Hargita Népe, 1992. december (4. évfolyam, 234-249. szám)

1992-12-03 / 235. szám

1892. DECEMBER 3., CSÜTÖRTÖK Kicsi falu Székelydálya, hanem határa jóval nagyobb, mint amennyit képesek most megművelni. A 800 hektár szántóból mindössze 200-an termeltek idén. Kiöregedett emberei nem bírnak már úgy a földdel, mint fiatalabb korukban. Akkor viszont, a kollektivizáláskor épp azért kerültek többen is kuláklistára, ipart nem hagyták a földet parlagon. Nem volt könnyű azokban az években sem, a nagyparcellás gazdák még keményebben dolgoztak, mert tartottak a földhöz. Az egyetlen megélhetést a föld, az állattartás jelentette a vidéken. A módosabb réteg szenvedett meg leginkább a későbbiekben. Most meg a visszajött területeit nem mindenik tudja megdolgozni. S épp ezt fájlalják a legjobban. Gergely Jánost a kollektivizáláskor kilakoltatták, másokat kipellengéreztek a falu előtt. A huták menhélyezett embernek számított korlátozták megélhetésüket, napirenden voltak a beszolgáltatások. A falut is csak kijelentő igazolvánnyal hagyhatták el. A Picula név valósággal rettegésben tartotta őket... Egy alkalommal azért kellett megjelennie a rendőrőrsön, a most 83 éves Bálint Gézánénak, mert a hagymatokonyba húst is szeletelt, amit fia, Bálint Lajos (hosszú ideig a Kriterion kiadó szerkesztője) küldött édesanyjának. Még a rendőrt is megmosolyogtatta a dolog, tanácsolta Juliska néninek, hogy máskor úgy tegyen, hogy mindent ne lássanak. — Telefirkálták kertünk oldalát —, meséli Bálint Gézáné. Gyi te fakó / gyi te sárga / megyünk a kulákvásárba, a szöveg mellett egy rajzon, akasztófán fityegett a kulik. Mindezt nem csupán egy ember csinálta, voltak falubeliek is, akik tartották a lámpást. Mert általában éjjel firkálták tele a kert deszkáit. Kulákasszony voltam, késő ősszel szántottam két lóval, esett a hó a kezemre. Tavasszal parlagba ültettem a pityókát. S mert napirenden voltak a beszolgáltatások, 16 lejben vásároltam fel vékáját a pityókának, ráadásul be kellett szállítanom Csíkba, ahol 14 lejben fizették ki mázsáját. A lakásunkba műhelyeket állított fel a gazdaság, istállóinkba állatokat telepített, nekünk nem volt szabad bejárni az udvarra. A szomszédban laktam egy kicsi házban. Fiamat munkáskatonának vitték, ez volt sorsa a kulákfiaknak. Ám, ügyessége folytán számos szakmát kitanult. — Még túl sokat is. — veszi át a szót a most 61 esztendős Gergely Irén, akinek fiatalasszonyként is kijutott. S épp élete legszebb évei mentek rá arra, hogy apját is kuláknak nyilvánították. Pedig már a képzőben kijárta az első évet, de emiatt nem tanulhatott tovább. — Elszegődtem napszámosnak Bágyba, de menten utána egy bögözi lányismerősömmel, Ilyés Annával elhagytuk a Székelyföldet. Három évig dolgoztam Gilmin, a konyhán, újabb két évet szakicsnősködtem Stefen. Állandóan zaklattak, razziáztak, mert nem volt kijelentőm a faluból. Aztán hivatalosan, mert jó, megbízható munkaerőnek tartottak, kérték a kijelentőt Pályából. Később, miután csendesedett valamelyest a helyzet, hazatértem. Testvérhúgom, Gergely Gizella népművészeti dolgozatairól közismert. Székelyudvarhelyen él. Támogattuk, amiből lehetett egymást. Azt sosem tudom felejteni, ahogy csúfoltak közben minket: Soha ne essen le Páladról a zsák! Szegény édesanyám még él (86 esztendős), egész életét megpecsételte a csúfság. S mindezek után volt ereje a székelyhilyai Bálint és Gergely családoknak újrakezdeni az életet. Traktort vásároltak, hozzávaló felszerelést, s viszszajött területeiket megművelték. Teszik azt, mint aknáit előtte, még mielőtt megbélyegezték volna őket. Földjeik idén sem termettek