Hajdú-Bihari Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-02 / 27. szám
Amerikai légifedezet mellett készül a saigoni bábhadsereg Laosz ellen Amerikai sajtó- és rádiójelentések megerősíteni látszanak azokat a híreket, hogy a dél-vietnami kormánycsapatok amerikai támogatással Laosz déli részének elözönlésére készülnek. Az amerikai rádióállomások a hét végén nem egy olyan hírt közöltek, mely szerint a határ mentén dél-vietnami csapatok amerikai légifedezet mellett többször is megütköztek „laoszi partizánegységekkel”. A Washington Post úgy értesült, hogy a saigoni katonai hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el a Laosz déli részén zajló hadműveletekkel kapcsolatban. Mint emlékezetes, Rogers amerikai külügyminiszter pénteki sajtóértekezletén nem zárta ki egy déllaoszi hadművelet lehetőségét. Ameriaki B-52-es óriásbombázók vasárnap többszáz tonna bombát dobtak le a Laosz déli részében végrehajtott szőnyegbombázások során. A Reuter washingtoni tudósítója szerint amerikai kormánytisztviselők nem voltak hajlandók választ adni arra a kérdésre, hogy a nagyarányú bombázások a laoszi területek ellen indítandó dél-vietnami invázió előjátékát jelentik-e. Washingtoni lapok is közölték azokat az értesüléseket, hogy a saigoni kormánycsapatok amerikai légitámogatással nagyarányú hadműveletekre készülnek Laosz déli része ellen. A washingtoni kormány később hírzárlatot rendelt el, ennek ellenére további jelentéseket közöltek a lapok a készülő akcióról. Ez a saigoni amerikai parancsnokságot rendkívül felbosszantotta, mint arról a Reuter tudósítója értesült. A parancsnokság szóvivője ugyanakkor sem megerősíteni, sem megcáfolni nem volt hajlandó az invázió hírét, azt azonban közölte, hogy mintegy négyszáz légierőd és vadászbombázó hajt végre állandó támadásokat laoszi területek ellen. Mansfield szenátor, az amerikai szenátus demokrata többségének vezetője, szombaton a sajtó képviselői előtt bírálta Rogers külügyminiszternek az indokínai légiháborúval kapcsolatban tett kijelentéseit. Hangsúlyozta, Rogers pénteki nyilatkozata arra mutat, hogy a légiháborút egész Indokínára kiterjesztik, amit ő úgy értelmez, hogy kiszélesítik a háborút és fokozzák Amerika elkötelezettségét Laoszban és Kambodzsában. Az amerikai légierő tevékenységének fokozása Laoszban és Kambodzsában inkább akadályozza, mint gyorsítja az amerikai csapatok kivonását — mondotta. A szenátor a Nixon-kormány politikáját elítélte, s azt állította, lehetséges, hogy ez a politika arra készteti majd a szenátust, hogy végül is elfogadta McGovern és Hatfield szenátorok korábban elutasított javaslatát az amerikai csapatok teljes kivonásáról Délkelet-Ázsiából. KAIRÓ Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter, aki a hét végén látogatást tett Szaúd-Arábiában és Kuvaitban, hétfőn visszaérkezett Kairóba. A kairói repülőgépen újságíróknak nyilatkozott. Világosan kitűnik — mondotta —Gunnar Jarring, az ENSZ közel-keleti különmegbízottja és Izrael jegyzékváltásából, hogy Izrael politikája semmiben sem változott. Izrael szándékosan nem vesz tudomást a kivonulásról, figyelmen kívül hagyja a Palesztinai nép jogait, és nem hajlandó végrehajtani a Biztonsági Tanács határozatait. Az egyiptomi diplomácia vezetője kiemelte: az Egyesült