Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1952. június (8. évfolyam, 127-151. szám)
1952-06-01 / 127. szám
Aflop’s Lenszövő sztahanovistáinak kezdeményezéséhez csatlakozva a június elsejei felajánlások teljesítése után új célokat tűznek ki üzemi dolgozóink Mayer Ferencné sztahanovista szövő, Makk Józsefné sztahanovista szövő és Pattogató Mária cérnázó, a Győri Lenszövőgyár dolgozói, felhívással fordultak megyénk üzemeinek valamennyi dolgozójához, hogy a megyei béketalálkozó tiszteletére tett felajánlások teljesítése után fokozzák tovább az eredményeket és új munkahőstettekkel készüljenek a féléves terv sikeres befejezésére. A felhívás több üzemünkben marás lelkes visszhangra talált. A Győri Fonodában Varga Ferencné sztahanovista dolgozó, a Beloianuiez-brigád vezetője, vállalta, hogy a brigád eddigi 110 százalékos termelését 116 százalékra emeli fel. Ez naponta fonalban 1 1 kilogramm, forintértékben 1266 forint többletet jelent. Angyal Lajosné gyűrüsfonó felajánlotta, hogy az eddigi 106 százalékos átlagteljesítését a munkaidő még jobb kihasználásával, a szakadások gyors elhárításával 111 százalékra emeli, így eléri, hogy naponta 30 kilogramm fonallal ad , többet népgazdaságunknak. Farkas Mária sztahanovista keresztorsózó 119 százalékos átlagteljesítményét 125 százalékra fokozza a gép jobb kihasználásával és az állásidő csökkentésével. Ezáltal napi 2 kilogramm fonallal termel többet. Ugyancsak a Győri Lenszövő dolgozóinak felhívásához csatlakozva, a Győri Gyapjúfonó- és Szövőgyárban Papp Rozália ifjúmunkás orsózó is vállalást tett termelés fokozására. Papp Rozália ifjúmunkás 21 orsóról 18 orsóra való áttéréssel teljesítményét ISO százalékról 250 százalékra emeli. Naponta 80 kilogrammal több fonalat ad népgazdaságunknak és az önköltséget 30 százalékkal csökkenti. Stiasznyi Sándor négyárusfonó, 300 orsó kiszolgálása helyett 400 orsó kiszolgálását vállalja. Ez a vállalás naponta. tíz kilogramm fésüsfonál többtermelést jelent. Egyúttal felajánlotta, hogy a hulladékot 20 százalékkal szorítja le az anyagnorma alá. Cseh Józsefné szövő ígéretet tett, hogy termelését állandóan 260 százalék felett tartja és így naponta 10 méterrel több nyersárut ad dolgozó társainak. Többtermeléséből egy év alatt 1000 férfiruhtrt lehet készíteni. A Győri Gyapjúfonó- és Szövőgyár három élenjáró dolgozója vállalásuk megtételekor párosversenyre hívta ki a Győri Lenszövő három élenjáró békeharcosát. A diósgyőri nagykohó anyagellátását segítik elő a Győri Vagongyár dolgozói A Győri Vagongyár vagonosztályának dolgozói szép feladatot kaptak; ötéves tervünk egyik legnagyobb alkotása számára, a diósgyőri nagykohó számára kell billenő, önürítő kocsikat gyártaniuk. A vagonosztály dolgozói megértették, hogy az egész ország dolgozóinak érdeke fűződik a diósgyőri nagykohó anyagellátásának meggyorsításához. Ezért fokozott szorgalommal végezték az önürítő kocsik gyártását, különösen a békeműszak alatt értek el kimagasló eredményeket. A már leszállított 25 darab billenő, önürítő kocsin felül tegnap további 18 darab kocsit indítottak útnak. Az új kocsik használatával az érckirakás 45 percről 1 percre csökkent, az adagolás tetszés szerinti mennyiségben történhet, ugyanakkor a vagon lefoglalásának időtartamát 6 százalékosan lehet csökkenteni. Csúcseredményt értek el a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár dolgozói A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár öntödéjében január óta áttértek a két műszakra. A kévekötő aratógép gyártásánál sok lágyöntvényre van szükség és ezért a lágy öntvények készítése előtérbe került az öntödében. A műszaki vezetőség tervet dolgozott ki a termelés menynyiségi fokozására. A munka megjavítása érdekében röpgyűléseken kikérték a dolgozók javaslatait. Két évvel ezelőtt 25 mázsa volt a legnagyobb