Megyei Tükör, 1972. január (5. évfolyam, 527-550. szám)
1972-01-14 / 536. szám
Város óra nélkül A minap a kézdivásárhelyi főtéren azon tűnődtem, hogy vannak helységek, amelyek órakülönlegességükről nevezetesek, mint a prágai Orloj vagy a londoni Big-Ben majdnem hét méter átmérőjű toronyórája, vagy megyei viszonylatban a zágoni fordított mánusú „hosszú* toronyóra, hogy hirtelen csak néhányat soroljak fel. Kézdivásárhelynek is van egy különlegessége, mégpedig az, hogy ... nincs a főtérnek semmilyen közórája. Amíg itt állok, eszembe jut egy gyermekkoromban tanult kedves és sokatmondó versike, amely valahogy így hangzott: „Óra, óra, toronyóra, hallod-e, hogy int a jóra ? Azt hirdeti, siessetek, egy percig se henyéljetek. Mert az idol hamar eljár. Gyorsan, mint a szárnyas madár." Bizony, egy közóra most, a villanyos órák időszakában nagyon is hozzátartoznék a város mindennapi életéhez. S ha már a toronyóránk nem működik, miért ne lehetne a szép főterünkön egy villanyos órát szerelni, hadd lenne, amihez az óratulajdonosok is hasonlítani tudnák az órájuk pontosságát, és azok is tudomást szereznének az idő múlásáról, akiknek talán még nincs órájuk. Én úgy gondolom, hogy ez nem is lenne oly megoldhatatlan ... Még be sem fejeztem a gondolataimat, amikor két idegen hölgy közeledve felém, a toronyórát kémleltem hiába. Szerettem volna megmondani nekik, hogy sose nézzek, hisz több mint 15 éve, hogy áll a mi toronyóránk. Tőlem érdeklődtek pontos idei után, de én sem tudtam megmondani, az órám nem volt nálam. Szégyenkezve mentem tovább, és Tudor Muşatescu aforizmája jutott eszembe : „Az óra is vesztegetheti hiába az időt. Ila áll.“ Mihály László Kézdivásárhely (Bortnyik György fotója) — A faliújság-verseny meghirdetése óta úgy látszik, sok helyen megmozdultak a szerkesztő bizottságok. A pártalapszervezetekben,a pártszervekben is inkább tudatosodott, hogy a faliújságok kitűnő lehetőséget nyújtanak az emberek neveléséhez, a hibák felszámolásához. — Valóban, különösen a múlt év november eleji központi bizottsági plenáris ülés után ezen a téren megyeszerte egészséges megpezsdülés volt észlelhető. S azzal, hogy megszerveztük a faliújságok ésszerkesztő bizottságok megyei vetélkedőjét, elsősorban e nevelési forma hasznosítása volt a célunk. Elértük azt, hogy üzemeink, termelőszövetkezeteink, iskoláink, községeink és falvaink túlnyomó többségében jól működő faliújságok vannak, amelyek megfelő lehetőséget szolgáltatnak a nehézségek, hiányosságok felszínre hozásához. Pártszerveink ésszervezeteink megértették, hogy a faliújság az ő sajtószervük, tehát nekik kell felelniük a működéséért, a szerkesztő bizottságok munkájáért. A dicséret és a bírálat végeredményben az illető egység, helység munkáját támogatja. — Tudtommal a versenyt megelőző időszakban több felkészítőt és tapasztalatcserét is tartottak a faliújságok elkészítéséről, szerepéről. A nagybajoni és a sepsiszentgyörgyi bútorgyárin jómagam is részt vettem, s véleményem szerint volt is azokon, mit tanulni. — Az említett két tapasztalatcserén kívül még kettőt szerveztünk, egyet a kézdivásárhelyi faipari vállalatnál, egyet pedig Polyánban. Úgy gondolom, hogy a legjobb módszereket, eljárásokat sikerült népszerűsítenünk, és