Hargita Népe, 2004. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-01 / 126. szám
2004. június 1. NAGY VILA Nem sikerült elkapni a mészárlás elkövetőit A szaúdi hatóságok a 22 halálos áldozatot követelő szombat-vasárnapi hobari mészárlás és túszejtő akció három menekülő elkövetőjét üldözve tegnap az ország keleti részén lévő Dammán városában körbevettek egy épületet, mert a terroristák állítólag abban sáncolták el magukat, de a lakók szerint már onnan is elmenekültek. A terrortámadást az al-Kaida terrorszervezet feltételezett négy tagja hajtotta végre. A biztonsági erők még vasárnap elfogták a vezetőjüket, a túszszabadítás közben megsebesült Nimr al-Bakmit. A másik három terrorista több túszt emberi pajzsként használva még aznap gépkocsin elmenekült a Hobartól mintegy tíz kilométerrel északra (Rijádtól 450 kilométerrel északkeletre) fekvő Dammam városába, ahol állítólag elraboltak egy gépkocsit. Saron módosította tervét Ariel Saron izraeli miniszterelnök a Gázai övezetből való módosított kivonulási tervet terjesztett elő azoknak a kormánytagoknak és képviselőknek a megnyerésére, akik eredeti tervét eddig elutasították. Az izraeli kormányfő egy nappal korábban sikertelenül próbálta terve mellé állítani minisztereinek többségét és a jövő vasárnapra halasztotta a végszavazást a Gázai övezet 21 és Ciszjordánia négy zsidó településének felszámolásáról. Az új terv szerint, amelyet a kormányzó Likud párthoz tartozó képviselőkkel vitatott meg a tegnapi, zárt ajtók mögött tartott megbeszélésen, Izrael négy szakaszban hajtaná végre a kivonulást. Változás Saron eredeti elképzeléséhez képest az is, hogy a zsidó telepesek által kiürítendő épületek többségét lerombolnák. A Gázai övezetben összesen 7500 zsidó telepes él 1,3 milliónyi palesztin lakosság által körbevéve. A kormányzótanács elhalasztotta a döntést Ismét elhalasztotta a döntést tegnap az iraki átmeneti kormányzótanács arról, hogy ki töltse be az arab ország államfői posztját. „Az amerikaiak azt kérték, halasszuk el egy nappal (mára) a találkozót” - mondta Mahmúd Oszmán, a kormányzótanács egyik tagja. „Mindannyian összegyűltünk itt, de az amerikaiak azt akarták, hogy halasszuk holnap reggelre az ülést” - tette hozzá. Az iraki politikus ugyan nem közölte a halasztás indokát, de mint azt hírügynökségi jelentések megjegyzik, feltehetően a kormányzótanács és az amerikai polgári igazgatás közötti ellentét húzódik meg a háttérben. Míg a kormányzótanács többsége a testület soros elnökét, a mérnök Ghazi Masai Adzsil al-Javert látná szívesen az államfői pozícióban, az amerikaiak a korábbi iraki külügyminiszter, a 81 éves Adnan Pacsacsi kinevezését pártolják, aki szintén tagja a kormányzótanácsnak. Mindkét szóban forgó jelölt szunnita arab. A hírek szerint az ENSZ is ellenzi, hogy al-Javer töltse be a jobbára reprezentatív tisztséget. ■röviden • Mintegy húsz rakétát lőttek ki ismeretlen támadók tegnap a pakisztáni oktatási miniszter lakóhelyéül szolgáló településre. A merényletben két ember meghalt, hárman megsebesültek. Mint arról az oktatási miniszter, Zubeida Dzsalal beszámolt, az egyik rakéta eltalálta a miniszter egyik alkalmazottjának a házát. A támadás következtében életét vesztette az alkalmazott 14 éves fia, és négyen megsebesültek. Egyikük