Hasznos Mulatságok, 1840. 1. félév (1-50. szám)

1840-05-16 / 40. szám

( 158 ) hogy a’ dolgok valódi velejét ’s eredetét fölfogni kedvük, annál inkább fölfoghatni tehetségük lett volna —• avval koronáztattak be, hogy az egész Magyar nemzet nyelve virágzásabéli munkálatáért kíméletlenül rágalmazva elkárhoztatott, — sem­mi módon el nem akarván azt ösmérni, mit csak középszerű elmék is átláthatni képesek lehetnének, hogy a’ magyar ezen törvényes és igazságos ki­­vánata által senkit, annál inkább a’ vele egy tör­vény ’s kormány oltalma alatt élő, és vele mind jó — mind bal sorsában egyiránt osztozó — bár különböző ajkú ’s felekezetű honfi társát elnémí­tani épen nem akarja. — Éljen saját nyelvével kénye szerint kiki, rokon felekezete — hitsorsosi ’s családja körében , éljen a’ literatura tágas me­zején— arasson örökzöld borostyánt ebbeni súrló­dása méltó jutalmául; de ne kívánja a’ magyar nyelvet, ha már a’ földkereksége minden részei­ben más nyelvekkeli rokontalansága végett, az ösmeretlenség végtelenségébe enyészett — istentől 's emberektől elösmért hazájában is örökös árva­ságra nyomorteljes rabszolgaságra juttatni; — ne irigyelje — midőn az országgyűlésen hévv­el sze­retett fejedelmünk a’ haza atyjaival a’ czélból kí­ván tanácskozni, hogy miután az eddig uralkodott, de jelen korszakunkhoz nem alkalmazható — to­vábbá a’ nemzet kívánatának is már illeg nem fe­lelhető latán nyelv helyett, melly sem a’ fejledetű műv­észet — sem a’szépreménynyel kecsegtető ke­reskedés naponkinti gyarapodásával tovább nem versenyezhetvén — olly általányos nyelvet, melly az élő nemzet buzgó gyámolitása által mind ezen kiváltatoknak tettlegesen megfelelhessen — alapít­son.—Hogy pedig a’magyar nemzet teljes erejéből ön hazájában saját anyanyelvét kívánja általán­os­sá tenni, — helyezze kiki magát az ő állapotjába, — Ítéljen részre haj­lati ártul, — természetesen azt fogja, azt kell nékie mondani. ,,A’ Magyar nem­zetnek világos igaza van“, mert magyar honban más nyelvet uralkodóvá csak képzeletben is tenni olly képtelenség, — mint azt kívánni, hogy orosz honban a' német, vagy lengyel; francziában olasz német, vagy lengyel; török földön görög vagy szerb,­­nyelvek gyakorolják a’ fönsőbbi hatalmat! — s Ugyan mit mondana csak Milán h­erczeg is, ha valaki birodalmában a’ franczia, vagy angol nyel­vet kívánná általányossá tétetni — a’ szerb nyelvet pedig csak azért is, mivel a’ franczia vagy angol nyelvvel nem mérkőzhet kiküszöböltetni akarná; — bizonyára akkor fájlalná leginkább, hogy biro­dalmában a’ kényhatalom megszűntével törvények alapittattak!—Minden országban találtatnak több féle nemzedékek; de tudtomra még egyben sem sikerült a tulajdonos nemzet nyelvének el­mellő­zésével bár ennél műveltebbet is az uralkodó polezra emelhetni; annál inkább csodálatos, sőt nevetséges is, hogy a’ magyar korona alatt teljes polgári joggal fölruházott , a’ magyar törvények által védelmezett, és a’ magyar földnek minden javaiból a’ Magyarral egyiránt osztozó­ német-rácz oláh-tót ’s egyébb lakosok, kik anyanyelvökön kívül, ha egyébbkint a’ legközönségesebb rendből csak egy pár lépcsővel akarnak is följebb emelked­ni, kény­telenittetv­én egy más nyelvet is sajátjokká tenni — a’ helyet hogy erre a’ magyart választa­nák, melly ha franczia, angol, vagy némettel még nem mérküzhetik is; de élő ’s buzgón fáradozó nem­zet kebelében naponkint inkább csinosbulva ’s erő­södve terjedez, — inkább a’ deákhoz ragaszkod­­nak, melly egy már rég kihalt nemzet sajátja gya­nánt a’ közéletből csak hosszú év sorok után vál­hatott tudósoktól becsültetve — többnyire csak a’ közéletből szinte elvonult fér­fiak ápolgatása alatt terem még itt ott atvehoz hasonló virágot.—Mint­hogy tehát ezen igen természetes okokból az kö­vetkezik, hogy a’ Magyar lehet csak egysedül azon nyelv, melly hazánk minden vallás felekezetű lako­sait, valamint a’ törvénykezések, úgy a’ polgári valamenyi viszonyokban egy nemzetté olvasztani képes, — igen kívánatos, hogy ennek általán­­ossá tételét minden hazáját forrón szerető kebel, legyen az bármelly vallásbeli, buzgón óhajtani ’s tehet­sége szerint kiművelni törekedjék. — Zentán Pü­nköst hó­vén 1840. B. J)L Alvilági levél. A’ halottak boldog honábul irok föl hozzád ember! hova császár ’s koldus, h­ő­s és polgár, hazafi ’s czímeket csengő egyiránt siet, nyugtalan éltüket örök ny­ugalommal fölcserélen­dők. Én vagyok a’ halál, ’s mi vagy te ? — a’ter­mészet halálra kárhoztatott, ’s te balga! fogod-e’ ezt tagadni ? fogsz e’ a’ mindennapi tapasztalásnak ellenmondani?— figyelmezz! én a’ világ kezdeté­tül fogva tapasztalásokat gyűjtögettem, minden sza­vam szent tapasztalás, emlékezetem ifjú, ’s kí­vülem ki cselekhetne jobban ? Te születel, hogy meghalj; élsz , hogy nyug­talankodjál; léted első lépés a’ halálhoz. Igen­ büsz­ke, elhízott ember! sirba rohadsz kíméletlenül, ’s testednek nincs elsőbbsége a’ többiek fölött, mert császár ’s koldus halálágyon egy forma; — minden fenség ’s m­agasztaltság, czím és tisztség, füstként szétoszlik, ’s neked elégülve kell szorulnod a’szűk sirba, mellynek hantja nagyságodat ’s szenvedé­­lyidet örökre lezárja.—Mi az emberélet tartósságai — néhány nap a’ lételtül, nehány boldog’s nyug­talan órák, örök nyugalom csillagoktul nem ra­gyogó , naptul nem melegített részen, így áll a’ természet követelte emberi sors! élethomály, örökített dicsőség, iszonyító vérpad.

Next