Hajdú-Bihari Napló, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-01 / 1. szám

Tartsanak értekezletet magas szinten a kis és nagy államok képviselőinek részvételével — mondotta Tito elnök újévi beszédében Belgrád. (Tanjug) Jos­­ip Broz-Tito jugoszláv köztársa­sági elnök az új esztendő alkal­mából beszédet mondott. A világ népei gondokkal és rettegéssel, de ugyanakkor némi reménykedéssel lépik át az új, 1958-as év küszöbét. Az egész világra ránehezedik a gond, vajon mit hoz a jövő, s magam is úgy hiszem, hogy a népek joggal rettegnek sor­suk miatt, mert az új háború új kísértete lebeg az emberi­ség fölött és megsemmisítéssel fenyegeti. Az új atomkorszak és az ember első behatolási kísérlete a világmindenségbe ahelyett, hogy végtelen öröm­mel töltené el az embereket és ahelyett, hogy büszkék len­nének arra, hogy az ember le­győzte a természetet, s ezáltal nagyszerű távlatok nyíltak előtte, odavezetett, hogy az embereknek rettegniük kell az emberi elme eme zseniális vív­mányai miatt, mert azt hi­szik, hogy e vívmányokat a világhelyzet kiélezése és a há­ború eszközéül használják majd fel, a világ rombadől és a legborzasztóbb katasztrófák következnek be — mondotta, majd részletesen taglalta a külpolitikai helyzetet. Többek között kiemelte: kitartóan folytatnunk kell a harcot azért, hogy a békés és aktív egymás mellett élés gon­dolata a népek és államok között végleges győzelmet arasson. Arra kell töreked­nünk, hogy az erő törvényét, mint az emberek közötti viszo­nyokhoz méltatlan fogal­mat véglegesen elvessék, különösen a mai időkben, amikor a tudomány eddig so­ha nem látott eredményeket ér el. Az államok között a szükséges bizalmat fokozato­san kell elérni, meg kell te­remteni a nemzetközi problé­mák megoldására szolgáló ala­pot, minden erőszak igénybe­vétele nélkül, bátran hozzá kell látni a különböző problé­mák megoldásához vezető bé­kés utak és módok megkere­séséhez. Az egymás mellett élés megköveteli az erőszaknak, a eszközének elvetését és ehe­lyett erető­s jellegű békés ver­senyt irányoz elő gazdasági, kulturális és más téren a kü­lönböző társadalmi rendszerű államok között. A tömbök helyébe az egymás mellett élésnek kell kerülnie, mert a világnak tömbökre való felosztása ellentétben áll az egymás mellett élés eszméjé­vel. A mai tömbök ugyanis a világ ideológiai felosztását je­lentik és ez fokozza a kiéle­ződést A világnak ideológiai felosztása tulajdonképpen a tőkés és a szocialista rend­szerre való felosztást jelenti. Ezzel szemben egy társadalmi rendszer értéke a békés ver­senyben juthat kifejezésre, aszerint, melyik rendszer tud­ja megvalósítani az olyan tár­sadalmi viszonyokat, amelyek megfelelnek a termelőerők mai fejlettségi fokának, nem pedig aszerint, hogy ki lesz jobban és korszerűbben fel­fegyverkezve. Igen sajnálatos, hogy ma minden új nagy tudományos felfedezést hadászati szem­pontból ítélnek meg, nem pe­dig aszerint, hogy mennyire hasznos az emberiség számá­ra. így például a szovjet szputnyikokat is háborús ki­hívásként értelmezték, ami azután megköveteli, hogy a másik fél is hathatós fegyve­res ellenintézkedéseket te­gyen. Ez történt a NATO nemrégen megtartott párizsi értekezletén is, bár tudott do­log, hogy ezt a tudományos felfedezést az egész világon pozitív módon értékelték és az emberiség tudományos fejlő­déséhez való nagy hozzájáru­lásként üdvözölték. Kell-e csodálkozni tehát azon, hogy válaszként erre a felfedezésre, valamint bizo­nyos pozitív javaslatokra, amilyen például Nehru mi­niszterelnök felhívása, Bulga­­nyin szovjet miniszterelnök le­velei, valamint a lengyel kor­mány javaslata, NATO-érte­­kezletet tartanak a legmaga­sabb szinten, ahol az atom­fegyver elosztásáról, a csapa­tok állomásozásáról, rakéta­­támaszpontok építéséről stb. beszélnek. Ez