Hajdú-Bihari Napló, 1972. április (29. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-02 / 79. szám
HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1972. ÁPRILIS 2. A pesti hídfőnél áll még a két vámház. Mindkettőn tábla, aranybetűs felirat. Az egyiken ez áll: „Ferenc József-híd. Épült az 1893. évi XIV. törvénycikk alapján az ország költségén, a közforgalomnak átadatott ő felsége, a király által, a magyar állam ezeréves fennállásának évében. 1896. évi október hó 4-én.” A másik vámházra ezt írták: „Szabadság-híd. A német fasiszták és hazaáruló magyar cinkosaik 1945. január 16-án robbantották fel ezt a hidat. Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter vezetése alatt a demokratikus Magyarország mérnökeinek és munkásainak teremtő ereje egy esztendei megfeszített munkával újjáépítette. A Magyar Köztársaság a Szabadságról nevezte el a hidat, és Tildy Zoltán köztársasági elnök 1946. augusztus 20-án adta át ismét a forgalomnak.” S ebből, nagyjából, minden ki is derül a híd történetéről, nagy napjairól. A múlt század utolsó éveiben, amikor már a két állandó pest-budai Duna-híd gyalogos és teherforgalma is megnőtt, az 1885. évi XXI. törvénycikk elrendelte, hogy amint a hidak vámjövedelme meghaladja az évi 650 ezer forintot, a Lánc- és Margit-híd mellé egy, esetleg két új hidat kell építeni. Néhány év múlva megfelelő összeg állt a főváros rendelkezésére, s 1894-ben nemzetközi pályázatot írtak ki az Eskü téri — Erzsébet-híd — és a Fővám téri — Ferenc József-híd építésére. A pályanyertes Feketeházy János tervei alapján építették a Fővám téri hidat. Vonalában függőhíd alakját utánozza, s elismerten a világ egyik legszebb rácsos vasszerkezetű hídja. A karcsú, elegáns ívelésű híd szépségét a pillérek feletti vaskapuzatok adják. Az áttört oszlopok levegősek, könnyedek és mégis a híd e részének fontos erőtani szerepét hangsúlyozzák. A széttárt szárnyú turulmadarak is jelzik a kapuzat fontosságát. Húszméteres szélességével már az első években is keskenynek bizonyult a híd, mert két villamosvágány is haladt át a kocsitesten. A pálya alatt négy 65 centiméter átmérőjű vízvezetékcsövet, két kábelszekrényt és egy 30 centis gázvezetéket helyeztek el. A hídfők és a mederpillérek legnagyobb megterhelése 114 ezer mázsát nyomhat. A jobb part hídfőalapozásakor 40 fokos melegvíz tört fel. Építésekor a szenzáció erejével hatott: ez az első nagyobb folytvasszerkezetű hidunk a Siemens— Martin-eljárással öntött vasút tisztasága, egyenletessége, hossz- és keresztirányú egyenletes igénybevehetősége, s főleg nagyobb szívóssága és nyúlása kiválóan alkalmassá tették a hidak építésére. A híd szerkezetét a MÁV Gépgyár gyártotta és szerelte fel. A vasszerkezet súlya 4884 tonna, a földbillenést akadályozó ellensúlyoké pedig 1218 tonnányi. Amikor az elkészült hidat Ferenc József a millenniumi ünnepségek egyik eseményeként felavatta, a bal parti mederpillér feletti kapuzat egyik toronygombjának aljába okiratot helyeztek el, az építés körülményeiről, a király és a miniszterek aláírásával. Állt a híd, szürke acéltestével átszelve a Dunát, összekötve városokat, meghosszabbítva utakat. Katonák masíroztak és királyok hajtottak át, hótól tisztították munkanélküliek, és álmodozva nézte díszes korlátjára dőlve a vizet a költő. Sirályok repdesték körül, ragyogott fölötte a nap, és néha fekete felhők borították. 1945-ben, január 16-án nem sokkal két óra után megremegett és aláhullott. A vízbe térdelt a híd. A szovjet csapatok 1945 februárjában kitoldták fával, öt uszályhajóra fahidat építettek, s ezt beillesztették a hiányzó középső rész pótlására. A „megfoltozott” hídon Pest-Buda népe is közlekedhetett, mindaddig, amíg a megrongálódott budai rész el nem süllyedt. A főváros felszabadítása utáni első gondolat a két városrész közötti összeköttetés megteremtése volt. S mivel a Ferenc József-híd volt a legkevésbé megrongálódott fővárosi híd, erre esett a választás. A híd eredeti tervét megtalálták az egykori MÁV tervraktárában. De nem volt vas, se gyár, hogy a szerkezetet újraöntsék. A Közlekedésügyi Minisztérium hídosztálya bizottságokat hozott létre, az építési szerszámok és építőanyagok felkutatására. Biztosítaniuk kellett a munkások élelmezését, ruhával, tüzelővel való ellátását az inflációs hónapokban. A roncskiemeléshez búvár és tűzszerész csapatokat képeztek ki, szereltek fel. A második