Határőr, 1982 (37. évfolyam, 27-53. szám)
1982-07-02 / 27. szám
A CSEHSZLOVÁK HATÁRŐRIZETI SZERVEK tájékoztatása nyomán bevezetett intézkedő eredményeképpen Bodnár József rendőr főtörzsőrmester és Kn József rendőr őrmester — mindketten a szobi rendőrőr.’ . j. .tottai — éjszaka négy külföldi fiatalkorút fogott el. Mindannyian tiltott határátlépést követtek el, befelé. Beismerték: a továbbiakban Jugoszlávián keresztül Nyugatra akartak kalandvágyból szökni. Ügyük kivizsgálása után átadták őket a csehszlovák határőrizeti szerveknek. RAVASZ MÓDSZERT ESZELT KI egy 27 éves külföldi műszerész, aki politikai okok miatt az NSZK-ba akart disszidálni. Érvényes úti okmánnyal Magyarországra jött, poggyászként feladta kerékpárját a személyvonatra, és ő is vele utazott. A terve az volt, hogy majd kerékpárral közelíti meg a határt. Bognár Lajos önkéntes határőr, vasúti jegyvizsgáló a Sárvár és Szombathely között közlekedő vonaton jegyellenőrzés közben udvariasan megtudakolta tőle úticélját. Az idegen nem értett magyarul, és feltűnően zavartan viselkedett. Az önkéntes segítő tájékoztatta erről a vonaton szolgálatot teljesítő Mészáros János főtörzsőrmestert, aki igazoltatta, s gyanús viselkedése és feleletei miatt előállította az idegent. Ezt követően a fiatalember besmerte vétkességét. HATÁRSÁVENGEDÉLYÉNEK FELHASZNÁLÁSÁVAL, kalandvágyból Ausztriába akart szökni a 20 éves Punger Zsolt Imre. Az éjszakai órákat választotta tette elkövetéséhez, de hiába ismerte jól a határvidéket, Kálmán József és Szabó Imre határőr éber volt, és kutya segítségével elfogta. Punger beismerő vallomást tett. ф A BLOKÍROZÓ KUTYA JELZÉSÉRE Szabó Elemér és Bagarus László határőr elfogta a 26 esztendős, büntetett előéletű Németh Sándort, aki korábban már kétszer kísérelt meg tiltott határátlépést. Beismerte, hogy családi okok miatt illegálisan Ausztriába akart távozni. LÁTOGATÁS CÉLJÁBÓL SZÖKÖTT BE az országba este 11 órakor, a rajkai határátkelő közelében egy 18 éves külföldi tanuló. Nem jutott messzire. A FEP őrszeme, Németh István határőr észrevette őt, és jelentése alapján Hasznos Tibor őrvezető, alegységügyeletes el is fogta. A NYUGATI CSÁBMESÉK HATÁSÁRA Jugoszláviába, onnan pedig Svájcba akart illegálisan kijutni egy 17 éves, büntetett előéletű fővárosi ipari tanuló. Néhány kilométerrel a határ előtt, éjféltájban Molnár 2. József határőr köszönt rá váratlanul, majd igazoltatta és elfogta. A legény beismerő vallomást tett. A HATÁRŐRÖK ÉS A VÁMŐRÖK PÉLDÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSE eredményeként több tucat csempészt lepleztek le az elmúlt héten. Közülük a három legjelentősebbet Ferihegyen sikerült kézre keríteni, összesen több mint 80 000 forint értékben ékszert, műszaki-technikai és ruházati cikkeket akartak — a vámelőírásokat kijátszva — behozni. Sopronban egy 61 esztendős külföldi hajadonnál 1050 NSZK-márkát, 180 USA- és 20 kanadai dollárt találtak elrejtve. Állítása szerint megbízásból akarta a pénzt kivinni. Ugyanitt a kutatók az egyik belépő külföldi tehergépkocsi oldalán egy felfestett horogkeresztre találtak. Megfelelő intézkedés után gondoskodtak eltávolításáról. VILLÁMCSAPÁS KÖVETKEZTÉBEN tűz támadt egy hercegszántói lakóházban. A közeli őrsről másfél órán át kilenc határőr nyújtott hathatós segítséget a tűzoltásban. B. J. П Шв)1. A BELÜGYMINISZTÉRIUM HATÁRŐRSÉG KÉPES POLITIKAI HETILAPJA Főszerkesztő: KOVÁCS JENŐ, főszerkesztő-helyettes: REGÖS LÁSZLÓ; olvasószerkesztő: VARGA LÁSZLÓ; kép- és tördelőszerkesztő: TAKÁCS ISTVÁN. Levélcím: HATÁRŐR szerkesztősége, Budapest 1391. Pf. 208 vagy Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78. 