semmiképpen nem jelenti a megnyugvás út­ját és az érintkezési pontok megtalálását, hanem ellenke­­zőleg, a másik oldalon is gya­nakvást szül, s hozzájárul a hidegháború elmélyítéséhez Az új esztendő küszöbén az emberiséget nem érte kelle­mes meglepetés a jobb távla­tok tekintetében, hanem ellen­kezőleg, ezek az állásfoglalá­sok még nagyobb aggodalom­mal töltötték el. Véleményem szerint elérkezett a tizenkettedik órája annak, hogy egy sokkal szélesebb körű értekezletet tartsanak a legmagasabb szinten, ame­lyen a kis és nagy orszá­gok egyaránt képviseltet­nék magukat és ahol egy­szer m­ár arról is beszél­nének, hogyan lehetne megtalálni a mai békét veszélyeztető helyzetből a kivezető utat, hogyan lehetne az egyes vi­tás kérdések fokozatos megol­dását nyélbeütni. A világ óriá­si többsége azt tartja, hogy a kivezető út nem a háború, nem a fegyveres összetűzés. A világ felelős embereinek nem szabad elfelejteniük, hogy az általuk képviselt népek nem akarnak háborút s amikor a tárgyalóasztalhoz ülnek, szem előtt kell tartaniuk népük ama kívánságát, hogy ne legyen háború, hanem békés úton oldják meg a különböző kér­déseket. A nagyhatalmak fele­lős embereitől függ tehát, hogy az elkövetkezendő esz­tendő boldogságot vagy meg­próbáltatásokat hoz-e az em­beriségnek. Tito elnök ezután foglalko­zott Jugoszlávia külpolitikájá­val és belső fejlődésének ered­ményeivel, majd részletesen szólt a­ népgazdaságban és kü­lönösen­ az áruellátásban ta­pasztalható fogyatékosságok­ról, majd végül az egész jugo­szláv népnek boldog új eszten­dőt kívánt. Számos olvasónk kérte a szerkesztőségtől, hogy kö­zöljünk folytatásos regényt. E kérésnek teszünk most eleget: folytatásokban kö­zöljük H. G. Wells „Embe­rek a Holdban” című re­gényét. Hogy miért éppen ezt a regényt választottuk közlésre ? Azért, mert szá­­mos olvasónk arra kérte a szerkesztőséget, hogy rend­szeresebben közöljünk tu­dományos cikkeket, útle­írásokat stb. H. G. Wells nemcsak regényíró, de a korabeli természettudomá­nyok kiváló ismerője is. Könyvében korabeli termé­szettudományos ismeretek felhasználásával a jövőbe viszi az olvasót. A regény egy fél évszázaddal ezelőtt íródott. Akkor igazi fan­tasztikus regény volt. Bár ma is az, de a regénybeli acél és üveggömb, mely a Holdba repül, ma már nem utópia, hanem valóság. A szputnyikok korában a H. G. Wells fantáziája szül­te holdbéli utazás már kö­zel van a megvalósuláshoz. Bedford találkozik Cavorral Lom­onében Miközben leülök írni itt a szőlő­lomb árnyékában Dél-Itália kék ég­boltja alatt, az jut eszembe nem minden csodálkozás nélkül, hogy én magam voltaképpen tisztára vélet­lenül vettem részt Cavor csodála­tos kalandjaiban. Akárki mással is megeshetett volna ugyanez. Olyan­kor pottyantam bele ezekbe a dol­gokba, amikor azt hittem, hogy si­került megszöknöm minden zavaró élménynek még a legcsekélyebb le­hetősége elől is. Azért utaztam Lympnébe, mert azt képzeltem, hogy ez a legeseménytelenebb helye a világnak. Azt gondoltam, hogy itt mindenesetre békességben fogok élni és nyugodtan dolgozhatom ! ■ És az eredmény — ez a könyv, íme, ennyire beleszól a Végzet az ember apró terveibe. E helyütt megemlíthetem talán, hogy nemrégiben csúfosan belebuk­tam egynémely üzleti vállalkozásba. Most, amikor itt ülök a jólét min­den kényelmének közepette, szinte fényűzésnek tekinthető kétségbe­esett helyzetemnek ez a beismerése. Sőt, nincs miért tagadnom azt sem, hogy szerencsétlenségemnek bizonyos mértékben határozottan én magam voltam­­az oka. Lehet, hogy van ben­nem ilyen, vagy olyan irányú tehet­ség, de üzleti műveleteknek a vezetése semmiesetre sem tartozik a képessé­geim közé. De akkoriban még fia­tal voltam és fiatalságomnak más egyéb hibákon kívül megvolt­­az a hibája is, hogy büszke voltam üzleti