több helységben gyümölcsüz tették is azokat. Persze, olyanok is akadnak, akik az ott hallottakból és látottakból semmit nem használtak fel. — Milyen pozitívumokkal kell rendelkeznie egy jó faliújságnak ? — Foglalkozzék az illető ipari vagy mezőgazdasági egység, intézmény, helység legfontosabb problémáival, közöljön rövid, tartalmas ismertetőket a munkaközösségek életéből. Ugyanakkor, szatirikus faliújságokról lévén szó, ne hiányozzanak a 'csattanós ékek,' karikatúrák, dicsérő és bíráló fényképek, pár soros képaláírások, konkrét példákkal ellátott tömör törvényismertetések. Az sem rossz, ha a róluk megjelent sajtótermékeket is népszerűsítik a faliújságon. A legfőbb cél természetesen az, hogy a faliújság segítse elő a munkakollektívák előtt álló feladatok maradéktalan, hibamentes teljesítését. Ezért ne csak a hibákat hajkurásszák, hanem a szerkesztő bizottság bátran tárja fel a negatív jelenségek okait is. Az esztétikai követelményekről már sokszor beszélgettünk, ez is feltétele annak, hogy az emberek szeressék és olvassák az ott megjelenő írásokat. Remélem, hogy a most kezdődő körzeti kiállításokon sok ilyen példát láthatunk majd . Milyen általános hibáikat állapítottak meg eddig ? — Már fentebb is szó esett arról, hogy nem minden esetben tárják föl a hibák okait, megelégszenek olyan jelenségek bírálásával, amelyek végeredményben — mint például a hanyagság — mindenfelé fellelhetők. Vannak esetek, amikor a faliújságon megjelenő anyagok nem kollektív termékek, hanem hónapról hónapra a községi pártbizottság titkárhelyettese, falvakon pedig egy-egy tanügyi dolgozó állítja össze. Ez helytelen, hiszen mi azért küzdünk, hogy a szerkesztő bizottságok minden tagja aktív részvevője legyen egy-egy faliújságszám megjelentetésének. Így az is elkerülhető lenne, hogy a megbíráltak megfenyegessék a szerkesztőt, mint ahogy az a kezdi vásárhelyi keményítőgyárban is történt. Vannak helyek, ahol a pártszervezet sem foglalkozott kellő komolysággal ezzel a kérdéssel, még a szerkesztő bizottságot is elhamarkodva állították öszsze, nem kérték fel erre a munkára a legrátermettebbeket, a különböző területen dolgozó szakembereket. Néhány szerkesztő bizottság tevékenységéből hiányzik az operativitás, heteken, sőt hónapokon át nem cserélnek anyagot, azzal a gyerekes indoklással, hogy nincs probléma. Pedig, ha alaposan utánanéznének, sok olyan dologra rájönnének, ami hátráltatja a munkájukat. Kezdve az istállóprogram betartásától, egészen az egészségügyi körben uralkodó helyzetig. És az is természetes, hogy ha nincs hiba, akkor ne zárkózzanak el a dicsérettől sem. Abból az elvből induljanak ki, hogy a dicséret is a munkára ösztönzés egyik eszköze. — Mivel jelentkeznek a körzeti és a megyei versenyen a faliújságszerkesztők ? — A szatirikus faliújsággal vagy a makettjével, valamint a/ 1971-ben közölt anyagokkal. És természetes, pontosan fel kell tüntetni, hogy melyik pártszervezeté a faliújság, kik a szerkesztő bizottság tagjai. — Úgy gondolom, helyes lenne, ha megemlítenénk néhány követésre mélt példát is. — A teljesség igénye nélkül sorolnám ide a sepsiszentgyörgyi textilgyár. Zabola, Ilyán, Uzon, Kety,a kézdivásárhelyi elméleti líceum. Nagybacon, Nagyajta