Határőr, 1980 (35. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-04 / 1. szám
Túlzás azt mondani, hogy így még sohasem, de az tény, hogy Sütő Imre alezredes őrsén nagyon várták a Népszabadság december 9-i számát. Hudák Tibor hadnagy, a politikai helyettes már korábban felhívta a KISZ-alapszervezet vezetőségének figyelmét, hogy abban a lapszámban fog megjelenni az „irányelvek”. — A fiúk, főként a kiszesek őszinte kíváncsisággal vették kezükbe a Népszabadságot. A KISZ-titkár, Horváth János szakaszvezető mindjárt a tollát előkészítve ült neki a dokumentumnak. Én is mondtam, ő is szólt mindenkinek — magyarázza Hudák elvtárs —, hogy bátran használják a ceruzát, ami megragadja a figyelmüket, amit különösen jónak tartanak, vagy amit nem értenek teljesen világosan, illetve amivel nem értenek egyet, azt húzzák alá. A kétrét hajtott lapok hamarosan tarkállottak a kék, piros, zöld tintától. A klubban, az ebédlőben, a folyosókon, vagyis az őrsön gyakran került szóba az MSZMP Központi Bizottságának a XII. pártkongresszusra kibocsátott irányelvei. — Nem hiszem — mondja Szilágyi László határőr —, hogy ez különösebb magyarázatra szorul. Gondolom, mindenütt és mindenki, akit csak egy kicsit is érdekel a világ, kíváncsi volt, hogyan látja a Központi Bizottság az ország helyzetét, az elmúlt öt esztendőt. És az sem egészen mindegy, sőt nagyon is lényeges, hogy a párt miként képzeli el a jövőt... — De még mennyire! — kapcsolódik be a beszélgetésbe ...r , Horváth László határőr, a KISZ-alapszervezeti vezetőség másik tagjá —, és nagyszerű dolognak tartom, hogy a mi véleményünket is kérik. Mármint a pártonkívüliekét, a kiszesekét is. Mondta a hadnagy elvtárs, hogy majd lesz egy pártcsoportülés, amelyre meghívják a KISZ-vezetőséget és ott szót kapunk ... Az aktivisták december 14-ére össze is gyűjtötték az őrsön szolgálatot teljesítő fiatalok véleményét, javaslataikat. Az ülésen elnöklő pártcsoportbizalmi, Hudák hadnagy, alig győzött jegyzetelni — nagy alakú spirálfüzetében betelt több mint négy oldal, pedig az egyetértések közül csak azokat írta, amelyek az irányelvekben szereplő megállapításoknak nyomatékot adtak. Ahogyan az várható volt, a fiatalokat elsősorban az ifjúsággal kapcsolatos kérdések és a fegyveres erők számára körvonalazott feladatok foglalkoztatták. A KISZ-ért érzett felelősség szinte minden hozzászólást áthatott. Megelégedéssel nyugtázták, hogy „... Hazánk érdekeivel összhangban, a helyzet követelményeinek megfelelően folytatjuk honvédelmünk erősítését, néphadseregünk korszerűsítését...” Nem a fegyvernemi elfogultság szólt azokból, akik javasolták, hogy a korszerűsítés szó elé odakívánkozik, és a határőrség. — Az említett két témában — mondta Hudák elvtárs — teljes az állomány egyetértése az irányelvekben leírtakkal. És a dokumentumban szereplő valamennyi célkitűzést elfogadjuk. A 11. fejezethez fűztek hozzá kiegészítéseket. Ezek mindegyikéből kiviláglik a felelősségérzet és némi aggodalom is. A sok helyütt tapasztalható negatív jelenségek ösztönözték szólásra fiataljainkat: a közügyek iránti közömbösség, az állampolgári fegyelem mintha lazulna, a hazaszeretetre nevelésben előrébb kellene járnunk... A dolgok nyilván összefüggnek, és a hibák édesgyermeke a bürokrácia, a pocsékolás ... Örsünk állományában élénk kritikát váltanak ki ezek a jelenségek. Persze jól néznénk ki, ha csak a mások által elkövetett hibák, ha csak a társadalmi fejlődést törvényszerűen kísérő negatív jelenségek nyugtalanítanának bennünket. A magunk portáján is igyekszünk rendet tartani, sőt elsősorban itt. A siker sem marad el. Az utóbbi évek legeredményesebb esztendejét zártuk 