Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1954. május (10. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-01 / 103. szám

Éljen hazánk szocialista építésének vezető ereje, ___________a népjólét megteremtésének élharcosa, a magyar munkásosztály! A targoncák mérnöke A nagyablakos, világos teremben katonás rendben sorakoznak a rajz­asztalok. Az asztalokon kifeszített rajzpapír, előttük nők, férfiak. Val­­amennyien szerkesztők. Kezükben boszorkányos ügyességgel jár a ce­ruza, a vonalzó. A terem egyik vé­gében dolgozik Rátz Sándor. Arcán, mozdulatán látszik, hogy minden fi­gyelmét munkájára fordítja- Rátz Sándor életéhez szorosan hozzátar­tozik, elválaszthatatlanul hozzánőtt a szállítóeszközök szerkesztése. Ahogy munkatársai mondják, való­ságos szerelmese a szállítóeszközök­nek. ★ Rátz Sándor fiatalember. Mind­össze 25 évet. Munkája azonban rá­cáfol korára. A szerkesztés vezetője, sztahanovista mérnök. Szerény, köz­vetlen, egyenes jellemű ember. Ezért szeretik, becsülik munkatársai. Csöndes, kevésszavú, de munkájá­ban annál keményebb mérnök. Ilyen volt négy évvel ezelőtt is, amikor először jött az üzembe. 1949. végén szerezte meg mérnöki diplomáját. Először a daruüzem­be került. Néhány hónap múlva át­helyezték a szállítógépüzembe a szerkesztés vezetőjének. A szerkesz­tés dolgozói közül többen kétked­ve fogadták az új főnököt. „Igen fiatal, még csak néhány hónapja hagyta ott az iskola padját. Ugyan mit érthet a targoncákhoz!“ — így vélekedtek az emberek, de csak rö­vid ideig. — Általában, ha egy mérnök ki­jön az iskolából, négy-öt évig nem lehet rá önálló munkát bízni, — meséli Wallinger Ödön szerkesztő. — Rátzra ez nem áll. Már az elsői időkben azon csodálkoztunk, hon­nan veszi a nagy tudását, hisz nem régen végezte el iskoláit. S a fiatal mérnök rövid idő alatt megszerezte a szerkesztés dolgozói­nak bizalmát. Megszerették és elfo­­­­gadták vezetőjüknek. Már nem ké­telkedtek, hanem bíztak benne- Érezték, hogy jó kezekbe került a szerkesztés vezetése. Eltelt egy jó év. Rátz Sándor mérnök egyre jobban végezte mun­káját, merészebben fogott egy-egy sírtípusú targonca szerkesztési munkáihoz. Valami azonban volt, ami bántotta. Nem beszélt ugyan róla. Ha a többiek tettek felajánlást, it is tett, de csal, kötelességszerűen. Néha beadott egy-egy újítási javas­atot is. Ha a pártszervezet kérte, hogy a szerkesztés dolgozói készít­senek feliratot az üzemnek — ekkor még a szerkesztés készítette a felira­tokat is —, bármilyen sürgős mun­ka volt, soron kívül elkészítette a feliratokat. Így ment ez hosszú ideig. Munkáját elvégezte, de az üzem pártszervezete nem vett tudo­mást róla. A pártszervezet akkori vezetői nem, hogy támogatták vol­na munkájában, hanem ott gördí­tettek akadályt eléje, ahol épp tud­tak. „Orvosnak a fia, mit várhatunk tőle“ — hangzott egyesek korláton vélekedése. Erről tudomást szerzett Rátz mérnök is. Nem panaszkodott ■soha senkinek, de annál jobban bántotta az ügy. Az 1952-es év a nehézségek éve volt a szállítógépüzemben. Az üzem az év elejétől kezdve hónapokon keresztül nem teljesítette tervét- Rátz Sándornak ebben az időben sokat jutott eszébe apjának ez a mondása: „Az a jó orvos, akit nem­csak akkor hívnak, ha a gyermek beteg, hanem akkor is, ha iitet kap“. Édesapja tisztiorvos létére nem nézte le a munkásokat, egyfor­ma volt előtte minden