Hajdú-Bihari Napló, 1990. október (47. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-10 / 238. szám

4 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ kulturális jegyzetek­ ­. Immár hosszú hónapok óta dúl a háború a Magyar Televíziónál. Mióta Aczél Endrét leváltották főszer­kesztői tisztségéből, szinte folyamatosan támadják az újságírók a helyére került Pálfy G. Istvánt és a nevével jegyzett műsorokat. A vita, amelyet övön aluli ütésvál­tások tarkítanak, az ország nyilvánossága előtt zajlik. Egyre inkább úgy látom, hogy a színfalak mögött egy maffia szerveződött, amely­nek tagjai láthatóan nem nyugszanak addig, amíg nem hull a porba Pálfy G. István feje. Az elmúlt hét végén jelent meg Tardos Jú­lia riporter nyilatkozata a Népszabadságban, hétfőn pedig Pálfy G. István válasza. A sorok között is olvasva, s átgondolva amit Tardos Júlia publikált, még az is feltéte­lezhető, hogy egy-két ripor­ter odáig süllyedt, hogy szándékosan tesz tönkre műsort, alapot teremtve a főszerkesztő elleni támadás­hoz. Olyan intrikáknak va­­ n. Nem értem, miért híresz­­telik egyesek, sőt bizonyos politikai erők is, itthon és külföldön, hogy Magyaror­szágon antiszemitizmus van? Kétségtelen ugyan, hogy a közelmúltban el­hangzott irodalmi és mű­vészkörökben néhány, kel­lően át nem gondolt nyilat­kozat, amely élezte a magyar és zsidó értelmiségiek közöt­ti ellentéteket. De biztos vagyok abban, hogy Ma­gyarországon ma az emberek döntő többségét nem foglal­koztatja az, hogy ki a zsidó és ki nem, így az sem, hogy a Parlamentben hordót a szónoknak vagy hordót a zsidóknak közbekiáltás hangzott-e el. Annál is in­kább, mert mióta a tévé jó­voltából tanúi lehetünk mindannak, ami az Ország­házban történik, bizony elég sok személyeskedésnek, sér­tegetésnek voltunk szem- és gym­k tanúi, amelyek mél­tatlanok újságírókhoz, és legfeljebb a szerkesztőségre tartoznak. Mindezen túl­menően, úgy tűnik, a háttér­ben politikai harcról is szó van. Érdekes módon milyen fontos lett hirtelen néhány vezető riporternek a politi­kacsinálás, a saját álláspont érvényre juttatása! Pluralista társadalomban élünk, és ter­mészetes dolog, hogy az új­ságírók politikai nézetei, ál­lásfoglalásai között különb­ségek vannak. De ha valaki a nemzeti médiát jelentő te­levízió képernyőjére kerül, akkor egyéni érzelmeit, poli­tikai nézeteit nem lenne sza­bad megpróbálni ráerőltetni a nézőkre. Sajnos erre sokan nem hajlandók, és a kollégáik iránti tolerancia is hiányzik egyesekből. Nem tudom, hogy tud Tardos Júlia koráb­bi munkatársai szemébe néz­ni? S vajon azok hogyan fo­gadják őt, ha találkoznak vele? Egyáltalán mi értelme van ennek az egésznek? fültanúi. Ha minden nem oda illő megjegyzést ekkora perpatvar kísérne, nem tudom, mi lenne ebből az országból. Nos, megkezdő­dött a Legfőbb Ügyészség vizsgálata, s ma már a technika van olyan fejlett, hogy tisztázni lehet, hogy az a bizonyos ominózus mondat elhangzott-e? Szeretném re­mélni, hogy a Tv-híradó hitelesen számolt be a tör­téntekről. Ha ez így lesz, ak­kor viszont a Legőbb Ügyészségnek azonnal meg kell indítania egy másik vizsgálatot, mégpedig a vá­daskodó napilap, a Kurír el­len. Még azt is el tudom képzelni, hogy az ügy bíró­ság elé kerül. Mert ha az új­ságban megfogalmazott állí­tások valótlanok, akkor az azt jelenti, hogy a Kurír megrágalmazta a magyar parlamentet és ártott hazánk politikai hitelének. Nagyon