Államok most igyekszik derűs színben feltüntetni a közel-keleti konfliktus alakulását. De a helyzet további romlására vezet minden kísérlet — hangsúlyozta —, amely optimista színezetet igyekszik adni a közel-keleti fejleményeknek. KAIRÓ Az egyiptomi kormány vasárnapi ülésén megállapította, hogy Izrael nem törekszik komolyan a Biztonsági Tanács határozatának végrehajtására, s merev expanziós politikájával kudarcra kárhoztatja a Jarring-missziót. A kormány Mahmud Favzi miniszterelnök és Mohamed Favzi hadügyminiszter jelentése alapján elemezte az ország politikai és katonai helyzetét, s számot vetett a közel-keleti válság várható fejleményeivel. Az EAK vezető politikusai alaptalannak minősítik és határozottan visszautasítják az Egyesült Államok és Izrael összehangolt „optimista kampányát”, amely azt a látszatot szeretné kelteni, hogy szembetűnő haladást értek el az arab— izraeli közvetett tárgyalásokon, tehát nem lehet akadálya a február 5-én lejáró ideiglenes tűzszünet meghosszabbításának. Mivel Izrael hibájából nincs haladás a közvetett tárgyalásokon, Kairó kitart amellett, hogy pozitív fejlemények híján nem járul hozzá a február 5-én lejáró tűzszünet meghosszabbításához. Szalah Gohar külügyminiszterhelyettes vasárnap kijelentette, hogy az EAK csak abban az esetben hosszabbítja meg a tűzszünetet, ha Izrael komoly és gyors előrelépést tesz a Biztonsági Tanács határozatának végrehajtása felé. Ellenkező esetben nem Egyiptom lesz a felelős azért, ami február 5. után történik. Indokolatlan Rogers optimizmusa Az EAK felülvizsgálja álláspontját, ha Tel Aviv egyértelmű választ ad Összefoglaló a Közel-Keletről (Folytatás az 1. oldalról) Réssel történt dokkolás után az Apollo—14 leválasztotta a harmadik rakétafokozatot, és ilyen drámai előzmények után folytatta útját a Hold felé. Az űrhajósok életbiztonságát ugyan nem fenyegette közvetlen veszély, a dokkolási nehézségek azonban bizonyos aggodalmakat keltettek. Kételyek maradtak ugyanis a dokkolási rendszer megbízhatósága iránt. A NASA egyik alkalmazottja a houstoni ellenőrző központban kijelentette, hogy Alan Shepard parancsnok és két pilótatársa, Stewart Roosa és Edgar Mitchell mégnem döntött véglegesen a leszállásról. Miután sikerült az összekapcsolás, az Apollo—14 ismét normálisan folytatta útját. A földi ellenőrzés adatai szerint az űrhajósok pontosan az előre kiszámított pályán haladnak. APOLLO-14 HOUSTON Az Apollo—14 legénysége a tervezett időpontnál egy órával később, közép-európai idő szerint 13 óra 23 perckor kezdi meg első pihenését. Az indulásnál elvesztett időt az űrhajó kedden hajnaltól kezdve hozza majd be az alatt az 51 óra és 21 perc alatt, amennyi ideig a Hold megközelítése tart. Az Apollo–14 űrhajósai, hírügynökségi jelentések szerint, megkezdték annak a hibás berendezésnek a leszerelését, amely a parancsnoki kabin és a holdkomp összekapcsolására szolgál. Ezt a műveletet egy televíziós kamera is felveszi s a filmet a kaliforniai Goldstone földi állomás fogja fel. Körülbelül egy-másfél órába telik, amíg a filmet továbbítják a houstoni irányító központba, ahol a szakemberek megvizsgálják a képeket és véleményt adnak. Amíg az összekapcsolás problémáját meg nem oldották úgy, hogy lehetővé váljon a Holdra szállás — írja egyik beszámolójában