teljesítmény, egy évvel ezelőtt 45 mázsa, januárban pedig a két műszakra való áttéréskor 80 mázsa volt a legmagasabb napi teljesítmény. Szerdán az üzem kommunista dolgozói aktívaértekezletet tartottak. Az aktívaértekezleten a gyártással kapcsolatban több módosító javaslat hangzott el.A javaslatok felhasználása nyomán soha nem látott csúcseredmény született meg a Mezőgazdasági Gépgyár öntödéjében. A januári eredményhez viszonyítva, a napi teljesítmény közel kétszeresére, 150 mázsára emelkedett. A békeműszak lendületével ismét előrekerültek a Soproni Pamutipar Komszomol-termének ifjúmunkásai a párosversenyben A Soproni Pamutipar Komszomol-termének ifjúmunkásai a békeműszak alatt végzett lendületes munkájukkal ismét élre kerültek az új terem hatos partijának dolgozóival folytatott párosversenyben. Az ifjúmunkások valamennyien teljesítették a megyei béketalálkozó tiszteletére tett munkavállalásukat, sőt közülük többen jóval túl is szárnyalták. Piros Ferencné ifjúmunkás napi 525.000 vetés elérését vállalta és a békeműszak alatt naponta álladóan 572.000 vetést teljesített. Felhívással fordult ifjúmunkás társaihoz, hogy továbbra is tartsák, sőt túlteljesítsék a békeműszak alatt elért kimagasló teljesítményüket. A Komszomol-terem ifjúmunkásai közül a felhíváshoz elsőnek Sehlegl Erzsébet, Weiss Erna, Weiss Alice, Burján Margit és Piros Gyula csatlakoztak. NÉMETH BÉLÁNÉ békeküldött, Soproni Téglagyár dolgozója. HORVÁTH A. LAJOS dolgozó paraszt, Nagycenk. LELOVTCS EDIT gépállomás dolgozó, békeküldött, Ásványráró. SALAMON NÁNDOR mérnök, békeküldött, Soproni Vasöntöde. KISS ERZSÉBET tanács dolgozója, békeküldött, Encse. A Szovjetunió dolgozói tiltakoznak az imperialisták kocsedosligeti gastettei ellen Leningrád dolgozói az egész szovjet néppel és az egész haladó emberiséggel együtt felháborodottan tiltakoznak az amerikai imperialisták koreai gastettei ellen. Május 30-án a Kirov-üzem dolgozói tiltakozó gyűlést tartottak. A minszki gépkocsigyár dolgozói gyűlésen tiltakoztak az imperialisták koreai gaztettei ellen. A dolgozók a tiltakozó gyűlésen hozott határozatukban követelik, hogy szűnjenek meg a koreai és kínai hadifoglyok ellen elkövetett gaztettek. A munkások és alkalmazottak újból hangsúlyozták, hogy a fölkerekség valamennyi becsületes emberével együtt tovább harcolnak az egész világ békéjéért. cA Görög hazafiak nap.on.tcL falut) Lm.g.okka.( diszítik (BcI&LdhhL&z útját A görög nép mély tisztelettel emlékezik meg halhatatlan nemzeti hőséről, Nikosz Beloianniszról. A görög munkások, parasztok és diákok naponta friss virágokból font koszorúkat helyeznek Beloiannisz sírjára. A pireuszi hatóságok nagy számban tartóztattak le görög állampolgárokat, akik vörös virágokból font, piros, kék és fehér szalaggal díszített koszorúkat helyeztek Beloiannisz sírjára. Az egyik koszorú szalagjára arany betűkkel a következőket írták: „A népi hősökrtet a peristeri község tanácsosaitól“. A monarchofasiszta csendőrség letartóztatta a peristeri községi tanácsosokat is. A házkutatás alkalmával Panagopulosz községi tanácsosnál emlékbeszédet találtak, amely a többi között a következőket tartalmazta: „Megfogadjuk, hogy a becsületes harcosok ezrei lépnek helyetekbe. Esküszünk, hogy harcolni fogunk azokért a célkitűzésekért, amelyekért ti életeteket áldoztátok.