világháborúban lerombolt budapesti hídjaink felépítéséhez a „békeévek” hídépítő tevékenysége mellett 30 év kellett volna. A Szabadság-hidat 7 hónapi helyszíni munkával állították helyre. Az építés alkalmával 1895—96-ban naponta átlag 12 tonna vasszerkezetet szereltek fel a helyszínen, 1946-ban napi 22 tonnát! Megfeszített munkával, csodával határos akarattal építették, javították a hidat. Pótolták a felrobbantott 138 méteres középső vasszerkezetet, felemelték a kilenc méter mélyre beszakadt budai pillért, a megmaradt szerkezet sérült részeit javították. Dr. Széchy Károly, a hídújjáépítés egyik vezető mérnöke írja emlékezéseiben, hogy a terv mindig az éppen rendelkezésre álló anyag szerint módosult, s olyan anyagból építettek, amilyen éppen volt. A javításokat, hol fából tervezték, hol a Boráros téri, s a Margit-híd roncsainak felhasználásával. De 1946. augusztus 20-án megnyílhatott a híd, átdöcöghetett az első toldott-foldott sárga villamos, hömpölygött az emberáradat. S a hidat szép szimbolizmussal — a szabadságról nevezték el. — Elismerten a világ egyik legszebb hídja a Szabadság-híd (Komjáti Ferenc felvétele — KS) H kapitány emléke „A nagy bánatok, akárcsak a nagy örömök, megrövidíteni látszanak az időt.” A levél Szlavjanszkból érkezett Budapestre, a Szovjetunió budapesti nagykövetségére. Így kezdődik: „Én, Prokofij Markijanovics Svéd, a Nagy Honvédő Háború idején, 1945-ben a csapattestemmel, BEO— 25, a II. Ukrán Front kötelékében Miskolcon tartózkodtam.” Új Magyar Lexikon: „Szlavjanszk: város a Szovjetunióban, az Ukrán SZSZK-ban, a donyeci iparvidéken. Lakossága: 83 000 (1959). Kősóbányászat: vegy-, gép-, elektrotechnika és kerámia ipar. Pedagógiai intézet.” „1945. február 20-án a fasiszta légierő támadta és bombázta Miskolc városát, és ezalatt én súlyosan megsebesültem, elvesztettem eszméletemet. A bombázás után magyar állampolgárok saját lakásukra vittek, és hogy életemet megmentsék, elsősegélyben részesítettek a magyar orvosok segítségével. Leírom ezeket a polgárokat és küldöm a fényképüket, amelyeket ők nekem ajándékoztak felgyógyulásom után. A fotó: férj és feleség gyermekkel, családi neve emlékezetem szerint Szűcs, ebben az időben a miskolci vasútállomás élelmiszerüzletében dolgozott... Nagyon kérem Önöket, segítsenek megtalálni ezeket a polgárokat, akik megmentették az életemet. Mellékelem saját fényképemet is. Ha megtalálják ezeket a polgártársakat, kérem, értesítsenek .. Sajnos, sokan nem élnek már abból a három családból, akiknél 1945-ben Prokofij Markijanovics Svéd lakott. Elhunyt a nagymama, meghalt Szűcs László és felesége, és annak húga, Szunyogh Lászlóné is. De akik élnek, emlékeznek a huszonhét esztendővel ezelőtti tavaszra és nyárra, és az azóta eltelt időszakra. TALÁLKOZÁS. Szunyogh László egykori mozdonyvezető jelenleg a MÁV Miskolci Igazgatósága vontatási osztályának mozdonycsoport vezetője, alapszervezeti szervezőtitkár, ötvennyolc éves. Nézi a képeket, megsimítja ősz haját: — Igen, ő az. Mi Svéd kapitánynak hívtuk. A szájáról ismerem fel. De hogy most, huszonhét év után ... Miért most jutott eszébe? Úgy emlékszem, a fűtőház háta mögött, a széntérnél sebesült meg. Nagyon vérzett, és eszméletlen volt. Az ideiglenes kötéseken keresztül is láttuk vérének a színét. Úgy emlékszem, a szilánkok által sebesült meg. S a szilánkok összeszabdalták rajta a ruhát, a bőrkabátot is. Az anyósom engem küldött orvosért, miközben a sógorommal megmosdatták és elhelyezték a kis szobában. Az orvos több esetben is ott járt, hiszen néhány napig életveszélyben forgott a kapitány, és emlékezetem szerint még háromnégy hétig feküdt. De nagyon nyugtalan beteg volt. Nem szerette az ágyat. És amikor már lábadozott, akkor mi eszkábáltunk össze lécekből valami mankószerűséget, hogy mozogni tudjon. Később, természetesen hoztak neki mankót, a szovjet segélyhelyről rendszeresen járt egy ápolónő, aki gondját viselte. Nagyon finom, intelligens embernek ismertük meg a kapitányt, különösen a gyerekeket szerette, és az öregeket tisztelte, ahogy ez náluk szokás. Ő azt írja, hogy sokat köszönhet nekünk, én viszont azt mondom, hogy mi köszönhetünk neki sokat, hiszen a mi nagy családunk élelmezése az akkori nehéz viszonyok között, csak neki volt köszönhető. Egy szelet kenyeret nem evett volna meg nélkülünk ... Nagyon szeretném viszontlátni, s ha lehet, meg is hívom vendégségbe ...