Hajdú-Bihari Napló, 1967. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-16 / 64. szám

Nem tudom, mások hogy vannak vele, de mostanában egyre többet bosszankodom egy apróság miatt. Nem, nem nagy dologról van szó, de egy pillanatra talán mégis érde­mes eltűnődni rajta. Ismerősöm mesélte a múlt­korában egészen találóan: „Képzeld, bemegyek az üzlet­be s egészen meglepődtem. Visszaköszöntek. No — mon­dom magamban — furcsa. Annyira meghatódtam, hogy oda is szóltam az ismerős el­adónak: no, látja, vannak még az üzletekben is, akik vissza­köszönnek. ő persze mindjárt a humorosabb oldalát fogta meg. — Ja, ő még új lány. Majd leszokik róla.” Hát erről van szó. Az üzle­tekben valahogy hiánycikk lett az udvariasság. Hogy mogorvák és morcosak az el­árusítók? Hát istenem! Az magánügy, s hangulat dolga. A köszönés azonban valahogy több ennél. Tisztelet, kölcsö­nös megbecsülés. S aztán ta­lán a szánkat sem olyan ne­héz olykor-máskor kinyitni. Mert néha nagyon is ki tudják nyitni a szájukat. Mint például ebben az esetben is: negyed nyolckor történt, az üzletben ketten várakoztunk. A zöldségbolt eladói azonban a raktárban foglalatoskod­tak. Pár perces várakozás után érdeklődtem, hogy mit remélhetünk. Sajnos — kö­zölte a vezető — el vagyunk foglalva. Göngyöleget adunk át. Tessék egy kicsit türelem­mel lenni! Nos, én türelemmel is vol­tam. Mások nem. Eltávoztak — mondván, hogy fél nyolc­kor kezdődik a munkaidejük. A türelem persze rózsát te­rem. Ez esetben azonban nem igazolódott. Csak bosszúságot termett. Közben ugyanis — a beosz­tott végezvén munkájával — nagyon zord hangulatban fog­lalta el helyét a pult másik oldalán. Zohorált is magában, hogy egy ládába alaposan be­verte a lábát, s én akkor már sejtettem, hogy minek nézek elébe. — Mit akar? — kérdezte foghegyről, s a komor kér­dőjel annyira meghökkentett, hogy mindjárt el is párolgott ijedelmem. — Egy fél kiló hagymát — mondtam szerényen, s bizony isten szégyelltem magam, hogy csak ennyire volt megbízatá­som. — Tessék, itt a zacskói — nyújtotta át a pulton. — Ott van a ládában. Szedjen amennyit akar! A bizalom örömmel töltött el, és serényen válogattam. Tessék — adtam vissza, d ő a mérlegre dobta. — Kevés — közölte tömö­ren, mire én bocsánatk­érően: — Sajnos nincs elég gya­korlatom. Sértésnek vette, gúnyolódás­nak? — nem tudom, de azt azonnal hozzátette: „Maga csak itt ne szellemeskedjen!” Mire én még mindig szelí­den: Az a tábla igazat mond? — mutattam a háta mögé. — Milyen tábla? — kér­dezte gyanakvóan. — Az ott — mutattam még egyszer, rá van írva, hogy ebben a boltban szocialista brigád dolgozik. — Képzelje — vágott visz­­­­sza dühösen, s hogy talált a­­ célzás, azt abból az enyhe­­pírból gyanítottam, ami az­­ arcára suhant. — Csak ezt akartam meg­tudni — fejeztem be a párbe­szédet, s már nyújtottam is a pénzt, hogy tartozásomat ki­egyenlítsem. A visszajáró fölösleget be­levágta a mérleg serpenyőjé­be. Csak úgy csörgött. A mérleg azonban felém billent. Nekem volt igazam, és ez sú­lyosabban esett a latba. És hogy már nem viszonoz­ta a köszönésemet? Ezek után" Én mindenesetre mégis ez­zel távoztam: Minden jót! (b. i.) UIDUBmjUt­ «sa» r NAPLÓ 3. oldal — 1967. március 16. ÉRDEMES VOLT SZÓLNI E­lmondjam, ne mondjam? — sokan mor­fondíroztak így a jelölő gyűléseken. Ki­sebb problémák, apróbb hibák. Illő-e ilyen alkalommal felvetni ezeket? Hiszen sokkal nagyobb dolgokról, országos tervekről van szó. Nem való ilyenkor átereszekkel, hiány­zó villanykörtékkel előhozakodni. Aztán még­­is sokan voltak, akik szólásra jelentkeztek, és felvetették nemcsak a nagy problémákat, ha­nem az aprókat is, amelyek azonban a hét­köznapokon