beteg. A fia­tal mérnök is azt akarta, hogy ne csal; akkor forduljanak hozzá a dol­gozók, ha baj van a rajzokkal, ha­nem máskor is. 1952. végén megin­dult a nagy munka a lemaradás megszüntetéséért. Rátz mérnök ek­korra már megértette, hogyan ke­rülhet közelebb a fizikai dolgozók­hoz. Felvette a munkaruhát és ma­ga is odaállt a gép mellé dolgozni. Azóta is számtalanszor látni könyö­kig olajosan, hol a munkapadok, hogy a targoncák mellett. Akkor a legboldogabb, ha olyan munkához is hívják, ami nem az ő feladata. Nem egy esetben felpattan egy-egy új targoncára és elrobog a portáig, meg vissza. Közben hallgatja a mo­tor búgását, figyeli működését,­­kap­csolását. S ha valami hiba van, ma­ga szedi szét, maga nézi meg, mit kell kijavítani, így segíti a próbá­lókat.A fizikai dolgozók egyre gyak­rabban szólítják meg Rátz mérnö­köt. Tudják, hogy nemcsak meghall­gatja őket — mint sokan teszik —, hanem segít is. Dőld Jenő, az üzemi bizottság elnöke elmeséli, hogy kö­zel két évvel ezelőtt beszélt először Rátz mérnökkel. Dőld Jenő akkor még marós volt. Egy újításon dol­gozott. Helyesen gondolta el újítá­sát, de nem tudta megfelelő „ruhá­ba öltöztetni“. Rátz mérnök szíve­sen segített kidolgozni az újítást, úgy hogy el is fogadták. Ilyen és hasonló esetek nem egyszer fordul­tak már elő. Nincs talán olyan je­lentősebb újítás az üzemben, amely­ben nem volna benne az ő munká­jának, tanácsának, vagy javaslatá­nak egy része is. Rátz mérnök nem tartozik azok közé az emberek közé, akiknek mindig igazuk kell, hogy legyen. Ha helytelen volt a véleménye, van ere­je ahhoz, hogy el is ismerje tévedé­sét. Nemrégen a kísérleti csoporttal volt vitája. Az 52-es targoncák go­lyóscsapágyainak elhelyezésénél el­lentétes volt a véleménye, mint a csoport tagjainak■ A csoport mégis a saját elgondolása szerint készítet­te el a mintadarabokat. A­ próbázás aztán igazolta a kísérleti csoport el­gondolásának helyességét, Rátz Sán­dor férfiasan elismerte, hogy téve­dett, söl­mondta a dolgozóknak, hogy adják be újításnak elgondolá­sukat. Az egyszerű fizikai dolgozók szemében az ilyen és hasonló ese­tekben nagyot nőtt a mérnök te­kintélye, Rátz Sándort ma már az egész üzem szereti, megbecsüli. Munkája elismeréseképpen tavaly megkapta a sztahanovista kitüntetést, ez év ja­nuárjában pedig még nagyobb kitün­tetés érte: felvették a párt tagjainak sorába. Osztályához is hozzánőtt. A szerkesztők között ma már nyoma sincs a kezdeti kételkedésnek. Ha kell, a szerkesztőket segíti, ha a fi­zikai dolgozók hívják, akkor oda­megy. Szívesen segít mindenkinek, s ha szükség van rá, megfogja a munka nehezebb végét is. Az elmúlt pár év alatt a közös munkában Rátz Sándor mérnök összeforrt, egy­­gyé lett a fizikai dolgozókkal. A fi­zikai dolgozók ügye-b­aja ma már az övé is. Rátz Sándor néhány évi munká­jának legnagyobb érdeme, hogy se­gített ledönteni a válaszfalat a szál­­lítógépüzemben is a fizikai dolgozók és az értelmiség között. Azt adta a dolgozóknak, amit ember az ember­nek adhat: a segítést, a megbecsü­lést, a szeretetet, Varga Éva. ttyty eke,út­a Szabó Kálmán tanádi gazda­­szeme, amint az eke szarva után ballag, örömmel pihen meg a frissen hasított barázdákon. Jó nénnli az új eke munkáját, amint a fekete zsíros földben köny­­nyedén hasít barázdát barázda után. Ilyenkor az ember gondolata messze száll és mégis, talán