A Hazáért, 1968 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1968-01-04 / 1. szám

Az elfogást végrehajtó lo­vasjárőr, Horváth Ferenc határőr és Sch­affer And­rás határőr d­­ecemberben hagyta el a­­ nyomdát az első szám, s ez­után minden hónapban megjele­nik majd a „KISZ-vezetők fóru­ma”, amelyet a Honvédelmi Mi­nisztérium Politikai Főcsoportfő­nöksége ad ki a néphadseregi KISZ-vezetők és aktivisták szá­mára. S azon túl, hogy első meg­jelenése alkalmából köszöntjük az új folyóiratot, már most is sok ér­dekes dolgot elmondhatunk róla olvasóinknak. A 34 oldalas, színes és rendkí­vül tartalmas első szám azt ígéri, hogy a néphadseregben, de a más fegyveres szerveknél — így a ha­tárőrségnél és a karhatalomnál — dolgozó KISZ-aktivistáknak is hasznos segítője lesz. Tény, hogy bár az ifjúsági mozgalom egysé­ges alapokon nyugszik, azért le­hetnek és vannak is eltérések a idegenek különböző területeken, például a „polgári életben” vagy a fegyveres testületeknél dolgozó KISZ-szer­­vezetek feladataiban, működésé­ben. Az „Ifjú Kommunista”, amely valamennyi KISZ-vezető és aktivista fóruma, a legáltalá­nosabb elvi és gyakorlati tenniva­lókat tárgyalja, de természetesen sok olyan kérdés nem kaphatott helyet hasábjain, amely kizárólag a fegyveres testületek ifjúkom­munistáit érdekelte volna. Tulaj­donképpen hézagpótló kiadvány­nak is tekinthetjük tehát a most megjelent „KISZ-vezetők fóru­­má”-t. Néhány szóban számoljunk be talán az első szám tartalmáról is. A „Fórum” Kovács Pál vezérőr­nagy, politikai főcsoportfőnök, miniszterhelyettes, köszöntő sza­vaival indult útjára. Sándor György alezredes elvtárs „Új esz­tendő előtt" című cikkében azok­ról a feladatokról ír, amelyek a KISZ-szervezetek, ezek vezetői és aktivistái előtt 1968-ban állnak. „A politikai, szervezeti és cselek­vési egység jegyében" címmel No­­vák György elvtárs, a KISZ KB szervezési osztályának vezetője ír a tagösszeírással, tagkönyvcseré­­vel és a KISZ-építéssel kapcsola­tos feladatokról. A fentieken kívül több érdekes cikk szól a néphadseregnél folyó ifjúsági munka tapasztalatairól, a bevált és mindenütt jól alkalmaz­ható új módszerekről, a sportevé­­kenység szervezéséről, a kulturá­lis munka időszerű kérdéseiről. Mindent összevetve: a „KISZ- vezetők fóruma” hasznos olvas­mánya, segítőtársa lesz tehát nemcsak a néphadseregben, ha­nem a más fegyveres testületek­nél dolgozó ifjúsági vezetőknek, aktivistáknak is. A határerőknek mindig segítünk... A határ menti községekben működő önkéntes tűzoltó testületek e napokban tartották közgyűléseiket. Számot adnak négyéves működé­sük eredményeiről, s a tapasztalatokból tanulva, új erővel gyarapod­va kezdik meg a tevékenységüket. Hangony községi közgyűlés beszámolóját hallgatva megelevenedett bennem is a közösen végzett munka, a közösségi és a népi vagyon védelmében. A határőrökre mindig számíthatunk — mondotta Bárdos Gyula, a községi tanács vb-titkára, aki a beszámolót tartotta —, mert fegyelmezett példamutatásuk gyakran még a tűzoltók szakmai isme­retén túli tevékenységet is meghaladta. Az önkéntes tűzoltók itt nálunk számos esetben bebizonyították tehetségüket, járási versenyeken is falunk híréhez méltóan szerepel­tek. Igaz, hogy mindinkább tanácsi testülethez tartozó szervezet ez, de nekünk, határőröknek nemcsak a közös parancsból adódóan kell segí­tenünk, hanem azért is, mert olyan erőt képviselnek, amelyet ha kell, a határőrizetben is tudunk alkalmazni. — A határőröknek mindig szí­vesen segítünk, mert ők is segítenek bennünket — mondotta Endrész János önkéntes tűzoltó, ha kell, a tűz oltásában, ha kel­l, az oktatásban. Amellett barátok is vagyunk s azonos célok — a közösségi és népi va­gyon védelme — vezérel bennünket. Boros Imre százados i© fi URZáÉRT 3 BM HATÍRŐRSÉG ÉS 1 BM «SRHITUOM ISPID A BM HATÁRŐRSÉG ÉS A BM KARHATALOM LAPJA. Főszerkesztő: KOVÁCS JENŐ, főszerkesztő-helyettes: REGŐS LÁSZLÓ, olvasószerkesztő: VARGA LÁSZLÓ, kép- és tördelőszerkesztő: BALOGH DEZSŐ. SZERKESZTŐSÉG: Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 78. TELEFON: 124—936, 364-547/ 198-as mellék. Kiadja a Belügyminisztérium Határőrség Politikai Csoportfőnöksége. Felelős kiadó: Dr. ÁBEL LÁSZLÓ. Előfizetési ára: tiszteknek és főtiszteknek havonta 4 Ft, hivatásos tiszthelyetteseknek havonta 3 Ft. - BELSŐ HASZNÁLATRA: 67.05479/2 - Zrínyi Nyomda, Bp. F. v.: Bolgár Imre a Csör­öcnél A határsértést megkísérlő sze­mélyek között egyre nagyobb azoknak a száma, akik büntetett előéletűek, vagy több esetben kí­sérelték meg a tiltott határátlé­pést. Ezek közé tartozik Nézics József is, aki mindössze 29 éves, de egész sor fekete folt tarkítja életútját. Nyughatatlan, kaland­vágyó, semmiből sem csinál ma­gának problémát, lelkiismereti kérdést, könnyelműen, félvállról vesz mindent. Egy ember, aki nem tanult Tizenhét éves volt, amikor 1956- ban elhagyta hazáját. Először Nyugat-Németországba került, majd pénzért eladta a még meg­maradt becsületét, emberségét és a francia idegenlégió fehérsapkás katonája lett. Végigjárta az ide­genlégió afrikai kiképzőtáborait, s amikor nem­­bírta az embertelen kiképzést, megszökött. Az algériai szabadságharcosok kezébe került, ahol volt ideje gondolkodni. El­hagyott hazájához fordult, kérte, hogy visszatérhessen. A haza meg­bocsátott, visszafogadta. Marok­kón keresztül 1958-ban tért haza. — Új életet kezdek — mondta akkor. Munkába állt, megnősült. Segítettek a munkatársai is. Úgy látszott, minden rendbejött az életében, ami előtte történt, egy éretlen fiatal botlása volt. De az idő múlása mást bizonyított. 1964- ben harmadmagával Nyugatra akart szökni, amiért egy évi bör­tönbüntetésre ítélték. Elvált fele­ségétől. A múlt évben a Balato­non egy nyugatnémet nővel is­merkedett meg aki azóta is csa­logatta. Ivott, szórakozott, amihez pénz kellett. Munkatársaitól, is­merőseitől kért kölcsön. Megadni nem tudta, kiutat keresett, mene­külni akart. Egyik hajnalban, az egész éjsza­kai mulatozás után ittasan ment haza szálláshelyére. Ekkor már elhatározta, hogy disszidál, vagy legalábbis újra megkísérli. Társat keresett, olyant, aki elfogadja ajánlatát. K. Andrást szemelte ki, aki alig tizenhét éves, nemrég ke­rült Budapestre, barátja nincs, ta­pasztalatlan és hisz az ígéretek­nek. Felkeltette, elmondta neki tervét, és azt, hogy Nyugat-Né­­metországban nőismerősén ke­resztül olyan állást szerez, ahol „dől” a pénz. K. anélkül, hogy gondolkodott volna, ráállt. Délután indultak. Reggelre az egyik városba értek, ahonnan a nyugati határ mintegy 50 kilomé­terre volt. Innen gyalog mentek abba az irányba, ahol Nézics 1956- ban már egyszer tiltott módon át­lépte a határt. Néhány kilométert a műúton tettek meg, aztán neki­vágtak a mezőknek, erdőknek, így biztonságosabb, gondolták. A határban dolgozókat kikerülték, mert Nézics jól tudta, hogy a ha­tár mentin lakosság segíti a határ­őröket. Este egy szalmakazalban húzódtak meg. Fáztak, várták a reggelt. Korán indultak, szerették volna minél előbb elérni a határt. Egy tölgyes szélén haladtak, amikor egy idős férfit pillantottak meg a kukoricatábla szélén. János bácsi jelent Az öregember a katafai Fatér János bácsi volt, aki kukoricaszár betakarítására sietett a határba. Ő is észrevette az erdőből kilépő két idegent és mintha arra lenne dolga, a mezei úton eléjük indult. Amikor találkoztak, kölcsönösen köszöntötték egymást. János bá­csit megkínálták cigarettával, és maguk is rágyújtottak. Közben arról érdeklődtek, milyen messze van a határ, járnak-e erre határ­őrök. János bácsi kitérő választ adott, sőt megpirongatta őket: mi­csoda emberek, hogy ki akarnak szökni. Aztán haragosan otthagyta őket, a közelben levő vontatóhoz sietett, és tájékoztatta a