sok kellemetlenséget, bosszúsá­got okoznak egy-egy utca, környék lakossá­gának. Mi lett ezeknek a javaslatoknak a sorsa? Ez után nyomoztunk a püspökladányi járás­ban alig két héttel a jelölő gyűlések befeje­ződése után. Hiszen tudjuk, hogy a tanácsok — hivatalból is, lelkiismeret diktálta köte­lességből is — kivétel nélkül mindenütt nagy gondot fordítottak arra, hogy a jelölő gyűlé­seken elhangzottak bekerüljenek a jegyző­könyvekbe, s érdemleges elbírálás után a megvalósulásuk is sorra kerüljön. Azok a javaslatok is, amelyek talán a távlati község­politikai tervek készítésénél játszanak majd szerepet, és a kisebb jelentőségűek is. Mond­hatjuk úgy, azok, amelyekre csak fel kellett hívni a figyelmet. Ilyen volt például Püspökladányban a Dó­zsa György utcai artézi kút fölötti villany. Volt itt lámpa azelőtt is, csak már huzamos ideje nem égett, valami hibája volt. Apróság — de Fekete András felvetette a jelölő gyű­lésen, s egy-két nap múlva megjelentek a szerelők, s azóta megint nem kell sötétben lebotorkálni a lépcsőkön a vízért menő asszo­nyoknak. Sárrétudvariban a Jókai utca lakói panaszkodtak a villanyra: baj volt a légbizto­sítékokkal, időnként sötétben maradtak az utca lakói. Már megjavították a vezetékeket. Rábán többen is elmondták, hogy nagyon kellene már a községnek ravatalozó helyiség. Szerettett is ez a községfejlesztési tervekben, de éppen a felvetések arra késztették a köz­ségi tanácsot, hogy próbálja meg előbbre hoz­ni a határidőt. Utána néztek, s kiderült, hogy a józsai ravatalozó tervét változtatás nélkül tudják átvenni, s így ez a probléma már eb­ben az esztendőben megoldódhat. A kabaiaknak állandó panaszuk volt, hogy nincs a községben lehetőség bérsütésre. Ke­nyeret, igaz, majdnem mindenki üzletből vásárol, dehát az ünnepi kalács is csak úgy igazi, ha kemencében sütik, azt pedig már a legtöbb házból száműzték. Nos, egy kábai pékmester megkapja az iparengedélyt, helyet is biztosítottak számára, s hamarosan már pi­rosodhatnak a kemencében a kábai asszo­nyok által készített kalácsok. Természetes, hogy két-három hét alatt nem lehet mindent elintézni, van, amit hosz­­szabb idő alatt sem. De tudjuk azt is, hogy a mostani jelölő gyűléseknek éppen ez volt egyik legfontosabb jellemzője: maguk az em­berek is reálisan mérlegelték a kívánságokat és a lehetőségeket. Nem terjesztettek elő vég nélküli kívánságlistákat, nem álltak fel olyan követelésekkel, amelyek eleve megvalósítha­tatlanok. A választók felelősségérzetével vet­ték számba, hogy mit hogyan lehetne legegy­szerűbben, legolcsóbban és leghamarabb. És szinte nem is volt község, ahol, mikor ezt a három szempontot elemezgették, ne állt vol­na fel valaki azzal: „Megcsináljuk mi ma­gunk, csak anyag és irányító szakember le­gyen.” Ma még nincs lehetőségünk arra, hogy fel­mérjük, hány ezer társadalmi munkaórára tettek felajánlást a választók a jelölő gyűlé­seken. De biztos, hogy most is sok tízezer fo­rint került ilyen formán a közösség kasszájá­ba, amivel nagyon jól lehet gazdálkodni. Így történt Püspökladányban is a 27-es számú községi választókerületben, ahol azt mond­ták: nagy baj, hogy nincs járdánk, de szíve­sen megcsinálnánk mi magunk. S már készül is az a járda. Akárcsak Bárándon a Bajcsy- Zsilinszky utcában, itt már el is készült tár­sadalmi munkában a hiányzó járdaszakasz. Kábán egy eldugult csatornát tisztítottak ki társadalmi munkával, Földesen az Arany János utca lakói átereszeket kértek, közreműködé­sükkel már ez a probléma is megoldódott. Tudnánk még sorolni példákat. Igaz, nem nagy dolgokról van szó. S talán nem is kellett volna várni velük a választásokig, jelölő gyű­lésekig, ha lett