a Reuter —, a NASA Holdra szállási programját, úgy látszik, jelentős válság fenyegeti. Az Apollo—13 majdnem tragikussá vált tavaly áprilisi kísérlete után parancsolóan szükséges, hogy az Apollo—14 missziója sikeres legyen. Amennyiben ez nem következik be, a kudarc bizonyosan olyan újabb, követeléseket váltana ki a kongresszusból és az ország közvéleményéből, hogy az Egyesült Államok függessze fel emberek holdutazását és kövesse a Szovjetuniót. A Hold felé száguldó Apollo—14 amerikai űrhajó három utasa alszik. Előreláthatólag csak kevéssel éjfél előtt ébrednek fel. Arról, hogy az űrhajósok leereszkednek-e a Holdra, majd csak két nap múlva döntenek, ha az Apollo—14 Hold körüli pályára tért. NEW YORK A Parade című amerikai lap vasárnapi számában írja: Az amerikai légierő kötelékeihez különlegesen kiképzett „Air Commando”knak (légi kommandóknak) nevezett diverziós deszant-alakulatok tartoznak. Ezeket az alakulatokat a légierő floridai Elgin támaszpontján képezik ki. A légi kommandók, melyek összlétszáma eléri a 15 000 főt, tízéves fennállásuk alatt 28 országban végeztek diverziós és felforgató tevékenységet, így többek között Laoszban, Kambodzsában, Peruban és Guatemalában — közli a lap. Mint írja, ilyen alakulat hatolt be a múlt évben a Vietnami Demokratikus Köztársaság területére, állítólag azzal a céllal, hogy kiszabadítsa a VDK területe felett lelőtt amerikai repülőgépek pilótáit. Nem véletlen — írja a Parade —, hogy ha már a különleges légi kommandók létezését nem tudják titokban tartani, legalább e tevékenységük jellegét, a tényeket megpróbálnák gondosan eltitkolni. A kommandók egyik alakulata Floridában állomásozik. Ez az alakulat alkalmas arra, hogy a parancs vétele után „néhány óra alatt eljusson a Föld bármely sarkába”. A Parade közli azt is, hogy jelenleg két kommandó-egység végez diverziós tevékenységet Vietnamban és Délkelet-Ázsia más részein. (MTI) Repülő diverzánsok Szovjet—szíriai tárgyalások MOSZKVA Baráti, nyílt légkörben kezdődtek meg hétfőn a moszkvai Kremlben a hivatalos szovjet—szíriai tárgyalások — állapítja meg a TASZSZ esti közleménye. A tárgyaló felek gyümölcsöző megbeszéléseket folytattak, a két ország közötti politikai, gazdasági és más területeken kialakult együttműködés kérdéseiről, továbbá tüzetesen foglalkoztak a közel-keleti helyzettel kapcsolatos kérdésekkel is. A tárgyalásokon résztvevő szovjet küldöttséget Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij és Alekszej Koszigin, a szíriai delegációt pedig Hafez Asszad miniszterelnök és hadügyminiszter, a Baath-párt ideiglenes regionális vezetőségének tagja vezeti. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1911. FEBRUÁR 2. hajdúsági farsang Hétfőn tartották sajtótájékoztatójukót a hatodik hajdúsági farsangot rendező szervek. A tájékoztatón dr. Barabás Gábor, a megyei tanács vb kereskedelmi osztályának vezetője ismertette az idei rendezvénysorozat eseményeit. A Hajdú-Bihar megyei Vendéglátó Vállalat által kezdeményezett, most már hagyományosan hajdúsági farsangnak nevezett esemény az idén új színekkel gyarapodik. 