nyomot. Hanem él bennük a kétely: vajon még egyszer megismétlődhetik mindaz, ami történt? A rossz emlékeket nem lehet kigyomlálni megkeserített életükből... KRISTÓ TIBOR Asszonyfejjel kuláksorban Petőfi utca 3 — VÖRÖSKERESZT KONTRA MŰVÉSZETI ISKOLA — Petőfi utca 1—3. Két, hajdanán szép, századeleji polgári lakás. Az 1 sz. alatti épület földszintjén működik a TulipánKft bizományi (?) üzlete és egy húsbolt a 3. szám alatti épület földszintjén a Karaván nevű lokál. A két épület összekapcsolt emeleti részén a zene- és képzőművészeti iskola gyakorlótermei és a 2. sz. Ipari Líceum műhelyei működtek hosszú időn keresztül. A két épület tulajdonosai a helyi önkormányzat (X. sz.) és a közüzemek (3. sz.). A két iskola bérlőként használta a termeket. Tavaly október 7-én a 3. sz. alatti épület gazdát cserélt, a Megyei Vöröskereszt tulajdonába került, szabályos adás-vételi szerződés alapján. És ekkor kezdődtek a bonyodalmak. Kovács János, a művészeti iskola igazgatója: Mi béreltük a GOSCOM-tól a 3. szám alatti épületet, de a fejünk fölött eladták és hamarosan ki kell költözzünk belőle. De nem költözünk ki mindaddig, míg nem kapunk egy másik, megfelelő épületet. A tavaly idén szeptemberig, az iskolai év végéig szóló bérleti szerződést kötöttünk az új tulajdonossal, amelyben rögzítettük, hogy csak akkor költözünk ki a megadott időpontig, ha kapunk más, megfelelő épületet. Tehát a mai napig úgy használjuk, mintha a miénk volna. Aztán szeptember végén jött az új tulajdonos, hogy fizessünk bért az épület használatáért, de annyit kért, hogy azt nem tudnánk fizetni. Nem is írtuk alá a szerződést. Közben a 3. sz. alatti épületből Zanetermeink egy részét átvittük az 1. sz. alatti épületbe, de még így is maradt ott 3 zeneterem. És az öt műhely. Igényt tartami a Tulipán Kft. által bérelt 2 helyiségre is, de még nem költöztek ki, bár szeptember 1-ig meg kellett volna tegyék. Az is érdekes, hogy az élelmiszer-kereskedelmi vállalat a saját egységeit árverésen eladja, bérbe adja, de nem mond le az általa is bérelt és alig használt húsüzletről. Ennek helyiségei céljainknak megfelelnének. A Petőfi 38. sz. alatti épület iskolának épült annak idején, és akként is működött a ’80- as évek elejéig, míg oda nem költöztették a megyei számítóközpontot. Ez, mint olyan már nem tudja fenntartani saját magát, de az épületről mégsem mond le az iskola javára, inkább magáncégek tucatjának ad benne teret. Úgy látszik ez az iskola senkinek sem fáj, pedig rengeteg a tehetséges gyermek. Zsigmond Éva, a Megyei Vöröskereszt elnöke: ’91-ben kéréssel fordultunk a polgármesteri hivatalhoz, az akkori polgármesterhez, hol biztosítsanak számunkra megfelelő székházat, lévén, hogy a megyeházán bérelt helyiségek nem felelnek meg céljainknak. Aztán egy ülésre hívtak meg bennünket, ahol három lehetőséget ajánlottak fel: vegyünk meg Zsögöd végében egy elhagyott épületet, építkezzünk, vagy vásároljuk meg a Petőfi 3. sz. alatti épületet. Ez utóbbi mellett döntöttünk. Státusunk, tevékenységi területünk lehetővé tette, hogy árverés nélkül vásárolhattuk meg. Mivel az épület eléggé leromlott állapotban van, megszereztük a tatarozáshoz szükséges anyagokat, de nem tudtunk munkához látni, az iskolát év közben nem költöztethettük ki. Most úgy állunk, hogy nem tudunk bemenni a saját épületünkbe, a bérlő bért nem fizet, mi v'szint "en a megyei tanácsnak az irodákért (nem is kévéért, holott más megyékben a vörüskeesztnek maven adták át használatra! és Szentkirályon mv raktárhelyiségért. Bedzi Tibor főmindelyt vesni. Nem látom mórést oldódik ma" a művészeti iskola terem"ordia. A közeli évben nincs