jól tudjuk, hogy a művelt világ már régen túllépett a nemzetiségi-vallási gyűlöl­ködéseken. S nem számíthat gazdasági-politikai támoga­tásra az az ország, amelyben jelen vannak a faji, vallási, kisebbségi diszkriminációk. Sokszor az az érzésem, hogy tudatos, megtervezett hisz­tériakeltésről van szó. És most már nyíltan ki kell mondani: nem jelent antisze­mitizmust az, hogy valaki egy-egy politikai, ideológiai kérdésben más véleményen van, mint egy-egy zsidó po­litikai ellenfele. Mert nagyon gyakran az ilyen polémiák röppentik fel az antiszemi­tizmus fenyegető rémét. Végezetül, azt hiszem, hogy egy-egy megnyilatkozásból általánosítani mindig hami­sítást, torzítást jelent. És ha ez a politika síkján történik, akkor ez etikátlan is. 3. Mára eldőlt a sokat vitatott kérdés: áru-e a kultúra? Ko­rábban azt mondtuk, a kul­túra egyes termékei viseltet­nek áru jelleggel, de a kultú­ra nem áru. Napjainkban a rendszerváltozás folyamatá­ban a művelődés területén is kialakulóban vannak a piaci viszonyok. Annak a tenden­ciának vagyunk a tanúi, hogy az a könyv, folyóirat, szín­házi előadás, film stb., ame­lyik nem talál vevőre, nem tudja kitermelni a ráfordított költségeket, törvényszerűen eltűnik művelődési életünk palettájáról. Mindezt bizo­nyítják a megszűnő, rövid életű hetilapok és a régi, korábban nagyon népszerű és fontos szerepet betöltő kiadványok. Bizonytalan ideig nem je­lenik meg a Film, Színház, Muzsika című hetilap. Ha csoda nem történik, csak ideig-óráig tudja tartani magát az írók lapja, a Magyar Napló. És még folytathatnám a sort. A főszerkesztők szét­tárják a kezüket, szidják a kiadókat, a terjesztést. A ter­jesztők pedig visszakérdez­nek, mit csináljunk, ha a la­potok nem kell az olvasónak? Bonyolult, ellentmondásos kérdésről van szó. Ha nem sikerül a kulturális lapoknak szponzorokat szerezniük, il­letve ha az állam nem tud olyan alapítványokat terem­teni, amelyek biztosítják a folyamatos dotációt, akkor sorra meg fognak szűnni az irodalmi folyóiratok is. Mert azt is tudjuk, hogy ota van­nak ugyan Magyarországon gazdag emberek, és a jelen­tős tőkével rendelkezők szá­ma is gyorsan fog növeked­ni, de egyelőre Hatvani bá­róhoz hasonló mecénásokkal még nem találkoztunk. Ilyen körülmények között az egyetlen lehetőség, hogy a szerkesztőségek szakítsanak eddigi arisztokratizmusuk­kal, s maguk próbáljanak hirdetéseket szerezni. Persze ez sem könnyű, hiszen a korábbi években egy-egy jól menő vállalat igazgatója ba­ráti alapon is adott hirdetést egy-egy lapnak. Hiszen nem volt jelentősége, hogy válla­latát egy kétezer vagy egy nyolcvanezer példányban megjelenő kiadványban rek­lámozza. Ma viszont, ahogy általánossá válnak a piaci viszonyok, sokkal erőtelje­sebb a cégek közötti konku­rencia, a reklámnak egyre nagyobb a szerepe. Mindeb­ből következik, hogy a nagy példányszámban megjelenő lapok szerzik meg majd a hirdetéseket. Nem akarom megkongatni a vészharan­got, de a realitásokkal számot kell vetni. Sajnálom, hogy megszűnik a film, Színház, Muzsika. Kulturális életünk súlyos vesztesége lesz. Nem is egészen értem, hogy a kul­turális kormányzatunk ezt hogyan engedhette meg? Ha nem születik rövidesen vala­milyen átfogó program az irodalmi-művészeti folyóira­tok támogatására, akkor nagyon sok periodikát fo­gunk még elsiratni. Filep Tibor Facsemete-forgalom — zökkenőkkel kinyitottak a faiskolák, megkezdődött a