volna valaki, aki felmegy a tanácshoz korábban, és bejelenti a hibát, problémát, talán úgy is elintéződött volna. Lehet, hogy társadalmi munkára akkor is szí­vesen vállalkoztak volna az emberek, ha va­laki házról-házra járva hívja őket. S mégis sok-sok efféle kisebb probléma nem került felszínre addig, míg el nem jött a jelölő gyű­lések ideje. És ez is érthető. . Hiszen általában nehezen szánja rá magát az ember, hogy kilincseljen a tanácsnál olyan ügyben, ami tulajdonképpen nem is — vagy nem is csak — az ő ügye. De a gyűlésen, amikor ott voltak körülötte azok, akiknek az adott kisebb hiba éppen annyi bosszúságot okoz, mint neki, könnyebben jön a szó. És nagyobb súlya is van, hiszen sokan helyesel­nek neki. És ötven vagy száz ember körében az elhatározás is könnyebben születik, ha ép­pen közös munkáról van szó. Akik pedig ott voltak, akik egyetértettek, helyeseltek a tár­sadalmi munka felajánlásakor, nyilvánvalóan elmennek akkor is, amikor az ígéretet valóra kell váltani, panaszok kivizsgálásának, intézésének hivatalos határideje általában egy hó­nap. Ez az idő még nem is telt el a jelölő gyű­lések óta. De a püspökladányi járásban és az egész megyében máris láthatják az emberek, hogy foglalkoznak a problémáikkal, minden javaslatukat figyelembe vették, s amiben lehetett, már intézkedtek is az illetékesek. Ezt nagyon jó tudni. Hiszen bizonyos fokig ez a biztosíték arra, hogy a nagyobb problé­mákkal is foglalkozzanak, ezek megoldását is keresik, ha nem is megy egyik napról a másikra. De jó azért is, mert az emberek eb­ből is láthatják, hogy érdemes volt szólni a jelölő gyűléseken, és érdemes lesz máskor is a jövőben, nemcsak négy év múlva, hanem közben is a tanácstagi beszámolókon és más adott alkalmakkor. Nagy Zsuzsa : Először telefonon kerestük a lakásán, nincs itthon. Kint van valamelyik termelőszö­vetkezetben, de a felesége biztatott, hamar hazajön, nem időzik sokáig sehol sem, ha nincs nagy baj. Nem is jutna ideje rá. Valóban, fél óra sem telt bele, amikor az ajtón kopog­tattunk, már a házigazda ma­ga nyitott ajtót. „Jakab Fló­rián” — viszonozza a bemu­tatkozásunkat, és tessékel be­felé a szobába. A felesége, nyilván már elárulta, hogy miért keressük, mert az első percekben is rendezetten gör­dülnek a mondatai, érződik, hogy tudja, miről is vár ezek­ben a napokban vallomást az újságíró egy járási tanácstag­jelölttől. Olyantól, aki egy cikluson át már képviselte a járási tanácsban balmazújvá­rosi választóit. — Az első két évben a já­rási tanács mezőgazdasági állandó bizottságának voltam a tagja. Elég jól ismerem a mezőgazdaságot, hiszen állat­orvos vagyok, három termelő­­szövetkezetbe járok szinte naponta, a balmazújvárosi problémákat háztól vittem a járási tanács elé. Később a művelődésügyi állandó bizott­ság tagja lettem. Őszintén szólva itt egy kicsit nehezebb volt. Először bele kellett ta­nulnom, meg kellett szoknom, hogy a művelődési problémá­kat is nyitott szemmel figyel­jem, de aztán ezt is megsze­rettem. A ciklus alatt tartot­tunk vizsgálatot itt Újvároson is meg más községekben is, így első hallásra valóban úgy tűnik, egy állatorvoshoz közelebb állnak a mezőgazda­ság problémái, a művelődés­sel foglalkozzanak inkább a pedagógusok. De aztán beszél­getünk, csak úgy kötetlenül. Az új művelődési házról, szín­házról, könyvekről, iskolás gyerekek dolgáról, s hamar rá kell jönni, nem választot­tak rosszul a Debreceni Járá­si Tanácsnál, amikor Jakab Flóriánt a művelődésügyi ál­landó bizottság munkájába vonták be. A falusi értelmi­ségre terelődik a szó, s azt kérdezem, hány értelmiségi lakik Balmazújvároson. — Hát azt így szám szerint nem tudom megmondani — válaszolja, de már sorolja tel­jes pontossággal, hány orvos, pedagógus, állatorvos, gyógy­szerész van a faluban. Sokan vannak, igaz — és ez kár —, hogy sokan nem Újvároson laknak, hanem naponta utaz­gatnak Debrecenből. Pedig az itt lakóknak sincs okuk panaszra. Az állatorvos ha­tározott ember benyomását kelti, de egyszer sem akar mások nevében beszélni. Csak saját magáról, de éppen ezért érnek fel ezek a szavak talán egy vallomással is. — Tizenegy éve vagyok községi állatorvos Újvároson — mondja. — Ilyen szakmá­val az ember nem is készül­het arra, hogy városban dol­gozzon. Bár a múltkor érdek­lődtek tőlem is, nem lenne-e edvem Debrecenbe menni, de nemet mondtam. A követ­kező tíz-tizenöt évre nincs olyan elképzelésem, hogy el­hagyjam ezt a községet Én itt vagyok specialista. Elmosolyodik. — Tudom, kívülállónak fur­csán hangzik ez, hiszen az ál­latok mindenütt egyformák, nagyjából a betegségek is. De higgye el, másként jelent­kezik egy állatbetegség a fe­keteföldön, mint a homokos vidékeken. Járványok idején dolgoztam néhány hétig má­sutt is,­­tudom, máshol elölről kellene kezdenem. Igen, talán a szakmában is elölről kellene kezdeni vala­mit, ha elmenne Újvárosról, de vajon hány év kellene ahhoz, hogy egy másik községben ugyanúgy megnyerje az embe­rek bizalmát, úgy ismerjen többszáz családot, ahogy itt? A felesége meséli, előfordult már, hogy hívták valahova a férjét, s nem jól írta fel a nevet vagy házszámot, de Ja­kab Flórián az első rápillan­­tásra korrigálta a tévedést. És a gyűlésen, ahol ismét tanács­tagnak jelölték, annyian vol­tak a teremben, hogy még két embernek is nehezen tud­tak volna helyet szorítani. A felvetett probléma is sok volt, és széles skálán mozgott az öregek háztájijától addig hogy sorompó kellene, mert az új lakótelep gyerekeinek a vasúti sínen kell átmenni az iskolába. Nem bőbeszédű ember, még­is sok mindent tudna elmon­dani. De közben egyszer már kopogtattak az előszoba ajtón, s látszik, hogy szeretne már menni. Elköszönünk hát. Jakab Flórián is veszi a tás­káját. N. Zs. Itt vagyok specialista Nincs olyan tervem, hogy elhagyjam ezt a falut a gyermekbalesetekről Tavaly Hajdú-Biharban a közúti közlekedési balesetek során három gyermek vesz­tette életét, huszonegy súlyo­san és huszonhét könnyeb­ben megsérült az 1—14 éves korosztályokból, a 15—18 éves korosztályok sérültjei­nek száma huszonnyolc volt. A tűzesetek negyedét gyer­mekek okozták. Az Állami Biztosító Hajdú-Bihar me­gyei igazgatósága 1490 esetben fizetett ki kár­térítést óvodások, általá­nos és középiskolások, 112 esetben ipari ta­nulók balesete miatt. (A bal­esetek száma még nagyobb, ugyanis sokan nem jelent­keznek kártérítésért.) Legtöbb gyermeket játsza­dozás közben ér baleset. Gyermekjáték következmé­nye a tűzesetek negyede. Természetes, hogy minden gyermek játszani akar. Ön­feledten játszik is. Közben nem veszi észre a rá leselke­dő veszélyeket, vagy — ha észre veszi is — nem tudja felmérni nagyságát, követ­kezményeit. Nagyon sok gyermek virtuskodásból ke­resi játék közben a veszélye­ket. S számos esetben veszé­lyes helyre — forgalmas út­testre, romos kőkerítésekre stb. — kényszerül, mert nincs a környéken játszótér vagy más veszélytelen hely. Az elmúlt négy nap alatt Debrecenben például három régi temetőben gyújtották fel gyermekek az avart, a száraz bokrokat. Gondol­tak-e a következményekre, ha ruhájukba kapnak a lán­gok, megbotolva beleesnek a tűzbe, vagy széthordja a szél a szikrákat a környező há­zakra? Aligha. Ugyancsak Debrecenben, a Ságvári End­re utca egyik házában a gyermekek elvagdosták az építkezés villamos vezeté­keit. Gondoltak-e az áram­ütés veszélyeire? Aligha.