Néplap, 1952. február (9. évfolyam, 26-50. szám)
1952-02-01 / 26. szám
2 A magyar kormány tiltakozó jegyzéke az angol kormányhoz a fasiszta emigránsok londoni konferenciája ügyében A külügyminisztérium tájékoztat Sasi főosztálya közli: A magyar külügyminisztérium január 31-én az alábbi jegyzéketjuttatta el Nagybritannia budapesti követségéhez: „A Magyar Népköztársaság kormányának tudomására jutott, hogy a Magyarországról és más népi demokratikus országokból megszökött háborúra uszító és fasiszta elemek 1952 január 21—25-ig értekezletet tartottak Londonban az úgynevezett Európa mozgalom közép- és keleteurópai bizottsága” rendezésében. Az értekezleten ténylegesen a keleteurópai országok — köztük Magyarország — fennálló népi demokratikus rendszerének és törvényes kormányának megdöntéséről és a régi, népelnyomó rendszer visszaállításáról tárgyaltak. A magyar kormány megütközéssel értesült arról, hogy az értekezlet megnyitó ülésén résztvett és beszédet mondott a brit kormány hivatalos képviselője, Harold MacMillan lakás- és helyi kormányzatügyi miniszter, aki beszédében a brit kormány üdvözletét és nevezetesen Anthony Eden külügyminiszter jókívánságait tolmácsolta az értekezlet résztvevőinek. Az a tény, hogy a brit kormány, amely a magyar kormánnyal diplomáciai kapcsolatot tart fenn, hivatalosan képviselteti magát a Magyar Népköztársaság törvényes rendjének megdöntését tervező bűnös elemek értekezletén s ezzel azok célkitűzéseit nyíltan támogatja, félreérthetetlenül mutatja, hogy a brit kormány, a népek közötti együttműködés általa hangoztatot elvével szöges ellentétben a magyar néppel és a Magyar Népköztársasággal szemben ellenséges magatartást tanúsít, támogatja és bátorítja a Magyar Népköztársaság ellen összeesküvéseket szövő és háborúra uszító fasiszta, antidemokratikus elemeket. A Magyar Népköztársaság kormánya erélyes tiltakozását fejezi ki a brit kormánynak a normális diplomáciai viszonnyal Semmiképp össze nem egyeztethető ezen eljárása miatt, egyben felhívja a brit kormány figyelmét arra, hogy ilyen módszerek nem alkalmasak a két ország közötti viszony megjavítására.” Növekszik !r tuniszi nép mellett megnyilvánuló szolidaritási mozgalom Tunisz területén folytatódnak a nagyarányú katonai és rendőri ,,tisztogató műveletek''. A letartóztatások elől a falvak lakosságának egy része a hegyekbe vonult. Tunisz városából szerdán érkezett hírek szerint Bizetg környékén tengerészegységek és tankok léptek akcióba, hogy ,,megtisztítsák" a körzetet. A tuniszi bej több napig tartó várakoztatások után szerdán délben fogadta Hautecloque tuniszi helytartót. A helytartó átadta a bejnek a tranzitta kormány jegyzékét. A jegyzék részletes tartalmát még nem tették közzé, köztudomású, hogy a Pleven kormány a többi között követeli a tuniszi kormány ENSz-hez Intézett panaszársak visszavonását. Az arab és az ázsiai államok ENSZ megbízottai szerdán este megbeszélést tartottak majd levelet Intéztek az ENSz biztonsági tanácsának és az ENSz közgyűlésének elnökéhez. A levélben kifejezik a tuniszi helyzet miatt érzett ,,nyugtalanságukat." A levelet Afganisztán, Burma, Egyiptom, Etiópia, India, Indonézia- Irán, Irak, Libanon, Libéria, Pakisztán, a Fülöp-szigetek Szaudi-Arábia, Szíria és Jemen megbízottai írták alá. Az UGTT-hez tartozó szakszervezetek után a tuniszi földművesek, valamint a kereskedők és kézművesek szövetsége is felhívást adott ki a február 1-i általános tiltakozó sztrájkra. A tuniszi nép mellett megnyilvánuló szolidaritási mozgalom egyre erősödik Franciaországban. Egyes kikötők dokkmunkásai megtagadják a Tunisz felé induló hajók berakását. A bányászok és az ifjúság haladó szervezetei egymásután tiltakoznak az ellen, hogy csapaterősítéseket küldjenek Tuniszba és követelik a letartóztatott hazafiak szabadonbocsátását. Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint az összkínai szakszervezeti szövetség a tuniszi szakszervezeti szövetséghez intézett üzenetében támogatásáról biztosította a tuniszi munkások felszabadító küzdelmét a francia gyarmati hatóságok vád elnyomása ellen. A Network Times az Egyesült Államok kudarcáról az ENSZ-ben Az USA Imperialistáknak az Új tagok felvételével kapcsolatos ENSz. vitában elszenvedett kudarca a Wall Street lapjait is keserűhangú beismerésekre kényszeríti, így a Newyork Times ,Az Egyesült Államok veresége az ENSz ben" című cikkében hangsúlyozza azt a tényt, hogy a politikai bizottság a Szovjetunió javaslatát fogadta el és megjegyzi: A nyugati hatalmak számára „rendkívül súlyos csalódást" okozott az ázsiai, főként az arab országok magatartása. A továbbiakban a lap arról ír, hogy a Szovjetunió győzelme a politikai bizottságban azért következett be, mert a Szovjetunió biztosítani tudta ,,az arab és ázsiai országok tömören összetartó szavazatát". A jelen eset világosan mutatja azt az irányzatot — fejezi be rezignáltan a Newyork Times — hogy az említett országok mindinkább „kirúgnak a hámból." Kitüntetések a Szabad Nép 10. évfordulója és a Magyar Sajtó Napja alkalmából A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Szabad Nép megjelenésének 10. évfordulója és a Magyar Sajtó Napja alkalmából a sajtó terén végzett kiváló munkájuk elismeréséül Horváth Mártonnak a Magyar Munka Érdemrend arany fokozatát, Bethlen Oszkárnak, a Magyar Népköztársasági Érdemrend III. fokozatát, Komor Imrének, Gábor Andornak, Barcs Sándornak, Kenyeres Júliának Boldizsár Ivánnak, Katona Jenőnek, Parragi Györgynek, Hajduska Istvánnak, Gimes Miklósnak, Sárkány Lászlónak és Biró Lászlónak a Magyar Népköztársaság Érdemrend IV. fokozatát, Katona Évának, Fehér Lajosnak, Mérai Tibornak, Kornár Jánosnak, Lőcsei Pálnak, Láng Györgynek a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatát. Hajcsányi Károlynak, Laky Teréznek, Szilágyi Editnek, Kertész Györgynek, Kovács Mihálynak (Viharsarok), Dávid Ferencnének, Rudas Imrének, Vaád Ferencnek a Magyar Népköztársasági Érdemérem arany fokozatát. Vágász Kálmánnak, Racskó Istvánnak, György Istvánnak, Lózsi Jánosnak Ecsedi Tamásnénak, Katus Ferencnek, Dragos Gyulának a Magyar Népköztársasági érdemérem ezüst fokozatát. Lakatos Mártának a Magyar Népköztársasági Érdemérem bronzfokozatát. Kulcsár Mihálynak (Szikra lapnyomda) a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatát. Csollány Ferencnek (Szabadság lapkiadó) és Breie Józsefnek (Szikra lapnyomda) a Magyar Népköztársasági Érdemérem aranyfokozatát, Bagl Imrének (Szikra lapnyomda) Kerezsi Józsefnek (Szikra lapnyomda), Szántó Emilnek (Központi Hírlapiroda), Rieger Jánosnak (Szikra lapnyomda) a Magyar Népköztársasági Érdemérem ezüst fokozatát-Simkó Jánosnénak (Szabadság Lapkiadó), Nagy Lajosnak (Szabadság lapkiadó), Gyulai Júliának (Szabad Nép) Benedek Benedeknének (Szikra lapnyomda), Hirsch Lajosnak (Szikra lapnyomda), özv. Wolf Sándorénak (Szabadság lapkiadó), Friedenthal Árpádnénak (Szabad Nép), Szélért Mihálynénak (Szabad Nép) aMagyar Népköztársasági Érdemérem bronzfokozatát adományozta. • Ülést tartott a Megyei Tanács Hajdú-Bihar megye Tanácsa szerdán tartotta meg ülését. Bartha János elnökhelyettes megnyitó beszéde után Gergely Viktor elvtárs V. B. elnökhelyettes tartotta meg beszámolóját a Végrehajtó Bizottság munkájáról Beszámolójában beszélt, mint legfontosabb feladatról: a termelőszövetkezeti csoportok megerősítéséről és azok folyamatos fejlesztésének biztosításáról, a tavaszi mezőgazdasági munkákra való felkészülésről. Hozzuk rendbe