később belehalt sérüléseibe. • Legkevesebb ketten életüket vesztették, és huszonegyen megsebesültek egy gépkocsiba rejtett pokolgép felrobbanása következtében tegnap az iraki főváros nyugati részén - közölték amerikai katonai források. Az AFP francia hírügynökségnek a merénylet helyszínén tartózkodó tudósítója két halottat látott, de iraki kórházi források még két halálos áldozatról számoltak be. • Canberra szerint újabb terrortámadások következhetnek Szaúd-Arábiában a hét végi hobari támadás után, ezért azt tanácsolja az ausztrál állampolgároknak, hogy vegyék fontolóra az arab ország elhagyását. „Az ausztráloknak mérlegelniük kell a körülményeket, és fontolóra kell venniük a távozást a királyságból” - mondta tegnap Bob Tyson rijádi ausztrál nagykövet az egyik ausztrál tévéadónak nyilatkozva. „Egyetértünk a britekkel abban, hogy lehetnek további terrortámadások, hogy ezek esetleg már az előkészítés szakaszában vannak, de mégsem mondhatjuk azt az ausztráloknak, hogy hagyják el az országot” - tette hozzá a nagykövet, aki szerint körülbelül 3400 ausztrál állampolgár tartózkodik Szaúd-Arábiában. Bel- és külpolitikai ügyeletes: SZUSZER-NAGY RÓBERT * Cserepes lemez és tartozékai, ereszcsatorna-rendszer Előnyei: B - könnyű tetőszerkezet; - méretek rendelésre 500-6100 mm között; - gyors felszerelés. áBCWMÉC® Felvilágosítás \\\mm\ Kft. Szaktanácsadás W* J CSÍKSZEREDA, Hargita u. 77 sz. Megrendelés Tel./fax: 317118, 0744-571800. LMA FAQANQUI PIGGT ■hírháttér Halasztással kezdődött a merénylők pere Máris elhalasztották a novemberi isztambuli öngyilkos merényletsorozattal összefüggésben megvádolt 69 személy perét Törökországban, miután az illetékes állambiztonsági bíróság úgy ítélte meg: a legutóbbi igazságügyi reform miatt nincs joghatósága az eljárás lefolytatására. A döntés azután született meg, hogy az államügyészség és a védőügyvédek egyaránt a tegnap reggel Isztambulban megkezdődött tárgyalás elhalasztását kérték, mondván: a parlament májusban megszavazta az 1980-ban végrehajtott katonai puccs után létrehozott állambiztonsági bíróságok megszüntetését, az európai uniós csatlakozáshoz szükséges reformok részeként. Jóllehet a parlamenti határozat csak hozzávetőlegesen egy hónap múlva lép hatályba, a bíróság az indítványoknak helyt adva úgy döntött: a héten pusztán az eljárás adminisztratív részét folytatja le, meggyőződik a vádlottak személyazonosságáról, majd pénteken megszakítja a pert, hogy a vallomásokat már a reform nyomán létrehozandó új -többek között kimondottan terrorcselekmények ügyében ítélkező - bíróságok egyike hallgathassa meg. A 69 vádlott - az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat törökországi sejtjének feltételezett tagja vagy segítője - november 15-én két zsinagóga, 20-án pedig a helyi brit konzulátus és a HSBC brit bank ellen szervezett meg öngyilkos robbantásokat. A merényleteknek összesen 63 halottjuk és közel 750 sérültjük volt. A monstre pert az 1999-ben elítélt Abdullah Öcalan kurd gerillavezér tárgyalásához hasonlóan óriási médiaérdeklődés kíséri. Ötven vádlott börtönben vár tárgyalására, a többi tizenkilenc szökésben van, vélhetően külföldön bujkál. Hétfőn kilenc személyt vezettek elő az állambiztonsági bíróságon - köztük a szervezet