Hajdú-Bihari Napló, 1995. július (52. évfolyam, 153-177. szám)
1995-07-01 / 153. szám
2 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 1995. JÚLIUS 1., SZOMBAT Szlovákia: újabb leváltások Pozsony (MTI) A jelek szerint Szlovákiában folytatódik az iskolaigazgatók leváltása. Pénteken, egy nappal a magyar szülők tiltakozó nagygyűlései után a rimaszombati járásban három iskolaigazgatót hívtak vissza. Rimaszombatban, a Szobor utcai magyar tannyelvű alapiskolában visszahívták az egy éve pályázat után kinevezett Bodon Jenőt, aki helyett most Hacsi Istvánt nevezték ki. A város Dobsinsky utcai szlovák tannyelvű alapiskolájában Július Sojkát hívták vissza, akinek a helyébe Yveta Vincelová került. A harmadik - pénteken leváltott - várgedei iskolaigazgató, Tóth Vilmos széke betöltetlen maradt. Az MTI pozsonyi tudósítójának értesülése szerint Eva Slavkovská szlovák oktatási tárcavezető és Miroslav Pius tanügyi igazgató hétfőn a galántai és a somorjai magyar gimnáziumokba látogat. Csütörtökön a magyar szülők mindkét városban tüntetésen követelték Slavkovská és Pius lemondását. Kisiklott a Prága-Budapest gyorsvonat Prága (MTI) Kisiklott a Prága-Budapest gyorsvonat pénteken délután. A baleset következtében legalább nyolcan megsérültek, közülük hárman súlyosan - jelentették a hírügynökségek a cseh rádióra és a CTK hírügynökségre hivatkozva. A Nova magántelevízióra hivatkozva az AFP körülbelül harminc sebesültről számolt be. Ebben a híradásban is három súlyos sebesültről volt szó. A baleset Brno közelében történt. A magántelevízió szerint feltételezhető, hogy a hőségben a sín deformálódott, s emiatt siklott ki a vonat. Jeruzsálem: Palesztin asszonyok a hagyományos pénteki ima után hangosan követelik az izraeli börtönökben lévő férfiak szabadon bocsátását. A PFSZ képviselői szintén amnesztiát követeltek a bebörtönzött palesztinok számára Fotó: AP Főszerkesztő: Bakó Endre. Főszerkesztő-helyettes: Porcsin Zsolt. Vezető főmunkatárs: Gulyás Imre. Szerkesztők: Barna Attila (mb.), Tóth Dénes, T. Szűcs József. Tervezőszerkesztő: Bede Gábor. Rovatvezetők: Porcsin Zsolt (társadalom), Petneházi Attila (gazdaság), Erdei Sándor (kultúra), Iklódy János (fotó). Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Telefon: 412-144, 413-395, sportrovat: 417-152, telefax: 412-326. Regionális szerkesztőségek: Hajdúnánás, Kossuth u. 14-16. Telefon: 382-754,382-748, telefon/telefax: 382-784. Berettyóújfalu, Dózsa György u. 20. Telefon: Berettyóújfalu (54) 401-990. Rádiótelefon: 06-60-359-397. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB). 1054 Budapest V., Báthory u. 7., III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Napló Lapkiadó Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 412-144, telefax: 417-985. Felelős kiadók: Thomas Koch és Bakó Endre. Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch. Reklám és hirdetés: Pápai András. Terjesztés: Machlik Aranka. Nyomás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Árusításban terjeszti a Napló Lapkiadó Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 412-144*, telefax: 417-985. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt - nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó és a regionális szerkesztőségek címén. Előfizetési díj egy hónapra 491 forint, negyedévre 1450 forint, fél évre 2850 forint, egy évre 5400 forint. Áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton: 21,90 forint, pénteken 24,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Index: 25 627. ISSN 0133-1051 „Nem várhatók drasztikus változások” Mégis sor került Fodor Gábor miniszter bizottsági meghallgatására Dombrovszky Ádám Budapest (ISB) A parlament rendkívüli nyári ülésszakának utolsó napján, rögtön a plenáris ülést követően került sor arra a bizottsági meghallgatásra, amely e hét keddjén Fodor Gábor távolléte miatt maradt el. A művelődési és közoktatási miniszter államtitkáraival és a tárca népes csapatával jött el az