Hargita Népe, 2001. április (13. évfolyam, 77-99. szám)
2001-04-02 / 77. szám
2001. április 2. NAGYVILÁG2 Kínai és amerikai repülőgépek összeütközése A kínai partoknál vasárnap összeütközött egy amerikai felderítő repülőgép és egy kínai vadászgép, aminek következtében az amerikaiak kényszerleszállást hajtottak végre Kínában. Emberi sérülés nem történt. Az EP-3 típusú felderítő repülőgép egy szokásosnak induló bevetésen járt a Dél-kínai-tengeren, 14 főnyi személyzettel a fedélzetén, amikor két kínai vadászgép befogta. Az amerikai gép a haditengerészet szóvivője szerint a nemzetközi légtérben járt ekkor. Az ütközés körülményei egyelőre nem világosak. Lehetett véletlen is, de az is, hogy a kínai gép meg akarta lökni - vélik Hawaiiban, az amerikai csendes-óceáni flotta parancsnokságán. Az okinavai Kadena légitámaszponton állomásozó négymotoros, légcsavaros EP-3 vészjelzést adott le, majd kényszerleszállást hajtott végre Hajnan szigetén. A kínai gépről úgy tudják, hogy nem sérült meg. Amerikai részről diplomáciai úton kapcsolatba léptek Kínával, és kérték, hogy bánjanak jól a személyzettel, javítsák meg a gépet, és hagyják távozni. Elutasították az egyiptomijordániai béketervet Ariel Saron izraeli kormányfő elvetette azt az egyiptomi-jordániai béketervet, amelynek célja az izraeli-palesztin erőszakos cselekmények csökkentése és a béketárgyalások újrakezdése. Az izraeli rádiónak a kormányfői iroda befolyásos forrásait idéző vasárnapi jelentése szerint a palesztinok közvetítésével átadott javaslat kilátásba helyezi az együttműködést a biztonsági kérdésekben, az izraeli csapatok visszavonását a Jordán folyó nyugati partjáról és a tárgyalások újrakezdését a végleges rendezés érdekében. Az említett források szerint Saron azonban úgy véli: a béketerv csupán kísérlet arra, hogy Izraelt a bírálatok össztűzével kényszerítsék a tárgyalóasztalhoz. A kormányfői iroda részéről megismételte a miniszterelnöknek azt a korábbi követelését, hogy a tárgyalások felvétele előtt véget kell vetni az erőszakos cselekményeknek. Tajvanon a dalai láma Ezrek vettek részt vasárnap Tajvanon azon az előadáson, amelyet a dalai láma tartott a szellemi és az emberi értékekről. Az emigrációban élő egyházi vezető szombaton érkezett tíznapos látogatásra, miközben a pekingi hatóságok azzal vádolták, hogy támogatást kíván szerezni Tibet függetlenségéhez, és Tajvant is arra akarja rábírni, hogy szakítson Kínával. A második alkalommal Tajvanra látogató dalai láma valójában több hónappal elhalasztotta korábban az útját, méghozzá azért, hogy elkerülje a pekingi hatóságok haragját. Csak akkor határozott újra az utazás mellett, amikor a Tajvan és Kína közötti érzékeny kapcsolatok ismét erősödni látszottak. A dalai láma az Etika az új millenniumban című vasárnapi előadására a szervezők szerint mintegy tizennégyezren váltottak belépőt. A hatóságok jelentős számú rendőrt vezényeltek a helyszínre, a stadion bejáratánál szigorú, fémdetektoros vizsgálaton esett át mindenki. Tajvanon közel ezer tibeti él, köztük százan illegalitásban. A tibetiek többsége Nepálon keresztül Indián át hagyta el hazáját a kínai megszállást követően. A Nobel-békedíjas vezető most megígérte, hogy Csen Suj-pien tajvani elnökkel találkozva, fellép honfitársai érdekében. Választások elhalasztása Nagy-Britanniában? Brit sajtóértesülések szerint Tony Blair kormányfő a május 3-ra tervezett, angliai