Hadi és más nevezetes történetek, 2. kötet (1790)
Mutató
épületéhez, és már szints le vételéhez fogytak: őrt termett más oldalról a’ Nemesség, és meg illetődvén meg tsalattatásán, fel kiáltott nagy szóval: min engedjük, nem engedjük: az Öreg Templomban vagyon a helye, azon az Oltáron, a’ Ro/ Szent László Király' Koponyája tiszteltetik, mellyben valaha ez a* Szent Korona már meg nyugodott. Itt a’ Korona Örzők arra hajlottak, és a’Nemességnek kívánsága szerént, ezt a’ drága Kintsek ki tették, a’ tisztelettel oda járuló népnek éld szemeivel való nézésére. Ezek szinte hatod fél óra tájban estek. Mihelyest be setétedett, az egész Város inneplő világosítások által mintegy vetekedni látszatott a’ fényes nappal. Elöször is a’ Város Háza ablakain mindenütt a’ két szárnyakon két két hegyet végződd koszorús, és világokkal tsillogó Oszlopok láttattak. Ezt követte a’ Rajtoló Oskola. A’ közép ablakon kékes egen arany lángú nap ragyogott, mellyet ez a’ fenn írás tetézett: Napunk virradása; alatta pedig ez olvastatott: Egünk’ derülése. E két közelebb való ablak tsak égő gyertyákkal világosodott, a’ két szélsőn pedig ezek a fenn írások tetszettek ragyogó lángokkal: Törvényünk’ ereje. Hazánk' újúlása. Szabadság’ épségeNemzetünk' élete. Ezen Oskolának Tanítója, ama szép igyekezeteiről már az egész Hazában esméretes Férfiú Tisztelendő Révay Miklós úr, itt is különösen meg mutatta, mi igen érez a’ szive a’ Magyarságért. Minekutánna így fel élte.