szerszámainkat, fogatainkat, gépeinket — mondotta, — most míg a téli időszak tart, ne akkor kapkodjunk, amikor a munka már megindult. Vegyük számba a gépi és fogaterőt és úgy osszuk be azokat és úgy csoportosítsuk át, hogy megfelelő időben, megfelelő minőségben el tudjuk végezni a tavaszi munkát. Gergely elvtárs beszédének befejező részében a tanácsok tömegkapcsolatainak elmélyítéséről beszélt. Az állandó bizottságok foglalkoztatása *— mondotta, — aktívahálózatának kiépítése, a tanácstagok fogadóóráinak és beszámolóinak rendszeres megtartása az a kéros kezünkben, amelyen keresztül a tömegeket társadalmi úton be tudjuk vonni az egyes feladatok végrehajtásába. A lehetőségek adva vannak, rajtunk múlik, hogy ezeket jól kihasználva olyan eredményes munkát végezzünk, hogy Hajdú- Bihar ez évben ismét első lehessen a vetésben, növényápolásban, de a begyűjtés és a tervteljesítés egyéb vonalán is. Ezután Cziffra Sándor elvtárs, a begyűjtési osztály vezetője tartotta meg beszámolóját az 1951. évi begyűjtés és az 1952-1 53. évi begyűjtés előkészületeiről. Az eredmények elérésének legdöntőbb alapja volt, hogy szoros kapcsolatot tartottunk a Párt Megyei Bizottságával. Abban, hogy H Hajdú-Bihar megye országos viszonylatban a második helyezést érte el a begyűjtés első szakaszában, döntően hozzájárult a versenymozgalom kiszélesedése is. Ennek a versenymozgalomnak a keretén belül — mondotta — termelőszövetkezeti csoportjaink és egyénileg gazdálkodó parasztjaink igen nagy része magasan kiemelkedő teljesítéssel mutatott példát a begyűjtésben. Több mint tízezer dolgozó paraszt teljesítette 200 százalékon felül gabonabeadási kötelezettségét. Cziffra elvtárs a továbbiakban az új begyűjtési rendeletről beszélt. Hogy az idei begyűjtési rendelet korábban megjelent, lehetőséget nyújt arra, hogy a tervet még február hónapban felbontsuk járásokra, községekre, a községeken belül pedig gazdaságokra. Minden tszcs vezetőjével, minden egyénileg gazdálkodóval megbeszélhetjük saját gazdaságára vonatkozóan a tervet, hogy azt mindenből 100 százalékig teljesíthesse. A beszámolókhoz számos hozzászólás volt. A hozzászólók igen jó és értékes javaslatokat tettek, melyeket a tanácsülés el is fogadott. A tanácsülés Bariha János elnökhelyettes záróbeszédével és az Internacionálé eléneklésével ért véget. A pártcsoportok segítségével megjavult az oktatás Hozzászólások Kulcsár Ferenc elvtárs cikkéhez A Politikai Bizottság májusi határozata az idei pártoktatásban az alapszervezetekre nagyobb feladatot ró, mint az elmúlt évben és az egész pártvezetőség feladatává teszi az oktatás ellenőrzését. Nálunk a Dohánygyárban az oktatás igen nehezen infidttlt'mv.y. A hallgatóknak eleinte csak a fele jelent meg a politikai iskolákon■ Hiba volt a szervezésben, de az ellenőrzésben is. Az ágit. prop. felelős egyedül akarta elvégezni ezt a komoly és igen fontos munkát. A vezetőség eleinte reszortmunkának tekintette az oktatást, ez a hiba rányomta bélyegét oktatásunk menetére. Kulcsár Ferenc elvtárs cikkének megjelenésekor már megszerveztük a pártcsoportokat, de a cikk nagy segítséget jelent a további munkánkban. A pártcsoportok átszervezése után javulás állt be a politikai iskolákon. A pártvezetőség a pártcsoportok vezetőinek segítségével ellenőrzi a politikai iskolákat. A pár lesöpört vezetők a hozzájuk tartozó elvtársakkal rendszeresen elbeszélgetnek, így igyekeznek a lemorzsolódást megakadályozni. A pártcsoport vezetők állandóan kapcsolatot tartanak fenn a politikai iskolák hallgatóival és vezetőivel, napirenden tartják az oktatás kérdését. Akik többször elmaradnak, azokat faliújságon kihozzák, azokat pedig, akik rendesen járnak, népszerűsítik az egész tagság előtt. Az oktatási munkánkban beállott kezdeti javulást a pártcsoportok létrehozásával értük el, de még igen sok a tennivaló- A műszakiak, szlahánovisták még mindig nem mutatnak példát a dolgozóknak, hanem különböző elfoglaltságukra hivatkozva gyakran kihúzzák magukat az oktatásból. Ezen a téren még hatalmas tennivalója van 11 pártszervezetnek. Azonban a vezetőség a pártcsoportok segítségével igyekszik ezeket a hibákat is kijavítani és az eddig elért eredményeinket fokozni. Képiró Józsefné párttikár Dohánygyár. 