Határőr, 1978 (33. évfolyam, 26-51. szám)

1978-06-30 / 26. szám

BURÁNYI ISTVÁN határőr a harkányi autóbusz-pálya­udvaron teljesített szolgálatot. Este fél tíz volt. Többen is várakoztak az autóbuszra, amikor Burányi határőr három, erősen ittas fiatalemberre figyelt fel, akik szemtelenkedtek három fiatal nővel. A járőr igazolásra szólította fel Hajdú László, Csapó Zoltán és Szávics Ferenc pécsi lakosokat. A kötelességét teljesítő Burányi István határőrt erre szidal­mazni kezdték és megfenyegették. A járőr értesítette az őrsöt, majd a riadócsoport előállította a három garázdát. A rendőrhatóság hivatalos személy megsértéséért eljárást indított ellenük. EGY NDK-beli HÁZASPÁR hároméves gyermekükkel, személygépkocsival és érvényes útiokmányokkal a rajkai forgalomellenőrző-ponton lépett magyar területre. Néhány napot eltöltöttek az országban, ám ezt az időt a határsértés előkészületeire szánták. Gépkocsijukat a határtól mintegy öt kilométerre leállították és gyalog folytatták útjukat a kiskun­­halasi kerület egyik őrsének irányába. Nem jutottak mesz­­szire, ugyanis egy polgári lakos felfigyelt rájuk és jelentette az őrsnek. A riadócsoport elfogta a határsértőket, akik a ki­hallgatás során beismerték, hogy Jugoszlávián keresztül Nyugat-Németországba akartak szökni. GYŐRSZENTIVÁN—GYŐR KÖZÖTT A VONATON BUKOTT LE Lobenwein Lipót, többszörösen büntetett elő­életű tatai lakos. Bodnár Ferenc főtörzsőrmesternek igazol­tatás közben alapos gyanúja támadt, ezért előállította a fér­fit, aki beismerte, hogy Ausztriába akart szökni. NEM JUTOTT MESSZIRE egy másik határsértő, Balla István román állampolgár sem. Igaz, neki sikerült átjönnie a határon, ám vesztére, mert a közelben dolgozó Kocsis Lajos felfigyelt rá. Bejelentése alapján Bede Sándor őrmester a for­galomellenőrző­ pont útlevélkezelője elfogta a határsértőt. Balla István bevallása szerint a határsértést rokonlátogatás céljából követte el. POLGÁRI LAKOS SEGÍTETT A HATÁRŐRSÉGNEK. Kovács Gábor felfigyelt három, gyanúsan viselkedő fiatalra, és azonnal értesítette az őrsöt. A percek alatt kiérkező riadó­csoport a határtól alig kétszáz méterre elfogta a D. Gábor, R. István és T. Jenő, csehszlovák állampolgárokat. A kihallga­táson azzal védekeztek, hogy csak szórakozni akartak Magyarországon... _ AZ NDK FELÉ INDULÓ repülőgéptől csak húsz méter választotta el Sas István foglalkozásnélküli, szegedi lakost. Lukács Attila határőr és Bors István főtörzsőrmester, a feri­hegyi forgalomellenőrző-pont útlevélkezelője azonban még idejében elfogta a férfit. Sas István beismerte, hogy a repü­lőgépen megbújva, az NDK-ban élő feleségéhez és gyerme­kéhez akart szökni. A KILÉPŐ NEMZETKÖZI GYORSVONAT egyik kocsijá­nak üres fülkéjében megbújva akarta a határsértést elkövet­ni Szendrei Zoltán szigetszentmiklósi lakos. Terve azonban nem sikerült, mert Szél Kálmán főtörzsőrmester felfedte rej­tekhelyét és elfogta a határsértőt. A 18 éves fiatalember kalandvágyból Romániába akart szökni. A KISKUNHALASI KERÜLET működési területén a Szegedi Városi és Járási Rendőrkapitányság beosztottja a vasútállomáson elfogta Holló Márton, foglalkozásnélküli recski lakost. Bár a többszörösen büntetett férfi tagadja határsértési szándékát, a bizonyítékok ellene vallanak. 