képességeimre. Az évek számát te­kintve még ma is fiatal vagyok, de az, ami történt velem, lehántott va­lamit lelkem ifjúságáról. Ki mond­hatná meg, vajon bukkant-e elő né­mi bölcsesség is a lehántott kéreg alól ? Aligha van rá szükség, hogy rész­letesen kiterjeszkedjem azokra a spekulációkra, amelyek végül a kenti Lympnében vetettek partra. Manap­ság nagyon kalandos íze van min­den üzleti vállalkozásnak. Kockáza­tokba mentem bele. Az efféle dol­gokban mindig arról van szó, hogy adunk valamit és elveszünk valamit. Énvelem­­az történt, hogy végül már csak adnom kellett. Szó sincs róla, hogy szívesen adtam volna. És ami­kor kiláboltam már mindenből, még mindig akadt egy rosszindulatú hite­lezőm, aki jónak látta, hogy tovább fenyegessen. Talán volt szerencséjük már a sértett erény efféle lobogó in­dulatához, vagy talán érezték csak. Keményen a sarkamban volt. Végül úgy láttam, hogy drámát kell írnom, hacsak azt nem akarom, hogy mint kereskedősegéd legyek kénytelen tengődni a megélhetésemért. Van némi fantáziám és pazar ízlésem, és föltettem magamban, hogy szívósan harcolok, mielőtt végzetembe bele­nyugodnám. Azon a hitemen kívül, hogy tehetséges üzletember vagyok, akkoriban mindig élt bennem az a gondolat is, hogy képes volnék meg­­írni egy nagyon jó darabot. Azt hi­szem, ez nem is túlságosan szokat­lan meggyőződés. Tudtam, hogy a törvényes üzleti vállalkozásokon kí­vül csakis a drámaírás kecsegtet­heti az embert dús lehetőségekkel, és valószínű, hogy ez befolyásolta a véleményemet. Voltaképpen beleél­tem magamat abba a gondolatba, hogy ezt a meg nem írt drámát megfelelő kis tartaléknak tekintsem, amelyet félretettem rossz időre. Ez a rossz idő elkövetkezett és én mun­kához láttam. H.G. WELLS: M M mmm Hamarosan rájöttem, hogy egy da­rab megírása hosszabb időbe telik, mint feltételeztem. Eleinte 10 napot szántam rá és azért jöttem Lympné­be, hogy amíg dolgoztam, legyen nyugodt szállásom. Boldog voltam, hogy megkaptam ezt a kis egyeme­letes nyári lakot. Három évre vet­tem bérbe. Valahogyan bebútoroz­tam, s mialatt a darabon dolgoztam, én magam szakácskodtam. Bondnet kétségbe ejtette volna az, amit főz­tem pedig hát meg volt neki a kü­lön zamatja. Volt egy kávéskannám, egy tojásostepsim, egy burgonya­ü­tőm és egy serpenyőm kolbászfélé­hez meg szalonnához — ez volt a kényelemhez szükséges egyszerű fel­szerelés. Az ember nem lehet min­dig fényűző, ellenben egyszerű min­dig lehet. Egyébként elláttam ma­gam hitelre egy akó sörrel és beállí­tott hozzám mindennap egy pék is, aki bízott bennem. Szibarita élet­módról talán nem is igen lehetett szó tehát, de volt részem már rossz­abb időkben is. A péket, aki nagyon tisztességes ember volt, saj­nálom ugyan kissé, dehát még az ő nevében is reménykedtem. Akinek magányra van szüksége, Lympnénél jobb helyet nem talál­hat. Kent agyagos részében terül el, és nyárilakom egy ősi szikla szélé­ről bámult ki a Romney-láp síksá­ga fölött a tengerre. A hely maga nagyon nedves időben csaknem meg­közelíthetetlen, és hallottam, hogy a postás deszkát köt a lábára, és úgy járja be útjának pocsétosabb részeit. Nem láttam őt ugyan soha így járni, de azért jól el tudom képzelni. A mostani falu mindössze néhány kuny­hó és ház, s a kapuk előtt nagy nyír­­fasüprűk ékeskednek. Ezekkel söprik le a legtapadósabb agyagot. Ez a be­rendezés némi fogalmat nyújt róla, hogy milyen­­a vidék. Ez a falu örök­re elmúlt dolgoknak fakó emléke, másként aligha volna itt ezen a he­lyen. Valaha, a római időkben, Por­tus Lemanus volt itt, Anglia nagy kikötője, most pedig négy angol mérföldnyire van innen a tenger. A meredek domb lefelé végig tele van görgetegkővel és római téglaépítmé­nyek romjaival, és erről a dombról indul ki nyílegyenesen észak felé az ősi Watling Street, amely itt-ott