Hazanéző, 1991 (2. évfolyam, 1-2. szám)
1991 / 1. szám
“Kegyelmed őrködjék fölöttünk, Uram, ahogy te benned remélünk (33. Zsolt.) A világban lévő rossz és a velünk történtek miatt is, ezt a földet sokszor Isten rosszul sikerült alkotásának tekintjük. Ő azonban épp erre az “alkotására” küldötte el Jézus Krisztust, aki azt akarta, hogy ezen a “gömbszerűségen” érezzük jól magunkat. Vagyis a Föld legyen: MINDANYNYIUNK KÖZÖS OTTHONA! Ennek az otthonnak egy elenyésző darabkája a mi szülőföldünk, ahol városaink, falvaink, tanyáink integetnek felénk. Ez a szűkebb értelembe vett otthon biztonságot ad nekünk. Itt együtt lehetünk. Gyökereinket ebbe a földbe eresztettük. Ebbe a földbe kapaszkodunk. Vannak, akik szeretnék kitépni, letagadni gyökereinket. A tények hatalma ellen hiábavaló minden erőlködés. Fájó, sokan feladták, feladják szülőföldjüket. Melegebb otthon reményében vándormadarakként “délre húznak". Elfeledik: sohasem lesz otthonuk — esetleg lesz házuk! Nosztalgia hajón utazhatnak a világ más “árváival” együtt. Borzasztó lehet, ha valaki nem mondhatja el: itt ahol, ez a talpalatnyi föld, szülőföldem! Akárhányszor hazalátogatok félreeső, sáros kis falumba, mindannyiszor egy különös de jóleső érzés tölt be. Érzem, hogy számomra mondanivalója van a vékonyan folydogáló patak vizének,vagy a dőlni akaró vén temetői keresztfának. S még a harang is másképpen, szebben szól, mint máshol, még akkor is, ha talán már rég megrepedt. A világ a mi otthonunk. S ennek egy darabkája ennél több: SZÜLŐFÖLDÜNK! Ha teljes értékű emberként akarunk élni ebben az árnyékvilágban, kötődnünk kell hozzá. Elődeink eme kötődésének köszönhetjük, hogy még vagyunk. Szülőföldünk az a csodálatos vidék, ahová egykoron a csodaszarvas vezetett. Tőlünk függ, hogy ezt a földet megőrizhessük, s így még LESZÜNK, vagy egyszerűen eltűnünk a történelem könyörtelen süllyesztőjében. Ferenczi Sándor Páll Lajos HÁZBONTÁSNÁL “Ezt a házat építtette Faluvégi Szőke Boldizsár, fiával Mózessel Isten segedelméből 1811 évben. Tízénusi forintot ért a gabona akkor. Az úrnak félelme hosszabbítja a napokat. Az istentelenek napjai megrövidülnek.” Ennyi az üzenet, kopogó jelentés, bújtatott kérdés, vésett ígéret, hornyolt fenyegetés, a hajlott mestergerendán, vagy a múlandóság dicsekvő válasza másfél század után. Füst, por, pókháló, becsurgó eső, fazékból fölcsapó gőz, gyöngyöző puliszkapára pácolta nekem, neked, a kíváncsi kék égnek, mi benéz a félrecsapott háztetőn, mintha olvasni akarná, vagy folytatni a példabeszédet. “Jobb a száraz éteknek egy falatja, mellyel vagyon csendesség, vagy nem a megnyúzott barmokkal teljes ház mellyel vagyon háborúság!” Bocskay Vine«: MIKES — 1990