Hazanéző, 2004 (15. évfolyam, 1-2. szám)

2004 / 1. szám

A TÁLTOS A XV ÉVFOLYAM A táltost a természetfeletti lények szemelik ki hivatására, arra születik, s ennek jele, hogy fölös csonttal, foggal, a rendesnél több ujjal jön a világra. Akit erre kiválasztottak, hiába vonakodik vagy szegül ellene, ha nem akar elpusztulni, meg­­nyomorodni, akarata ellenére is kényszerül táltossá lenni. Az elhivatott serdülő korában súlyos betegségbe esik, hitük szerint ilyenkor elragadják a szellemek, s testét ízekre darabolják, hogy megke­ressék alkalmasságát bizonyító fölös csontját. Mikor meggyötörtetése után újraéled, már bir­tokában van varázsló tudományának. Ekkor történik közössége előtti felavatása, s ennek legfontosabb mozzanata a világfát jelképező sámánfa meg­mászása, amikor az ifjú táltos bemutatkozik az égieknek. E jelképes értelmű felkúszás alkalmával nyeri el varázsdobját, amellyel egész életében, révülései során, az ünnepélyes szertartásokon megidézheti a szellemeket, vagy felélesztve dobját, mint bűvös hátasállatával, szélsebes táltoslovával, távoli birodalmakba képes vele száguldani. A néphagyományból kikövetkeztethető, hogy egykor, még az ugor együttélés korában tollas fejdísszel bagolynak, illetve agancsokkal szarvasnak álcázták magukat a sámánok, majd a török népekkel való kapcsolat idején megjelenik fejviseletükként a házi marha szarva, amely állat későbbi életmódjuknak, a földműveléssel kiegészült állattartásnak a leg­fontosabb jószága lett. (Dienes István: Szellemkultusz, táltoshit, ősval­lás - A honfoglaló magyarok) Barátaim! Szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Másfél évtized alatt a „szellemek" nem daraboltak ízekre, hogy alkalmasságunkat bizonyító fölös cson­tunkat felmutassák, így az sem derülhetet ki rólunk, hogy ígérhettünk tücsköt-bogarat ezelőtt tizenöt évvel, nem vagyunk birtokában semmiféle varázsló tudománynak, így évente kétszer kétez­ertől ötezerig terjedő példányszámban szólhattuk a Székelyföld egyik kis darabjáról, a Sóvidékről, de nem zárkóztunk el a magyarságkutatás általános érvényű kérdéseit taglaló írások, szakdolgozatok közlésétől sem. Hűséges munkatársainknak köszönhető, hogy a lap körül szerveződött egy alkotóműhely, amely a Hazanéző Könyvek Sorozatával is jó szolgálatot tett önazonosságunk erősítésében, nyelvünk és kultúránk megőrzésében, gazdagításában, különösen azon alkotók fórumhoz juttatásával, akik komoly "hézag­pótló" tevékenységükkel, kutatásaikkal szolgálják anyagi és szellemi gyarapodásunk ügyét. Ilyenkor tán szoktak ígérgetni. De a Hazanéző olvasói inkább az újabb lapszámokat várják. Vágyaik teljesülésében reménykedünk magunk is. Barátsággal és őszinte nagyrabecsüléssel. Ambrus Lajos Józsa Judit: Táltos ( Honfoglalás ) 3

Next