Havi Magyar Fórum, 1996 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1996-01-01 / 1. szám
Új Ábel Anyám, kegyelmed özvegyasszony, És szűkén van a kenyerünk, Azért én lássa, nem panaszlom, Hogy Káin együtt él velünk. Kegyelmed gyermekül fogadta, Bár nem kegyelmed szülte őt; Legyen testvér az Istenadta, Ha ős törzsünkkel összenőtt. De kikesergem a világba, Jószívem hozzá mindhiába, És velünk él bár egy kenyéren, Nekem e Káin nem testvérem. Anyám! E Káin csúf szokásból Minden dolgomba belegázol; Játékban, utcán, kint a páston, E Káin sohse fogja pártom; A taligánkat sohse húzza, Mikor meg tolná, visszahúzza. Zsebemből kicsemi a gombot, Tarisznyámból a kenyeret - Amit én gyűjtve összehordok, Ő széjjelszórja s kinevet; Más kedvét ellenemre szítja, Utcák kutyáit rám uszítja S örül, ha folyni látja vérem - Nékem e Káin nem testvérem! Anyám! Én Káint bepanasztom! Kegyelmed gyönge, beteg asszony S míg betegen nyög itt az ágyban, Ő miért fütyül kint oly vidáman? Ha házunk őneki is háza, Idegenek közt miért gyalázza? Ha idegen a lelke tőlünk, Anyám Káinnal mért vesződünk? Anyám! nekem már forr a vérem, Nekem e Káin rossz testvérem, Anyám, így élni nem öröm... Én Káint többé nem panasztom, De ezt így nem bírom sokáig, S ha Káin jobbá most sem válik, Akkor az Isten irgalmazzon, Bevégzem véle nagy pöröm: Anyám! - én Káint megölöm... Sajó Sándor (1937) Januári Magyar Fórum, 1996. 1