Hajdú-Bihari Napló, 1967. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-16 / 64. szám
Nem tudom, mások hogy vannak vele, de mostanában egyre többet bosszankodom egy apróság miatt. Nem, nem nagy dologról van szó, de egy pillanatra talán mégis érdemes eltűnődni rajta. Ismerősöm mesélte a múltkorában egészen találóan: „Képzeld, bemegyek az üzletbe s egészen meglepődtem. Visszaköszöntek. No — mondom magamban — furcsa. Annyira meghatódtam, hogy oda is szóltam az ismerős eladónak: no, látja, vannak még az üzletekben is, akik visszaköszönnek. ő persze mindjárt a humorosabb oldalát fogta meg. — Ja, ő még új lány. Majd leszokik róla.” Hát erről van szó. Az üzletekben valahogy hiánycikk lett az udvariasság. Hogy mogorvák és morcosak az elárusítók? Hát istenem! Az magánügy, s hangulat dolga. A köszönés azonban valahogy több ennél. Tisztelet, kölcsönös megbecsülés. S aztán talán a szánkat sem olyan nehéz olykor-máskor kinyitni. Mert néha nagyon is ki tudják nyitni a szájukat. Mint például ebben az esetben is: negyed nyolckor történt, az üzletben ketten várakoztunk. A zöldségbolt eladói azonban a raktárban foglalatoskodtak. Pár perces várakozás után érdeklődtem, hogy mit remélhetünk. Sajnos — közölte a vezető — el vagyunk foglalva. Göngyöleget adunk át. Tessék egy kicsit türelemmel lenni! Nos, én türelemmel is voltam. Mások nem. Eltávoztak — mondván, hogy fél nyolckor kezdődik a munkaidejük. A türelem persze rózsát terem. Ez esetben azonban nem igazolódott. Csak bosszúságot termett. Közben ugyanis — a beosztott végezvén munkájával — nagyon zord hangulatban foglalta el helyét a pult másik oldalán. Zohorált is magában, hogy egy ládába alaposan beverte a lábát, s én akkor már sejtettem, hogy minek nézek elébe. — Mit akar? — kérdezte foghegyről, s a komor kérdőjel annyira meghökkentett, hogy mindjárt el is párolgott ijedelmem. — Egy fél kiló hagymát — mondtam szerényen, s bizony isten szégyelltem magam, hogy csak ennyire volt megbízatásom. — Tessék, itt a zacskói — nyújtotta át a pulton. — Ott van a ládában. Szedjen amennyit akar! A bizalom örömmel töltött el, és serényen válogattam. Tessék — adtam vissza, d ő a mérlegre dobta. — Kevés — közölte tömören, mire én bocsánatkérően: — Sajnos nincs elég gyakorlatom. Sértésnek vette, gúnyolódásnak? — nem tudom, de azt azonnal hozzátette: „Maga csak itt ne szellemeskedjen!” Mire én még mindig szelíden: Az a tábla igazat mond? — mutattam a háta mögé. — Milyen tábla? — kérdezte gyanakvóan. — Az ott — mutattam még egyszer, rá van írva, hogy ebben a boltban szocialista brigád dolgozik. — Képzelje — vágott viszsza dühösen, s hogy talált a célzás, azt abból az enyhepírból gyanítottam, ami az arcára suhant. — Csak ezt akartam megtudni — fejeztem be a párbeszédet, s már nyújtottam is a pénzt, hogy tartozásomat kiegyenlítsem. A visszajáró fölösleget belevágta a mérleg serpenyőjébe. Csak úgy csörgött. A mérleg azonban felém billent. Nekem volt igazam, és ez súlyosabban esett a latba. És hogy már nem viszonozta a köszönésemet? Ezek után" Én mindenesetre mégis ezzel távoztam: Minden jót! (b. i.) UIDUBmjUt «sa» r NAPLÓ 3. oldal — 1967. március 16. ÉRDEMES VOLT SZÓLNI Elmondjam, ne mondjam? — sokan morfondíroztak így a jelölő gyűléseken. Kisebb problémák, apróbb hibák. Illő-e ilyen alkalommal felvetni ezeket? Hiszen sokkal nagyobb dolgokról, országos tervekről van szó. Nem való ilyenkor átereszekkel, hiányzó villanykörtékkel előhozakodni. Aztán mégis sokan voltak, akik szólásra jelentkeztek, és felvetették nemcsak a nagy problémákat, hanem az aprókat is, amelyek azonban a hétköznapokon