és walesi helyhatósági választások elhalasztása mellett döntött a száj- és körömfájás járvány miatt. A brit miniszterelnöki hivatal nem erősítette meg az erről szóló híreket. Szinte valamennyi sajtóorgánum egybehangzó értesülése szerint a brit kormányfő elállt attól a tervétől, hogy a május 3-i helyhatósági választások idejére írja ki a soron következő brit törvényhozási választásokat is. Tony Blair a hét végén Chequersben, vidéki rezidenciáján a kormány tagjaival tanácskozott a száj- és körömfájás feltartóztatására meghirdetett lépések eredményeiről, és tanácsadóival megvitatta a választások megrendezésének kérdéseit is. A kormányfő korábban elutasította a választások elhalasztását sürgető felhívásokat, hangsúlyozva, hogy egy ilyen lépés az ország érdekeit sértené: azt a hamis üzenetet sugallná a külföldnek, hogy Nagy-Britannia karantén alatt áll a száj- és körömfájás miatt. ■röviden ■■■■■■ HMMni • Törökországban több ezren tüntettek a kormány tervezett reformintézkedései ellen. A tiltakozókat az a félelem vitte ki az utcákra, hogy a pénzügyi válság leküzdésére kidolgozott és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által is támogatott terv további terheket rak a dolgozók vállára. • Az első feltételezéseknél súlyosabbnak bizonyult a dán partok előtt csütörtökön balesetet szenvedett tankhajó által okozott olajszennyeződés. A tankhajóból az első becslésekkel szemben nem 1900 tonna, hanem legalább 2700 tonna olaj került a vízbe, s ebből már jó 1000 tonnát a partig sodort a hullámverés. Közel 500 tonnát a tenger felszínén gyűjtöttek össze a mentőosztagok. • A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) országos tanácsa szombaton Pozsonyban úgy döntött, hogy három kormánytagja vasárnap, a kormány rendkívüli ülésén támogassa a közigazgatási reformtervezet úgynevezett 12-12-es változatát, jóllehet, ez messze elmarad a magyar párt eredeti elképzeléseitől. • Oroszország szombaton óva intette Szlovákiát a NATO-hoz való csatlakozástól, amelyet a pozsonyi parlament elsőrendű célként jelölt meg a hét elején jóváhagyott új nemzetbiztonsági stratégiában. • Szombaton Beregszászon tartotta XII. közgyűlését a több mint 30 ezer tagot számláló legnagyobb ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), amelynek közel félezer résztvevője a kárpátaljai magyarság jelenlegi helyzetét és jövőbeni kilátásait elemezte, különös tekintettel a térséget a közelmúltban sújtó katasztrofális árvízre. Bel- és külpolitikai ügyeletes: SZONDY ZOLTÁN ■ hírháttér Milosevics letartóztatása Mintegy hétórás tárgyalássorozatot követően vasárnap hajnalban véget ért a Slobodan Milosevic sorsa körüli belgrádi dráma: a volt jugoszláv elnök vérontás nélkül megadta magát az igazságügyi szerveknek és a belgrádi központi börtönbe szállították. Hivatalos belgrádi források közlése szerint Milosevicet hajnali fél öt körül vették őrizetbe az előkelő Dedinje negyedben fekvő jugoszláv elnöki rezidencián, ahol a politikus a hatalomból tavaly októberben történt távozása óta lakott. Milosevic nem tanúsított ellenállást és a rendőrség sem alkalmazott kényszerítő intézkedést. Milosevicet átadták a vizsgálóbírónak. Belgrádi tévék vasárnap kora reggel egymás után sugároztak olyan felvételeket, amelyeken terepjárók kíséretében három személygépkocsi hagyta el a rendőrség által nagy erőkkel körülvett rezidenciát, illetve hajtott be később a