1055. TELEFON: 324-936, 383-444/36-046-os -mellék. Kiadja a Belügyminisztérium Határőrség politikai csoportfőnöksége, felelős kiadó: DR. ÁBEL LÁSZLÓ. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a Posta Központi Hírlapirodánál, Budapest V., József nádor tér 1. 1900 Előfizetési ára havonta 14 forint, évente 168 forint. ZART TERJESZ!c.v. KIADVÁNY. Az előfizetők kötelesek gondoskodni arról, hogy a hetilap illetéktelen kezekbe ne kerüljön. Kéziratokat, fényképeket, rajzokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. 32.23022-27 — Zrínyi Nyomda, Budapest. Felelős vezető: Vágó Sándorné A csehszlovák határőrparancsnok látogatása A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság a közös határszakaszon való együttműködésről és kölcsönös segélynyújtásról Prágában, 1976. november 19-én írtak alá egyezményt. Az ebben foglalt előírásoknak megfelelően a magyar és a csehszlovák határügyi főmegbízottak 5. ülésszakára 1982. június 8—10-e között Budapesten került sor. A magyar küldöttséget Tóth Imre vezérőrnagy, határügyi főmegbízott, a BM Határőrség országos parancsnoka, a csehszlovák küldöttséget dr. Anton Nemec vezérőrnagy, határügyi főmegbízott, a csehszlovák határőrcsapatok parancsnoka vezette. Az egyezmény előírásainak megfelelően kölcsönösen tájékoztatták egymást a két, szocializmust építő ország államhatárait érintő kérdésekről. A tárgyalások során örömmel állapították meg, hogy az ülésszakok közötti együttműködés folyamatos, mindkét fél teljes mértékben eleget tesz az egyezményben vállalt kötelezettségének. Jelentősnek ítélték meg azt a tényt, hogy a Győr—Pozsony, Balassagyarmat—Besztercebánya, illetőleg Miskolc—Kassa székhellyel működő határmegbízottak együttműködése folyamatos és rendszeres. A főmegbízottak külön kiemelték azt a tényt, hogy a magyar—csehszlovák államhatáron a két ülésszak közötti időben büntetlen határátlépést senki nem tudott elkövetni. A forgalom-ellenőrzőpontokon is példás az együttműködés, s a jelentős utasforgalom ellenére zökkenőmentes e tevékenység. Kiemelkedően jónak értékelték a határrend megtartását és a korábbi intézkedések konkrét eredményeit. Gyümölcsözőnek ítélték meg határőrségeink politikai szerveinek folyamatos elvtársi együttműködését, mely egyre erősödik és jelentős mértékben hozzájárul a két testvéri ország párt- és állami kapcsolatának további elmélyítéséhez. Az ülésszak során a két küldöttség gazdag vidéki programon vett részt, amely tapasztalatcserével egészült ki. Megtekintették a nemrégen átadott hegyeshalmi forgalomellenőrzőpontot, annak korszerű technikai berendezéseit. A jánossomorjai őrs megtekintése után Sopronban kaptak tájékoztatást a város párt- és állami vezetőitől. Külön tanulmányozták a csehszlovák elvtársak a Fertő tó helyzetét, a vízi határszakasz határőrizeti sajátosságait, illetőleg a szolgálatellátással összefüggő specialitásokat. A látogatás végén vendégeink elismeréssel szóltak a látottakról. Nagyra értékelték a jó légkört, azt az elvtársi nyílt kapcsolatot, amelyet az állomány körében tapasztaltak, s amely őket