Hargita Népe, 2001. szeptember (13. évfolyam, 205-229. szám)
2001-09-01 / 205. szám
2001. szeptember 1. NAGYVILÁG Feszültség a libanoni határon A Hezbollah libanoni muzulmán fegyveres szervezet légvédelmi ágyúkkal tüzelt pénteken az arab ország légterébe behatoló izraeli harci repülőgépekre. Két izraeli katonai repülőgép szállt be Libanon légterébe az arab állam délkeleti részén. A Hezbollah fegyveresei légvédelmi ágyúkkal tüzeltek a gépekre - jelentették szemtanúkra hivatkozva a hírügynökségek, de nem utaltak arra, hogy érte-e találat valamelyik gépet. Izrael 22 évi megszállás után tavaly kivonult Libanon déli részéből, de az izraeli légierő gépei azóta is rendszeresen megsértik az ország légterét. A mostani berepülések valószínűleg összefüggenek azzal, hogy az izraeli katonai felderítés a minap nagyszabású Izrael-ellenes akció veszélyére figyelmeztette a hadsereg vezetőit és a kormányt. A hírszerzők szerint az iráni támogatást élvező Hezbollah készül valamilyen Izraelt fenyegető csapásra. Az értesülések nyomán csütörtökön fokozott harckészültségbe helyezték a libanoni határ mellett állomásozó izraeli katonai erőket. Rasszizmus elleni ENSZ-konferencia A dél-afrikai Durbanben tegnap kezdetét vette az ENSZ rasszizmus, faji megkülönböztetés, idegengyűlölet és intolerancia elleni világkonferenciája. A szeptember 7-ig tartó értekezleten - amelyen 14 államfő és összesen több mint 150 ország küldöttsége vesz részt - várhatóan a közel-keleti válság és Izrael politikája, illetve a rabszolgaságért adandó kárpótlás lesz a leginkább vitatott téma. A vitában felszólal Jasszer Arafat palesztin és Fidel Castro kubai elnök. A fejlett országok egyike sem képviselteti magát államfői szinten. A durbani konferencia célja olyan akcióterv kidolgozása, amely gyakorlati ajánlásokat tartalmaz arra, hogyan tudják a kormányok és a civil szervezetek a kezdődő új évszázadot megszabadítani a rasszizmustól. Balesetet szenvedett Dzurinda autókonvoja Súlyos közúti balesetet szenvedett péntek reggel a Belgrádot Újvidékkel összekötő autóúton Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő autókonvoja. A balesetben az első hírek szerint két ember életét vesztette, de Dzurindának nem esett baja. A szlovák kormányfő csütörtökön érkezett kétnapos látogatásra Jugoszláviába. A Beta hírügynökség úgy tudja, hogy a balesetben két ember életét vesztette, s a karambol után Dzurinda munkatársaival visszatért Belgrádba. Dzurinda csütörtökön tárgyalt Belgrádban Dragisa Pesic jugoszláv miniszterelnökkel. A szlovák delegációnak pénteken Újvidéken kellett volna találkoznia Nenad Canakkal, a tartományi parlament elnökével és a vajdasági kormány tagjaival, illetve a Vajdaságban élő szlovákokkal is terveztek találkozót. Maszhadov békekötést vár Aszlan Maszhadov csecsen szakadár vezető szerint békekötés fogja lezárni az úgynevezett „második csecsen háborút”. Maszhadov az 1996-os, Alekszandr Lebegy tábornokkal, az orosz biztonsági tanács akkori titkárával kötött - kérészéletűnek bizonyult - haszavjürti megállapodás ötödik évfordulója alkalmából adott interjút a Kommerszant című orosz napilapnak. A megegyezés - amelynek szükségességéről Maszhadov szerint Lebegy győzte meg Borisz Jelcin elnököt - akkor de facto elismerte a köztársaság függetlenségét. A magát „Icskeria elnökének” tekintő vezető úgy látja, hogy a béke csakis és kizárólag a legfelsőbb orosz politikai vezetés józanságán múlik. Maszhadov az 1996-oshoz hasonlította a mostani csecsenföldi helyzetet, amikor a szakadárok felszámolására indított hadműveletek kudarcot vallottak és Moszkva a tárgyalóasztalhoz kényszerült. ■ pA/Uti0tf • A tádzsik-afgán határvidéken szolgálatot teljesítő orosz határőrök péntekre virradóra tűzharcokban kilenc kábítószercsempészt lelőttek és 200 kilogramm drogot zsákmányoltak. A határőrök szóvivője szerint az orosz katonák lelőttek öt csempészt, akik afgán területről akartak 150 kilogramm heroinnal beszivárogni Tádzsikisztába. Egy másik összecsapásban négy