11 pártcsoportbizalmiak segítik a termelés fokozását Nem régen jelent meg Kulcsár Ferenc elvtársnak a cikke a pártcsoportok feladatairól. Hogy ez mennyire fedi a valóságot, ezt a Textilgyárban is láthatjuk. Már a legutóbbi termelési értekezlet óta javulás volt érezhető a termelés és a munkafegyelem vonalán. A dolgozók felajánlásokat tettek Kákosi elvtárs születésnapjáin. A pártvezetőség a pártbizalmiakon keresztül segítette a dolgozók kezdeményezését A pártcsoportbizalmiak, népnevelők felvilágosító munkájának eredményeként igen szép felajánlások születtek. A dolgozók most már nem azzalérveltek, hogy így is dolgozunk, hanem átbeszélték a művezetőkkel a felajánlások lényegét és közösen állapították meg, hogy "egyes dolgozó milyen felajánlást tehet és hogy ezt teljesíteni tudja milyen műszaki segítségre van szüksége. Őszintén kijelentem, ilyen lelkesen talán még sohasem kezdtek hozzá dolgozóink a felajánlások teljesítéséhez, mint most. Meg kell állapítani, hogy itt egyesült az elmélet a gyakorlattal. A gyakorlat pedig azt mutatja, ha a Párt elméleti oktatásait magunkévá tesszük, az eredmény nem maradhat el- A lenini műszakban már számszerű eredményekmutatkoztak. Ilyen versenyláz még nem volt a Textilgyárban. Itt pedig elsősorban a pártvezetőség, a pártcsoportbizalmiak érdeme, hogy ilyen szépen és helyesen meg tudták értetni a dolgozókkal a felajánlások jelentőségét. Kovács Ferenc Textilgyár. Minőségi munkát végzünk A mi gépállomásunkon is szükségessé vált a munkafegyelem megszilárdítása. Rendkívüli értekezletet hívtunk össze, ahol rámutattunk a hibákra és javaslatokat tettünk a hibák kiküszöbölésére. Hegedűs Lajos elvtársazt javasolta, hogy aki a munkafegyelem ellen vét, vagy bomlasztó munkát végez, azt kétszer szóbeli megrovásban részesítse a fegyelmi bizottság, harmadszorra pedig egy havi fizetésének 10 százalékát vonja le, amit szociális alapra fordítsanak, amennyiben ez sem használ, akkor javító munkára javasolják az illetőt* Gépállomásunkon tervszerűen folyik a téli gépjavítás Állandóan szem előtt tartjuk a minőséget, ezért ellenőrző bizottságot állítottunk fel, akik felelősek a munka minőségéért, átvevéséért* Élenjáró dolgozóink felajánlásokat tettek Rákosi elvtárs 00. szó a gépek javításánál letésnapjának megünneplésére. A „Petőfi" brigád a „Május 1“ brigádot és az „Ifi” brigádot hívta ki versenyre, hogy melyik brigád végez jobb minőségi munkát a javításnál. A gépállomásunkon lévő traktoros iskola hallgatói szintén versenykihívást tettek a nagyrákéi gépállomás traktoros iskola hallgatói felé, jobb elméleti és gyakorlati eredmények elérésére. A műhely dolgozói valamennyien anyagmegtakarítást vállaltak és kötelezték magukat a munka minőségének emelésére. Felajánlást tettek az irodai alkalmazottak is a jobb munka sikeres elvégzéséért, így készülünk szeretett Rákosi elvtársitok 60. születésnapjának méltó megünneplésére. Pántya Julia Sárrétudvari Gépállomás Néplap levelező. 1952 FEBRUAR 1. FENTEK Ismét nagy nyeremények a TOTO-ban ! A 4-ik fogadási héten 12 találatra 25.250.— forint, 11 találatra 875.-- forint, 10 találatra 77.50 forint nyeremény esett. Ne felejtse el, hogy az eheti szelvénnyel indul a februári vigaszdíj verseny és a február havi tárgynyeremény sorsolás