Hargita, 1987. április (20. évfolyam, 76-101. szám)

1987-04-02 / 77. szám

„TUDNAK AKARNI, S AKARNAK TUDNI" — Látogatás Csíkszeredában — A csámcsogó sötétben csat­togó jókedvvel végig porzo­ttunk a városon. Álomszerű volt min­den : az utazás, a megérkezés, a szíves fogadtatás, az éjjelen átszűrődő fények. Szíves vendéglátóink a Csík­szeredai Matematika-Fizika Lí­ceum XII. A osztályos tanulói, élükön Kovács Katalin ma­tek -tanárnő osztályfőnökkel. Elraga­dóan kedvesek voltak: progra­munk oly zsúfolt és szép, hogy mindörökké feledhetetlenné teszi számunkra a pár napot. Aztán mondhatom, hogy nem­csak a két osztályközösség ta­lált egymásra, hanem a két osz­­tályfőnöknő is. Nem másért, de a mi osztályfőnökünk is mate­matika tanárnő. Az egész barátkozási akció a KISZ 65. évfordulója tiszteletére történt. S mi éreztük is, hogy fiatalok vagyunk, s­ hogy finom, ropogós, tiszta levegőt lélegzünk be , párja sincs hegyi levegőt. A zsögödi és csíksomlyói kirándu­lások külön emelték élményeink sokaságát. És mindennek ör­­vendtünk. Főleg a teadélutáni kürtőskalácsnak ! No meg a „legények" legényes tánca ! Szó, ami szó, tátva maradt a szánk, mikor a srácok táncra perdültek. S nemcsak a parket­ten, de az órákon is megállták a helyüket. Sőt ! Láttuk, hogy tudnak akarni, s akarnak tudni. Tőlem személyesen akkor kap­ A SZÜLŐFALU VONZÁSÁBAN Elszoruló szívvel és nosztalgiá­val gondolok én is mindig a szülőfaluimnak nevezett Atyhá­­ra. Nem vagyok a helység szü­löttje, de kisgyermekkorom, is­kolás­ diákéveim és fiatalságom legszebb emlékei ehhez a fa­luhoz kötnek. Ezért mindig sze­retettel térek vissza ide, ahol minden élőlény és élettelen tárgy is azt sugallja, hogy a szü­lőföld, a szülőfalu mindig visz­­szavárja, hazavárja gyermekeit. A még makacskodó márciusi hidegben kaptatok felfelé, egy­re távolodva az eltérőtől, a 13/A műúttól. Visszafordulok, nem ér-e be valami jármű, ami meg­könnyítené utamat... Nem is olyan rég naponta két autóbusz járt rendszeresen Atghába. Most rak egy nagy piros pontot, ami­kor a legutolsó kosárlabda mér­kőzésen (csíkszeredai válogatott — a mi osztályunk ellen) ők is nekünk drukkoltak. Ez nagyon kellemesen érintett. Az utolsó nap volt a legel­mé­nydúsabb : sörgyár-látogatás, kerámiaváza műhely megtekin­tése (távozás emlékkel!), a gyö­nyörű és híres csíksomlyói mű­emlék megcsodálása. Itt külön köszönet Miklós József filológia­szakos tanárnak, aki végigkalau­zolt az úton és magyarázott, dr. Antal­ Imre történelem tanárnak, aki ismertette velünk az iskola és a város múltját, úgyszintén Silló Géza tornatanárnak, aki szabadidejét áldozta fel, hogy megrendezzék a mérkőzéseket. Köszönetet mondunk az iskola igazgatójának is, az iskolának, s Csíkszeredának is, hogy olyan tisztán és melegen fogadott ma­gához. Hazafelé jövet az osztályfő­nöknő megkérdezte : mi tetszett a legjobban, s mi a legkevés­bé ? Nos, azóta újra mindent át­gondoltam : legjobban tetszettek a fenyők, a szánkózás, a séta, az orgona, az emberek, a tej­színhabos kakaóskávé ; legke­vésbé az, hogy elváltunk s haza kellett jönni. Veres Beatrix XII. B­ arossai Sámuel ipari líceum, Kolozsvá r- Na poca több személlyel találkozom, a­­kik szintén gyalog igyekeznek a „völgybe", dolgaikat intézni a község­központba, Korondra vagy más helységekbe. Végigvonulva a falun, régi iskolámhoz vezet az út. A hajdan szép nagy épü­let most elhagyatottan áll a „falu tetején", omladozva, ride­gen tekint le az­ elöregedő te­lepülésre. 