1979-ben. Az élenjáró cím, úgy érzem, biztos, és a kongresszusi versenyben is szeretnénk jó helyezést elérni. Lengyel Tibor Az irányelvekkel kapcsolatos véleményeket mindennap megbeszélte a KISZ-vezetőséggel Hudák elvtárs BUDAPEST KÖLTSÉGVETÉSE . ... A főváros 1980-ban 35 milliárd forinttal gazdálkodhat. Ebből az összegből — a koncentrált felhasználás eredményeként — 18 000 lakás, 1400 új bölcsődei és 2750 óvodai férőhely valósul meg. Az egészségügy a dél-pesti kórház átadása révén 800, a Margit Kórház rekonstrukciójával pedig 337 ággyal gyarapodik. A gellérthegyi víztároló és a tahi vízmű belépésével tovább javul a főváros vízellátása. A közlekedést a hidak rekonstrukciója, illetve a metró építése javítja majd. A főútvonalak mentén végzendő további sortatarozás eredményeként egyre szépül fővárosunk. Térképünk a legfontosabb létesítményeket ábrázolja. (TERRA) BUDAPEST FEJLESZTÉSI TERVE, 1980 [újpest: lakásépítés it-kórház: rekonstrukció M3-AS autópálya: épülő szakasz Korányi-kórház: rekonstrukció Angyalföld: lakásépítés Metró: Deák tér-Élmunkás tér épülő vonalszakasz_______ Kőbánya :lakásépítés Metró: Nagyvárad tér-Kőbánya-Kispest átadásra kerülő vonalszakasz Kőbánya: kereskedelmi központi Keim Pál kórház: rekonstrukció Ferihegyi repülőtér: rekonstrukció (állami költségvetésből) Kamaraerdő: Szociális otthon Budafok lakásépítés Pestlöric: lakásépítés Csepel: lakásépítés Petőfi-híd "7“L Gellérthegyi rekonstrukció víztároló Örs vezér tér kereskedelmi központ Rákoskeresztúr lakásépítés Délpestikórház átadás Pesterzsébet lakásépítés / ELVTÁRSAK! Eredményekben és eseményekben gazdag esztendő van mögöttünk. Miként dolgozó népünket, a Belügyminisztérium állományát, is büszkeséggel töltheti el az a tudat, hogy pártunk iránymutatása alapján a bonyolultabb körülmények ellenére töretlenül haladtunk kitűzött céljaink megvalósítása felé. A nemzetközi életben gyors és jelentős politikai, gazdasági változások zajlanak. E változó világban is érvényesült és érvényesül a Szovjetunió és a szocialista közösség országai, köztük hazánk külpolitikája, amelynek alapja a békés egymás mellett élés, az enyhülés tendenciájának kiterjesztése. Hazánkat és népünket szilárd, elvi alapokon nyugvó szoros barátság és szövetségi viszony fűzi a szocialista közösség országaihoz, mindenekelőtt a Szovjetunióhoz; elkötelezett hívei vagyunk a Varsói Szerződés szervezetének és a KGST- nek. Ezt az elkötelezettséget meggyőződésünk, nemzeti érdekünk diktálja, mert ez nemzeti fejlődésünk nélkülözhetetlen, politikai és gazdasági feltétele. Az imperialista hatalmaknak az enyhülést akadályozó tevékenysége — erőfeszítéseink fokozása mellett — nagyobb éberséget kíván mindanynyiunktól. A politikai és gazdasági nyomásnak, a katonai fenyegetésnek, az ideológiai harcnak az eszközeit egyaránt felhasználják a szocializmus erői ellen. Az USA sugallatára a NATO a nukleáris fegyverzet növelésével Európa népeinek biztonságát is veszélyezteti. Tudnunk és látnunk kell, hogy ezért népünk politikai, társadalmi, gazdasági vívmányainak további szilárdítása, védelme ma is hatékony és következetes, az eddiinél eredményesebb feladatteljesítést követel. Az 1979-es év a XI. kongresszus határozata végrehajtásának befejező esztendeje volt, elemzéseinkben, számvetéseinkben tehát hosszabb időszakra tekinthetünk vissza. A kommunisták, mint az országban mindenütt, a Belügyminisztérium különböző területein is elvégezték ezt a számvetést a novemberi, decemberi beszámoló párttaggyűléseken. Az összegzésekből, a beszámolókból, a hozzászólásokból kitűnő-a hogy népünk helyesli és magáénak vallja pártunk töretlenül érvényesülő politikai fő