ittlétük során is körülvette. Külön szóltak a párt- és az állami szervekkel történő együttműködési tapasztalataikról és rendkívül nagyra értékelték a polgári lakosság önzetlen segítőkészségét. Az ülésszak jegyzőkönyvének aláírása után a küldöttségek vezetői megállapították: az azonos nézeteket valló két fél nemzeti érdekeit is figyelembe vevő, a szocialista internacionalizmus talaján álló találkozás jól szolgálta a Varsói Szerződéshez tartozó fegyveres erőink fegyverbarátságának további elmélyítését, és hozzájárult a két testvéri nép gyümölcsöző együttműködéséhez és erősítette barátságát. Dr. Császár Miklós főhadnagy Június 12-én ünnepélyes keretek között átadták a forgalomnak a magyar—jugoszláv határon — Berzence és Gola község között — épült új forgalom-ellenőrzőpontot. A megnyitón jelen volt: Jozse Florijancsics, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság pénzügyminisztere, Hetényi István hazánk pénzügyminisztere, Milan Veres Jugoszlávia budapesti nagykövete és Simon Pál, a belgrádi magyar nagykövet, valamint mindkét ország részéről a megyei, illetve tartományi párt-, állami, társadalmi és gazdasági vezetők. Az ünnepélyes megnyitón mindkét ország delegátusa elindult a határvonal felé, ahol a pénzügyminiszterek elvágták a határvonalon kifeszített nemzetiszínű szalagokat, s ezzel jelképesen megnyitották az országainkat összekötő útvonalat. Majd a magyar delegáció átvonult a jugoszláv FEP területére, ahol Jozse Florijancsics ünnepi beszédében méltatta az új határátkelőhely jelentőségét. Hetényi István válaszbeszédében kijelentette, hogy az új határátkelőhely megnyitása ismét jó példája a két ország között kialakult jószomszédi, baráti viszonynak. Ezt követően a két delegáció átvonult a magyar FEP területére, ahol úttörők virágcsokorral fogadták őket, majd megtekintették a FEP épületét, utána rövid műsorral szórakoztatták a vendégeket. Nemere László Az új FEP forgalma az első 11 óra alatt: 12120 utas és 2100 gépkocsi B. P. I I MAGYAR-OSZTRÁK határtárgyalás A közös államhatár láthatóságának biztosítására létrehozott magyar—osztrák vegyes bizottság 1982. június 14—18. között Budapesten tartotta ülésszakát. Napirendjén az elmúlt években készített kiegészítő határokmányok másolatainak átadása, a Fertő tó kiegészítő megjelölésének felújítása és karbantartása, a Lapincs folyó szabályozása során épített új meder felmérése, az államhatár megjelölése, az építési munkák miatt veszélyeztetett határjelek védelme és a sürgős felújítási munkák megszervezése szerepelt. Az ülésszak alkalmából Tóth Imre vezérőrnagy, a BM Határőrség országos parancsnoka a belügyminisztériumi államtitkár nevében ebédet adott a két küldöttség részére, amelyen részt vett az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövetségének képviselője is. Ez alkalommal az országos parancsnok ismertette az osztrák küldöttséggel a magyar tagozatban sorra került változásokat. A belügyminiszter 1982. július 1-i hatállyal elnöknek Gsörge Lajos őrnagyot, elnökhelyettesnek dr. Bárdos Pál őrnagyot nevezte ki. Tóth vezérőrnagy röviden méltatta a leköszönő elnök, Bárány Imre ezredes és elnökhelyettes, dr. Dőry Antal nyugállományú alezredes érdemeit, majd további jó munkát kívánt a vegyes bizottságnak. A tárgyalások tárgyszerű lég körben folytak, amelyről a küldöttségek vezetői jegyzőkönyvet írtak alá.