sok kellemetlenséget, bosszúságot okoznak egy-egy utca, környék lakosságának. Mi lett ezeknek a javaslatoknak a sorsa? Ez után nyomoztunk a püspökladányi járásban alig két héttel a jelölő gyűlések befejeződése után. Hiszen tudjuk, hogy a tanácsok — hivatalból is, lelkiismeret diktálta kötelességből is — kivétel nélkül mindenütt nagy gondot fordítottak arra, hogy a jelölő gyűléseken elhangzottak bekerüljenek a jegyzőkönyvekbe, s érdemleges elbírálás után a megvalósulásuk is sorra kerüljön. Azok a javaslatok is, amelyek talán a távlati községpolitikai tervek készítésénél játszanak majd szerepet, és a kisebb jelentőségűek is. Mondhatjuk úgy, azok, amelyekre csak fel kellett hívni a figyelmet. Ilyen volt például Püspökladányban a Dózsa György utcai artézi kút fölötti villany. Volt itt lámpa azelőtt is, csak már huzamos ideje nem égett, valami hibája volt. Apróság — de Fekete András felvetette a jelölő gyűlésen, s egy-két nap múlva megjelentek a szerelők, s azóta megint nem kell sötétben lebotorkálni a lépcsőkön a vízért menő asszonyoknak. Sárrétudvariban a Jókai utca lakói panaszkodtak a villanyra: baj volt a légbiztosítékokkal, időnként sötétben maradtak az utca lakói. Már megjavították a vezetékeket. Rábán többen is elmondták, hogy nagyon kellene már a községnek ravatalozó helyiség. Szerettett is ez a községfejlesztési tervekben, de éppen a felvetések arra késztették a községi tanácsot, hogy próbálja meg előbbre hozni a határidőt. Utána néztek, s kiderült, hogy a józsai ravatalozó tervét változtatás nélkül tudják átvenni, s így ez a probléma már ebben az esztendőben megoldódhat. A kabaiaknak állandó panaszuk volt, hogy nincs a községben lehetőség bérsütésre. Kenyeret, igaz, majdnem mindenki üzletből vásárol, dehát az ünnepi kalács is csak úgy igazi, ha kemencében sütik, azt pedig már a legtöbb házból száműzték. Nos, egy kábai pékmester megkapja az iparengedélyt, helyet is biztosítottak számára, s hamarosan már pirosodhatnak a kemencében a kábai asszonyok által készített kalácsok. Természetes, hogy két-három hét alatt nem lehet mindent elintézni, van, amit hoszszabb idő alatt sem. De tudjuk azt is, hogy a mostani jelölő gyűléseknek éppen ez volt egyik legfontosabb jellemzője: maguk az emberek is reálisan mérlegelték a kívánságokat és a lehetőségeket. Nem terjesztettek elő vég nélküli kívánságlistákat, nem álltak fel olyan követelésekkel, amelyek eleve megvalósíthatatlanok. A választók felelősségérzetével vették számba, hogy mit hogyan lehetne legegyszerűbben, legolcsóbban és leghamarabb. És szinte nem is volt község, ahol, mikor ezt a három szempontot elemezgették, ne állt volna fel valaki azzal: „Megcsináljuk mi magunk, csak anyag és irányító szakember legyen.” Ma még nincs lehetőségünk arra, hogy felmérjük, hány ezer társadalmi munkaórára tettek felajánlást a választók a jelölő gyűléseken. De biztos, hogy most is sok tízezer forint került ilyen formán a közösség kasszájába, amivel nagyon jól lehet gazdálkodni. Így történt Püspökladányban is a 27-es számú községi választókerületben, ahol azt mondták: nagy baj, hogy nincs járdánk, de szívesen megcsinálnánk mi magunk. S már készül is az a járda. Akárcsak Bárándon a Bajcsy- Zsilinszky utcában, itt már el is készült társadalmi munkában a hiányzó járdaszakasz. Kábán egy eldugult csatornát tisztítottak ki társadalmi munkával, Földesen az Arany János utca lakói átereszeket kértek, közreműködésükkel már ez a probléma is megoldódott. Tudnánk még sorolni példákat. Igaz, nem nagy dolgokról van szó. S talán nem is kellett volna várni velük a választásokig, jelölő gyűlésekig, ha