Hargita Népe, 2002. május (14. évfolyam, 99-122. szám)
2002-05-03 / 99. szám
2002. május 3. NAGYVILÁG2 Szabadon engedték Arafatot Ismét elkötelezte magát a békefolyamat mellett Jasszer Arafat, akinek főhadiszállása körüli zárlatot tegnapra virradóra oldották fel az izraeliek. A palesztin elnök ugyanakkor a második világháborús sztálingrádi csatához hasonlította a dzseníni menekülttáborban történteket. Arafat amerikai televíziós állomásoknak nyilatkozva megerősítette: elkötelezett híve a békefolyamatnak, s soha nem felejti el az 1995-ben meggyilkolt Jichak Rabin izraeli miniszterelnökkel megkötött megállapodást. A palesztin elnök elmondta: az izraeli katonák közvetlenül a főhadiszállása körüli zárlat megszüntetése előtt felrobbantottak három épületet, köztük a palesztin nemzeti gárda főhadiszállását. Arafat elítélte az izraeli hadsereg barbár akcióit és kijelentette, hogy ezekért - akárcsak Rabin néhai miniszterelnök haláláért - a fanatikus csoportokat terheli a felelősség. Hangsúlyozta: arra kéri az egész világot, hogy cselekedjék gyorsan e bűncselekmények megfékezése érdekében. Összecsapások május elsején Súlyos összecsapások voltak szerdán Berlin két kerületében. Egy asszony súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, több mint hatvan rendőr is megsebesült. A rendőrség tájékoztatása szerint a német főváros Prenzlauer kerületében évek óta nem voltak ilyen súlyos zavargások. A békés ünnepség baloldali és náciellenes felvonulással kezdődött. Később anarchisták egy 500 fős csoportja jelent meg, amelynek tagjai tüzet gyújtottak a városrész főútvonalán, kövekkel és üvegpalackokkal dobálták meg a tűzoltókat. Egy asszonyt fejen talált el egy palack, állapota súlyos, életveszélyes. A rendőrség vízágyúkat vetett be a randalírozók ellen. Hatvankét rendőr megsebesült, ötvenöten könnyebben. Összesen huszonkilenc személyt tartóztattak le. További huszonegy rendőr sérült meg a német főváros Kreutzberg kerületében, ahol kifosztottak egy szupermarketet. Összecsapások voltak Hamburgban is, ahol húsz személyt vettek őrizetbe. Ezzel szemben népünnepélyt idéző hangulatban, fegyelmezetten és rendbontások nélkül tüntetett közel másfél millió ember szerdán Franciaországban a szélsőjobboldal ellen az elnökválasztás vasárnapi döntő fordulója előtt demokratikus népszavazással felérő megmozdulásokon. Rendfenntartók intézkednek Berlinben. Már korán reggel balhé volt. Újabb vádlottak adták fel magukat Önként feladta magát tegnap Hágában a Nemzetközi Törvényszéknek Nikola Sajnovics volt jugoszláv miniszterelnök-helyettes, akit koszovói háborús bűnökkel vádol az ENSZ-testület. Sajnovics tegnap reggel érkezett Belgrádból a holland fővárosba; a politikust őrizetbe vették és a törvényszék scheveningeni börtönébe szállították, ahol Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnököt is őrzik tavaly júniusi kiadatása óta. Sajnovicsot - Milosevics egykori közeli munkatársát, koszovói ügyekben a volt államfő, jobbkezét” - azzal vádolja a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló törvényszék, hogy felelős az 1999 januárja és májusa között a szerb erők által a koszovói albán polgári lakosság körében végrehajtott tömeges gyilkosságokért, az albánok tömeges elűzetéséért. Ugyancsak Hágába érkezett és feladta magát a törvényszéknek Momcsilo Gruban, a boszniai Omarszka fogolytábor egykori őrparancsnoka is. Grubant azzal vádolja a törvényszék, hogy nem akadályozta meg a horvát és bosnyák nemzetiségű foglyok meggyilkolását, bántalmazását, kínzását és megerőszakolását 1992-ben a hírhedtté vált északnyugat-boszniai fogolytáborban. Grubant szintén elszállították a törvényszék börtönébe. • Szélsőséges fegyveresek 31 embert mészároltak le tegnapra virradóra az algériai fővárostól 340 kilométerre délnyugatra fekvő Tiaret település közelében. Hivatalos források szerint Kszar-Sellalában egy iszlám fegyveres csoport húsz emberrel végzett. Tiaret település egyik külső részén egy másik csoport tizenegy embert gyilkolt le. Tiaret térségében az egyik legkegyetlenebb szélsőséges szervezet, a Fegyveres Iszlám Csoport (GFA) tartja rettegésben a lakosságot. Az elmúlt egy hónapban közel 130 ember vesztette életét szélsőséges iszlám csoportok