1971- ben a Hajdú-Bihar megyei Vendéglátó Vállalat mellett egyéb vendéglátó és kereskedelmi szervek is bekapcsolódtak a rendezésbe, s így a hatodik farsang csaknem két hetén a vendéglátás és a kereskedelem osztozkodik. Első ízben vesznek részt a megye nagyobb helységeiben működő fogyasztási szövetkezetek. Így az idei farsangon hat megyei vállalat és nyolc ÁFÉSZ verseng majd a vendégek és a fogyasztók „kegyeiért”. A farsang egyrészt a szórakoztatás társadalmi elvárásainak tesz eleget, másrészt a fogyasztók és a vendégek igényeinek magasabb szinten való kielégítését tűzte ki célul. A rendezvénysorozatban a vendéglátó és a kereskedelmi vállalatok azon üzletpolitikája ölt testet, hogy minél többet tegyenek a vásárlók érdekében. (Remélhető, hogy a részt vevő vállalatok nemcsak a farsang heteiben, hanem azon túl is érvényesítik ezt az üzletpolitikát.) Milyen rendezvényeket látogathatnak majd a megye farsangolói? Természetes, hogy a már valóban hagyománnyá vált események képezik majd a farsang gerincét, így többek között az idén is megrendezik a törzsvendégek vacsoráját, a a sör- és borivó versenyt, a nemzetek vacsoráját. Az újonnan résztvevők sem maradnak el ötletekben és rendezvényekben a farsang törzsgárdistáitól. Elég itt az Utasellátó bemutatójáról, a Hajdú-Bihar megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat árubemutatóiról, kóstolóiról megemlékezni. S az Utasellátó Vállalat is erre a farsangra jelenteti meg a „Régi étkek, mai ízek” című kiadványát. A részvevők szakmai tapasztalatcserékre is sort kerítenek. A fél ország vendéglátó vállalatai s a Hetek nevű kiskereskedelmi csoportosulás tagvállalatai is elküldik képviselőjüket a szakmai tanácskozásokra A szakemberek beszámolnak az elért eredményekről, s felhasználják egymás tapasztalatait. Az idén is lesz külföldi vonatkozása a hajdúsági farsangnak. A nemzetek vacsorája étkeit készítő szakácsok és cukrászok jóval az esemény előtt megérkeznek Debrecenbe, hogy kellőképpen felkészülhessenek a nagy alkalomra. A résztvevők kiválasztása nem véletlenszerű, főleg Debrecen testvérvárosaiból jönnek a gasztronómia mesterei, és saját tájegységük legjobb különlegességeit hozzák el körünkbe. A testvérvárosok küldöttségei a lett Klaipédából, a lengyel Lublinból és a bolgár Sumenből érkeznek, rajtuk kívül román és német mestereket várnak. Német vendégeink a Hajdú-Bihar megyei Vendéglátó Vállalattal régóta szakmai kapcsolatban levő Cottbusból jönnek. Mit kap a fogyasztó az ünnepi alkalmakon kívül ? A részt vevő kereskedelmi vállalatok felhasználják a hajdúsági farsangot is arra, hogy megismerkedjenek a vásárlók véleményével. Az árubemutatókon és kóstolókon nemcsak az új áruféleségekre hívják fel a figyelmet, hanem tanácsot adnak, milyen ételekkel tehetjük gazdagabbá saját farsangi asztalunkat is. A nyitó napon, február negyedikén avatják fel az Aranybika Szállóban a 218-as szobánál elkészített márványtáblát Móricz Zsigmond emlékére. Móricz Zsigmond debreceni tartózkodásai alatt szívesen szállt meg ebben a szobában. A fogyasztási szövetkezetek részvétele által valóban megyére szóló farsang február 4-től 15-ig várja vendégeit megyénkből, hazánkból és a környező országokból. VIRÁGKARNEVÁL 1970 A múlt évi augusztus 20-i debreceni nemzetközi virágkarneválról a Magyar Televízió húszperces színes filmet készített. A film szakmai bemutatóját a meghívott vendégek előtt tegnap délután tartották meg Debrecenben, a Művész moziban. A