vontató­­vezetőt az idegenek szándékáról. Nem késlekedtek, berobogtak a községbe, és pár perc múlva a tanácson keresztül értesítették a határőröket. — Itt baj lesz — mondta Nézics társának, amikor látta, hogy az öregember felül a vontatóra, és a község felé tartanak. Beszaladtak az erdőbe, és siettek minél mesz­­szebb jutni. Riadó! Kovács Imre százados elvtárs tartalék alegysége riadózott. El­zárták a határsértők útját. Üldö­zőcsoport ment a helyszínre. Ér­tesítették a rendőrséget és a kör­nyező községekben levő határ menti együttműködő csoportokat. A lovas­csoport azt a feladatot kapta, hogy a domboldal és a Rá­ba közti bozótos területet kutassa át, mert ez a hattársértők legva­lószínűbb mozgási iránya. A lovasjárőr rájuk csap Horváth Ferenc határőr, járőr­­parancsnok és Sch­affer András határőr, járőrtárs már másfél órá­ja kutatták a bozótos területet, de sehol semmi. A nádas, ingo­ványos részeken a lovak térdig süllyedtek. A harcosoknak nem egyszer le kellett szállni a nye­regből és kantárszáron vezették a lovakat. A parancsot azonban ma­radéktalanul teljesítették. A járőrparancsnok a dombol­dalt kutatta, társát a Csörnöc-pa­­tak partjára küldte. Sch­affer ha­tárőr nem messze járt a köves­­úttól, amikor a nádasban két sze­mélyt látott meg. Az egyik ült, a másik pedig a katona láttán has­ra vágódott. — No, megvagytok, jómadarak — gondolta magában. — Most már nem menekültök. Volt már tapasztalata elfogás­ban, egy éve, hogy bevonult, de már készer vett részt egy-egy ha­társértő elfogásában lovasportya alkalmával. Megközelítette és felszólította a bujkáló idegeneket, akik kényte­lenek voltak a határőrnek enge­delmeskedni. Nézicsnek most sem sikerült. Z. Varga László őrnagy Fatér János bácsi, aki jelentette az idegeneket T­izenhat esztendeje, hogy Varga Tibor határőr, szolgálatának teljesítése közben hősi halált halt. Becsülettel szolgálta a legmagaszto­­sabb ügyet, hazánk szent határainak őrzését. Es­küjét élete árán is meg­tartotta, a legdrágábbat, ifjú életét áldozta a ha­za védelmében. Huszon­egy éves volt. A hatgyermekes Var­ga család legidősebb fia, hasonlóan a többi gaz­dasági cseléd gyerme­keihez, nehéz körülmé­nyek között élt a Hor­­thy-rendszerben. Édes­apjával együtt napi 10— 12 órát dolgozott. 1945, hazánk felszabadulása, az ő számára is meghoz­ta a munkához, a tanu­láshoz, a művelődéshez való jogot. Édesapja, Varga János, az egyko­ri gazdasági cseléd 12 hold földet kapott. Ez gyökeresen megváltoz­tatta a család életét. A felszabadulás után Alsó­­várszeg pusztán is meg­alakult az MKP. A 17 éves Varga Tibor édes­apjával együtt belépett a pártba. Részt vett az ifjúsági mozgalomban, ahol hirdette a párt po­litikáját és mozgósított annak végrehajtására. 1948 őszén, 18 éves ko­rában, önként jelentke­zett a fiatal proletárha­talom megvédésére, be­vonult katonai szolgá­latra. Az újonckiképzés után a nyugati határra ke­rült. Itt járta a portya­­utakat. Példamutató, fe­gyelmezett magatartásé­val, felvilágosító mun­kájával mozgósított a szolgálat jó ellátására, a parancsok pontos telje­sítésére. Szerénységéért, példás életéért, bátor magatartásáért elvtársai szerették és tisztelték. 1951 telén egy hideg éjszaka érkezett a szo­morú hír: „Varga Tibor határőr hősi halált halt.” Nevét örökre be­jegyezték az őrs név­jegyzékébe. A belügymi­niszter elvtárs törzsőr­mesterré léptette elő. Egy Tolna megyei kis faluban, a faddi temető­ben helyezték örök nyu­galomra. A közelmúltban a he­lyi párt- és állami szer­vek képviselői, az úttö­rő pajtások részvételé­vel, katonai pompával koszorúzták meg maga­sabb határőr egységünk hős határőrének sírem­lékét. A koszorúzáson megjelent a hős édes­anyja és testvérei is. Berta őrnagy emlékezett Varga elvtárs hőstettére és síremlékén elhelyezte a hála és kegyelet ko­szorúját. Csáki Péter százados A hős emléke él...

Next