Hadtörténelmi Közlemények, 108. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 1995)

4. szám - Műhely - Hermann Róbert: A Görgey-kérdés mai állásáról. Gondolatok és megjegyzések Kosáry Domokos 'A Görgey-kérdés és története' című kötete kapcsán. – 1995. 116. p.

képtelenség valami olyan kezdetleges mitológiává torzítani, amelyben a magyar vezetők, mint a gonosz és a jó megszemélyesítői küzdenek egymással, mintha alapvetően e párharcon múlt volna a küzdelem sorsa, és mintha az egyik - bármelyik - érdemeinek elismerése megkövetelné a másik lebecsülését és elítélését". Végül a harmadik fő következtetés az volt, „hogy a szabadságharc megítélése, a Görgeykérdés alakulása a közvéleményben maga is olyan történeti jelenségnek, folyamatnak tekinthető, amely szinte diagramként jelezte a hazai politikai irányzatok mozgását, küzdelmeit. Téves értelmezései, negatív tünetei ugyanis általában abból adódtak, hogy közvetlenül függésébe került olyan politikai tendenciáknak, amelyek saját igazolásuk céljából igyekeztek a történeti múltat felhasználni, vagy éppen módosítani. (I. 7-8. o.) Kosáry mindehhez még hozzáteszi, hogy az újabb kutatási eredmények „általában nem cáfolták, hanem - éppen ellenkezőleg - még egyértelműbben igazolták Görgeyről és szerepéről kialakított álláspontunkat". Ehhez még kiegészítésként hozzáteszi, hogy az elemzés során nem az volt a fő kérdés, hogy Görgey személye és egyéni szerepe „mikor, mennyiben részesült reális, méltányos megítélésben, elismerésben és kritikában". A fő kérdés, „amelynek felvetésére ez az eset csak tanulságos példa és jó alkalom", az, hogy „történetírásunk, történeti látásunk és - szélesebb körben - társadalmunk történeti tudata mennyiben s miként tudott és tud a múlt realitásaival szembenézni. Aki ugyanis a múltat indulatilag közelíti meg, önkényesen, elfogultan, eltorzítva értelmezi, a valóságot és annak kritikai elemzését félretolva, az elkerülhetetlenül hajlamos lesz ugyanezt tenni a jelennel, és viszont". (I. 9-10. o.) Az első, Görgey 1848—49-es működését tárgyaló fejezet három alfejezetre oszlik. „A forradalom iskolája" című 1849 április végéig, a tavaszi hadjárat befejezéséig tárgyalja a kilépett cs. kir. főhadnagyból néhány hónap alatt honvédtábornokká avanzsált fiatalember ténykedését. Kiemelendőnek tartja, hogy Görgey első hírlapi cikkét a Marczius Tizenötödike, a márciusi fiatalok radikális hangvételű lapja hasábjain jelentette meg, amivel „persze nem azt akarjuk állítani, hogy Görgey a pesti márciusi fiatalok lapjához tartozott", csupán azt, hogy „Görgeyben volt egy radikális vonás, vagy olykor éppen indulat, amely a feudális nemesi úrhatnámság és az arisztokrata gőg ellen irányult", s ezt figyelembe véve, „cselekedeteit már most, pályafutása elején jobban megértjük". (I. 19. o.) Kosáry megállapítja, hogy Kossuth figyelmét nem Zichy Ödön kivégzése hívta fel Görgeyre, s -Urbán Aladár tanulmánya alapján - figyelmeztet arra, hogy az ifjú őrnagy már 1848. szeptember 13-án felajánlotta szolgálatait Kossuthnak. 1848 őszi szereplésével kapcsolatban Kosáry is úgy véli, hogy a Lajta-menti táborban tartott október végi haditanácsokon, a cs. kir. fősereg beérkezése után, Görgey először ellenezte a határ újabb átlépését, majd - Kossuth érveinek hatására - az újabb haditanácson a támadás mellett voksolt. (I. 23-24. o.) Az 1848 november-decemberi hadseregszervezés során Görgey -jobb meggyőződése ellenére - engedett Kossuth véleményének, s a kordonszerű határvédelmet választotta az összpontosítás, s a csapatok így történő kiképzése helyett. Emellett 1848. november 11-én az OHB-hoz írott levelében gyakorlatilag Kossuth diktátorrá tételét javasolta. (I. 26. o.) Az 1848. december 30 i móri csatával kapcsolatban hangsúlyozza, hogy Görgeyt nem terhelte felelősség Perczel vereségéért. (I. 29.) Itt meg kell jegyeznünk, hogy Jelladie csapatai nem voltak „sokszoros túlerőben", hiszen létszámban és tüzérségben a bevetett két dandár nem múlta felül Perczel hadtestét; a katasztrofális vereséget a magyar csapatok rossz felállítása és Ottinger nehézlovasságának elsöprő rohama okozta. A váci nyilatkozatról Kosáry megállapítja, hogy annak politikai tartalma lényegében egybevágott Kossuth akkori álláspontjával. Kossuth neheztelését az vívta ki, hogy Görgey nyíltan - és sokszor igazságtalanul - bírálta az OHB (és így Kossuth) katonai jellegű intézkedéseit. (I. 31. o.) A január 2-i haditanácson előterjesztett haditerv és Görgey téli hadjárata is elérte a célját, hiszen „lekötötte, megosztotta az osztrák főerőket, és időt adott Debrecennek arra, hogy az új csapatokat a Tiszánál összpontosítsa". Ekkor már „lehetőség nyílt arra is, hogy a magyarok ellentámadásba menjenek át az ország szívét megszállva tartó császári sereg ellen". (I. 34. o.) Kossuth először Görgeynek szánta a fővezérséget, de aztán úgy döntött, „hogy mást, számára megfelelőbbet keres helyette, őt meg leváltja, illetve az újnak alárendeli". (I. 34. o.) A leváltással kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy Görgey 1848 novemberi fővezéri kinevezése gyakorlatilag hadtestparancsnoki kinevezés volt, s csak a sereg növekedése révén vált hadseregparancsnokivá. De 1849 februárjában Görgey már ismét csak hadtestparancsnok volt. A Dembirski kinevezését tudató hadügyminiszteri rendeletet sem azért fogadták felháborodással a feldunai hadtest tisztjei, mert az a sereget „VII. hadtestként osztotta be