szőlőoltvá­nyok, gyümölcs- és díszfák őszi vására. A keresletet több vonatkozásban is bizonyta­lanság jellemzi, így például a borszőlő gyökeres vessző­re a 30-32 forintos ajánlott árnál jóval olcsóbban lehet vevőt találni. Az úgynevezett konténeres, földlabdás sző­lőoltvány ára viszont már most 40-45 forint. A kister­melők körében keresett cse­megeszőlők vesszőiből eleve szegényesebb a kínálat. Az árak alakulása nyilvánvalóan összefügg a borexport, illet­ve a telepítési kedv csökke­nésével, s nem kevésbé azzal, hogy a szovjet külkereskede­lem az idén alig vásárol sző­lővesszőt. Lényegében hasonló a helyzet a gyümölcsfacseme­ték kínálatában és keresleté­ben is, noha itt az NDK- ból kapott megrendelések visszamondása a túlkínálat egyik oka. Választéki gondok ennek ellére az idén is lesz­nek. Úgy számítják, főként őszi- és kajszibarack-, dió- és mandula-facsemetékből, továbbá fekete ribiszketőből lesz hiány. Az NDK-ból le­mondott tételekre a kül­kereskedelem most lengyel, csehszlovák és román vevő­ket próbál keresni. (MTI) Köszönjük a Csapókért (5. választókörzet) lakosainak, hogy jelöltünket, HALLGATÓ ÉVÁ-t támogatták szavazataikkal az önkormányzati választások első fordulójában! Humánumot, szakértelmet, szociális és területi érdekképviseletet az önkormányzatba! Támogatásukat kérjük a második fordulóban is a Életfa Egyesület. A 05 jelenti Hajléktalan halálát okozta a tűz Az utóbbi két hétben 18 tűzesethez és 5 káresethez riasztották a tűzoltóság erő­it. A tűzesetek során egy személy életét vesztette, egy pedig súlyos égési sérüléssel került kórházba. Több száz­ezer forint érték vált a lángok martalékává. Szeptember 23-án hajnal­ban kiterjedt tűzre riadtak Debrecenben a Tímár utca 11. szám alatti lakások bérlői. Az udvar egyik fáskamrája égett, melyben egy 55 éves hajléktalan férfi lakott. A szerencsétlen ember ittas ál­lapotban feltehetően ágyban dohányzott, közben elaludt, és az el nem oltott cigarettá­tól meggyulladó takaró alatt lelte halálát. Szeptember 24-én Debre­­cen-Nagycsere 165. szám alatt eddig ismeretlen okok miatt kigyulladt a Póni-park lakóépülete. A tulajdonos és egy ismerőse a közelben tar­tózkodtak, megkísérelték az oltást, de az nem járt ered­ménnyel. A későn értesített tűzoltók már a csaknem tel­jesen kiégett épületet talál­ták. Közel 200 ezer forint kár keletkezett. Két óra múlva Ártándra, a Rákóczi utca 104. szám alá riasztották a debre­ceni és a berettyóújfalui tűz­oltókat, ahol villámcsapás következtében kigyulladt a szalmakazal és a szénaszín. A füsttől elpusztult a 4 mé­terre lévő baromfiól állomá­nyából 150 szárnyas és egy németjuhász kutya is. Több mint 130 ezer forint a kár. Szeptember 30-án reggel Hajdúböszörmény határá­ban, a Kossuth téri dűlőút mellett ismeretlen ok miatt kigyulladt és teljesen meg­semmisült egy 700 mázsás szalmakazal. A II. Kong­resszus Tsz. 70 ezer forint értékben károsult. Október 1-jén éjfél körül tűzeset történt Nyírábrány­­ban, a Mérnök tanya 64. szám alatt. A „lakóházban" egy petróleumlámpától gyulladt meg az ágynemű, majd a helyiség teljes berendezése. A kár 20 ezer forint, de a 24 éves lakót — akit álmában lepett meg a tűz — súlyos égési sérülésekkel szállítot­ták kórházba. Október 3-án délelőtt a komádi Árpád utca 2. szám alatti lakóházban történt tűzeset. A tulajdonosok tá­vollétét kihasználva a lakás­ba behatolt a szomszédban élő anyós, és családi