lett volna valaki, aki felmegy a tanácshoz korábban, és bejelenti a hibát, problémát, talán úgy is elintéződött volna. Lehet, hogy társadalmi munkára akkor is szívesen vállalkoztak volna az emberek, ha valaki házról-házra járva hívja őket. S mégis sok-sok efféle kisebb probléma nem került felszínre addig, míg el nem jött a jelölő gyűlések ideje. És ez is érthető. . Hiszen általában nehezen szánja rá magát az ember, hogy kilincseljen a tanácsnál olyan ügyben, ami tulajdonképpen nem is — vagy nem is csak — az ő ügye. De a gyűlésen, amikor ott voltak körülötte azok, akiknek az adott kisebb hiba éppen annyi bosszúságot okoz, mint neki, könnyebben jön a szó. És nagyobb súlya is van, hiszen sokan helyeselnek neki. És ötven vagy száz ember körében az elhatározás is könnyebben születik, ha éppen közös munkáról van szó. Akik pedig ott voltak, akik egyetértettek, helyeseltek a társadalmi munka felajánlásakor, nyilvánvalóan elmennek akkor is, amikor az ígéretet valóra kell váltani, panaszok kivizsgálásának, intézésének hivatalos határideje általában egy hónap. Ez az idő még nem is telt el a jelölő gyűlések óta. De a püspökladányi járásban és az egész megyében máris láthatják az emberek, hogy foglalkoznak a problémáikkal, minden javaslatukat figyelembe vették, s amiben lehetett, már intézkedtek is az illetékesek. Ezt nagyon jó tudni. Hiszen bizonyos fokig ez a biztosíték arra, hogy a nagyobb problémákkal is foglalkozzanak, ezek megoldását is keresik, ha nem is megy egyik napról a másikra. De jó azért is, mert az emberek ebből is láthatják, hogy érdemes volt szólni a jelölő gyűléseken, és érdemes lesz máskor is a jövőben, nemcsak négy év múlva, hanem közben is a tanácstagi beszámolókon és más adott alkalmakkor. Nagy Zsuzsa : Először telefonon kerestük a lakásán, nincs itthon. Kint van valamelyik termelőszövetkezetben, de a felesége biztatott, hamar hazajön, nem időzik sokáig sehol sem, ha nincs nagy baj. Nem is jutna ideje rá. Valóban, fél óra sem telt bele, amikor az ajtón kopogtattunk, már a házigazda maga nyitott ajtót. „Jakab Flórián” — viszonozza a bemutatkozásunkat, és tessékel befelé a szobába. A felesége, nyilván már elárulta, hogy miért keressük, mert az első percekben is rendezetten gördülnek a mondatai, érződik, hogy tudja, miről is vár ezekben a napokban vallomást az újságíró egy járási tanácstagjelölttől. Olyantól, aki egy cikluson át már képviselte a járási tanácsban balmazújvárosi választóit. — Az első két évben a járási tanács mezőgazdasági állandó bizottságának voltam a tagja. Elég jól ismerem a mezőgazdaságot, hiszen állatorvos vagyok, három termelőszövetkezetbe járok szinte naponta, a balmazújvárosi problémákat háztól vittem a járási tanács elé. Később a művelődésügyi állandó bizottság tagja lettem. Őszintén szólva itt egy kicsit nehezebb volt. Először bele kellett tanulnom, meg kellett szoknom, hogy a művelődési problémákat is nyitott szemmel figyeljem, de aztán ezt is megszerettem. A ciklus alatt tartottunk vizsgálatot itt Újvároson is meg más községekben is, így első hallásra valóban úgy tűnik, egy állatorvoshoz közelebb állnak a mezőgazdaság problémái, a művelődéssel foglalkozzanak inkább a pedagógusok. De aztán beszélgetünk, csak úgy kötetlenül. Az új művelődési házról, színházról, könyvekről, iskolás gyerekek dolgáról, s hamar rá kell jönni, nem választottak rosszul a Debreceni Járási Tanácsnál, amikor Jakab Flóriánt a művelődésügyi állandó bizottság munkájába vonták be. A falusi értelmiségre terelődik a szó, s azt kérdezem, hány értelmiségi lakik Balmazújvároson. — Hát azt így szám szerint