belgrádi központi börtönbe. Milosevicet szolgálati beosztással való visszaéléssel és bűnszövetkezetben való részvétellel gyanúsítják. Az őrizetbe vételéről szóló első hírek előtt a közelben tartózkodó újságírók öt lövést hallottak a rezidencia felől. Belgrádi sajtójelentések szerint ez Milosevic magántestőreinek vezetője, Sinisa Vucinic őrizetbe vétele idején történt és Vucinic ellenállást tanúsított. Dusan Mihajlovic szerb belügyminiszter a B92 belgrádi tévének elmondta, hogy a lövéseket Milosevic Marija nevű lánya adta le dühében, de a lövedékek senkit sem találtak el. Egyelőre nem tudni, hogy mi történt a Miloseviccsel együtt az épületben tartózkodott többi személlyel, azaz fegyveres testőreivel, családtagjaival és a rezidencia személyzetével. Milosevic letartóztatásáról összesen mintegy hétórás tárgyalássorozat folyt azután, hogy a rendőrség szombaton hajnalban sikertelen kísérletet tett a volt államfő előállítására. Milosevic péntek délutántól kezdve két napon át nem volt hajlandó átvenni a bírósági idézést, feladni magát a hatóságoknak; a BK TV értesülése szerint szombaton többször is elutasította, hogy megadja magát. A világ által lélegzetvisszafojtva figyelt drámai események sorában a belgrádi vezetés szombaton határozott támogatásáról biztosította a letartóztatást célzó rendőrségi akciót és kilátásba helyezte, hogy Milosevicet őrizetbe vétele után fegyveres felkelésre való buzdítás miatt is elítélik. A volt elnök megadásáról szombat éjszaka tárgyalások folytak a rezidencián, amelyekbe Milosevicet pártjának mérsékelt tagjai is bekapcsolódtak. A Politika belgrádi tévé szerb szocialista forrásból úgy értesült, hogy Vojislav Kostunica jugoszláv és Milan Milutinovic szerb elnök is beszélt Miloseviccsel, eredményte■lenül. A Politika forrása szerint a rendőrség hajnalban az akció megismétlésére készült, ami egy „klasszikus deszantos akciót” jelentett volna. A hírekből ítélve, a végkifejlet másként is alakulhatott volna. Az éjszaka folyamán jelentősen megerősítették a rezidencia köré vezényelt rendőri egységeket. Egyelőre nem tudni, hogy mi volt a döntő tényező, amely Milosevicet rábírta a megadásra. A jugoszláviai háborús bűnösöket üldöző hágai Nemzetközi Törvényszék szerint Belgrádnak feltétlen kötelessége átadni Slobodan Milosevic jugoszláv exelnököt a nemzetközi bíróságnak. Ezt a törvényszék szóvivője mondta, aki egyben reményét fejezte ki. Milosevic a vasárnap reggeli őrizetbe vétellel egy lépéssel közelebb került Hágához, ahol felelnie kell az albán lakosság üldöztetéséért és legyilkoltatásáért. Carla Del Ponte főügyész korábbi nyilatkozata szerint Milosevic háborús jellegű bűntettei súlyosabbak a hazai, csak a jugoszláv igazságszolgáltatásra tartozó bűneinél. A belgrádi álláspont szerint viszont a volt elnök csak azután kerülhet külföldre, hogy otthon már bíróság elé állították az ellene felhozott korrupciós vádak ügyében. (MTI) Milosevics és felesége. Több mint tíz évig vezették Jugoszláviát. A kaleidoszkóp Kevesebb grammból lesz az agglegény Világ humoristái, egyesüljetek! A csekélyebb súllyal és rövidebb testhosszal született férfiak jóval nagyobb valószínűséggel maradnak agglegények - állítják brit kutatók. Két, egymástól független felmérés alapján jutottak arra a felismerésre, hogy a kisebb babafiúk jóval kevésbé hajlamosak felnőtt korukban házasságot kötni. Az összefüggést az egyik felmérésben 3477, 1924-1933 között született finn férfi életútja bizonyítja. A csoportban összesen 259 olyan akadt, aki nem nősült meg soha, és kivétel nélkül mindegyikük átlag alatti testsúllyal és hosszúsággal (átlagosan 2 centivel rövidebbel) született, tizenévesen pedig - megintcsak átlagosan -2,4 kilóval nyomott kevesebbet, mint idővel megnősült kortársai. Hasonló agglegénységi hajlamot fedeztek fel a kutatók az átlagosnál kisebb babaként, az 1920-as években született brit férfiak körében. 