akcióiban. • Az Afganisztánba telepített nemzetközi biztonsági erő mintegy ezer katonája újabb hadműveletet kezdett Afganisztán délkeleti részében, hogy elfoglalja az al-Kaida terrorszervezet egyik fontos támaszpontját. Roger Lane tábornok, az afganisztáni brit erők parancsnoka jelentette be tegnap, hogy a teljes körű támadófegyverzettel felszerelt egységek légi és szárazföldi úton közelítették meg a jelentős kiterjedésű és kockázatos terepviszonyokkal rendelkező hegyi körzetet, amely a terroristák egyik központi búvóhelyének számít. Olyan területről van szó, amelyet korábban még nem kutattak át. Bel- és külpolitikai ügyeletes: SZUSZER NAGY RÓBERT iRövmeNHHIHHHHHHHHHHHní ■hírháttér Május 15-én ül össze az új Országgyűlés Mádl Ferenc megbeszélése a parlamenti pártok elnökeivel Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök május 15-re hívta össze az új Országgyűlés alakuló ülését - derült ki az államfő és a négy parlamenti párt elnökének tegnapi budapesti megbeszélését követően. Az államfő közölte: amint az OVB kihirdeti a parlamenti választások végeredményét, haladéktalanul kétoldalú megbeszéléseket kezdeményez a pártelnökökkel, elsőként a MSZP irányítójával annak érdekében, hogy ■megalapozott javaslatot tehessen az új miniszterelnök személyére. Erről Kovács László, az MSZP elnöke beszélt sajtótájékoztatón, miután az államfő az Országházban találkozott a parlamentbe jutott négy párt elnökével, Kovács László mellett Pokorni Zoltánnal (Fidesz), Dávid Ibolyával (MDF) és Kuncze Gáborral (SZDSZ). Az államfő az Országgyűlés összehívásának időpontjáról, az alakuló ülés előkészítésére irányuló tárgyalások ütemezéséről és az ezzel kapcsolatos teendők megbeszéléséről tanácskozott a pártvezetőkkel. A szocialista pártelnök a találkozót követően hangsúlyozta: a négy frakció képviselői és szakértői között a parlament alakuló ülését előkészítő tárgyalások megkezdésére kijelölt május 6-i időpont, valamint az első ülésnapra javasolt május 15. egyaránt elfogadható a szocialista párt számára. Az MSZP május 6-i frakcióülésén dönt a képviselőcsoport vezetőinek személyéről, így a délutáni egyeztetésen már az új frakcióvezetés képviselői vehetnek részt - közölte a pártelnök. - Rendkívül fontos, hogy a köztársasági elnök a tízmandátumos különbség és a választási kampány élessége miatt az eddiginél nagyobb együttműködési készségre hívott fel. Arról is beszélt Mádl Ferenc, hogy kulturáltabb beszédstílusra kellene törekedni, és az MSZP igyekszik ebben elöl járni - fogalmazott újságírók előtt Kovács László. - A Fidesznek az alkotmányban megszabott harmincnapos határidőn belül bármelyik dátum megfelelt volna a parlament alakuló ülésének időpontjaként, így egyetértünk a köztársasági elnök által javasolt május 15-ével is - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke. Pokorni Zoltán elmondta, hogy a tanácskozáson az alakuló ülés időpontján kívül a jelenlévők megegyeztek abban is, hogy a frakciók hétfőn kezdenek egyeztetni a parlamenti tisztségviselőkről. A Fidesz erre a tárgyalásra Szájer József jelenlegi frakcióvezetőt delegálja. Mádl Ferenc Hozzátette, hogy a megbeszélésen Mádl Ferenc jelezte: az eredménye kihirdetését követően a legrövidebb időn belül szeretne konzultálni az új kormányfő személyéről. - A Szabad Demokraták Szövetsége számára megfelelő időpont május 15-e az Országgyűlés alakuló ülésének megtartására - közölte Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke újságírókkal az államfő és a parlamenti pártok elnökei közötti csütörtöki, budapesti megbeszélés után. Kuncze Gábor kijelentette: május 15-e azért is kedvező időpont, mert az Országgyűlés megalakulását követően a kormányzat ügyvezető kormánnyá válik, és döntéshozatali joga korlátozódik. Elmondta, május 6-án megkezdődnek,a pártok közötti tárgyalások az alakuló ülés előkészítéséről, a parlamenti bizottságok számáról, a bizottsági helyek és tisztségek elosztásáról. Skaleidoszkóp Divat a báránymagzatkalap Megugorhat a birkacsászármetszések száma Afganisztánban, mert Hamid Karzai ideiglenes afgán kormányfő hatására újra divatba jött a báránymagzatok pihés bőréből készült karacul-kalap. A fejfedő különlegessége anyagának finomsága. Ez a minőség viszont csak úgy