csempész halt meg. Náluk negyvenhat kilogramm drogot - ebből 39 kilogramm heroint - találtak. • Szerbiában továbbra is Vojislav Kostunica jugoszláv elnök vezeti a népszerűségi listát, de a népszerűsége leszállóágban van. A NIN című hetilap közzétette a Startegic Marketing közvélemény-kutató cég legfrissebb felmérését. Ebből kiderül, hogy Kostunicának még mindig nincs vetélytársa népszerűség tekintetében, de az ázsiója az elmúlt hónapban jelentősen csökkent, s a decemberi szerbiai általános választások óta mélypontra került. Augusztusban a lakosság 65,3 százalékának volt jó véleménye az elnökről, s ez a júliusi adathoz képest hétszázalékos csökkenést jelent. • Ünnepi ceremóniát rendeztek pénteken Moszkvában abból az alkalomból, hogy a német kormány megkezdte a II. világháború idején koncentrációs táborba vagy németországi kényszermunkára hurcolt szovjet állampolgárok kártalanítását. Az Emlékezés, Felelősség, Jövő elnevezésű német alapítvány mintegy 400 ezer oroszországi túlélőnek fizet ki 15-től 1500 márkáig terjedő kárpótlást. • Macedónia külügyminisztere lehetségesnek tartja a fegyverek begyűjtését szolgáló NATO-misszió időtartamának meghosszabbítását, de az ENSZ-erők mandátumának megváltoztatását kizárja, s arra figyelmeztetett, hogy ha a támadások tovább tartanak, Macedónia élni fog törvényes jogával és védekezik. Bel- és külpolitikai ügyeletes: HECSER ZOLTÁN ■hírháttér Milosevic nem összeesküvés áldozata Egy holland bíróság elfogadhatatlannak minősítette pénteken Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök panaszát, amelyben követelte: nyilvánítsák törvénytelennek az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszéket, ugyanúgy, mint az ő, a testület általi fogva tartását. Milosevic ügyvédei a múlt héten törvénytelennek minősítették az ENSZ által létrehozott törvényszéket, és követelték védencük szabadon bocsátását. Szerintük egy nemzetközi igazságszolgáltatási testület létrehozását nemzetközi szerződésben kell rögzíteni, és a hágai intézménnyel nem ez történt. Ezzel szemben a pénteki holland döntés azt állapítja meg, hogy a törvényszék létrehozása egyértelműen az ENSZ Biztonsági Tanácsának illetékességébe sorolható, utóbbit pedig az ENSZ-et alapító charta határolja be. A La Stampa felhívta a figyelmet arra, hogy Slobodan Milosevic esete nem hasonlítható sem a nürnbergi perhez, sem pedig Adolf Eichmann egykori elrablásához és Izraelben történt elítéléséhez. Az olasz lap - annak kapcsán, hogy a hágai törvényszék megtartotta Milosevic második kihallgatását - emlékeztet: a nürnbergi pert a náci Németországot legyőző hatalmak indították a háborús bűnösök ellen, Eichmannt pedig Argentínában rabolták el az izraeli titkosszolgálat emberei, majd izraeli bíróság mondta ki felette az ítéletet. Ami viszont Milosevicet illeti, őt a demokratikusan megválasztott jugoszláv kormány adta ki a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. Ezt a kormányt a jugoszláv állampolgárok nagy többsége juttatta hatalomra, a nemzetközi közösség pedig egyöntetűen elismeri azt a hatalmat - írja a kommentár szerzője. A cikkíró ezen az alapon száll vitába a Milosevic védelmére alakult különféle bizottságokkal, amelyek soraiban több nemzetközileg elismert értelmiségi is helyet foglal, így Alekszandr Zinovjev orosz író, Harold Pinter angol drámaíró vagy Ramsey Clark volt amerikai igazságügy-miniszter. E testületek szerint Milosevic a „jogi globalizáció” bűnbakja, akit 1999 végéig hiteles partnernek tekintettek a nagyhatalmak, s akit most a NATO „bosszúból” von felelősségre. A lap tévedésnek minősíti azt a tételt is, amely szerint a volt jugoszláv elnököt gyakorlatilag „feldobták”, azaz „eladták egy marék dollárért”. Csakhogy Milosevicet nem a horvátok vagy a bosnyákok, de nem is az albánok, hanem a legfőbb jugoszláv hatóságok adták át a nemzetközi igazságszolgáltatásnak. Akik a NATO-féle összeesküvés tézisét vallják, azokat a kommentár emlékezteti, hogy a háttérben valójában a szerbek lelkiismeretében