vagyunk a színészek. Nem én vagyok az első, de nem is az utolsó, ki ezt mondom. Legyen szabad nekem e mondást pár szóval megtoldanom: ha sikerült szereped, a nagy többség kritikája kifogástalannak mond­ja játékodat s megtapsol, tenyerén hordoz, maga fölé emel voltál bár hős vagy intrigues. Az első esetben n­a­g­y­nak nevez, a másodikban azt mondja: éltél eszeddel. Nem tesz különbséget szerepeid minősége fölött. Jól játszottál s ő megtapsol. Ily balga a nagy világ ítélete; ha reá bízod maga­dat, elbukál legalább erkölcsileg. Mert ha kebledből a be­csület utolsó szikrája is kihalt, ha megszűntél lelkiismere­ted szavát bírádúl tekinteni: úgy boldog vagy, mert ki­tűnő intriguáddal kitű­nő közönségedet tapsviharra birád a te közmegelégedésre játszol tovább e nagy színpadon melynek jeles színészei közé tartozol. De minthogy beszélyiről s nem bölcsészi szerepkör­re szerződém­, tárgyamra térek. Beszélyem szereplői közül három személy magaslik ki: két hős, kik közül az egyik természetesen az intrigues, s a mindvégig szenvedőleges álláspontot foglaló martyr; a statisták sorába - kik igen keveset tesznek s beszélnek — sorolhatók a jóságos mama, a szenvedő angyal mamája s ugyan az utóbbinak ba­rátnője. Legyen az egyik hős neve Cserhalmy Elemér, a má­siké t. i.az intriguesé Kétszínű Kleofás, az ábrándos mar­­tyré Szegvári Elvira, a mamáé Szegváry Judit, s a ba­rát­nőé Klementin. Bocsánat, drága olvasó­ ha kissé unalmasnak ta­lálsz. Érdekfeszitőbben is írhatnék, mert hisz ez a toll olyan engedelmes egy portéka az ember kezében, de azt most nem tehetem midőn, mint már fennebb is mondom egyszerűen másolói szerepre szerződőm, hogy leirjak egy eseményt, mely két szívet összezúzott, egyet felemelt kit természetesen még most is tapsol a világ, s mely va­lóban megtörtént. Ismertem egy gazdag családot. Bocsánat ha a mai ragadós világnézet árjából elragadtatván, hibát követtem el, midőn először is ismert családom gazdagságát emelem ki. De mikor ez apránként második természetünkké válik. S még a közmondás is azt mondja „Geld regirt die Welt”, így ha például nősülni akarsz, nem kérdik tőled ismerő­id, szép-e ? művelt-e imádottad ? Oh nem, hanem résztve­vő kebelbarátod jobb kezének hüvelyk és mutató útját egy élő kérdésként szépen összedörzsöli tudni akarván: Meddig áll jövendőbeni ipád ? De tárgyra uraim! Tehát az a család, melyet én ismertem, gazdag volt Az öreg Szegvári Boldizsár, legyen a föld könnyű felette, gondoskodott, hogy szerettei halála után is bírjanak mind­azzal, mik a haute volée igényeikhez tartoznak. Nem volt Maroskáta környékén oly rendezett gazdaság, mint a boldogulté. Nem volt oly szép háza Pesten a váczi ut­­czában senkinek, mint bánatos özvegyünknek. Nem vol­­oly kertészeti bravóurral rendezett nyaralója a városli­get környékén senkinek mint a néhai Szegvári családjá­nak. S e kis család úrnője legalább praxisban az öreg úr­nak forrón szeretett leánya Elvira volt. A ház szemfénye, a tágas park legszebb virága, a jóságos anyának bálvá­nya, a fővárosi ifjúság hódolatának tárgya, Elvira volt Bocsánat! már ismét át­léptem a határokat. Mert hisz a mi Elviránk még kis leány, alig tizenött és fél éves épen tegnap került ki a gárdából, hol forró szivecskéje szerel

Next