1947-ben még több mint 150 gyermek tanult itt. A másik, kisebb épületbe költö­zött iskola padjaiban jelenleg 18 gyermek próbál behatolni a tudás birodalmába, egy tanügyi irányításával . .. Elérzékenyülve nézem a hovatovább elnéptele­nedő, kiöregedő falut, amely még így is az otthon melegé­vel, szeretettel fogadja s várja haza szülötteit. . . Mindaddig, amíg még áll. Szilágyi László Csíkszereda Egy mozzanat a „legényes tánc" bemutatásából APROPO levelezők levelek Szólnunk kell olykor ilyen vonatkozásban is tömegkapcsolatunk e fontos té­nyezőiről, lapunk barátairól, hű­séges tájékoztatóinkról. S kezd­jük mindjárt a székelyudvarhelyi Orbán Balázs bácsival, akinek fentebb ezúttal is közöljük két kis írását. És nem „jóvátétel­ként"! — tenném sietve hozzá, noha legutóbbi levelében kissé szemrehányóan érdeklődik elő­ző írásai, tudósításai sorsáról. Mert tény, hogy Orbán bácsi nagyon rendszeres­­ levélírónk. Gyakran és sokat ír. Hiszen nyugdíjasként (is) sokat lát, ta­­pasztal(t), örömmel és érdeklő­déssel olvassuk minden levelét, lett légyen szó lapunkban meg­jelent írásokhoz fűzött reflexiók­ról, a municipium közéletében észlelt sajátos jelenségekről, vagy közelítve és érthető mó­don : a nyugdíjasok klubjának, klubjainak élénk és események­ben gazdag tevékenységéről. Megannyi figyelemre méltó, hasznos bejelzésről. Ámde talán e rövid érzékeltetésből is kivi­láglik, hogy írásainak gyakori­sága, területi azonossága, na meg a lap- és oldalszerkesztési szempontok miatt nincs lehető­ségünk valamennyi levelének, tudósításának (azonnali) közlé­sére, mégha számunkra — in­formative — hasznosak is azok. S ez érvényes valamennyi rend­szeresen írogató levelezőnkre ! Még akkor is, ha nem közöljük, avagy meg sem válaszoljuk mindjárt minden írásukat. Mert ez semmiben sem csökkenti ön­ként vállalt munkásságuk érté­két. Még kevésbé irántuk táp­lált megbecsülésünket. Várjuk hát továbbra is leveleit, levelei­ket. Biztosítva őket arról is, hogy egyetlen vonásuk, egyetlen fára­dozásuk sem vész kárba. Előbb­­utóbb meghozza gyümölcsét. Biztatóul is hadd idézzük Chol­­noky Viktor egy ide vágó szép jeligéjét : „Ha későn, ha cson­kán, ha (látszólag) senkinek is — írjad !" S a fentiek összefüggésében hadd említsünk meg - ha kis­sé megkésve is - egy némileg szokatlan, rendhagyó, de a ma­ga szomorúságában is elégté­telt nyújtó levelet, amit lapunk­nak egy ugyancsak régi barátja, a fenyőkúti Tóth Márton tanár küldött be .S amit az adott idő­szakban az események sajátos­sága folytán nem tudtunk azon­nal lereagálni. Levélírónk ugyan­is a fenyőkúti tantestület ne­vében fájó kegyeletét rótta le az iskola egy lelkes támogató­ja, egy példás szülő, id. Ambrus Gyula elhunyta alkalmából. Szép, nemes gesztus, és min­denképpen méltó az elvesztett hű baráthoz, akinek iskola irán­ti megbecsülése abban is meg­nyilvánult, hogy a Farkaslaká­hoz tartozó Szenesed falu Pálné nevű határából az idők során tíz gyermekét rendszeresen já­ratta, s nem egyszer a több ki­lométernyi és több órányi távol­ságból személyesen kísérte-vit­te iskolába. A helyüket azóta is mindenütt becsülettel megálló emberekké nevelte, neveltette őket. Az emlékezést valóban megérdemlő, örökérvényű cél- RANDJÁK JÓZSEF BUBITEKBONLÉS SZÉKELYUDVARHELYI KÉPEK Jól nevelt gyermekek Egy még havas téli estén a főtérről igyekeztem hazafelé két csomaggal, öregesen. A Vár ut­cában két fiúcska lépett hozzám egy rodl­ival, hogy segítsenek. Hiába tiltakoztam én, végül csak el kellett fogadnom segítő­­készségüket. S útközben persze az iskoláról, a tanulásról be­szélgettünk, így sikerült megtud­nom a két jól öltözött fiúcska nevét : Szente Levente 11 éves és öccse, Lehel 8 éves, a Patak utca 9 szám alatt laknak. Talán mondanom sem kell, hogy nem­csak maga a segítség, hanem a két gyerek jól neveltsége, figyel­messége, helyes viselkedése kel­tett bennem melengető jó ér­zést. S a meggyőződés, hogy szülők és iskola áldásos munká­jának, jó együttműködésének e­­redménye ez a talán nem is oly ritka eset.