film alkotói (Kígyós Sándor rendező, Mestyán Tibor operatőr, Bíró Zoltánné vágó, Gerő György gyártásvezető) elsősorban arra törekedtek, hogy a város virágkultuszát, az itt lakók virágszeretetét a film nyelvén fogalmazzák meg. A színes kockákon megelevenedtek a Tiszta és Virágos Debrecenért mozgalom önkéntes társadalmi munkásainak kezemunkái, a város új parkjai, modern lakónegyedei. Majd a hangulatot, a szépséget árasztó karnevál egy-egy pillanatát örökítették meg az alkotók. Sok-sok ezer debreceni ismerheti fel önmagát a irányította a kamerát a tapsoló, filmen, hiszen az operatőr gyakran tetszést nyilvánító debreceniekre. Az volt az egyöntetű vélemény, hogy a színes film méltóan adja vissza a karnevál ezernyi szépségét, emlékeit. A filmet a televízió a színes adásának programjára tűzi, a debreceniek is rövidesen láthatják a mozikban. Gyorslista a lottó jutalomsorsolásáról Az 1971. február 1-én megtartott lottó jutalomsorsoláson a 4. heti lottószelvények vettek részt. A megyében vásárolt szelvények közül az alábbiakat húzták ki: 0 683 857 lak-tex., 0 879 350 magnó, 0 885 502 mosógép, 0 887 581 fényképezőgép, 0 900 392 laktex., 0 904 542 háztart. gép, 2 401 876 éléskamra ut„ 2 403 748 lemezjátszó, 2 411 391 éléskamra ut„ 2 412 297 háztart. gép, 2 436 003 hűtőgép, 2 439 855 bútor, 2 467 817 háztart. gép, 2 469 161 porszívóg., 2 491 305 ruházati cikk, 2 494 327 ki mit vál., 2 501 592 ki mit vál., 2 508 111 éléskamra ut. 2 511 028 mosógép, 2 530 414 tv, 2 543 138 ruházati cikk, 2 555 061 magnó, 2 557 919 éléskamra ut. 2 560 162 éléskamra ut., 2 562 186 fényképezőg., 2 566 617 ,Jak-tex, 2 568 109 tv, 2 573 684 hűtőgép, 2 586 467 bútor lakbér, 2 595 548 kimit vál., 2 596 535 táskarádió 2 625 162 hűtőgép, 2 629 500 óra, 2 636 022 magnó, 2 651 153 ruházati cikk, 2 663 31 laktel., 2 671 085 méteráru, 2 675 590 tv, 2 688 772 éléskamra ut., 2 689 289 tv, 2 694 742 ki mit vál., 2 695 150 botstor lakbér., 2 696 948 utalv., 2 699 401 tv, 2 700 382 ki mit vál, 2 716 873 táskarádió, 2 729 975 utalv., 2 733 598 kimit vál., 2 735 351 utalv., 2 740 864 méteráru, 2 742 394 utalv., 2 746 283 tv, 2 772 918 ruházati cikk, 2 807 200 Varsó—Leningrád körutazás 2 815 145 hűtőgép, 2 821 619 éléskamra ut 2 830 125 éléskamra ut., 2 837 124 utalv 2 851 633 hűtőgép, 2 861 346 táskarádis 2 865 631 magnó, 2 866 131 utalv., 2 871 48. tv, 2 872 531 ruházati cikk, 2 875 891 magnó, 2 876 013 kimit vál., 2 896 832 Varsó— Leningrád körutazás, 2 903 893 háztartó gép, 3 268 145 éléskamra ut., 3 275 491 ruházati cikk, 3 285 141 utalv., 3 292 653 Varsó—Leningrád körutazás, 3 307 634 utalv. 3 309 111 tv, 3 332 615 tv, 3 335 918 hűtőg, 3 346 764 bútor lakbér., 4 044 625 tv, 4 086 442 táskarádió, 4 103 418 utalv., 4 111 492 lemezjátszó, 4 114 463 háztart gép, 4 122 255 éléskamra ut., 4 126 678 laktel., 5 675 422 táskarádió, 5 678 803 táskarádió, 5 679 414 háztart. gép, 5 879 693 bútor lakbér., 5 880 816 tv, 5 881 599 Utalv., 9 000 633 kimit vár. A nyertes szelvényeket 1971. február 20-ig kell a totó-lottó kirendeltségek az OTP-fiókok vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság lebonyolítási osztályához (Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlen a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. (MTI)