irányvonalát. Társadalmunk tovább fejlődött és erősödött, általánossá válik a szocialista életmód és életfelfogás. Mindezeket az eredményeket nehezebbé vált gazdasági és külgazdasági feltételek között értük el. Népünk cselekvő aktivitása e nehézségek közepette is szavatolja elért eredményeink, életszínvonalunk megszilárdítását, megőrzését. Szocialista társadalmunk fejlesztése, hazánk építése és eddigi eredményeink védelme — összetartozó feladatok. A Belügyminisztérium állománya szervesen illeszkedve a társadalomba, annak részeként teljesítette és teljesíti a párt, a haza, a dolgozó nép iránti kötelességeit. A belügyi tevékenység a XI. kongresszus határozatának végrehajtása során folyamatosan fejlődött. Szélesedett munkánk társadalmi bázisa, élvezzük népünk bizalmát, tapasztaljuk segítségét. Munkánk eredményeként — a törvényesség szigorú megtartásával — tovább szilárdult az állam- és közbiztonság, az államhatár őrizete. A társadalomellenes törekvések sehol nem találtak számottevő bázisra. Rendőrségünk eredményesen lépett fel a bűnözéssel szemben, javult az élet- és vagyonbiztonság. Eredményes felvilágosító, nevelő és ellenőrző tevékenységgel hozzájárultunk a közúti közlekedés veszélyeinek csökkentéséhez, a közlekedési fegyelem és morál szilárdításához. A BM Határőrség eredményesen teljesítette feladatait a bevonult és a határterületi fiatalok nevelésében, sikerrel lépett fel a határrend megsértőivel szemben, munkája, intézkedése a több mint 40 milliós idegenforgalom lebonyolításában gyors és kulturált volt. Hatékonyabbá vált a tűzvédelem, s a lakosság megelégedésére oldottuk meg igazgatásrendészeti feladatainkat is. A belügyi állomány áldozatkész és hozzáértő munkájával járult hozzá ahhoz a célkitűzéshez, amit az MSZMP Központi Bizottságának a párt XII. kongresszusára kiadott irányelvei így fogalmaznak meg: „A munkásosztály, a dolgozó nép hatalma szilárd... Hazánkban az elmúlt évek során tovább erősödtek a szocialista társadalmi viszonyok ... Szocialista hazánkban szilárd a törvényesség .. ELVTÁRSAK! A belügyi munkát elért eredményeink alapján kell továbbfejlesztenünk pártunk, kormányunk, népünk elvárásainak, érdekeinek megfelelően. A kongresszusi irányelvek alapvető feladatként jelölik meg, hogy „a belügyi szervek a lakossággal, az önkéntes segítők széles körével szorosan együttműködve gondoskodjanak a közrendről, a közbiztonságról". Ez az irányelvekben megfogalmazott követelmény igen sokrétű és rendkívül összetett feladatrendszert takar. Ahhoz, hogy e követelményeknek megfeleljünk, fokoznunk kell az állomány szakmai és politikai felkészültségét, biztosítani az egész belügyi állomány magas fokú eszmei-cselekvési egységét. Tovább kell tökéletesíteni a belügyi és a társ fegyveres szervek együttműködését, erősíteni kapcsolatainkat a szocialista országok belügyi szerveivel. Az állami és társadalmi szervekkel, a lakossággal kialakított kapcsolataink nemcsak eredményes munkánkhoz nélkülözhetetlenek, hanem a szocialista demokrácia fejlesztését is szolgálják, megfelelnek a szocialista állam fejlődési törvényszerűségeinek. A múlt évben és a XI. kongresszus határozata végrehajtásának egész időszakában elért eredményeink kellő önbizalmat adnak további tennivalóink sikeres végrehajtásához. Erőt, lelkesedést dolgozó népünk bizalmából, pártunk Központi Bizottságának az irányelvekben is rögzített elismeréséből meríthetünk. ELVTÁRSAK! BENKEI ANDRÁS Kívánom, hogy az új esztendőben a belügyi feladatok végrehajtása során érjenek el kiemelkedő eredményeket és sikereket. Kívánok az egész állománynak erőt, egészséget, személyes és családi életükben sok boldogságot. belügyminisztert