kevés gazdának jutott eddig eszébe, hogy milyen hosszú utat tett meg ez az egyszerűnek látszó eke, mire eljutott gazdájához, a dolgozó paraszt­hoz. Mennyi kénen ment keresztül, mennyi verej­ték, trimnikával tele gazdag óra kellett ahhoz, mi­re a kibányászott ércből eke lett. De talán men­jünk szép sorjában. Hatalmas bányavárosok terülnek el a Dor­nyec’medencében. Itt a föld alatt épp oly moz­galmas az élet,­­mint a föld felett. Lent, a föld f­ekete gyomrában hatalmi#» kiaparószia"agokikail, fúróik tömegeivel fújták a vasércet a bányászok. A csillék nyikorogva rakják a hajókat, vagono­kat tette, hosszú-hosszú többe­zer kilométeres utat tesznek meg, míg ott jutnak hazánkba, az ózdi nagyolvasztóba. Itt pihennek meg először. Itt aztán többezer fokra hevítik az ércet, de még mindig csak nyersvasat nyernek belőle. Innen aztán a híres Martha-kemen­cébe viszik a daruk és csillék. Itt ismét jött aláfűtenek. Majd pár órai olvadás, potyogás után a sistergő, vörösen izzó folyékony vas szikrázva hull a tartályokba. De itt sincs pihenés. Újra­ megragadják, tovább vi­szik a hengerműbe. Itt gyúrják, lapítják, több­­s­záz tonnás hengereken kígyózva megy keresz­tüli az izzó vas. Ezer és ezerféle alakot vesz fel, különböző vastagságú tamesz, eső, rúd, L" alakú vas és m­ég ki tudná felsorolni, hogy milyen" l­étre készül. Az egyik hengerből a másikba vi­szik, addig nyújtják, míg megkapja végleges diákját. Közben­­a vas irtózatos hőséget lehel ma­gából és az emberek verejtéktől gyöngyöző hom­lokkal végzik munkájukat. Hamarosan innen is tovább visel a vas útja. Ismét vagonokba rak­ják é­s megindul a megmunkáló üzemek felé. így jut el aztán az eke vasa is a Győri Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyárba. Itt erős férfikezek mar­kolják meg és kirakják a vastelepm. Majd onnét a megmunkáló üzemekbe kerül. Csak ezután kez­dődik­­meg vallóban az ekekészítés. El kell, hogy mondjuk, alig akad üzemrész a V­agongyárban, ahol ne dolgoznának az eke egyik, vagy másik alkatrészén. Mert az egysze­rűnek látszó ekle nem kevesebb, mint 109 darabból áll. De talán kövessük a vaslemezek és a rudak útját. A gépmunkát igénylő anyagok a daruesz­­tálly­a kerülnek, a darabolás után itt végzik el rajtuk a szükséges forgácsolási és fúrási mun­kákat. A vagonnüzem­ben az eke 5 alkatrészét ké­szítik el Többek között az állítókengyel és a fafogantyú is itt készül. A szállít­ógéposzt­ály is kiveszi részeit az ekegyártásban. Az acélöntők az ekefejeket készítik, a kovácsü­zem kalapácsai a tengelyekre sújtanak ile, megcsinálják mindazo­kat a munkákat, amelyek meleg hajlítást kíván­nak.­­A gerenndelyek, lá­títóvasarc, vonóh­ajdak mind a kovácsiitem­ dolgozóin­a­k munkáját dicsé­rik. A Vagongyár üzemrészein kívül munkához láttak a Szegkovács KTSz dolgozói­­is. Ők azokat a­­munkákat válalták, amihez nem gépi erő, ha­nem kézi munka kell. Ők kovácsolják az önveze­­téskh­org­ot, vonómul horgot, védővillát és kí­vül még négy alkatrészt. Nem is kis számban készítik, hanem összesen­ 54­ 000 darabot. És végül el kell mondani azt is, hogy a sz ekegyártással csupán a V­agongyárban körülbelül 140 ember foglakozik. Van olyan alkatrész, amelyik 8 gé­pen keresztülmegy, mire szerelésre kerül a sor. Aztán a különböző megmunkált alka­trésze­­ket a hídüzemb­e szállítják. Itt történik aztán az ekék összeállíttása, ami