1967- ben egyszer már megkísérelte a tiltott határátlépést. KÉTSZÁZÖTEZER FORINT ÉRTÉKŰ csempészárut próbált az ország területére behozni Andrej Olszowka, len­gyel állampolgár. A soproni forgalomellenőrző­ ponton belé­pésre jelentkező csempész személygépkocsijában a vámőr megtalálta az elrejtett 78 digitális karórát, amelyeket lefog­laltak. A FARMERCSEMPÉSZÉSSEL PRÓBÁLKOZOTT Ivan Matusity jugoszláv állampolgár. A vámvizsgálat azonban fel­fedte a gépkocsiban kiépített rejtekhelyét és megtalálták a huszonnégyezer forint értékű pempészárut. MÁSFÉL KILÓ HASIST TALÁLTAK a vámszervek egy libanoni állampolgárnál a hegyeshalmi forgalomellenőrző­ponton. A nemzetközi gyorsvonaton kilépésre jelentkező kábítószercsempészt a Budapesti Rendőrfőkapitányság vizsgá­lati főosztálya vette át. KP. J. : A BELÜGYMINISZTÉRIUM HATÁRŐRSÉG KÉPES POLITIKAI HETILAPJA Főszerkesztő: KOVÁCS JENŐ; főszerkesztő-helyettes: REGŐS LÁSZLÓ; olvasószerkesztő: VARGA LÁSZLÓ; kép- és tördelőszerkesztő: TAKÁCS ISTVÁN Levélcím: HATÁRŐR szerkesztősége, 1391 Budapest, Pf. 208, vagy 1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78. TELEFON: 324-936, 364-547/198-as mellék Kiadja a Belügyminisztérium Határőrség politikai csoportfőnöksége, felelős kiadó: DR. ÁBEL LÁSZLÓ Előfizetési ára havonta 10,- Ft. - BELSŐ HASZNÁLATRA ! - Kéziratokat, fényképeket, rajzokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza I 78.2302/26 — Zrínyi Nyomda, Budapest. Felelős vezető­ .Bolgár Imre vezérigazgató A HATÁRON TÖRTÉNT A határőrség egyik alap­vető feladata, megelőzni a tiltott határátlépést, vagy elfogni azokat, akik illegá­lis úton próbálnak átjutni a határon. A határsértők 50 százaléka büntetett elő­életű volt, ezeknek a 20 százaléka nem először kí­sérelt meg tiltott határát­lépést. A határsértők több­sége magyar állampolgár, bár az utóbbi időben egy­re több külföldit is fognak el a katonák. Előfordul, hogy a forgalomellenőrző­pontokon próbálkoznak .. . Legutóbb Abdul Szaúd Abdul Fatah egyiptomi ál­lampolgár kísérelte meg érvénytelen útlevéllel a be­utazást Röszkén. Az egyip­tomi férfi négy, Franciaor­szágban dolgozó jugoszláv vendégmunkással ismerke­dett meg, akik megígérték neki, hogy gépkocsijukon magukkal viszik. Az volt a célja, hogy va­lamelyik fejlett tőkés or­szágban munkát vállaljon, Magyarországra szóló útle­vele viszont nem volt. Ezért, amikor a röszkei határállomáson belépésre jelentkezett, a határőrök a beléptetést megtagadták. Abdul Szaud jugoszláv is­merőseire hallgatva a ha­tárállomástól két-három­­száz méterre illegálisan lépte át a határt. A terv szerint a szabályos útlevél­lel belépő „barátaival” a határ előtti benzinkútnál találkoztak volna, ám az immár illegálisan érkező egyiptomi állampolgárt Hajdú Sándor határőr el­fogta. Gazsó Béla 1 I I BUG-PARTI HÉTKÖZNAPOK A határ hangulata min­denütt különös. Más észa­kon, ahol szolgáltam és egészen más itt, a nyugati határon. Úgy tűnik, az em­ber csak a határon járva érti meg a szavak ünne­pélyes szigorúságát. „Ha­táraink szentek és sérthe­­tetlenek .. A Bug méltóságteljesen, nyugodtan folyik Breszt­­nél. Enyhén lejtő partjait fűzfák növik be, part men­ti sekély vize a halászok igazi paradicsoma. Határ­menti csend. A tekintet nem is veszi rögtön észre a bokrok között húzódó, frissen felszántott nyom­­sávot. A Szovjetunió és a testvéri Lengyelország ha­tárán vagyunk. A határőrök mindennap­jai, úgy tűnik, ugyanolya­nok, mint bárhol másutt. Ez azonban nem így van. Ez a határ ugyanis a ba­rátság határa. Ebből következik, hogy számos hivatalos kérdést a két ország határőrei kö­zösen oldanak meg. A köl­csönös segítség elősegíti az államhatár védelmét. A breszti forgalomellen­őrző­ ponton évente sok tu­rista fordul meg. Különö­sen intenzíven fejlődnek a KGST-tagországok kapcso­latai, de növekszik a ke­reskedelmi és üzleti kap­csolat a kapitalista orszá­gokkal is. Ez azt jelenti, hogy