kilátás arra, pénznia,nők híján, hogy új iskolát építsünk. Hevedüli megoldás az lenne, hogy viczokanjuk a számítóköznénnél hajdani épületünket Ezt próbáljuk elérni per útjén. Eddig a nyilatkozatok. Tény, hogy a művészeti iskola, amennyiben érvényesíti tulajdonjogát a Vöröskereszt, el kell hagyja az épületet, holott e termekkel együtt is szűkösen létezik. Az is tény, hogy a Vöröskeresztnek szüksége van az épületre. Jobban mondva, neki is. Az ügy pedig, bárki javára dől el, a másik kárát vonja maga után. És bármelyik intézmény kára a köz kára is. És még egy kérdés felvetődik: milyen jogcímen adta el a GOSCOM a szóban forgó épületet, holott kormányrendelkezés tiltja az államosított lakások elidegenítését az erre vonatkozó törvény megjelenéséig? SARÁNY ISTVÁN Európa elleni kihívás Itt (Folytatás az 1. oldalról) Ismerve Kolozsvár fura ura szándékát, a magyar diákok hétfőin élőláncot vontak a Mátyás-szobor köré, hogy ily módon akadályozzák meg a tábla elhelyezését a szobor talapzatán. Rendőri erőkkel távolították el őket, a kőművesek pedig egyenruhások oltalma alatt végezték dolgukat. Kedden Funarék Mihai Viteazul szobra után annak rendje s módja szerint, a játszások nagy dicsőségére, megkoszorúzták a Mátyás szobrot is. Volt ott zászló is bőven, melyeiket a szobor mellett helyeztek el. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy mint Vásárhelyen Avram láncának, itt Mátyás kezébe nyomják a trikolórt, még szerencse, hogy ha a feliratozás tekintetében nem is, a zászlók elhelyezése dolgában hallgattak az országos műemlékvédő bizottság nemzetközi normákra hivatkozó ajánlására. Tőkés László nagyváradi református püspök egyenesen szobor- és nemzetgyalázásnak nevezte a Funar-tettet, mely nemcsak az erdélyi magyarok jelenét keseríti meg, meghamisítja múltjukat is és kilátástalanná teszi jövőjüket. Az RMDSZ elnöksége tegnapi bukaresti sajtótájékoztatóján ugyancsak elítélte a szoborgyalázást Tiltakozott a Magyarok Világszövetsége is, hangsúlyozva, hogy Erdélyben egyre nagyobb méreteket ölt a magyarok megalázása és provokálása. Kolozsvárott folytatódik a diákság néma tüntetése, gyertyákat gyújtva, zsoltárokat énekelve juttatják kifejezésre tiltakozásukat. A rendőrség a teret lezárta, az RMDSZ vasárnapra nagyszabású tüntetést kezdeményezett. . . Megértő támogatókat várnak (Folytatás az 1. oldalról) dár a Sportiskola tartja jelenleg is fenn. Még így is megpróbálnak valamit a gyermekekért, akik képtelenek voltak a 100 lejes korcsolyázási díjat kifizetni: november 28-tól a tanulóknak 50 lej a szabadkorcsolyázás. Egy olyan nyilvánvaló veszteség ez, ami csak hosszú távon térülhet meg. De addig? Állandóan csak várva a kegyes jóakarókat, gyermekeinket fosztanék meg nemcsak a mozgás örömétől és hasznától, hanem egy esetleg kamatoztatható tudástól is. Mert sok pénzt ér a jól korcsolyázó, korongozó. Még ha erről Gyergyószentmiklóson szinte mindenki el is feledkezett. Bocsáss meg az ellened vétőknek Kedves Bencze Dénes tiszteletes úr! A Hargita Népe november 21-i számában megjelent nyílt leveled, amelyet dr. László Gábor ortopéd főorvosnak írtál, de ami nekünk, a sebészeti osztály munkaközösségének is szólt, nagyon mellbevágott, elszomorított. Két évtizede ismerjük egymást, s ha ritkán is találkoztunk, mint baritok, fogtunk kezet és én ezt úgy is éreztem. Nem hagyhatom most még sem szó nélkül az általad leírtak egy részét, annál is inkább, mert engem és munkatársaimat — beleértve azokat is, akik héten keresztül ágytálazták feleségedet — „gáncsoskodó, sötét, kegyetlen hálónak” nevezel, akik az „Áldott Orvost” körülvesszükLehet, hogy ezek a