Hazanéző, 1991 (2. évfolyam, 1-2. szám)
1991 / 1. szám
-------------------------------------------------N HAZANÉZŐ a köröndi FIRTOS Művelődési Egylet kiadványa Főszerkesztő: Ambrus Lajos Szerkesztőbizottság tagjai Bölöni Domokos Faragó József Molnos Lajos Páll Lajos Tófalvi Zoltán AZ EGYLET VEZETŐ TANÁCSA Tiszteletbeli elnök: Páll Lajos Elnök Ambrus Lajos Alelnök: István Lajos Titkár: Kovács György Tagok Balázs János Balázs Zoltán György József Páll Ágoston Postacím: 4169 Korond, Főút 664. Tel. 185 Megjelent az RMDSZ köröndi szervezetének támogatásával. Készült a SZKI Computer Média Rt. Typo rendszerével az INFOPRESS-nél, Székelyudvarhelyen. A fedőlapon: PÁLL LAJOS: Tusrajz Ára: 20 lej 2 * // A HAZANÉZO vendége: a Kanadában élő Szigetiné Fábián Ilona I. rész — Korondon születtem 1922. aug. 12-én. Szüleim mindig becsületre és munkára tanítottak. Azt hiszem, ennek köszönhetem, hogy az életben minden körülmények között megálltam a helyemet. Pedig nem volt könnyű... — Mikor és mi okból kezdődött a Golgota? — (Az ápolt, kedves arcon huncutkásan villan a mosoly.) — Tudja, én leányka koromban — miután kiderült, hogy szegény árva gyermek létemre nem mehetek felsőbb iskolába —, édesanyámnak azt mondogattam: addig szeretnék menni, hogy a lábamat lelógassam a Föld karimájáról... — (Ez aztán köröndi sajátosság! Gyermekkoromban én is azt hittem, hogy a Föld olyan, mint egy szilvaízes lepény, kerek és réteges.) — Ez a vágya teljesült... — (Az emlékező arcának vonásai mintha felriadnának.) — Híres embernek, Ortutay Gyulának köszönhetem... De ne nézzen olyan hitetlen Tamásként: azt köszönhetem nekik, hogy élek. Ők Korondon nyaralgattak, nálunk szálltak meg, onnan járt a felesége “gyógyfürödni”, a professzor úr pedig gyűjteni... Emlékszem, felküldték Pálpatakára Balázs Lajos bátyámhoz, mert ő jókat tud mondani. Az első nap azzal állított haza, hogy a bácsi azt mondta neki: ha az úr olyan nagy és annyira okos, írjon a saját eszével, ne a máséval... — Igaza volt... — De abban is, hogy egy félkarú fiatal lány halott. Ugyanis Székelyudvarhelyen vérmérgezés miatt le akarták vágni a fél karomat. Édesanyám nagy bánatunkban Ortutayéknak telefonált Budapestre. Ők vállalták, hogy gyógyíttatnak, csak küldjenek fel. Eladtunk egy tinót és az árával Parajdon vonatra tettek. Az áldott jó lélek, Ortutayné mint saját gyermekét gondozott engem. Náluk ismertem meg Illyés Gyulát, Radnóti Miklóst... Gondolhatja mekkora élmény volt nekem, aki romantikus ábrándokkal Zsignay Juliánnát olvasva írónő akartam lenni... — Innen röppent a nagyvilágba? — (A Fiatalos arc elkomorodik. Sértő a kérdés, vagy fárasztó?) (...) — Megpihenhetünk... — Hazafelé még a hosszú út sem fáraszt. Jó mindenkit látni, elbeszélgetni, hazai emlékekkel feltöltődni...De bocsásson meg... 1954-ben végre hazaengedtek. Amikor megláttam a “töltött út” alatt kuporgó sósházat, Verőfőt és Szőlőmár oldalát, minden rosszat elfelejtettem, egy gyermekkori élmény kerített hatalmába: mezítláb csatangolni a szőke leveleket kergetőné-őszi mezőkön. Tudtam, életem forgatókönyve megíródott, de ez a táj pótolhatatlan... — (Most veszem észre, hogy nem a szavaira figyelek, hanem az arcát fürkészem, mintha a csalóka szavak világából akarnék menekülni. De nyílt, tiszta és őszinte a tekintete)(...) — Nem. Akkor még azt vallottam, jobb otthon a fekete kenyér, mint máshol a kalács. Hazajöttem. Háború volt. A visszavonuló németeknek — ahogy tudtam — tolmácsoltam. Az oroszok bejövetelekor ezért menekülnöm kellett. Ekkor ismerkedtem meg leendő férjemmel, akivel a háború után az ő otthonában kezdtünk élethez... — Második hazájában? — (Nevet.) Igen. De a kommunisták megtanították, milyen ízű az otthoni fekete kenyér... A férjem részt vett az 56-os forradalomban, s két gyermekkel — anyagi javainkat veszni hagyva — a “szabad világba” menekültünk... Lejegyezte: Ambrus Lajos