­­S vajon gondolnak-e a veszé­lyekre, a következményekre, amikor a forgalmas útteste­ken labdáznak, salakdombo­kon kergetőznek, vagy éppen mély gödrök, árkok felett keskeny pallón „bravúros­kodnak”? Aligha. A modern technika fejlő­désével párhuzamosan széle­sedik a gyermekek érdeklő­dési köre. A kicsinyektől a felserdültekig egyaránt nagy például az érdeklődés az ipa­ri és mezőgazdasági gépek, a gépjárművek, a villamos be­rendezések iránt. Hasznos és szükséges az érdeklődés. De azonnal baleseti forrássá vá­lik, amint a gyermekek kel­lő felügyelet nélkül nyúlhat­nak gépekhez, gépjárművek­hez, villamos berendezések­hez. Nemrégiben például sú­lyos égési sebeket szenve­dett egy fiatal fiú, mert nagybátyja — mondván: „is­merkedj a géppel!” — egye­dül hagyta egy traktor mel­lett, s a fiú levette a felfor­rósodott vízzel telt hűtő fe­delét, a gőz pedig arcába, kezére lövellt. Nem mindegy, hogy a­ gyermekek, a felserdültek hol és mivel játszanak, a gé­pek, gépjárművek, villamos berendezések iránti érdeklő­désüket hogyan elégítik ki. A gyermekbalesetek kellő kö­rültekintéssel, fokozott fi­gyelemmel, jó szervezéssel megelőzhetők. Legfontosabb: ráébreszteni a gyermekeket a veszélyekre és következmé­nyeikre. Nem megrettenteni őket, hanem megmagyaráz­ni, mit tehetnek és mit nem. Az érdeklődési kört sem szű­kíteni kell, hanem megterem­teni a lehetőségeket, hogy veszélytelenül ismerkedhes­senek az érdeklődési körük­nek megfelelő berendezések­kel, járművekkel. A megelőzés tárgyi és szervezési feltételei közé tar­tozik, hogy legyen elegendő, biztonságos játszótér, legyen közlekedési park és egyéb olyan terület, ahol a gyer­mekek veszélytelenül játsz­hatnak; szervezzenek az úttö­rő- és a KISZ-szervezetek mind több olyan látogatást, ahol szakemberek felügyelete mellett ismerkedhetnek a gyermekek, fiatalok gépek­kel, gépjárművekkel! Na­gyon hasznos például a Ma­gyar Honvédelmi Sportszö­vetség ilyen irányú tevé­kenysége a különféle techni­kai szakosztályokban. A megelőzés leghatásosabb eszköze természetesen a ne­velő szó. S ez nemcsak a szü­lők kizárólagos feladata és kötelessége. Nem is csak a pedagógusokra és a rendőr­ségre háruló feladat. Egyet­len felnőtt sem mehet el szó és tett nélkül egyetlen gyer­mek mellett sem, ha látja, hogy veszélybe sodorja ön­magát vagy társait. Nyalka Tibor Milyen vihar­károkat térít meg az Állami Biztosító? Az elmúlt napok viharkárai után sokan keresték fel az Állami Biztosító fiókjait, és a viharkárok megtérítésének módja felől érdeklődnek. Az Állami Biztosító tájé­koztatásként közli, hogy azo­kat a vihartól származó tető­károkat és egyéb rongáláso­kat téríti meg az épület és háztartási, valamint háztáji biztosítással rendelkező ügy­feleinek, amelyeket legalább 54 kilométeres óránkénti se­bességű szél okozott. A kártérítés a lakóépület­ben és a vele egy telken épült melléképületben keletkezett károkra és a szabályosan fel­szerelt tv-ant­ennákra vonat­kozik. Nem térítik meg a kárt, ha az épület elavult, rongálódott állapotának kö­vetkezménye. A 200 forinton aluli viharkárokat nem téríti meg a biztosító, de ha a kár 100 forintot meghaladja, tel­jes összegben kifizeti. Az olyan biztosításoknál (például háztartási biztosítás), amely a lakás ajtó- és ablaküvegeinek törésére is kiterjed, az üveg­károkat — tekintet nélkül az összegre — megtéríti, tehát a 200 forintnál kisebb összegű üvegkárokat is. Az Állami Biztosító kár­szakértői már megkezdték a károk felmérését,­­ egyidőben azonban mindenhova nem tudnak eljutni, ezért kérik a károsultak türelmét. A kárbe­jelentéseket az Állami Bizto­sító járási vagy városi fiók­jánál írásban kell megtenni.

Next