a­ breszti határőrök munkája évről évre több lesz. Fokozatosan emelke­dik a határon gépkocsival átkelők száma. Növekszik a teherautó-forgalom is. A vasúti forgalomról már ne is beszéljünk. A menet­rend szerint érkező sze­mély- és tehervonatok el­lenőrzése a határőrök szá­mára ugyancsak sok fel­adatot ad. A breszti határátkelő po­litikai osztályán találkoz­tam Kulicsenkov őrnagy­­gyal, akivel a határőrök mindennapjairól és a len­gyel határőrökkel való ba­ráti kapcsolatokról beszél­gettünk. — Sokoldalú kapcsola­taink vannak lengyel bará­tainkkal —■ mondja az őr­nagy —. Nem csupán a ha­tárőrizet szempontjából fontos hivatalos érintkezé­sekre gondolok, mint a lengyel nyelv tanulmányo­zása vagy a hasznos in­formációcsere. Nagy jelen­tőséget tulajdonítunk a kulturális cserének, melyet évek óta aktívan folyta­tunk a Terespol határátke­lő katonáival. A lengyel és a szovjet határőrök ama­tőr együttesei rendszeresen vendégszerepelnek egymás­nál, hogy a gyakran ren­dezett és heves összecsapá­sokat hozó futballcsaták­­ról már ne is beszéljek. A legjobb határőröket megajándékozzuk a Szov­jet Hadsereg Kiváló Ka­tonája és a Határőrcsapa­­tok Kiváló Katonája jelvé­nyekkel, ugyanakkor kato­náink büszkén viselik a lengyel határőrcsapatok ki­tüntető jelvényeit. Lengyel barátainkhoz­­fűződő kap­csolatainkban fontosak a szomszédos lublini vajda­ság területére rendezett ki­rándulások, illetve a len­gyel határőrök kirándulá­sai Bresztbe. Breszt, ez a kicsi, , gaz­dag, zöldövezetben fekvő város mindig nyugodt és csendes annak ellenére, hogy országos főútvonal szeli át. Mélységesen téved azonban aki azt hiszi, hogy a határ is „nyugodt”. Bresztben egy év alatt a világ több mint száz or­szágának állampolgárai fordulnak meg. Egyesek baráti érzésekkel lépnek országunk területére, má­sok azonban... Egy alkalommal a határ­őrállomásra egy külföldi rendszámú Volkswagen gépkocsi érkezett. A már nem fiatal turista udva­riasan köszöntötte a határ­őröket, vidám volt, cigaret­tával kínálta a katonákat. Úgy tűnt, hogy minden rendben van. A határőrség parancsnoka azonban fel­figyelt az idegen túl élénk viselkedésére. A kocsi gondos átvizsgálásakor fel­emelték a motorháztetőt is. Az egyik gépkocsiszerelő határőrnek feltűnt, hogy az akkumulátor saru jóval öregebb mint az akkumu­látor. Az akkumulátor mé­rete is szokatlannak tűnt. Hamarosan megállapítot­ták, hogy az akkumulátor mesterien készített dupla tartódobozában nylonzacs­kóba csomagolt kábítószert rejtettek el. A breszti forgalomellen­­őrző-pont múzeumában számos érdekes kiállítási tárgyat láthattam, melye­ket a legkülönbözőbb rej­tekhelyeken találtak a ha­tárőrök. Egy alkalommal a csempészek még a fekete kaviárral­ készített szend­vicset is fel akarták hasz­nálni, ügyesen elrejtve az aranypénzeket a kaviár és vaj közé. Próbálkozásuk azonban meghiúsult. A határőröknek — mondja újdonsült ismerő­söm, Viktor Murtazalijev szakaszvezető — szükségük van a jó emlékezetre, a különböző dokumentumok­ban történő gyors és pon­tos eligazodás képességére. A határőröknek a diplo­matákhoz hasonlóan fe­gyelmezetten kell viselked­niük a legkülönbözőbb szi­tuációkban is. Munkájukat úgy kell végezniük, hogy fölöslegesen ne késleltessék a határátkelőhelyen keresz­tülhaladó vonatokat, autó­kat. A határon néhány óra leforgása alatt számos vo­nat, kamion, turistákkal te­li autóbusz, személygépko­csi halad át. A forgalomel­lenőrző­ ponton mindig őr­helyükön állnak a haza ál­tal rájuk bízott felelősség­­teljes feladatot végző ha­tárőr katonák. A. Cserepanov (APN) ■ щ I - m­­: ■ *

Next