“ Üzemi levelezőink írják a leemelésről A munkafegyelem példaképei a 483. Magasépítési Vállalatnál Amminger Ferenc 60 éves segédmunkás három esztendeje dolgozik a vállalatnál. Magas kora ellenére szorgalmas és példamutató. A megyei béketalálkozó tiszteletére 111 százalékban teljesíti normáját, örömmel mondja el, hogy nyugodt az élete, biztosítva van a tisztességes megélhetése. Munkája után soha nem volt még ilyen megbecsülésben része. Háromszor kapott jutalmat az igazgatói alapból. Amminger bácsi munkatársa, Szelíd Anna, szintén példamutató a munkafegyelem terén. Ő is már háromszor részesült pénzjutalomban. Azelőtt szolgált, s az asszonya állandóan szekálta, bármilyen jól is dolgozott. Most ő is más életet él. Boldog, mert munkatársai megbecsülik őt. Szintén 111 százalékra teljesíti normáját. Kiss Mihály 48/3. Magasépítési Vállalat Több mint kétezer újító van a Vagongyárban A Vagongyár újítói országszerte kitűnő nevet szereztek gyárunknak. A vagonüzemben az Eszty-Nagy- Varga Brigád újításával megoldotata a vasúti kocsik tetőíveinek hideg állapotban való hajlítását. Az újítással csupán 150 személykocsi fi-hgye 1 óra bevételével 223.000 forintot takarítanak meg népgazdaságunk- únak. A szállítógépüzem ,,Tervtelje- , s sítéséért" brigádja, a bronz csiga- , kerekeknek újszerű öntésével bronzanyagban ér el 42.902 forint " megtakarítást. Skasztnyi Ferenc, hídműhelyünk szerelővezetője, a sztálinvárosi acéllemez kémények szerelését és a kémény szigetelését , módosította és ezáltal 235.227 forinttal csökkentette a kémények kivitelezését, ugyanakkor a kémé- 11 nyék élettartamát kétszeresére emelte fel. Nagy Sándor, acélöntő- a délik sztahanovistája, újításával igen nagymértékben megnövelte az öntőüstök tűzálló falazatának élettartamát. Ez öntödénknek több termelést és üstfalazásnál egy év alatt 74.454 forintnyi megtakarítást jelent. Kállai Géza, az ország legjobb hegesztője, a 26-os targonca buktatóhenger csöve lock hegesztésénél több mint 4.000 forintos megtakarítást ér el és egyúttal megdöntötte normáját is. A Vagongyár immár több mint kétezer olyan dolgozóval rendelkezik, aki tervszerűen foglalkozik a munkamódszerek megújításával, illetve az önköltségek csökkentésével. 1949 óta a Vagongyár dolgozói az elmúlt héten nyújtották be a 6000-ik újítási javaslatot. Igen komoly eredmény ez, ami azonban nem teszi bbizakodottá gyárunk dolgozóit és újítóit. 4 Bátky László Győri Vagongyár Nem kielégítő a verseny nyilvánossága a Soproni Téglagyárban A Soproni Téglagyárban a IV. számú üzem bányászbrigádja versenyre hívta ki a másik három üzem bányászbrigádjait .A legjobb bányászbrigád'* cím elnyeréséért. A verseny május 1-én kezdődött és három hónapig tart. A kiértékelést 10 naponként végzik és ekkor adják ki a vándorzászlót is. Az első 10 napban 122 százalékos tervteljesítésükkel a IV. számú üzem bányászai nyerték el a vándorzászlót. Hiba, hogy a jó eredmény elérését nem népszerűsítik megfelelően. Egyszerűen kifüggesztik az eredményt egy nyolcadík papíron, de sem népnevelőértekezleten, sem a hangoshíradón keresztül nem említik meg őket. Maga a szakszervezet is csak hírből tud az ilyesmiről. A szakszervezetnek sokkal nagyobb gondot kell fordítania a verseny nyilvánosságára. Horváth István, Nagy segítséget adott a szakmai tanfolyam Fél éve dolgozom a Győri Kötöttkesztyű gyárban. Igyekeztem, hogy a legjobb tudásomat adjam munkám elvégzésében. Részt vettem a hathónapos szaktanfolyamon. Most, a vizsga eredményes elvégzése után látom, milyen hatalmas segítséget nyújt számomra a tanfolyam. Megismerkedtünk a gépek szerkezetével, a kötés és az anyag minőségével. Nagyobb gondot tudunk fordítani a minőségi árú gyártására. De nem elégszem meg azzal, hogy én tudok valamit. Igyekszem szaktudásomat azoknak a dolgozó társaimnak is átadni, akik nem vehettek részt a szakmai tanfolyamon. Az elméleti tudásunkat alkalmazva, a gyakorlati munkában sikeresebben tudunk harcolni ötéves tervünk megvalósításáért. Fanner Mária Győri Kötöttkesztyűgyár Jérce“-könyvkiállítás a Gorkij-könyvtárban A Magyar-Szovjet Társaság Gorkij-könyvtára helyiségében (Tömegszervezetek Székháza) megnyílt a „Béke“ könyvkiállítás. A kiállítás megtekinthető minden nap 14-től 20 óráig. A kiállításra a győri közönséget szeretettel várja a Magyar-Szovjet Társaság győrvárosi szervezőte.