Hajdú-Bihari Napló, 1990. október (47. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-10 / 238. szám
4 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ kulturális jegyzetek . Immár hosszú hónapok óta dúl a háború a Magyar Televíziónál. Mióta Aczél Endrét leváltották főszerkesztői tisztségéből, szinte folyamatosan támadják az újságírók a helyére került Pálfy G. Istvánt és a nevével jegyzett műsorokat. A vita, amelyet övön aluli ütésváltások tarkítanak, az ország nyilvánossága előtt zajlik. Egyre inkább úgy látom, hogy a színfalak mögött egy maffia szerveződött, amelynek tagjai láthatóan nem nyugszanak addig, amíg nem hull a porba Pálfy G. István feje. Az elmúlt hét végén jelent meg Tardos Júlia riporter nyilatkozata a Népszabadságban, hétfőn pedig Pálfy G. István válasza. A sorok között is olvasva, s átgondolva amit Tardos Júlia publikált, még az is feltételezhető, hogy egy-két riporter odáig süllyedt, hogy szándékosan tesz tönkre műsort, alapot teremtve a főszerkesztő elleni támadáshoz. Olyan intrikáknak va n. Nem értem, miért híresztelik egyesek, sőt bizonyos politikai erők is, itthon és külföldön, hogy Magyarországon antiszemitizmus van? Kétségtelen ugyan, hogy a közelmúltban elhangzott irodalmi és művészkörökben néhány, kellően át nem gondolt nyilatkozat, amely élezte a magyar és zsidó értelmiségiek közötti ellentéteket. De biztos vagyok abban, hogy Magyarországon ma az emberek döntő többségét nem foglalkoztatja az, hogy ki a zsidó és ki nem, így az sem, hogy a Parlamentben hordót a szónoknak vagy hordót a zsidóknak közbekiáltás hangzott-e el. Annál is inkább, mert mióta a tévé jóvoltából tanúi lehetünk mindannak, ami az Országházban történik, bizony elég sok személyeskedésnek, sértegetésnek voltunk szem- és gymk tanúi, amelyek méltatlanok újságírókhoz, és legfeljebb a szerkesztőségre tartoznak. Mindezen túlmenően, úgy tűnik, a háttérben politikai harcról is szó van. Érdekes módon milyen fontos lett hirtelen néhány vezető riporternek a politikacsinálás, a saját álláspont érvényre juttatása! Pluralista társadalomban élünk, és természetes dolog, hogy az újságírók politikai nézetei, állásfoglalásai között különbségek vannak. De ha valaki a nemzeti médiát jelentő televízió képernyőjére kerül, akkor egyéni érzelmeit, politikai nézeteit nem lenne szabad megpróbálni ráerőltetni a nézőkre. Sajnos erre sokan nem hajlandók, és a kollégáik iránti tolerancia is hiányzik egyesekből. Nem tudom, hogy tud Tardos Júlia korábbi munkatársai szemébe nézni? S vajon azok hogyan fogadják őt, ha találkoznak vele? Egyáltalán mi értelme van ennek az egésznek? fültanúi. Ha minden nem oda illő megjegyzést ekkora perpatvar kísérne, nem tudom, mi lenne ebből az országból. Nos, megkezdődött a Legfőbb Ügyészség vizsgálata, s ma már a technika van olyan fejlett, hogy tisztázni lehet, hogy az a bizonyos ominózus mondat elhangzott-e? Szeretném remélni, hogy a Tv-híradó hitelesen számolt be a történtekről. Ha ez így lesz, akkor viszont a Legőbb Ügyészségnek azonnal meg kell indítania egy másik vizsgálatot, mégpedig a vádaskodó napilap, a Kurír ellen. Még azt is el tudom képzelni, hogy az ügy bíróság elé kerül. Mert ha az újságban megfogalmazott állítások valótlanok, akkor az azt jelenti, hogy a Kurír megrágalmazta a magyar parlamentet és ártott hazánk politikai hitelének. Nagyon