Hangszín, 1988 (1. évfolyam, 1. szám)
1988-11-16 / 1. szám
Hangszín rikítóan tömött újságstandok, csöndesen soványodó pénztárcák novemberén, annyi mozgás, kimondási, megújulási szándék, annyi rikkancsos harsányság, oly sokféle mértékkeresés és mértékvesztés kavargásában mit akarhat egy újabb képes hetilap? Természetesen se többet, se kevesebbet, mint amit címe, fejléce első rátekintésre is jelezhet: sajátos hangja, színe szeretne lenni annak a sajtónak, annak a közgondolkodásnak, amely a mozgást, a kimondást, a megújulási szándékot, a mérték- és értékkeresést kívánja szolgálni. Rádió • televízió • videó: lapunk alcíme jelzi a témaválasztást. A „látás-hallás” újságja ez, tudálékosabb megfogalmazással (bár az effélét mellőzni óhajtjuk): az auditív és a vizuális kultúráé. Mi minden kaphat helyet — képtelen korunkhoz illő képzavarral élve — a Hangszín hasábjain? A hazai és a külföldi rádiózás, televíziózás, videózás mikrofonja és kamerája mindenütt jelen van: a külpolitika tárgyalóasztalai éppúgy megjelennek a képernyőn, amiként a bombarobbanásokat is rögzíti a rádióriporter; a világsztár csillog a videóklipen, a tudós friss eszméit tüstént világgá sugározza a technika; a politikus sok száz milliós hallgatósághoz, nézőközönséghez intézheti beszédét. Magyar nyelvű rádió- és tévéadások működnek szomszédságunkban és távoli országokban; bármikor előkerülhet a történelemidéző szalag, a jövő múltját örökíti meg jelenünk operatőrje. Politika, kultúra, tudomány, gazdaság, világszenzáció és köznapi esemény egyaránt helyet kap a dobozban. Az élet teljessége hangzik-látszik szobánkban, a képmagnó pedig bármikor felidézhetővé teszi, amit a mind nemzetközibbé terebélyesedő műsorfolyamból a magunk számára kiemelünk. Nincs éterhatár, a helyi programnak az egyetemes rádiózás-tévézés-videózás gazdagságába és zűrzavarába kell illeszkednie. Nem könnyű eligazodnunk, választanunk, mértéket tartanunk. A Hangszín ezt a szélrózsat minden irányába tartó, a szél, rózsa minden irányából érkező hang-képvilágot kívánja a legkülönfélébb témájú, műfajú írásokkal megjeleníteni, bemutatni, figyelemmel kísérni. Lapunkban éppúgy helyet kaphat a tévéforgatáshoz kapcsolódó exkluzív interjú, mint a képernyőn vagy a rádióban gyakran szereplő politikussal, tudóssal, művésszel vagy más közéleti személyiséggel folytatott beszélgetés; megjelenhet a videózás al- és ,,fel”-világáról készített riport ugyanúgy, mint — mondjuk — a nagykorú kábeltelevíziózásról szóló tudósítás. Megelevenedhet egy forgatás vagy rádiófelvétel; beszámolhat „állomáshelyének” érdekességeiről a kiküldött tudósító; megismerkedhetünk a világ valamelyik nagy tévéműhelyével; előkerülhet hajdani, sárguló újságokból a rádiózás-televíziózás történetének ismeretlen érdekessége; írók-újságírók közölhetik (mint a kávéházas évtizedek magazinjaiban) tárcájukat. A Hangszín a határon túli, közeli-távoli térségekben élő, a hazai „hangra-képre” fogékony magyarsághoz is szólni kíván, egyebek közt a világszerte élő magyar kiválóságok bemutatásával. Kínálunk témánkat érintő műszaki tudnivalókat, továbbá kellemes, játékos, vidám olvasnivalót is, hiszen mennél tágasabb érdeklődésre számítunk. Forgatható, „fogyasztható” újságot szeretnénk készíteni, ezért arra törekszünk, hogy ne a szakzsargon vagy a nehézkesség jellemezze írásainkat, hanem a világosság, a stílus eleganciája. Közreadjuk a magyar rádió- és tévéműsor „sűrítményét” — ha úgy tetszik: válogatásunkat, ajánlatunkat —, a Sky Channel, a Super Channel és a TVS, valamint az Osztrák Televízió (az ORF) programjának summáját, a legérdekesebb adások kiemelésére törekedve. Rendszeresen vállalkozunk a magyar rádióban, illetve