­rődött. Lehet, éppen most kapta meg a termelőszövetkezettől a nyugdíjat, s gondolta, bejön a városba egy jó bakancsot ven­ni. S most ijedten álldogált. A boltban lévő emberek is zavar­tan néztek össze a „főnök" kia­bálására. Engem annyira meg­lepett a goromba magatartás, hogy azonnal kimentem a bolt­ból. Elgondolkoztam. Az én nagymamám is ilyen törődött testű, idős falusi néni. Neki is éppen olyan rosszul esne, ha ilyen hangnemet használnának vele szemben ... Végül is nem tudom, megvette-e a néni azt a bizonyos „120 lejes" bakancsot, de : mert valakinek ne­m telik drága cipőre, azért nem kell így bánni a vevővel. Hisz aki egy évben egy egy pár cipőt vesz magának, annak meg kell néznie, hogy az jó és kényelmes is legyen ! Tudtommal az elárusító egy­ségek dolgozóit rendszeresen felkészítik az udvarias magatar­tásra, a figyelmes, civilizált ki­szolgálásra. Ez szakmai­ köteles­ségük ! S attól még nem ke­rül többe az áru, ha szépen kí­nálják a vevőnek. De más be­nyomással távozik a vevő, ha szépen is bánnak vele. Joggal várunk hát több figyelmességet, udvariasabb kiszolgálást — min­den esetben. Balázsi Irma Sz­ékelyud­varhely Nők a munkapad mellett Egyik nap, mikor a szövetke­zet Május 1 sugárúti rendelé­­ses cipőrészlegén volt dolgom, a műhely cipőaljazó és javító férfi szakmunkásai közt kissé meglepődve fedeztem fel két fiatal nőt. E szakmában régebb is előfordult nagyritkán egy-egy női munkaerő, de csak felsőrész­­készítőként. S most, hogy ép­pen munkaidő vége volt, nem­csak azt volt alkalmam látni, milyen gondosan rakják rendbe szerszá­maikat, m­un­kaeszközei­ket, teszik rendbe munkapadju­kat s takarítják ki munkahelyü­ket, de azt is megtudtam, hogy Mátyás Anna és Szaniszló Kata­lin szakmai szempontból is megbecsült munkatársak. E kis­sé szokatlan munkakörben is példásan megállják helyüket, leküzdve hajdani előítéleteket. Tisztelet érte­­ nekik, s a hoz­zájuk hasonló dolgozó nőknek. Orbán Balázs nyugdíjas UDVARIATLAN KISZOLGÁLÁS Március 23-án délután négy órakor történt Székelyudvarhe­­lyen, az Augusztus 23 téri cipő­­boltban az alábbi felháborító eset. Egy idősebb falusi néni cipőt akart venni magának. Mi­kor beléptem, meghökkentem a „Főnök" kiabálásától : „Néni ! Megveszi ezt a 120 lejes ba­kancsot, vagy nem ? Érti ? — ezt a 120 lejes bakancsot (s kétszer-háromszor is elismételte, hogy 120 lejes bakancsot), vagy ... azonnal kitakarodjék a boltból ! Már másfél órája van itt, mit akar ?“ A néni csendesen állt. Fel­­próbálhtatott egy-két pár bakan­csot, de bizonyára fájnak a lá­bai, hiszen egész testében jö­ TÉLUTÓI EMLÉK Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a kápolnásfalusi szín­játszó csoportnak és mindenek­előtt dr. Tóth Attila „rendező­nek", aki fáradtságát nem is­merve betanította és színre vit­te Jókai Mór Az aranyember cí­mű színművét. A termet megtöl­tő lelkes közönség fel-felzúgó tapsa is igazolta és jutalmazta kitartó munkájuk eredményét, miáltal újból egy élmé­nydús téli estében részesítettek, önfelál­dozó munkájukban kívánunk to­vábbi sok sikert. Csíki Katalin és Mária Kápolnásfalu JÖJJÖN VELÜNK Újabb szép élményekben gaz­dag vasárnapi túránk a Gyime­­sekbe vezetett. Utunk a Lövészi­­nyergen haladt át, Görbepatak völgye felé. Megismertük egy sajátos tájegység embereit, szo­kásait, természeti szépségeit. Meglepő volt a meleg fogadta­tás, a táj lakóinak vendégsze­retete. Érdekességként megte­kintettük a régi időkből fenn­maradt vízimalmot, melyet ma­napság