szavak nem a tiedik, mert ritkán volt alkalmad a látogatás lehetőségével élned, nem tudhattad érezni az emlegetett „hálót”, ami ha van, feleséged kezelőorvosa vonta maga köré s d e szavakat mégis magadévá tetted. Sajnálatos, hogy a középkáderek munkáját egy epizód kapcsán, amin részt sem vettél, ítéled meg. Hogy nem mondasz köszönetet annak a sok szakavatott kéznek,, akik dr. László Gábort segítették a műtét elvégzésében, akik biztonították a fájdalommentes beavatkozást, csak heteken keresztül fáradhatalk, hogy feleséged mielőbb lábra álljon. Nem volt kis munka, s ha már nyilvánosan írtál, s mondtál köszönetét, ők is megérdemeltek volna egy „Isten áldását kérem”-et. Tudnod kell, hogy ezt az általad „őserdő vadonjának” nevezett sebészed osztályttöbb tízezer beteg hagyta el gyógyulva, akik elfelejtették, hogy a mentőre várniuk kellett, esetleg, hogy a helyükbe már megérkezett, a szintén gyógyulást kereső kft.g, s jó egészségben nagy tisztelettel emelnek kalapot nekünk Brassótól Marosvásárhelyig. Nem ildomos olyan emberekről nyilatkoznod, akiket nem ismersz, s mint ,,hálószövőket” emlegetsz, ha pedig ismered, ildomos megnevezned őket-minket, mert én ezt az eldobott inget, még ha nem is az enyém, felveszem. Mint papi családból származót, nagyon megdöbbentett azon fohászod, miszerint a jó Isten inkább halálos betegséggel sújtson mintsem, hogy nálunk kelljen gyógyulást keresned. Nem éppen példamutató beszéd annak a többezer unitáriusnak, aki mint Esperesere néz fel, s akik közül már több ezren gyógyulást nyertek itt. Mint gondolat pedig, hogy inkább a halál mint a sebészi beavatkozás, nagyon naiv és hitvallásunktól nagyom távol áll. Azért én felajánlom, hogy ha valami bajod esne, gyere csak nyugodtan, ha nemis nyugodt lelkiismerettel,mert segítünk rajtad is. Továbbrais baráti szeretettel. dr. CSONGVAY ZSOLT sebész főorvos Az állatösszeíró nem finánc (Folytatás az 1. oldalról), hiszen ez alkalommal sem lehetett megnyerni a gazdák bizalmát. Pedig most az állatokból sem kellett letagadni, mert a szakember nem ellenőrzés céljából kereste fel a gazdaságot, csupán azért, olyan megfontoltságból, hogy ő is tudja milyen létszámmal, törzsállománnyal van dolga az adott községben. Ez lényeges, ha csak a gyógyszerrendelésre gondolunk, még akkor is. Tehát senkitől sem kényszerítve kellett, lehetett bevallani, az állományt. S íme az eredmény: az adatok aránján 8255 szarvasmarha található a személyi gazdaságokban (holott a szakemberek szerint ennél jóval több, 10—15 ezerrel több létezik). A juhok, kecskék esetében 226 508 darabot összesít a statisztika, pedig 80—100 ezerrel is nagyobbra tehető ez az adat, az összeírás szerint a sertésállomány is a tavalyi szinten mozog. Egy valamire mégis jó volt ez a leltározás, többékevésbé sikerült tisztázni a törzsállományt, ami a bevallott adatok 65 százalékát képezi. Ez jelzi azt is, hogy az utóbbi hónapokban nagy volt az állatmozgás a személyi gazdaságokban, s a gazdák általában a jó termelői potenciállal rendelkező állatokat igyekeztek megtartani, tovább tenyésztés szempontjából. Tehát a gyengébbjét kiselejtezték, túladtak rajta, vagy kivágták. Következésképpen, ha szám szerint nem is nőtt az állatlétszám, a múlt évhez viszonyítva, de állagában a minőség javára billen a mérleg nyelve. • Hanem még hosszabb időnek kell eltelnie ahhoz, — s ez érthető is —, hogy a gazdák bizalmát is meg lehessen nyerni. Míg rájönnek arra, hogy az összeírást végző állatorvos nem finánc, nem adószedő. Legalábbis — reméljük mi is: nem fenyeget (még) újabb beszolgáltatás, melynek előszelét jelentette volna a megejtett tokozás.