jól tudjuk, hogy a művelt világ már régen túllépett a nemzetiségi-vallási gyűlölködéseken. S nem számíthat gazdasági-politikai támogatásra az az ország, amelyben jelen vannak a faji, vallási, kisebbségi diszkriminációk. Sokszor az az érzésem, hogy tudatos, megtervezett hisztériakeltésről van szó. És most már nyíltan ki kell mondani: nem jelent antiszemitizmust az, hogy valaki egy-egy politikai, ideológiai kérdésben más véleményen van, mint egy-egy zsidó politikai ellenfele. Mert nagyon gyakran az ilyen polémiák röppentik fel az antiszemitizmus fenyegető rémét. Végezetül, azt hiszem, hogy egy-egy megnyilatkozásból általánosítani mindig hamisítást, torzítást jelent. És ha ez a politika síkján történik, akkor ez etikátlan is. 3. Mára eldőlt a sokat vitatott kérdés: áru-e a kultúra? Korábban azt mondtuk, a kultúra egyes termékei viseltetnek áru jelleggel, de a kultúra nem áru. Napjainkban a rendszerváltozás folyamatában a művelődés területén is kialakulóban vannak a piaci viszonyok. Annak a tendenciának vagyunk a tanúi, hogy az a könyv, folyóirat, színházi előadás, film stb., amelyik nem talál vevőre, nem tudja kitermelni a ráfordított költségeket, törvényszerűen eltűnik művelődési életünk palettájáról. Mindezt bizonyítják a megszűnő, rövid életű hetilapok és a régi, korábban nagyon népszerű és fontos szerepet betöltő kiadványok. Bizonytalan ideig nem jelenik meg a Film, Színház, Muzsika című hetilap. Ha csoda nem történik, csak ideig-óráig tudja tartani magát az írók lapja, a Magyar Napló. És még folytathatnám a sort. A főszerkesztők széttárják a kezüket, szidják a kiadókat, a terjesztést. A terjesztők pedig visszakérdeznek, mit csináljunk, ha a lapotok nem kell az olvasónak? Bonyolult, ellentmondásos kérdésről van szó. Ha nem sikerül a kulturális lapoknak szponzorokat szerezniük, illetve ha az állam nem tud olyan alapítványokat teremteni, amelyek biztosítják a folyamatos dotációt, akkor sorra meg fognak szűnni az irodalmi folyóiratok is. Mert azt is tudjuk, hogy ota vannak ugyan Magyarországon gazdag emberek, és a jelentős tőkével rendelkezők száma is gyorsan fog növekedni, de egyelőre Hatvani báróhoz hasonló mecénásokkal még nem találkoztunk. Ilyen körülmények között az egyetlen lehetőség, hogy a szerkesztőségek szakítsanak eddigi arisztokratizmusukkal, s maguk próbáljanak hirdetéseket szerezni. Persze ez sem könnyű, hiszen a korábbi években egy-egy jól menő vállalat igazgatója baráti alapon is adott hirdetést egy-egy lapnak. Hiszen nem volt jelentősége, hogy vállalatát egy kétezer vagy egy nyolcvanezer példányban megjelenő kiadványban reklámozza. Ma viszont, ahogy általánossá válnak a piaci viszonyok, sokkal erőteljesebb a cégek közötti konkurencia, a reklámnak egyre nagyobb a szerepe. Mindebből következik, hogy a nagy példányszámban megjelenő lapok szerzik meg majd a hirdetéseket. Nem akarom megkongatni a vészharangot, de a realitásokkal számot kell vetni. Sajnálom, hogy megszűnik a film, Színház, Muzsika. Kulturális életünk súlyos vesztesége lesz. Nem is egészen értem, hogy a kulturális kormányzatunk ezt hogyan engedhette meg? Ha nem születik rövidesen valamilyen átfogó program az irodalmi-művészeti folyóiratok támogatására, akkor nagyon sok periodikát fogunk még elsiratni. Filep Tibor Facsemete-forgalom — zökkenőkkel kinyitottak a faiskolák, megkezdődött a