oktatási- és sportbizottság meghallgatására, és három és fél órán át adott tájékoztatást a minisztérium munkájáról. Nem csak az ellenzéki, de a kormánypárti, sőt még a szabad demokrata képviselők kérdéseiből is az derült ki: rendkívül sok a bizonytalanság a tárca munkájával kapcsolatban, alapvető kérdésekben is tájékozatlanok a honatyák a közoktatás és a felsőoktatás stratégiai kérdéseivel kapcsolatban. Valóban záporoztak a kérdések, s nyilvánvalóvá vált: ezekre néhány óra alatt lehetetlen választ adni. A debreceni Daróczy Zoltán (MSZP) egy olyan összegzést kért Fodor Gábortól, hogy egyéves munkájából mit tekint sikernek, illetve kudarcnak. Mivel a rengeteg felvetés felsorakoztatása lehetetlen lenne itt e néhány sorban, idézzük az e kérdésre adott miniszteri választ. Sikerként globálisan én azt jelölném meg, hogy a célkitűzéseinket, nevezetesen azt, hogy adjunk egy keretet az elképzeléseinknek, legyen világos, hogy milyen irányban indultunk el, azt meg tudtuk adni, és ma - ha viták kereszttüzében is -, de mindenki tudja, hogy milyen irányban kívánjuk a közoktatás és felsőoktatás ügyét fejleszteni. Ilyennel én a korábbi időszakokban nem nagyon találkoztam. Sok apróbb kudarc van. Globális kudarcként azt értékelem, hogy a mostani nagy társadalmi átalakulások közepette, a gazdasági krízisben nem mindig tudjuk kellő erővel megjeleníteni az elképzeléseinket. Nagy figyelmet kell arra fordítanunk, hogy magát az egész területet, a szakmát próbáljuk megnyerni ezeknek az elképzeléseknek. Hogy vegyék észre: mindez nem ellenük folyik. Mert mindenki attól fél, hogy már megszerzett pozíciójátveszíti. A konkrétumokra érkező minisztériumi válaszokból a következőket tudtuk leszűrni: a közoktatásban a következő tanévben (tehát szeptembertől) nem várhatók drasztikus változások, viszont hosszabb távra ki kell érlelni egy új koncepciót. Ez vonatkozik például a kötelező óraszámra, amelyben - nem szeptembertől - minimális emelkedés várható. Fodor Gábor szerint a pedagógusoknak rendkívül rossz a bérhelyzete, de ez azért van, mert viszonylag magas felesleg van a tantestületekben. A miniszter úgy véli, hogy neki sikerült az oktatás ügyét megvédeni a komolyabb lefaragásoktól. A Népjóléti Minisztérium az ellátásokról Budapest (MTI) Az Alkotmánybíróság pénteki, a stabilizációs csomaggal kapcsolatos döntéséről a Népjóléti Minisztérium az alábbi közleményt juttatta el az MTI-hez. A Népjóléti Minisztérium természetesen tudomásul veszi az Alkotmánybíróság döntését. Tanulmányozzuk a stabilizációs törvénycsomaggal kapcsolatos határozatokat és azok indoklását. Arról azonban már most szeretnénk tájékoztatni a lakosságot, hogy az Alkotmánybíróság döntése értelmében a már megszületett és az 1995. június 15-től számított 300 napon belül megszülető gyermekek esetében a gyermekgondozási segélyt, a gyermekgondozási díjat, a gyermekgondozási támogatást, a várandóssági pótlékot és a terhességi-gyermekágyi segélyt úgy kell biztosítani, hogy azok sem felételeikben, sem időtartamukban nem lehetnek kedvezőtlenebbek a jelenlegieknél, azaz az érintettek változatlanul hozzájutnak az említett ellátásokhoz. Mindazok, akik eddig részesültek a terhességi vagy az anyasági támogatások különböző formáiban, és akik eddig kaptak családi pótlékot, ezután is a megszokott rendben folyamatosan megkapják azokat. A július 15-i családipótlékigénylési határidő érvénytelen, az igénylőlapokat nem kell benyújtani. Ez utóbbival kapcsolatban azonban azt ajánljuk, hogy akik már beszerezték és esetleg kitöltötték az igénylőlapokat, őrizzék meg azokat. Ugyanis az Alkotmánybíróság mai döntése a családi pótlék új rendszere bevezetésének csak az időpontját találta alkotmányellenesnek. „Beöltöztetik” a Munkácsy termet Debrecen (HBN) A Krisztus-trilógia augusztus 25-i világpremierjére a Déri Múzeum és a Szentkirályi Miklós vezette restaurátorcsoport szeretné a Munkácsy termet méltó módon „beöltöztetni". A jelenlegi festett fehér falak, valamint