televíziónkban elhangzott, közfigyelemre, „újraolvasásra” érdemes műsorok, műsorrészletek szövegének „utánközlésére” (alkalmasint „előközlésére” is). Az elmondottakból kitetszhet: a Hangszín — minthogy sosem kötődik konkrét rádióvagy tévéműsorokhoz, nem kínál hozzájuk közvetlen háttérinformációt sem — nem helyettesíti a remélhetőleg mielőbb újra 32 oldalas Rádió- és Televízióújságot, csupán annak „testvére” kíván lenni. Megkülönböztethető hang és szín az újságstandokon. Nádor Tamás Posztok: Alighanem Franklin D. Roosevelt elnök volt az első politikus, aki rádiószerű műfajjal (a nevezetes „kandalló melletti csevegésekkel”) eljutott választóihoz. A televízió általános elterjedésének jóvoltából az Egyesült Államokban 1960-ra ért be a tévé „harcba vetésének” módszere a választási kampányokban. Elsőnek John F. Kennedy és Richard M. Nixon mérkőzött meg a kamerák előtt. A szópárbajból a fiatalabb, megnyerőbb külsejű, szellemesebben riposztozó, a képernyőn általában jobban festő Kennedy került ki győztesen. Mivel abban az évben a küzdelem nagyon szoros volt, s a demokrata politikusnak csak viszonylag csekély többséggel sikerült legyőznie ellenfelét, általánosan elterjedt az a vélemény (s a szakértők máig is vallják), hogy a kis különbséget Kennedy éppen a tévévitának köszönhetően érte el. Később Nixon is „megtanulta” a televíziót (a sminkeléstől a kamerába pillantásig és a helyes beszédmodorig), s az 1968-as elnökválasztási kampányban (amelyből ő került ki győztesen), a tévé már hű segítője volt. Valamennyi jól ismert amerikai politikus közül alighanem Ronald Reagan tudott és A magam televíziós történelmi időszámítását körülbelül negyedszázada kezdtem el. Az alapot a Kennedy-gyilkosság szolgáltatta. Magáról a merényletről ugyan csupán amatőrfelvétel tanúskodik, a tetteskereső nyomozásba viszont már a hivatásos kamerák is bekapcsolódtak, így láthatta élőben a világ a vád tanúinak nyílt színi lelövését. Nem sokkal később, a láb alól ejtett elnök testvére, Robert Kennedy mondta éppen választási beszédét, amikor pisztolygolyó oltotta ki az életét. Láthattuk a lövedék becsapódását, az áldozat földre zuhanását. Ott „settenkedtek” a kamerák akkor is, amikor — megválasztása után nem sokkal — Reagan elnök ellen követtek el merényletet. A „jelenlétünkben” esett össze, akárcsak II. János Pál pápa, akit szintén fegyveres támadó „terített le”. S ha már történelmi személyiségeket soroltunk, ne feledkezzünk meg a Fülöp-szigetek ellenzéki politikusáról, Aquinóról sem, akinek meggyilkolását szintén szemtanúként nézhettük végig. És tanúi lehettünk annak is, ahogyan Szadat egyiptomi elnököt díszszemlére felsorakozott katonai géppisztollyal lemészárolták. Valóban „vérben fürdött” a kamera. Nehezen tudnánk gondolatainkból kitörölni a Challangerkatasztrófát. Kilencven másodperccel a felszállás után, az űrrepülő hét emberrel a fedélzetén, felrobbant. Jelen lehettünk mi is, láthattuk, hogyan változtak meg a diadalmas indítást követő tekintetek, hogyan lett az örömre összegyűlt tömegből gyászoló sokaság. ROBERT F. KENNEDY (1925. nov. 20., Brooklyn—1968. jún. 6. Los Angeles), Joseph P. Kennedy (1888—1969) bankár, diplomata második fia. A Harvardon és a Virginia Egyetemen végzett jogász. Demokrata párti liberális politikus. 1951 — 1960: bíró, előbb Massachusetts állam bíróságán, majd az Egyesült Államok Legfelső Bíróságán. 1961 — 1964: igazságügyminiszter. 1961: bátyja, John választási kampányát vezette. Ő terjesztette be a polgárjogi törvényt (1964). Még abban az évben New York állam szenátora. 1968: pártjának elnökjelöltje, jó kilátásokkal a megválasztásra. Sirhan Bisara Sirhan, jordániai illetőségű arab meggyilkolta.