még most is ki van kövezve. Gy­akran el­álldogáltam a dombon, a múltra gondolva, a gályákra és a légiókra, a foglyokra és a tisztekre, a nőkre és­­a kereskedőkre, akik merész vállal­kozásokba bocsátkoztak (úgy mint én), a nyüzsgő tömegre és a zsibongó lár­mára, a kikötő forgalmas elevensé­gében. S most mindössze néhány kő­rakás van itt egy gyepes lejtőn, egy­­pár juh — és én ! És ahol valaha a kikötő volt, ott most a lápmező húzódik széles körben a távoli Dun­­genessig, itt-ott facsoportok foltjá­val és ódon középkori városok templomtornyaival, amelyek nyomon követik immár a hajdani Lemanust a pusztulásba. Szebb kilátást, mint amely itt nyílt a lápmezőre, nemigen láttam életemben. Dungeness körülbelül 15 angol mérföldnyire lehetett. Úgy pi­hent a tengeren, mint valami tutaj, s távolabb nyugat felé a hastingsi dom­bok nyúltak el az alkonyuló nap vi­lágában. Néha tisztán látszottak, mintha közel lettek volna, máskor alacsonyan, sápadtan elmosódtak, s gyakorta teljesen felhőkbe burko­­lództak a szemem elől. A lápmező közelebbi részeit árkok és csatornák barázdálták. Az ablak, amely előtt dolgoztam, áttekintette ennek a dombtetőnek az egész szemhatárát, s ebből az ablak­ból pillantottam én meg először Ca­vort. Éppen darabomnak a jelenete­­zésével foglalkoztam, belemélyedve teljesen ebbe a kemény munkába, s csak természetes, hogy Cavor meg­jelenése zavarta a figyelmemet. A nap leáldozott, az égbolton nyu­godt képpé keveredett egymással a zöld és sárg­a szín, s ebből a kép­ből, mint fekete pont bukkant elő — a legfurcsább apró figura. Alacsony, testes, vékony lábú kis emberke volt, aki egy kissé ránga­tózva mozgott. Jónak látta, hogy­­rendkívüli szellemét krikettsapkába, felöltőbe és kerékpáros térdnadrág­ba meg harisnyába bújtassa. Hogy miért tette ezt, nem tudom, mert so­hasem kerékpározott és sohasem ját­szott krikettet. Véletlenül alakult­ össze ilyeténképp a ruházata, nem tudom, hogy, hogy nem. Kézzel-lábbal hadonászott, a fejét ide-oda forgat­ta és zümmögött. Úgy zümmögött, mint holmi elektromos erő. Sohse hallottam ilyen zümmögést. És mind­untalan, szokatlanul lármásan­ krá­­kogott. Eső után voltunk, s Cavonnak ezt a rángatózó járását még jobban fo­kozta a gyalogösvény igen nagy sí­kossága Amint szembekerült a nap­pal, megállt, zsebórát vett elő és té­továzót. Majd szinte görcsös moz­dulattá megfordult és szemmel lát­­hatóat sietve visszavonult, miköz­ben nem is gesztikulált már többbé, hanem csak nagyokat lépett, akkorá­kat, hogy pompásan lehetett látni, milyen szokatlanul nagy formájú a láva, amelynek nagyságát — jól emlékszem­ — groteszkül túlozta a­ hozzá tapadó agyag is. Ez ottidőzésemnek az első napján történt, amikor drámaírói energián a legnagyobb volt, s ezt az egey dolgot egyszerűen bosszantó epizód­nak tekintettem, amely öt percem elrabolta. Visszatértem a jelenete­zésemhez. De mikor másnap est nevezetes pontossággal megismétl­dött a dolog, és harmadnap újra,­­ tovább is minden este, amikor ne esett, egyre nehezebbé vált a jelen­tezésre koncentrálni figyelmemet. — Ördög vigye ezt az embert! - gondolam magamban. — Mint­ csak arra készülne, hogy beáll­jó bábnak valamelyik bábszínházt. És több este egymás után ugya csak átkoztam őt magamban. Mid csodálkozás és kíváncsisá váltsta fel bosszúságomat. Mi lehe az ,ha ennek a viselkedésnek ’ h­^^gyedik este nem bírtam ki­­­vára a dolgot és mihelyt újra me­ge^nt, kinyitottam a földig é­s g­ nyas ablakot, keresztül siettem gerendán és egyenesen oda tartot­tam, ahol minden este változatlami­­g szokott állni.