nem tudom megmondani — válaszolja, de már sorolja teljes pontossággal, hány orvos, pedagógus, állatorvos, gyógyszerész van a faluban. Sokan vannak, igaz — és ez kár —, hogy sokan nem Újvároson laknak, hanem naponta utazgatnak Debrecenből. Pedig az itt lakóknak sincs okuk panaszra. Az állatorvos határozott ember benyomását kelti, de egyszer sem akar mások nevében beszélni. Csak saját magáról, de éppen ezért érnek fel ezek a szavak talán egy vallomással is. — Tizenegy éve vagyok községi állatorvos Újvároson — mondja. — Ilyen szakmával az ember nem is készülhet arra, hogy városban dolgozzon. Bár a múltkor érdeklődtek tőlem is, nem lenne-e edvem Debrecenbe menni, de nemet mondtam. A következő tíz-tizenöt évre nincs olyan elképzelésem, hogy elhagyjam ezt a községet Én itt vagyok specialista. Elmosolyodik. — Tudom, kívülállónak furcsán hangzik ez, hiszen az állatok mindenütt egyformák, nagyjából a betegségek is. De higgye el, másként jelentkezik egy állatbetegség a feketeföldön, mint a homokos vidékeken. Járványok idején dolgoztam néhány hétig másutt is,tudom, máshol elölről kellene kezdenem. Igen, talán a szakmában is elölről kellene kezdeni valamit, ha elmenne Újvárosról, de vajon hány év kellene ahhoz, hogy egy másik községben ugyanúgy megnyerje az emberek bizalmát, úgy ismerjen többszáz családot, ahogy itt? A felesége meséli, előfordult már, hogy hívták valahova a férjét, s nem jól írta fel a nevet vagy házszámot, de Jakab Flórián az első rápillantásra korrigálta a tévedést. És a gyűlésen, ahol ismét tanácstagnak jelölték, annyian voltak a teremben, hogy még két embernek is nehezen tudtak volna helyet szorítani. A felvetett probléma is sok volt, és széles skálán mozgott az öregek háztájijától addig hogy sorompó kellene, mert az új lakótelep gyerekeinek a vasúti sínen kell átmenni az iskolába. Nem bőbeszédű ember, mégis sok mindent tudna elmondani. De közben egyszer már kopogtattak az előszoba ajtón, s látszik, hogy szeretne már menni. Elköszönünk hát. Jakab Flórián is veszi a táskáját. N. Zs. Itt vagyok specialista Nincs olyan tervem, hogy elhagyjam ezt a falut a gyermekbalesetekről Tavaly Hajdú-Biharban a közúti közlekedési balesetek során három gyermek vesztette életét, huszonegy súlyosan és huszonhét könnyebben megsérült az 1—14 éves korosztályokból, a 15—18 éves korosztályok sérültjeinek száma huszonnyolc volt. A tűzesetek negyedét gyermekek okozták. Az Állami Biztosító Hajdú-Bihar megyei igazgatósága 1490 esetben fizetett ki kártérítést óvodások, általános és középiskolások, 112 esetben ipari tanulók balesete miatt. (A balesetek száma még nagyobb, ugyanis sokan nem jelentkeznek kártérítésért.) Legtöbb gyermeket játszadozás közben ér baleset. Gyermekjáték következménye a tűzesetek negyede. Természetes, hogy minden gyermek játszani akar. Önfeledten játszik is. Közben nem veszi észre a rá leselkedő veszélyeket, vagy — ha észre veszi is — nem tudja felmérni nagyságát, következményeit. Nagyon sok gyermek virtuskodásból keresi játék közben a veszélyeket. S számos esetben veszélyes helyre — forgalmas úttestre, romos kőkerítésekre stb. — kényszerül, mert nincs a környéken játszótér vagy más veszélytelen hely. Az elmúlt négy nap alatt Debrecenben például három régi temetőben gyújtották fel gyermekek az avart, a száraz bokrokat. Gondoltak-e a következményekre, ha ruhájukba kapnak a lángok, megbotolva beleesnek a tűzbe, vagy széthordja a szél a szikrákat a környező házakra? Aligha. Ugyancsak Debrecenben, a Ságvári Endre utca egyik házában a gyermekek elvagdosták az építkezés villamos vezetékeit. Gondoltak-e az