szőlőoltványok, gyümölcs- és díszfák őszi vására. A keresletet több vonatkozásban is bizonytalanság jellemzi, így például a borszőlő gyökeres vesszőre a 30-32 forintos ajánlott árnál jóval olcsóbban lehet vevőt találni. Az úgynevezett konténeres, földlabdás szőlőoltvány ára viszont már most 40-45 forint. A kistermelők körében keresett csemegeszőlők vesszőiből eleve szegényesebb a kínálat. Az árak alakulása nyilvánvalóan összefügg a borexport, illetve a telepítési kedv csökkenésével, s nem kevésbé azzal, hogy a szovjet külkereskedelem az idén alig vásárol szőlővesszőt. Lényegében hasonló a helyzet a gyümölcsfacsemeték kínálatában és keresletében is, noha itt az NDK- ból kapott megrendelések visszamondása a túlkínálat egyik oka. Választéki gondok ennek ellére az idén is lesznek. Úgy számítják, főként őszi- és kajszibarack-, dió- és mandula-facsemetékből, továbbá fekete ribiszketőből lesz hiány. Az NDK-ból lemondott tételekre a külkereskedelem most lengyel, csehszlovák és román vevőket próbál keresni. (MTI) Köszönjük a Csapókért (5. választókörzet) lakosainak, hogy jelöltünket, HALLGATÓ ÉVÁ-t támogatták szavazataikkal az önkormányzati választások első fordulójában! Humánumot, szakértelmet, szociális és területi érdekképviseletet az önkormányzatba! Támogatásukat kérjük a második fordulóban is a Életfa Egyesület. A 05 jelenti Hajléktalan halálát okozta a tűz Az utóbbi két hétben 18 tűzesethez és 5 káresethez riasztották a tűzoltóság erőit. A tűzesetek során egy személy életét vesztette, egy pedig súlyos égési sérüléssel került kórházba. Több százezer forint érték vált a lángok martalékává. Szeptember 23-án hajnalban kiterjedt tűzre riadtak Debrecenben a Tímár utca 11. szám alatti lakások bérlői. Az udvar egyik fáskamrája égett, melyben egy 55 éves hajléktalan férfi lakott. A szerencsétlen ember ittas állapotban feltehetően ágyban dohányzott, közben elaludt, és az el nem oltott cigarettától meggyulladó takaró alatt lelte halálát. Szeptember 24-én Debrecen-Nagycsere 165. szám alatt eddig ismeretlen okok miatt kigyulladt a Póni-park lakóépülete. A tulajdonos és egy ismerőse a közelben tartózkodtak, megkísérelték az oltást, de az nem járt eredménnyel. A későn értesített tűzoltók már a csaknem teljesen kiégett épületet találták. Közel 200 ezer forint kár keletkezett. Két óra múlva Ártándra, a Rákóczi utca 104. szám alá riasztották a debreceni és a berettyóújfalui tűzoltókat, ahol villámcsapás következtében kigyulladt a szalmakazal és a szénaszín. A füsttől elpusztult a 4 méterre lévő baromfiól állományából 150 szárnyas és egy németjuhász kutya is. Több mint 130 ezer forint a kár. Szeptember 30-án reggel Hajdúböszörmény határában, a Kossuth téri dűlőút mellett ismeretlen ok miatt kigyulladt és teljesen megsemmisült egy 700 mázsás szalmakazal. A II. Kongresszus Tsz. 70 ezer forint értékben károsult. Október 1-jén éjfél körül tűzeset történt Nyírábrányban, a Mérnök tanya 64. szám alatt. A „lakóházban" egy petróleumlámpától gyulladt meg az ágynemű, majd a helyiség teljes berendezése. A kár 20 ezer forint, de a 24 éves lakót — akit álmában lepett meg a tűz — súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba. Október 3-án délelőtt a komádi Árpád utca 2. szám alatti lakóházban történt tűzeset. A tulajdonosok távollétét kihasználva a lakásba behatolt a szomszédban élő