biztosított, ha az alapanyaghoz a rendkívül finom bőrt, amelyet még soha nem ért sem szellő, sem napsugár, meg nem született bárányokról nyúzzák le a pásztorok, levágják az anyaállatott és azon melegében kimetszik belőle a báránymagzatot. Néha előfordul, hogy az anyának ,, megkegyelmeznek", megvvárják az ellést, de ilyenkor is egészen frissen született bárány szolgál kalapalapanyagként. A kicsinyke fejfedő elkészítéséhez elég egyetlen báránymagzat bőre. Csakhogy készülnek ugyanebből az alapanyagból kabátok is... Bár csupán derékig érnek, egy-egy karacul- "zakóhoz ” tucatnyi bárány leölésére van szükség. Földből növő éji vécék Vécék nőnek ki a földből éjjelenként Londonban - de csak az ősztől. Az éjjeliedények ugyancsak éjjeli, teleszkópos utódai napközben a járdákba süllyednek, hogy ne akadályozzák a gyalogosforgalmat. A kiemelkedés-visszasüllyedés távirányítással vezérelhető. Az újdonságot a brit főváros, központi negyedében állítják csatasorba, hogy elapadjon a kapualjakban vagy utcasarkokon a falakra vizelők száma. A városi tanács őszig mobil vizeldékkel akar gátat vetni a ,,zugvizelésnek", de ezeket csak a legvizeletveszélyesebb időszakokban, péntek és a szombat éjjel vetnék be - jelentette a Reuters. Ebbencsleves, kutyaburger a vébére Kutyaburger, „ ebbencsleves ", főtt kutya - egyebek közt ilyen étkeket kínál majd ingyenkóstolóként a turistáknak mintegy 150, ebhúsételekkel szolgáló dél-koreai vendéglője házigazdaként a júniusi labdarúgó-világbajnokság idején. Valódi hotdog ugyanakkor nem szerepel repertoárjukon. A 150 ebhúsra szakosodott étterem kutyakampányával szeretné legyűrni a külföldiek idegenkedését a koreai konyhától. Érvelésük szerint a kutya éppúgy része az ázsiai ország konyhahagyományának, mint másutt a ló, a csiga vagy a galamb. Dél-Korea 47 millió lakosa közül mintegy 3 millióan esznek kutyát, és mintegy 6 ezerre tehető az ebhússal is szolgáló éttermek száma - jelentette az AP. Börtönbe Melissaért Húszhavi börtönbüntetésre ítélte egy amerikai szövetségi bíróság David Smith-t, annak a Melissa nevű számítógépes vírusnak a szerzőjét, amely három évvel ezelőtt sokmillió dolláros kárt okozva világszerte megbénított számítógépes hálózatokat. Az egykori vállalati programozót 5000 dolláros bírsággal sújtották, továbbá korlátozták számítógép- és internethasználati jogait, és szabadulása után 3 évig még rendőrségi megfigyelés alatt marad. Smith-t 1999 áprilisában vették őrizetbe, egy héttel azután, hogy útjára indította vírusát és néhány órával azután, hogy a hatóságok számítógépes nyomkövetéssel azonosították a feladót. A most 34 éves férfi a bíróság előtt elismerte bűnösségét, és óriási hibának minősítette kísérletét. Lelkesen dolgozik a második űrturista Nagyon sikeresnek ítélik az orosz űrközpont egészségügyi szakemberei a második űrturista, a dél-afrikai Mark Shudleworth első űrnapjait. Marknál nyilvánvaló lelkesedést tapasztalunk, és az űrutazás okozta öröm újabb erőt ad neki " - nyilatkozta az ITAR-TASZSZ hírügynökségnek az április 25-én útnak indult, s április 27. óta az űrállomáson dolgozó űrturistát megfigyelő orosz orvos. Megállapítása szerint a Nemzetközi Űrállomással fenntartott videokapcsolat képei is bizonyítják, hogy a 28 éves dél-afrikai Mark Shuttleworth aktívan mozog, vagyis teljesen normálisan működnek egyensúlyszervei. Jó az étvágya, tehát szervezete kitűnően alkalmazkodik a súlytalanság állapotához, s angolról gond nélkül tér át az oroszra a társaival való beszélgetéseknél, így agyműködése is zavartalan a jelek szerint. HARGITA NÉPE - közéleti napilap. Kiadja a Hargita Népe Kiadóvállalat. Szerkesztőbizottság: BORBÉLY LÁSZLÓ (főszerkesztő), FERENCZ IMRE, HECSER ZOLTÁN (felelős kiadó), SURÁNY ISTVÁN, SZONDY ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csíkszereda, Szentlélek u. 45 sz. Levélcím: 4100 - Csíkszereda. Pf. 36. Telefon: tájékoztatás: 066-310507; reklám: ügyvitel: 066-172633; telefax: 066-171322; e-mail: hargitanepe@topnet.ro. Web: http:// www.hhrf.org/hargitanepe. A lap bel- és külföldi hírösszeállítása az MTI és a Mediafax hírügynökségek információinak felhasználásával készül. (ISSN 1221-0153) Számítógépes szedés, tördelés: Hargita Népe Lapkiadó. Nyomás: Europrint Kft.