29 év börtön üvegtörésért 29 évet töltött börtönben egy jamaicai férfi azért, mert összetört egy üvegtáblát egy bankban még 1972-ben. Az immár 76 esztendős üvegtörő nem azért volt 29 évet rács mögött, mert ilyen súlyos büntetést szabtak ki rá. Vétkéért legfeljebb három évi szabadságvesztésre ítélhették volna, ám törvényszéki tisztségviselők mentálisan betegnek nyilvánították, így nem kerülhetett sor a tárgyalására, ám csak a minap engedték szabadon. „Nem tudom, miért tartottak olyan sokáig börtönben, de boldog vagyok, hogy végre kint vagyok. Nem szerettem bent lenni " - mondta az üvegtörésért feltehetően világrekordhosszan raboskodó. Százezer tréfakedvelő ember látogatott a dél-ukrajnai Odesszába tegnap a minden évben megrendezésre kerülő Humorina fesztiválra. Az egyedülálló április 1-jei humorfesztivál idén 28. alkalommal nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, akiknek jó része, mintegy 80 ezer fő Ukrajna más városaiból és Oroszországból érkezett, csaknem 20 ezren pedig külföldről utaztak a fekete-tengeri Odesszába. A híres kikötőváros még híresebb főutcáján, a Deribasszovszkaján másfél kilométeres karneváli sátorsort emeltek, ahol humoros koncertek és kamaraelőadások tucatjait hallhatják, láthatják az élőfogyasztók. Homoszexuális párok polgári házassága Amszterdamban vasárnap néhány perccel 0 óra után polgári házasságot kötött négy homoszexuális pár. A világon első ízben került sor ilyen, a heteroszexuális párokéval jogilag teljesen egyenrangú eljárásra. Az amszterdami városházán megtartott ceremónián az anyakönyvvezető tisztét Job Cohen, a város polgármestere töltötte be. „ Történelmet írunk " - jelentette ki Cohen a szertartás megkezdése előtt. A holland parlament decemberben szavazta meg - nagy többséggel -, hogy április elsejétől kezdve az egynemű párok is teljes körűen gyakorolhatják az eddig csupán a különneműek házasságára biztosított jogokat. Néhány országban az élettársként együtt élőkéhez hasonló elbírálást biztosít ugyan a jog a homoszexuális pároknak, de az új holland törvény az első a világon, amely e párokat az örökösödés, a társadalombiztosítás és a családjog szempontjából a különnemű házaspárokkal teljesen egyenrangúnak nyilvánítja. HARGITA NÉPE - közéleti napilap. Kiadja a Hargita Népe Kiadóvállalat. Szerkesztőbizottság: BORBÉLY LÁSZLÓ (főszerkesztő), FERENCZ IMRE, HECSER ZOLTÁN (felelős kiadó), SURÁNY ISTVÁN, SZONDY ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csíkszereda, Szentlélek u. 45 sz. Levélcím: 4100-Csíkszereda, Pf. 36. Telefon: 066-110507 - tájékoztatás: 066-172633 - reklám, ügyvitel; telefax: 066-171322; e-mail: hargitanepe@topnet.ro; Web: http://www.topnet.ro/hargitanepe A lap bel- és külföldi hírösszeállítása az MTI és a Rompres hírügynökségek információinak felhasználásával készül. (ISSN 1221-0153) Számítógépes szedés, tördelés: Hargita Népe Lapkiadó. Nyomás: Europrint Kft.