áramütés veszélyeire? Aligha.S vajon gondolnak-e a veszélyekre, a következményekre, amikor a forgalmas úttesteken labdáznak, salakdombokon kergetőznek, vagy éppen mély gödrök, árkok felett keskeny pallón „bravúroskodnak”? Aligha. A modern technika fejlődésével párhuzamosan szélesedik a gyermekek érdeklődési köre. A kicsinyektől a felserdültekig egyaránt nagy például az érdeklődés az ipari és mezőgazdasági gépek, a gépjárművek, a villamos berendezések iránt. Hasznos és szükséges az érdeklődés. De azonnal baleseti forrássá válik, amint a gyermekek kellő felügyelet nélkül nyúlhatnak gépekhez, gépjárművekhez, villamos berendezésekhez. Nemrégiben például súlyos égési sebeket szenvedett egy fiatal fiú, mert nagybátyja — mondván: „ismerkedj a géppel!” — egyedül hagyta egy traktor mellett, s a fiú levette a felforrósodott vízzel telt hűtő fedelét, a gőz pedig arcába, kezére lövellt. Nem mindegy, hogy a gyermekek, a felserdültek hol és mivel játszanak, a gépek, gépjárművek, villamos berendezések iránti érdeklődésüket hogyan elégítik ki. A gyermekbalesetek kellő körültekintéssel, fokozott figyelemmel, jó szervezéssel megelőzhetők. Legfontosabb: ráébreszteni a gyermekeket a veszélyekre és következményeikre. Nem megrettenteni őket, hanem megmagyarázni, mit tehetnek és mit nem. Az érdeklődési kört sem szűkíteni kell, hanem megteremteni a lehetőségeket, hogy veszélytelenül ismerkedhessenek az érdeklődési körüknek megfelelő berendezésekkel, járművekkel. A megelőzés tárgyi és szervezési feltételei közé tartozik, hogy legyen elegendő, biztonságos játszótér, legyen közlekedési park és egyéb olyan terület, ahol a gyermekek veszélytelenül játszhatnak; szervezzenek az úttörő- és a KISZ-szervezetek mind több olyan látogatást, ahol szakemberek felügyelete mellett ismerkedhetnek a gyermekek, fiatalok gépekkel, gépjárművekkel! Nagyon hasznos például a Magyar Honvédelmi Sportszövetség ilyen irányú tevékenysége a különféle technikai szakosztályokban. A megelőzés leghatásosabb eszköze természetesen a nevelő szó. S ez nemcsak a szülők kizárólagos feladata és kötelessége. Nem is csak a pedagógusokra és a rendőrségre háruló feladat. Egyetlen felnőtt sem mehet el szó és tett nélkül egyetlen gyermek mellett sem, ha látja, hogy veszélybe sodorja önmagát vagy társait. Nyalka Tibor Milyen viharkárokat térít meg az Állami Biztosító? Az elmúlt napok viharkárai után sokan keresték fel az Állami Biztosító fiókjait, és a viharkárok megtérítésének módja felől érdeklődnek. Az Állami Biztosító tájékoztatásként közli, hogy azokat a vihartól származó tetőkárokat és egyéb rongálásokat téríti meg az épület és háztartási, valamint háztáji biztosítással rendelkező ügyfeleinek, amelyeket legalább 54 kilométeres óránkénti sebességű szél okozott. A kártérítés a lakóépületben és a vele egy telken épült melléképületben keletkezett károkra és a szabályosan felszerelt tv-antennákra vonatkozik. Nem térítik meg a kárt, ha az épület elavult, rongálódott állapotának következménye. A 200 forinton aluli viharkárokat nem téríti meg a biztosító, de ha a kár 100 forintot meghaladja, teljes összegben kifizeti. Az olyan biztosításoknál (például háztartási biztosítás), amely a lakás ajtó- és ablaküvegeinek törésére is kiterjed, az üvegkárokat — tekintet nélkül az összegre — megtéríti, tehát a 200 forintnál kisebb összegű üvegkárokat is. Az Állami Biztosító kárszakértői már megkezdték a károk felmérését, egyidőben azonban mindenhova nem tudnak eljutni, ezért kérik a károsultak türelmét. A kárbejelentéseket az Állami Biztosító járási vagy városi fiókjánál írásban kell megtenni.