feltételezett vezetőit -, a többiek kisebb csoportokban a hét folyamán kerülnek bírák elé. A februárban nyilvánosságra hozott, 128 oldalas vádiratban az öt fővádlottra a legsúlyosabb büntetés, életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását kérte az ügyészség „az alkotmányos rend erővel történő megváltoztatásának kísérlete” miatt, azzal a javaslattal, hogy életük végéig börtönben maradjanak. A többi vádlott 4 év 6 hónap és 22 év 6 hónap közötti börtönre számíthat illegális csoport tagjaként vagy segítőjeként. A vádirat szerint a sejt feltételezett vezetője, Habib Akdas és két cinkosa, Baki Yigit és Adnan Ersoz többször találkozott Abu Hafsz al-Maszrival, az al-Kaidát irányító Oszama bin Laden egykori helyettesével. A megbeszélések nyomán Maszri 2001-ben Afganisztánban elvezette Akdast és Yigitet bin Ladenhez. A letartóztatott Yigit elmondta, hogy Maszri és bin Laden eleinte a törökországi Incirlik támaszpontja és a mersini kikötőben horgonyzó izraeli hajók ellen terveztek merényleteket, de a szigorú biztonsági óvintézkedések miatt változtattak elképzelésükön. Az ügyészség úgy tudja, hogy a sejt 150 ezer dollárt kért a merényletek lebonyolításához, amit tavaly kapott meg európai és iráni közvetítőkön keresztül. ■kaleidoszkóp Bekerülhet a rekordok könyvébe egy belga politikus Politikushoz illő „műfajban", azaz választási szórólaposztásban akart bekerülni a Guinness-féle rekordok könyvébe egy belga képviselőjelölt. Belgiumban jövő vasárnap nemcsak európai parlamenti, hanem regionális voksolást is tartanak, azaz megválasztják a három országrész, Vallónia, Flandria és Brüsszel főváros helyi parlamentjeinek képviselőit. Az egyik politikus, Tom Caals, a flamand zöldek képviselőjelöltje a pünkösdi hétvégén azzal próbálta felhívni a figyelmet magára, hogy meghirdette: rekordot fog felállítani az egy nap alatt a postaládákba bedobott szórólapok terén. Bár a saját maga által meghirdetett céltól elmaradt (a belga hírügynökség szerint 40 ezer helyett „ csak ” 25 ezer szórólap fogyott el), a teljesítmény így is rekordnak számít: ez a műfaj ugyanis a rekordok könyvében eddig nem szerepelt... Bandaháborúk a Fehér Ház tőszomszédságában A Fehér Háztól alig néhány háztömbnyi távolságban több tucat banda uralkodik Washington keleti részén, és néha erőszakba torkolló vetélkedésük árnyékot vet az amerikai főváros jó hírére. Az elmúlt hónapokban megszaporodott a véres leszámolások száma. Robert Walker szakértő, aki internetes honlapján tartja számon a bandákat, hozzáfűzi: „Ez óriási probléma Washington számára, amely az ország erőszak által leginkább veszélyeztetett városai közé tartozik. A bandák fő tevékenységi területe a kábítószer-csempészet. "A rendőrség becslése szerint a washingtoni bandáknak összesen mintegy 3000 tagja van. 43 százalékuk spanyolajkú, akiknek többsége a latin-amerikai országokból származik, 35 százalékuk afro-amerikai, vagyis fekete, míg a fehérek és az ázsiaiak ritkábbak soraikban. Egyes gengek kizárólag spanyolajkúakból állnak, mások kizárólag feketék, a keveredés ritka. A tagok közül sokan alig 14-15 évesek. A huligánok tetoválásokkal és különböző karszalagok vagy ingek révén jelzik hovatartozásukat. Afrodiziákum hangyából Mind nagyobb népszerűségnek örvend az a kolumbiai