­­Folytatása következik! (1.) Kegyelmi törvény Romániában Bukarest (MTI). A Román Népköztársaság nagy nemzet­­gyűlése december végi ülés­szakán a kormány javasolta, hogy a népköztársaság kikiál­tásának 10. évfordulója alkal­mából részben vagy egészben engedje el azoknak az embe­reknek a hátralevő bünteté­sét, akik kevésbé súlyos ki­hágásokat vagy bűncselekmé­nyeket követtek el. A nagy nemzetgyűlés a javaslatot el­fogadta. A kegyelmi törvény szerint nincs helye semmiféle kö­­nyörületnek az árulókkal, a kémekkel, a diverzámsorkkal és mindazokkal szemben, akik súlyos bűncselekményeket kö­vettek el. Nem részesülhet­nek kegyelemben a visszaeső bűnösök sem. Növekednek a Ne­ k­kiadások Nyugat-Németországban Bonn (TASZSZ). A Welt vezércikke szerint a fegyver­kezés mind jobban és jobban előtérbe kerül és a közeli években uralkodó tételként szerepel majd a szövetségi köztársaság költségvetésében. A lap Nyugat-Németország hadikiadásainak összegét az elkövetkező öt évre 70 mil­liárd márkára becsüli. A ki­adások összege 1957-ben el­érte a 10 milliárd márkát, 1958-ban valószínűleg 11—12 milliárd márkára növekszik, és 1959-ben már 15 milliárd márka lesz. Mind népszerűbb a közép-európai atommentes övezet eszméje New York (TASZSZ). A New York Herald Tribune londoni tudósítójának jelentését kö­zölte arról, hogy a nyugati országokban hogyan fogadják a nemzetközi feszültség eny­hítésére irányuló szovjet ja­vaslatokat. A tudósító rámu­tat, hogy a javaslatokra adan­dó választ igen tevékeny diplo­máciai és politikai vita előzi meg és megállapítja, hogy a közép-európai atommentes övezet szovjet eszméje igen gyorsan toborozza a híveit Londonban és más nyugat­európai fővárosokban. Boldog újévet kívánunk minden olvasónknak A NAPLÓ SZERKESZTŐSÉGE Macmillan kidolgozta a Bulganyinnak szóló válaszjegyzék tervét London (MTI). Macmillan angol miniszterelnök Bulga­­nyinnak szóló olyan válasz­jegyzék-tervezetet dolgozott ki, amely nyitva hagyja az aj­tót a legfelső síkon tartandó értekezletnek a Kelet és a Nyugat hidegháborújának kulcskérdésében — mondták hétfőn este londoni kormány­körökben. A Nyugat számára, a külügyminiszterek értekez­letének elsőbbsége kívánatos, hogy életrekeltsék a Kelet— , Nyugat közötti leszerelési tárgyalásokat és esetleg előké­szítsék egy későbbi felső sí­kon tartandó értekezletnek a talaját. Delhi (TASZSZ). A Delhi Times közli, hogy Szuravardi volt pakisztáni miniszterelnök amerikai látogatása idején titkos egyezményt kötött az Egyesült Államokkal. A lap szerint e titkos egyezmény­nek megfelelően az amerikai­­ szakértők Peshavantól északra, már megkezdték egy atomtá­­­­maszpont és több repülőtér­ építését, illetve kibővítését. —---------------------­ titkos egyezmény az USA és Pakisztán között Az első szputnyik január első napjaiban kifejezi pályafutását Moszkva (TASZSZ). Az első műhold december 31-én reggel hat órakor befejezte 1336. tel­jes körét, ugyanakkor a má­sodik műhold 815. fordulatát tette meg. A legutóbbi megfigyelések eredménye szerint az első műhold pályája észrevehetően kisebb lett és közeledett a Földhöz. A pálya maximális magassága a Föld felszínétől földtávolban jelenleg körül­belül 320 kilométer, szemben a kilövéskor mért 950 kilomé­teres magassággal. Keringésé­nek ideje, valamivel keve­sebb mint 90 perc és továbbra is erőteljesen csökken. Vár­ható, hogy az első műhold a légkör alsó rétegeibe jutva, január első napjaiban elizzik. Újévkor, azaz 1957. decem­ber 31-én éjszaka , 12 órakor (moszkvai idő szerint) az első, műhold 1348. fordulatát írta le és az általa megtett út­ hossza körülbelül 57,6 millió kilométer ; a második műhold 826. fordulatát írta le és­ az ál­l­tala megtett út körülbelül 37,6 millió kilométer.­­ A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány a Mongol Népköztársaságban pusztított földrengés követ­keztében, kárt szenvedett la­kosság megsegítésére 100 000 forint értékű gyógyszert, or­vosi műszert és adategészség-l,­ügyi felszerelést adományo­­­zott.

Next