szintén nem kicsi munka. Összeszerelés után, az ellenőrzés és a festés kö­vetkezik. Érdemes azt is elmondan­i, hogy sajnos nem megy olyan simán és gyorsan minden munka, mint ahogy itt leírtuk. Nem mondtuk el azt sem, hogy komoly időt vett igénybe a gépek átállítása és az új szerszámok el­készítése, amire szükség volt, hogy megindulhasson az ekegyár­­tás a Vagongyárban. De nemcsak, hogy sok munkát végeznek egyes­­alkatrészeken, hanem hosszú utat is tesz meg egy-egy munkadarab a Vagongyáron belül, mire elkészül. Egy eke súlya n­em több, mint 64 kiló. De elmondjuk még azt is, hogy­­ezideig a vagongyáriaik közel 3500 darab ekét készítettek el. No, de­­kövessük tovább az eke útját, mert a festés megszáradása után újra vagonba ke­rül, vagy tehergépkocsira rakják és így jut el a földművesszövetkezeti üzletbe, ahol aztán örökös gazdája, a dolgozó paraszt megvásárolhatja. Csak ezután kezdődik meg való­ban az eke igazi­­élete.“ Ha társa lesz gazdájának, segíti munkáját, mé­lyen hasít öreg földünk testébe. Hogy hogyan fogadták ezeket a régvárt eké­ket a dolgozó parasztok, am­a bizonyíték a csor­nai földmű­vesszö­vetkezet, ahol pár nap alatt 20 darabot adtak el. De elmondja mindazt az örö­möt, amit az újonnan vásárolt eke okozott Szabó Kálmán farádi gazda is, aki 10 holdon gazdálko­dik é­s ebből négy hold a tartalékterület. Állami hitelből vette az ekét. Ahogy nézegette, forgatta a tetszetős ekét, eszébe jutott az is, hogy a 30- as években is vett eket, amiért nem kevesebb, mint egy jó ló árát adta. Most pedig csupán 514 fo­rintba kerül, egy jó ló á­ra pedig 8—10.000 forint körül mozog. Nagy öröme azonban Szabó gazdá­nak hamarosan egy kissé megcsappant. Az első szántási napon az egyik menet megszakadt- Bosszantotta is egy darabig, s hirtelen kicsú­szott a száján egy két zokszó. De aztán mégis csak megnyugodott. Igaz, van egy-két gazda, aki panaszt emel a Vagongyár által készített újabb típusú ekére, ezeknek is igazuk van, de a hi­báért nem a vagongyáriak felelősek. Sokan elfe­ledik, hogy a 4-es típusú eke egy lóhoz és fasza talajhoz készült. És ha befognak két lovat és kötött talajhoz használják, akkor természetesen nehezebb vele a munka. Elismeréssel beszél az újonnan vásárolt ekéről Takács Lajos csornai gazda és Máreis Sándor farádi dolgozó paraszt­ja. Mindez azt bizonyítja, hogy az ipari mun­kásság barátsággal nyújtja segítő kezét a tahi felé, hogy egymást segítve, mint két jó testvér haladjunk együtt !. "megkezdett, jó úton. (Nagy Zsófia) Előre a kongresszusi zászlókért A Győri Öntöde és Kovácsológyár acélöntödé­jé­ben külön­ösen, a fia­­ta­lok között alakult ki értémis ver­seny. A verseny felénémikülése azért is jelentős, m­art az acél­­öntödében február elején még sok olya­n fiatal volt, aki a 100 száza­lékot sem érte el, a normasziint alatt teljesítők közé tartozott Ju­hász György gépformázó csoport­ja is. A fiatalok teljesítményének eme­led­éséhez a műszaki vezetőség assza­ adott segítséget, hogy biz­tosította a folyamatos munkát, az anyagellátást. Az üzem idősebb szakmunkásait is támogatták a fia­talokat. Többek között Horváth József is munkamódszerének át­adásával segítette a fiatalokat. Juhász György és csoportja az el­múlt napokban már 319 százalék­ban teljesítette tervét. A Győri Fonodában a főművezetők is versenyre lép­tek egymással a pártkongresszus tiszteletére. A