hangyafajtából készült vágyserkentő, amelyet nemsokára Európában, az Egyesült Államokban és Ausztráliában is forgalomba hoznak. A megpirított, „culonas ”-nak, azaz nagy potrohúnak nevezett rovarok - amelyeket angolul Giant Toasted Antsnak, vagyis óriás pirított hangyáknak hívnak-fogyasztóik szerint hihetetlen potenciát kölcsönöznek az ernyedt nemi vágynak. Todd Dalton, az angol Edible Ltd. cég igazgatója nemrégiben szerződést írt alá a Bogotától 500 km-re délkeletre fekvő Bucaramanga hangyatenyésztőivel, amelynek értelmében a következő 3 évben összesen 500 kg rovart exportál, 22 ezer dollár értékben. „Az angol vásárlók páratlanul izgatónak tartják ezt a terméket, amely igazolja a hozzá fűződő legendát " - jegyezte meg a 29 éves angol kereskedő, aki több földrészen óhajtja piacra dobni a szerelmi hangját. Svájci bicska memóriakártyával Praktikusságával, sokoldalúságával már több mint egy évszázada legendának számít a svájci bicska. Gyártója, a Victorinox cég azonban az idők szavát meghallva, most a hagyományos alkotóelemek, így a késpenge, a körömreszelő és az olló mellé egy új tartozékot épített be: egy 64 Mbyte-os memóriakártyát, amely egyszersmind USB-csatlakozóként is működik, azaz bármelyik modernebb számítógépbe, digitális kamerába bedugható, így e kések tulajdonosai néhány nagyon fontos adatot, képet mindenhova magukkal vihetnek, s szinte bárhol lehívhatnak. Mint a Science et Vie című tudományos havilap írja, a modern korral haladva az új típusú svájci bicskák még számos más meglepetést tartogatnak: tervezőik például egy lézerlámpát és egy töltőtollat is beléjük zsúfoltak. Emellett azért maradt hely a késnek is... A mindentudó bicskákat 1886-ban tervezték meg - de nem Svájcban, hanem Németországban, a Solingen cég műhelyeiben. Svájcban 1891-ben kezdődött meg gyártása, s az első időszak legnagyobb megrendelője az alpesi ország hadserege volt. Zöld tea lábszag ellen A zöld teával kezelt cipőbélés csökkenti a lábizzadás következtében fellépő kellemetlen szagot - adta hírül az a tanulmány, amelynek szerzői szingapúri középiskolások. „Kipróbáltuk a teát, mivel hallottuk, hogy gátolja a mikroorganizmusok fejlődését" - mondta a kutatócsoport vezetője, a 16 éves Michelle Low a Strait Times című napilapban megjelent interjúban. A kamaszok tízféle teával kísérleteztek, majd a zöld teát találták hatásosnak. Ázsiában hosszú ideje ismerik a zöld tea gyógyerejét, amely elsősorban az antioxidáns tulajdonságú, természetes polyphenoloknak (tanninoknak) köszönhető. HARGITA NÉPE - közéleti napilap. Kiadja a Hargita Népe Kiadóvállalat. Szerkesztőbizottság: BORBÉLY LÁSZLÓ (főszerkesztő), FERENCZ IMRE, HECSER ZOLTÁN (felelős kiadó), SURÁNY ISTVÁN, SZONDY ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 530190 Csíkszereda, Szentlélek u. 45 sz. Levélcím: Csíkszereda. Pf. 36. Szerkesztőség: telefon/fax: 0266-371322; e-mail: hargitanepe@topnet.ro. Tájékoztatás: 0266-310507. Reklám: ügyvitel: telefon/fax: 0266-372633; e-mail: hargitanepe.reklam@topnet.ro. Web: http://hhrf.org/hargitanepe. A lap bel- és külföldi hírösszeállítása az MTI és a Mediafax hírügynökségek információinak felhasználásával készül. (ISSN 1221-0153) Számítógépes szedés, tördelés: Hargita Népe Lapkiadó. Nyomás: Europrint Kft.