a világos szőnyegpadló nem megfelelő: a képek becsillognak, és a látvány szempontjából sem szerencsés a hatás. Munkácsy és menedzsere, Carl Sedelmeyer 1881-től a festmények bemutatásakor az adott kiállítótereket mindenütt bársonnyal vonták be, és az ablakokat is besötétítették. A Déri Múzeum is az ideális megoldásra törekszik, de ennek anyagi vonzata legalább másfél millió forint lenne. Ez meghaladja a múzeum anyagi erejét. Ennek ellenére az intézmény mindent elkövet annak érdekében, hogy legalább részlegesen megvalósuljon a művész elképzelése. A tervek szerint a Munkácsy terem falait megfelelő színű textilborítással látják el, a padozatra sötét szőnyegpadló kerülne. A természetes fény kiiktatása után mesterséges világítási rendszert szerelnének be. A Déri Múzeum, tekintettel a nehéz gazdasági helyzetére, szívesen fogadná a segítségüket olyan művészetpártoló textilgyártóknak és -forgalmazóknak, továbbá világítástechnikával foglalkozó cégeknek, amelyek a szakembereket hozzásegítenék ahhoz, hogy augusztus 25-től méltó módon tudják fogadni a látogatókat a megújult Munkácsy teremben. Az intézmény magánszemélyek segítségét is várja, hiszen a Krisztustrilógia harmadik képének „hazajövetele" a megyeszékhely kulturális hírnevét öregbítené. Magda Marinko-per az ékszerekről Budapest (MTI) Magda Marinko és társai bűnpere pénteken a szegedi Z. Nagy Bálint cukrászmester és családja megölésével kapcsolatos újabb tanúkihallgatásokkal folytatódott a Fővárosi Bíróságon. A nyolcadik tárgyalási napon Magda Marinko a korábban tapasztaltakhoz képest feltűnően fegyelmezetten viselkedett, a bíróságnak egyetlen alkalommal sem kellett figyelmeztetni az elsőrendű vádlottat. B. I., aki Z. Nagyék házának riasztórendszerrel való felszerelését végezte, elmondta: a berendezés a gyenge kategóriába sorolható és alkalmatlan volt komoly védelem biztosítására. V. R. benzinkutas arról számolt be, hogy Magda Marinko minden alkalommal egy fehér színű Daihatsu márkájú autóval mutatkozott a töltőállomáson. A meggyilkolt cukrászdatulajdonos előző felesége a neki bemutatott - Magda Marinkétól lefoglalt - ékszerek közül a nyomozó hatóság előtt 10- ről, a bíróságon pedig további háromról állította, hogy Z. Nagyék tulajdonában voltak, de nem tudta azokat minden kétséget kizáróan azonosítani. Tudomása szerint egyébként volt férjét és családját 1992 nyarán meglopták és az említett ékszerek egy része már akkor eltűnt. Megjegyezte: csak a véletlenen múlt, hogy Z. Nagy Bálinttal közös gyermekük a bűncselekmény idején nem tartózkodott édesapjánál a gyilkosság helyszínén. Z. Nagy Bálintné korábbi férje az általa felismerni vélt arany karkötőről nem tudta teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy az néhai feleségéé volt. Néhai Z. Nagy Bálintné maszírozónője kifejtette: az áldozat korábban említette neki, hogy valaki nagyobb összeget követelt tőle telefonon a bűncselekményt megelőző hónapban. Z. Nagyné ezt bejelentette a rendőrségen, de állítólag ott nem vették komolyan az ügyet. A vallomás szerint a gyilkosság előtt két nappal a tanú éppen Z. Nagyéknál végezte munkáját, amikor szólt a telefon. Z. Nagy Bálintné felvette, majd hamarosan elsápadt, és mivel ekkor már eltartotta magától a kagylót, a masszírozónő is hallotta, hogy egy férfihang többször elismétli: „világos? világos?". A tanú szerint Z. Nagyné nagyon nyugtalan és ideges lett, de az érdeklődésre csak annyit válaszolt, hogy nincsen semmi baj. Egy újabb tanú, K. B. határozottan felismerte Magda Marinkéban azon férfiak egyikét, akik a szegedi emberölés előtti héten nála jártak és egy üzleti partnerével szemben fennálló tartozásának kiegyenlítésére szólították fel. Elmondta, hogy Z. Nagyék meggyilkolását követően egy ismeretlen telefonon megfenyegette, hogy ő lesz a következő áldozat. • A Veres Péter utcán egy presszó- -----------ban jártak hívatlan vendégek, s italokkal, és egy rádiós magnóval távoztak. Betörtek egy betéti társaság Bem téri