faliújságait. — Kiket kell elmarasztalnunk ? — Barátoson és Borosnyón kapásból állították össze a szerkesztő bizottságot. Köpec központjában sokáig üresen állott a nagy faliújság. Híd végén szintén, a sepsiszentgyörgyi bútorgyárnál a tapasztalatcserére megvolt a nagy feghajtás, de aztán minden alábbhagyott. Mellettük mo is sokat említhetnék. Reméljük azonban, hogy ezeket a szerkesztő bizottságokat is sikerül a követelményeknek megfelelően munkába lendítenünk. Lejegyezte Fejér Sándor A FALIÚJSÁG— a politikai nevelés eszköze Beszélgetés Ferenc János evtárssal, a Kovászna megyei pártbizottság politikai tömegmunka-szektorának főnökével X * Modelist lesz ma... markalallan a bodosi út? Amióta Bodost városi rangra emelték (Báróihoz tartozik), latyakos, sáros időben gépi közlekedési eszközzel a faluba bemerészkedni szinte életveszélyes. Pedig kár érte, mert igen barátságos és kultúrakedvelő népe miatt, egész Erdővidék falvainak műkedvelő csoportjai igen nagy előszeretettel keresik, illetve keresnék fel ezt a félreeső kicsi falucskát. Sokan ma sem felejtettük el a nagybaconi kultúrotthon színjátszó csoportjának emlékezetes hodosi vendégszereplését. Hazafelé jövet autónk kereke lecsúszott az úttestről és egész „rakományát“ (.SK személy, ládák és kuliszák) a kóborral együtt a malomgát alá röpítette. A patak meg volt áradva (a mélység itt kb. 5 méter). Ezt a helyet itatóul használják a téesz állatai szántára. Az úttestet annyira betaposták, hogy ha valami intézkedés nem történik, ez a falu rövidesen elszakad a közúti forgalomtól. Csak úgy menekültünk meg a komoly balesettől, hogy a terhétől megszabadult gépkocsi felakadt a híd melletti fűzfára. Mi történik, ha utánunk zuhan és belenyom a háborgó jeges vízbe ? (Ma is rossz rágondolni.) Miután az ösztönös menekülés hevében egymást jól beletapostuk a vízbe és nagy nehezen kikecmeregtünk szorult helyzetünkből, csuromvizesen, szakadt ruhákkal és kisebb sebesülésekkel, toronyirányába Baconnak vettük utunkat. A megrémült társaság némán, szó nélkül szaporáta lépteit a havas mezőn, mikor egyszerre a csendet kedves, jó barátom, Dimény János* művelődési életünk fáradhatatlan zászlóhordozója ezekkel a szavakkal törte meg hát Csabikám, kérlek szépen, édes barátom, ezeket a bodosiakat mind egy szálig meg kellene dorgálni, amiért ilyen utat tartanak. Hatalmas nevetés követte mondását, én pedig sanyarúan így válaszoltam neki : — Kedves barátom, egy szóval sem tagadom, hogy a bodosiak nem tehetnének többet ezen a téren, de én inkább egy nagy dicséretet akasztanék azoknak a nyakába, akik lelkiismeretfurdalás nélkül, közömbösen nézik ezt az áldatlan állapotot. Mert a bodosiak egymagukban, a legjobb indulat mellett is képtelenek megbirkózni ezzel a feladattal. Sajnos, azóta még romlottak az állapotok. Erről egyébként ugyanaz a színjátszó csoport a közelmúltban tett újabb bodosi kiszállása alkalmával meggyőződhetett. Lélegzet visszafojtva haladtunk el csigalassúsággal becs kifelé jetve az említett színhely mellett. Úgy hírlik, hogy az 1972-es esztendőben talán sor kerül a bodosi út megjavítására is. Addig is ajánlatos volna valami korlátot húzni ezen a helyen, hogy súlyosabb katasztrófa ne történjék. Egyed Csaba Nagybacon