főművezetők ver­senyét is naponként értékelik az üzemben. Április 29-én a három főművezető közü­l Asztalos Sán­dor és csoportja került az élre. Napi teljesítményük 105,2 száza­­lékos mennyiségi, és 74 százalé­kos minőségi munka. A brigádok versenyében Vil­lám Ferencné brigádja szerezte meg az első helyet. A gyűrűs­­fonó brigád tagjai felajánlották, hogy mennyiségileg 116,1, minő­ségileg pedig 73 százalékot érnek el. Ezzel szemben csütörtökön 117 százalékot teljesítettek 75 százalékos minőségi munkával. A Győri Viaszos­­vászonárugyár a Stek­er­ brigád célul tűzte ki, hogy a kongresszusi verseny alatt nemcsak eléri a 100 százalékot, ha­nem az elsőosztályú áruk arányát iS százalékra emelik. Kóbor Ist­ván keverőbrigádja felajánlotta, hogy segíti a Stek­er-brigádot vál­lalásának teljesítésében. .1 Szek­er­­brigád Kóbor István brigádjának segítségével áprilisban teljesítet­te is vállalását. Az elmúlt hóna­pokban elérték a 104 százalékot és 90 százalékos minőségi munkát végeztek. A Győri Kötött­­keszty­űgy­árban Czamba Bélánné és Csapó Jolán kassztyűkötők a kongresszusi ver­senyben elérték az újonnan megállapított setahánovista szin­tet. Czavik Béláné az elmúlt két hónapban 141, Csapó Teréz pe­dig 139 százalékos átlagteljesít­ményt ért el. Mindketten 190 százalékos minőségi munkát vé­geznek. A peresztegi Szabadság tsz növénytermelési brigádja — hűen a kongresszusra tett vállalásához —­­megkapott 5 hold köményt, 5 hold magrépát, és 3 hold spenótot. A tsz női dolgozói is eleget tettek vállalásuknak mikor az istállókat kimeszelték. A munkában élenjárt Kovács Mihályné, Derdák Terem­né, Erőse Józsefné és Kondor Má­ria. Az Április 4 állami gazdaság tehenészei a kongresszusi verseny során tett vállalásukat valame­ny­­nyien teljesítették, leküzdve a ki­­k­orm­ányozási nehézségeiket. Hei­ner Mihály 120,9 százalékra tett eleget vállalásának. A tehenészek mellett jó eredményt értek el a n­övendékbika gondozók és a mes­terséges borjúnevelők, a mester­séges­­borjúnevelők a rájuk bizott álatoknál az elmúlt hónapban 1,01 kilogrammos súlygyarapodást értek el. 340 lakás építkezésének dolgozói a napokban brigádveze­tői értekezletet tartottak. Az ér­tekezletre meghívták Horváth László építésvezetőt is, de nem jött el, pedig igen jó lett volna, ha résztvesz az értekezleten, mert azt beszélték meg a dolgo­zók, hogy mi akadályozza a felajánlás teljesítését. A dolgo­zók a harmadik pártkongresszus tiszteletére felajánlották, hogy e hónap 28-ra az A. tömb épületen befejezik a legfelső falegyen munkáit. Fülöp János kőműves elmondotta a megbeszélésen, hogy az építkezésen dolgozó 40 kőművesnek és 90 segédmunkás­nak sok kiesése van munka köz­ben, mert masterre sokszor kell várni. Igaz, hogy az állásidőt elszámolják a munkásoknak, de ezzel még nem tudják az épít­kezés határidejét lerövidíteni. A felajánlások teljesítését nagyban akadályozza az is, hogy az ablakok fölé szükséges előre­hagyott betongerendákat nagyon rendszertelenül szállítják az épít­kezésre és ebből is sok kiesés adódik. A 340 lakás építkezésén dol­gozó brigádvezetők még több problémát felvetettek az értekez­leten, s javaslatokat is tettek a hiányosságok­­ megszüntetésére. Éppen ezért Horváth László épí­tésvezetőnek is sok segítséget adott volna az értekezlet. Burkus István termelési felelős 48/1. sz. Építőipari Vállalat

Next