irodájába is, ahonnan a tettesek egy 150 ezer forint értékű számítógépet és hozzá tartozó monitort vittek el, a gépben levő 450 ezer forint értékű programmal együtt. • A Titász Budai Ézsaiás utcai telepéről hat darab 120 kilovoltos rövidrezáró készüléket loptak el a betörők, 240 ezer forint kárt okozva. A Bethlen utcán feltört gépkocsiból pedig tízezer forint értékű rádiós magnót tulajdonítottak el. • Bűncselekmény alapos gyanúja miatt 3 személyt állítottak elő a rendőrök a nap folyamán. EKbik Halálos baleset Hajdúszovát (HBN) Eddig még nem tisztázott körülmények között péntek délután negyed háromkor Hajdúszováton, a Budai Nagy Antal utca 2. sz. előtt összeütközött egy személygépkocsi és egy traktor. A gépkocsi vezetője, egy fiatal férfi, a baleset következtében életét vesztette, a megrongálódott gépkocsiból a speciális eszközökkel helyszínre siető debreceni tűzoltók vették ki. A baleset másik szereplője könnyű sérülést szenvedett. PARLAMENT ESKÜTÉTEL. Az Országgyűlés pénteki - a nyári szünet előtti utolsó - ülése Dunai Imrének, az ipari és kereskedelmi tárca új vezetőjének eskütételével kezdődött meg. A HONVÉDSÉGRŐL. A Magyar Honvédség hosszú, valamint középtávú fejlesztésének irányairól és létszámáról szóló országgyűlési határozati javaslatot 217 igen, 75 ellenszavazattal és egy tartózkodással elfogadta az Országgyűlés. Keleti György honvédelmi miniszter a zárt ülések vitájában elhangzottak alapján megtartott összefoglalójában kitért az ellenzék magatartására, amelyet nem támogatónak és nem konstruktívnak minősített. Hozzátette: mind a Fidesz, mind az MDF korábban hangsúlyozta a haderőreform szükségességét, és a honvédség létszámának csökkentését. A jelenlegi 100 ezres létszámot a Fidesz is 60 ezerre javasolta csökkenteni. A honvédelmi miniszter kifejtette, hogy a honvédelmi bizottság ülésein sem fogalmazódott meg ellenérzés a törvénytervezettel kapcsolatban, éppen ezért indokolatlannak tartja a négy ellenzéki párt távolmaradását a hatpárti tárgyalásokról. A honvédelmi miniszter cáfolta azokat a véleményeket, amelyek szerint a Magyar Honvédségnél a létszámcsökkentés drasztikus lenne, és veszélyeztetné az ország biztonságát. SEMMISÉG KIMONDÁSA. A t. ház többsége támogatta az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek átvilágítását végző bizottság két tagjának, nevezetesen Eigner József és Botos Gábor, megválasztásának semmisségét kimondó országgyűlési határozati javaslatot. A szavazást követően Rubovszky György a KDNP képviselőcsoportjának szavazatát indokolva elmondta, hogy számukra azért elfogadhatatlan a döntés, mert annak idején a parlament egyöntetűen támogatta a bírák megválasztását. Azt is hangsúlyozta, hogy az elfogadott határozati javaslat házszabályellenes, mivel az nem ismeri a semmisség fogalmát. Hasonló véleményt fogalmazott meg a kisgazda K. Csontos Miklós is, és frakciója nevében bocsánatot kért a két bírótól a méltatlan eljárás miatt. Balsai István (MDF) leszögezte, hogy a döntés nem csak házszabály-, de alkotmányellenes is, és ellenkezik a jogbiztonság elveivel. Toller László, az MSZP frakcióvezető-helyettese visszautasította az elhangzottakat, és kiemelte, hogy a kormánypárti többség csak végrehajtotta az előző parlament által elfogadott jogszabályt. SPORT A Parmalat és a Vác az NB I-ben Osztályozó a labdarúgó NB I-ért, visszavágó mérkőzéseken: Parmalat FC-Salgótarjáni BTC 2-1 (1-0). A Parmalat FC 3-1-es összesítéssel nyerte a párharcot és bennmaradt az NB I-ben. A Salgótarjáni BTC jövőre is a másodosztályban folytathatja. BKV Előre-Vác FC-Samsung 1-1 (0-0). A Vác FC-Samsung 5-1-es összesítéssel nyerte a párharcot, és bennmaradt az NB I-ben. A BKV Előre jövőre is a másodosztályban folytatja. HIRDETÉS------------------------------------ ARATÁSI ÜGYELET A DERECSKEI KASZ-COOP Kft.-nél Hétköznap: 6.00-19.00 óráig, szombaton: 6.00-16.00 óráig, vasárnap: 7.00-12.00 óráig. Derecske, 47-es főút, 18. km . Tel: (60) 358-353, (54) 411-203 A