anyós, és családi problémák miatt felindultságában szándékosan tüzet okozott. A környékbeliek még időben észrevették a nagy füstöt, és gyors beavatkozásuknak köszönhetően 50 ezer forint kár keletkezett. Délután Debrecenben, a Böszörményi út 77. II/6. szám alatti panellakás előszobájában keletkezett tűz. A műszaki meghibásodás következtében kigyulladt elektromos biztosítéktábla lecsöpögő, égő olvadéka lángra lobbantotta az alatta lévő ruhaneműt. A füstöt észlelő szomszéd értesítette a tulajdonost és a tűzoltókat, így az oltás megkezdéséig a tűz még csak néhány berendezési tárgyra és a bejárati ajtóra terjedt át. Itt is 50 ezer forintra tehető a keletkezett kár. Október 4-én Derecskén leégett az Ady Endre utca 5. szám alatti nádfedésű lakóház. Az idős tulajdonos nem kellő körültekintéssel szerelte fel a gáztűzhely csatlakozóját a PB-palackra, és a kiömlő gáz a cserépkályhában lévő parázstól belobbant, meggyújtva a helyiség berendezéseit. Szerencsére robbanás nem következett be, de a gyorsan terjedő lángok átterjedtek az épület nádfedésére is. A szerencsétlenül járt tulajdonos 110 ezer forint értékben károsult. A tűz további pusztítását a berettyóújfalui tűzoltók fékezték meg. 1990. OKTÓBER 10. SZERDA Nézem a televízió politikai vitaműsorát, és igen csodálkozom. Méghozzá az egyik vitázó fél csodálkozásán. Bethlen István kormánypárti képviselő ugyanis azt fejtegeti: értetlenül áll a magyar nép rosszkedve előtt, igazán nem érti, miért nem vagyunk mi, honpolgárok optimistábbak a jövőt illetően, mire való ez az átalános, össznépi apátia. Lám, annak idején a második világégés után a szétbombázott Németország megmaradt lakói is tudtak hinni, bizakodni, tudtak optimisták lenni. A példa kétségkívül látványos, s igen szemléletes. Csakhogy a 45 utáni idő németjei számára akkor minden út fölfelé vezetett, a katasztrófa romjain minden helyrerakott tégla növelhette a bizakodást, az emberek az „ezután már csak jobb jöhet" érzésével feszülhettek neki az újjáépítésnek. Ezzel szemben Magyarország ma lefelé halad. Az életszínvonal egyre romlik, nő a bűnözés, s nem egyes emberek, hanem egész társadalmi rétegek csúsznak le a szegénységbe a szakadozott szociális védőhálón keresztül. Egyre inkább közelít ebbe az irányba az úgynevezett középréteg is, amely pedig minden egészségesen működő társadalomban a rendszer legbiztosabb politikai, gazdasági tartópillére. Hát hogyne lenne rosszkedvünk, mikor általánossá vált a létbizonytalanság, mert a mezőgazdaságban a földtörvény, az iparban pedig a privatizáció hosszan elhúzódó vitája, ellentmondásai okoznak labilitást és úgy érezzük, a kormányon lévők még mindig nem döntötték el, hogy a sokkterápiát, avagy a hosszan elhúzódó válságkezelést választják-e gazdaságunk rendbehozatalára, hogyne lennénk — talán néha indokolatlannak tűnően is — türelmetlenek, mikor nem tudjuk, meddig tart még a lefelé, s mikor lehet már végre megkezdeni a kapaszkodást a kaptatón? Így aztán csak módjával tudunk örülni annak, hogy immár járhat a szánk, és attól sem vet szét bennünket a hurráoptimizmus, amit a miniszterelnök úr mondott Szegeden az egyetemistáknak. Történetesen, hogy ma már senki nem vezet ki minket az oldalajtón, ha transzparenseket lobogtatunk. Ha már oly kevéske öröm jut nekünk mostanság, legalább a rosszkedvünk jogát ne vitassák el tőlünk! Gurbán György