problé­mák miatt felindultságában szándékosan tüzet okozott. A környékbeliek még időben észrevették a nagy füstöt, és gyors beavatkozásuknak köszönhetően 50 ezer forint kár keletkezett. Délután Debrecenben, a Böszörményi út 77. II/6. szám alatti pa­nellakás előszobájában kelet­kezett tűz. A műszaki meg­hibásodás következtében kigyulladt elektromos bizto­sítéktábla lecsöpögő, égő olvadéka lángra lobbantotta az alatta lévő ruhaneműt. A füstöt észlelő szomszéd érte­sítette a tulajdonost és a tűz­oltókat, így az oltás megkez­déséig a tűz még csak néhány berendezési tárgyra és a be­járati ajtóra terjedt át. Itt is 50 ezer forintra tehető a kelet­kezett kár. Október 4-én Derecskén leégett az Ady Endre utca 5. szám alatti nádfedésű lakó­ház. Az idős tulajdonos nem kellő körültekintéssel szerel­te fel a gáztűzhely csatlako­zóját a PB-palackra, és a ki­­ömlő gáz a cserépkályhában lévő parázstól belobbant, meggyújtva a helyiség be­rendezéseit. Szerencsére rob­banás nem következett be, de a gyorsan terjedő lángok át­terjedtek az épület nádfedé­sére is. A szerencsétlenül járt tulajdonos 110 ezer forint értékben károsult. A tűz to­vábbi pusztítását a berettyó­újfalui tűzoltók fékezték meg. 1990. OKTÓBER 10. SZERDA Nézem a televízió politikai vitaműsorát, és igen csodál­kozom. Méghozzá az egyik vitázó fél csodálkozásán. Bethlen István kormánypár­ti képviselő ugyanis azt fej­tegeti: értetlenül áll a magyar nép rosszkedve előtt, igazán nem érti, miért nem vagyunk mi, honpolgárok optimistáb­bak a jövőt illetően, mire való ez az átalános, össznépi apá­tia. Lám, annak idején a második világégés után a szétbombázott Németország megmaradt lakói is tudtak hinni, bizakodni, tudtak op­timisták lenni. A példa kétségkívül lát­ványos, s igen szemléletes. Csakhogy a 45 utáni idő németjei számára akkor min­den út fölfelé vezetett, a ka­tasztrófa romjain minden helyrerakott tégla növelhet­te a bizakodást, az emberek az „ezután már csak jobb jöhet" érzésével feszülhettek neki az újjáépítésnek. Ezzel szemben Ma­gyarország ma lefelé halad. Az életszínvonal egyre rom­lik, nő a bűnözés, s nem egyes emberek, hanem egész társadalmi rétegek csúsznak le a szegénységbe a szaka­dozott szociális védőhálón keresztül. Egyre inkább kö­zelít ebbe az irányba az úgy­nevezett középréteg is, amely pedig minden egész­ségesen működő társada­lomban a rendszer legbiz­tosabb politikai, gazdasági tartópillére. Hát hogyne lenne rossz­kedvünk, mikor általánossá vált a létbizonytalanság, mert a mezőgazdaságban a földtörvény, az iparban pe­dig a privatizáció hosszan elhúzódó vitája, ellentmon­dásai okoznak labilitást és úgy érezzük, a kormányon lévők még mindig nem dön­tötték el, hogy a sokkterápiát, avagy a hosszan elhúzódó válságkezelést választják-e gazdaságunk rendbehozata­lára, hogyne lennénk — talán néha indokolatlannak tű­nően is — türelmetlenek, mikor nem tudjuk, meddig tart még a lefelé, s mikor lehet már végre megkezdeni a kapaszkodást a kaptatón? Így aztán csak módjával tu­dunk örülni annak, hogy immár járhat a szánk, és at­tól sem vet szét bennünket a hurráoptimizmus, amit a miniszterelnök úr mondott Szegeden az egyetemisták­nak. Történetesen, hogy ma már senki nem vezet ki min­ket az oldalajtón, ha transz­parenseket lobogtatunk. Ha már oly kevéske öröm jut nekünk mostanság, leg­alább a rosszkedvünk jogát ne vitassák el tőlünk! Gurbán György

Next