lezajlott változások állnak. Akár jogos, akár jogtalan mindaz, ami Miloseviccsel történik, az semmiképpen sem valamiféle, Jugoszlávia elleni összeesküvés eredménye, hanem magának Jugoszláviának a belügye - állítja a La Stampa vezércikkírója. Kihallgatásra vezetik Milosevicet ■kaleidoszkóp 'WÊÊÊÊÊÊÊÊÊ Edzenek a szúnyogcsapó versenyzők Már befejezték az edzést a versenyzők a mai olaszországi szúnyogölő világbajnokságra. A viadalnak Milánótól délre, a Lomellina-völgy ad otthont. A versenyzők fürdőruhában, viszont jó hosszú zokniban gyürkőzhetnek neki a szúnyog-agyoncsapkodásnak. Összesen öt perc áll a rendelkezésükre. A verseny teljesen szabadfogású: mindenki úgy csapkod, ahogy tud és jólesik, övön alul is lehet ütni, a kivitel szépségére pedig nem kell ügyelni. A versenyben az győz, aki a legtöbb szúnyogot csapja agyon és gyűjti össze. Bizonyítékként ugyanis be kell szolgáltatni az"elejtett „ vadásztrófeákat Benevezni az utolsó pillanatig lehet. A díjakat a tavalyi szúnyogcsapó bajnok, Simone Accardo - aki foglalkozását tekintve borbély - szerezte be. Az idei aranyérmes hat malacot kap. Pelenka újrahasznosító üzem Piszkos munkába vágott egy holland város: használt pelenkák újrahasznosítását kezdte meg. Hogy legyen elég alapanyag, Arnhem városának két bölcsődéjében már egy ideje külön kukákba gyűjtögették a teli pelenkákat, amelyekből az üzem cellulózt és műanyagot von ki, a „nagyobb dolgokat"pedig trágyává komposztálja, így aztán idővel, ha az üzem már teljes kapacitással működik, bőven juthat „ babatrágya "jó pár kertészetnek. A vállalat évente 200 tonna használt pelenkára számít, legalább ennyit „ telit ” Arnhem babalakossága. Az „ adományokat " a cég a város különböző pontjaira kihelyezett 40 külön pelenkakukába várja - jelentette a Reuters. '■ /' '■ * . .2 Rövidül a brazil vécépapír Megkongatták a vészharangot a vécépapírok rövidülése miatt a brazil fogyasztóvédelmi szervezetek. A latin-amerikai országban nem túl rózsás a gazdasági helyzet, minden egyre többe kerül, a vécépapírgyárak viszont nem akarták termékeiket drágábban adni, inkább rövidítettek rajtuk. Ezzel azonban megrövidítették a vevőket is: mint a vizsgálatokból kiderült, átlagosan 25 százalékkal. A „ vezető” tekercsek hossza korábban 40 méter volt, most viszont csak 30 méternyit kap a vevő ugyanannyi pénzért. Arra nem tért ki a Reuters által idézett fogyasztóvédelmi felülvizsgálat, hogy a gazdasági helyzet rosszabbodása miatt a vécépapírkurtulással arányosan kevesebb élelmiszert vesznek-e a brazilok. „Angyali” csecsemő volt a „pokolgép” Vészjóslóan „ketyegő pokolgéphez" riasztották parasztok Indiában a tűzszerészeket. A gyanús szerkezet egy jókora kartondobozban rejtezett egy rizsföld közepén. Mikor a tűzszerészek óvatosan leemelték a doboz tetejét, pokolgép helyett egy „ angyali ” csecsemőt találtak benne. A gyermek a hüvelykujját szopta oly lelkesen, hogy hangos cuppanásait vélték ketyegésnek a parasztok. A tűzszerészek nem ,, hatástalanították" a babát: hagyták, hogy tovább szopja az ujját. A parasztok félelme nem volt oktalan: az eset ugyanis a szeparatista erőszak dúlta Kasmír államban történt, ahol az utóbbi években mintegy 30 ezer ember vesztette életét, sokakat robbanószerkezetek öltek meg -jegyezte meg a Reuters. HARGITA NÉPE - közéleti,napilap. Kiadja a Hargita Népe Kiadóvállalat. Szerkesztőbizottság: BORBÉLY LÁSZLÓ (főszerkesztő), FERENCZ IMRE, HECSER ZOLTÁN (felelős kiadó), SURÁNY ISTVÁN, SZONDY ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csíkszereda, Szentlélek u. 45 sz. Levélcím: 4100- Csíkszereda, Pf. 36. Telefon: 066-110507 - tájékoztatás: 066-172633 - reklám, ügyvitel; telefax: 066-171322; e-mail: hargitanepe@topnet.ro; Web: http://www.topnet.ro/hargitanepe és http://www.hhrf.org/hargitanepe A lap bel- és külföldi hírösszeállítása az MTI és a Rompres hírügynökségek információinak felhasználásával készül. (ISSN 1221—0153) Számítógépes szedés, tördelés: Hargita Népe Lapkiadó. Nyomás: Europrint Kft.