is gabonaőrlésre hasz­nálnak. *A Bagoly-szikláról az­tán csodálatos kilátás nyílt a környező településekre, tájak­ra ... Tartalmas, szép napokat töltöttünk együtt, amiért köszö­ntünket fejezzük ki túraveze­tőnknek,h­a Jöjjön velünk moz­galom legidősebb tagjának, a­­kit közelgő 300. túrája alkal­mából is ünnepélyes keretek közt köszöntöttünk. Kívánunk továbbra is jó egészséget és ki­tartást, és ígérjük, hogy mi is követjük példáját, más termé­szetjárókkal együtt... Holló Elza és Vad Margit Csíkszereda FIGYELMES AUTÓBUSZVEZETŐ A Borítékbontás rovat ,egyi­k leggyakoribb témája az utazók és autóbuszvezetők közötti né­zeteltérések. Van azonban, és nem is ritkán, olyan eset is, a­­m­ikor a sofőrök szakismeretből, emberségből jelesre vizsgáz­nak. Ezt példázza a március 29-i eset is. A 8,18 órás vonattal u­­taztunk Csíkszeredából Csík­­szentdomokosig, ahonnan a 3-s HR—170-es rendszámú autóbusz vitt tovább Balánbányára. Csík­­szentdomokos határában idős nénike integetett a busz irányá­ba, már nem juthatott el a megállóig. A sofőr pár pilla­natra megállt, s az idős néni hálálkodva köszönte meg a szí­vességet. S hogy nem egyedi esetről van szó, az még aznap délben beigazolódott. Vissza­tértünkkor mi késtük le a 2 órás autóbuszt, melyet ugyanaz a so­főr vezetett. Városközön pró­bálkozunk szerencsével, jelzé­sünkre készségesen megállt, fel­vett, a megállóban váltottunk jegyet. Nem rendkívüli dolog, de emberségre, megértésre vall a cselekedet. S őszinte köszö­­netünk érte. Kovács László Csíkszereda JOGI TANÁCSADÓ Székelyudvarhelyről, a Függet­lenség sugárút 30 szám alatti tömbház lakói, azzal a kérdés­sel fordultak szerkesztőségünk­höz, milyen eljáráshoz folya­modjanak, ha a tömbház III. e­­meletének egyik lakosztályába a közelmúltban beköltözött fiata­lok rendszeresen zavarják a csendet, többször éjszaka 2-3 óráig tartó hangos összejövete­leket szerveznek, amelyeken a hangos zenészón kívül gátlásta­lanul zajoskodnak. A tömbházak rendjének és fegyelmének betartására az arra illetékes szervek mintaszabályza­tot dolgoztak ki, amelyet Rend­szabálynak nevezünk. Ez min­den la­kószövetség rendelkezésére áll, sőt, népszerűsítéséért általá­ban a háztömbök bejáratánál vagy faliújságokon is kifüggesz­tik. Az előírások minden lakóra kötelezőek. Aki nem tartja be a rend és fegyelem érdekében elő­írt szabályokat, tettéért felelős­séggel tartozik. Javasoljuk a levél íróinak, hogy amennyiben az utóbbi időben is folytatódott a kihágások soroza­ta, forduljanak panasszal a he­lyi milícia szerveihez. Ha a le­vél tartalma megfelel a való­ságnak, az említett szervek megteszik a szükséges intézke­dést. A felelősségrevonás egé­szen a büntető eljárásig mehet. CSERGŐ ANTAL jogász Panasz lev­elek nyomában . .. Levél érkezett szerkesztősé­günkbe a Homoród menti cukor­répa termesztők nevében (bár azonban, hogy a levélíró nem tüntette fel pontos címét, ol­vashatatlan az aláírás is). Idé­zünk a levélből : „Szeretnék, hogy egy pár sorban értesítse­nek minket, termelőket arról, hogy mikor kapjuk meg a múlt esztendei cukorjáradékot, hi­szen itt van már a vetés ideje és mi még mindig nem kap­tuk meg ...” Nos, néhány sorban a válasz: érdeklődtünk a Szövetkezetek Megyei Szövetségének illetéke­seitől a következőket tudtuk meg : Kétségkívül minden cu­korrépa termesztő meg fogja kapni az őt illető mennyiséget. A cukor folyamatosan érkezik a megye átvevő részlegeire, bizo­nyos szállítási nehézségek is köz­rejátszottak a késlekedésben. Most már egyre nagyobb meny­­nyiség érkezik a helységekbe, így a Homoród mentiek is előbb­­utóbb kivehetik ez őket megil­lető járadékot. 1987. ÁPRILIS 2., CSÜTÖRTÖK

Next