Hazánk, 1903. szeptember (10. évfolyam, 205-229. szám)

1903-09-01 / 205. szám

HAZÁNK. 205. szám. alatta maradnak. Mert Apponyi csak szi­gorúan alkotmányosan kormányozhat s egész múltja a nemzeti politikával össze­forr s a hadsereg kérdésétől el nem vá­lasztható. Wekerle ellenben a nemzeti és katonai kérdésekben nincs lekötve s be­érheti annyi engedménynyel, amennyivel függetlenségi barátait az obstrukció lesze­relésére megnyerheti. Azontúl leveszi a katonai kérdéseket a napirendről s hasz­nos közgazdasági tevékenységet helyez kilátásba. Ez tetszik sokaknak, akik nem szívesen látnák Apponyit a kormányon. De mi nem tudjuk, hogyan határoz a király és ha Wekerlének nem tetszik Apponyival szövetkezni, kérdés, hogy bol­dogul-e magában? Sikerült-e neki meg­nyerni a korona bizalmát, mint ahogy Olay Lajosét megnyerte? Akik Apponyit és a volt nemzeti pártot leszorítani ipar­kodnak, népszerűbb jelöltet nem állíthat­nának fel, mint Wekerlét De sikeres és tartós kormányt alakíthat-e ő is, ha nem­zeti követelésekben a jogos igényeket ki nem elégíti ? Mi meg vagyunk arról győ­ződve, hogy semmiesetre sem, hogy gróf Apponyi Albert és hívei nélkül ala­kítson, ma az Apponyi-féle követelések győzelmes előnyomulása idején Wekerle kabinetet, nemcsak inparlamentáris lenne, de úgy hiszszük, teljesen hiábavaló fá­radozás is volna. Fálk Miksa lapjá­ban, a «Pester Lloyd »-ban a vál­ság megoldásának oly programmját ol­vassuk, melyet Wekerle­ re vonatkoz­tatni nem akarunk. E nagy feltű­nést­ keltett vasárnapi cikkben az áll, hogy a király Budapesten meghall­gatta meghívott tanácsosainak vélemé­nyét, most Bécsben, mielőtt lejön, maga formálja meg a katonai kérdésekben az engedmények maximumát és határát. Ami változtatást megengedhetőnek tart, azt hadar­ felségjogánál fogva fogja eszkö­zölni s hivatkozással az 1367 : XII. t.-c. 14. §-ra, a vezénylet és belszervezetre a lelkét eladta nekem. A lelke pedig pedig ben­ned él. Annyi tehát, mintha veled kötöttem volna meg a szerződést. Verejtékcsöppek lepték el a homlokom. Dr. Faust históriája egyszerre megelevenedett ben­nem. Én, dr. Faust! — Figyelemmel kisérem már régóta léptei­det — folytatta az ördög — s azért jöttem, hogy még egy utolsó próbát tegyek veled. Tudom, hogy folytonosan pénzzavarokkal küzdesz s nyakig úszol az adósságban. Kisegítelek. Adok egy pénztárcát, melyből annyi húszfrankos ara­nyat vehetsz ki, amennyire szükséged van. Töb­bet azonban sohse végy ki, mert saját vesztedbe rohansz. Ezzel egy csinos krokodilbőr-pénztárcát adott át, udvariasan köszönt s tüneményes gyorson eltávozott. Ámulatomban köszönő szót se tudtam rebegni. Görcsösen forgattam kezemben a pénztárcát. Az ördögbe is, nem is bolondság olyan pénztárcá­val rendelkezni, melyből annyi arany potyog ki, annyi éppen kell! Óvatosan kinyitom s ime a szép sárga csikók csábítóan mosolyognak felém. Boldogan hajtottam álomra fejemet s édeseb­ben aludtam az aludt­ tejnél. * Reggelre kelve hitelezőimet mind kielégítet­tem. A szabómat a nem várt öröm miatt a jobb lábán simította a guta. Úgy kellett lakásomról a mentőkkel elvitetnem. Ennek csakhamar folyta­tása is lett. Szabóm többi adósai, akik hírt vet­tek arról, hogy én részesítettem őket ama kiváló örömben, hogy zaklatásaitól legalább is egy időre vonatkozólag királyi jogainak sértetlen és érintetlen fentartását meg fogja óvni s a hadsereg sérelme nélkül királyi kezdemé­nyezéssel és teljhatalommal fog intézkedni a nemzeti aspirációk tekintetében is. Te­hát rendeleti uton, nem pedig törvény­­hozás által. Ami pedig a válságot illeti, meg fogja bízni a leendő miniszterelnököt, hogy az ő, a király programmját utasításképpen fogadja el s vállalja érte a felelősséget. Ter­­jeszsze azt mindenekelőtt a szabadelvű párt értekezlete elé s követelje ettől ezen császári és királyi miniszteri programainak «feltétlen támogatását». Ha a szabadelvű párt hozzájárul, a kormányprogrammból pártkérdés lesz s a «többségnek minden tagja válaszszon, hogy vagy leköti magát ezen programoinak, vagy pedig a pártból kilép­. Ez nyilván felhívás Apponyihoz és babaijaihoz, hogy a szabadelvű pártból lépjenek ki. Számítanak csak a régi sza­badelvűekre s nyilvánvaló az a számítá­suk, hogy a fúzió előtti egységes szabad­elvű pártot restaurálják s a hadsereg kér­déseit erre bízzák. Talán hiszik, hogy a függetlenségi pártot is leszerelésre bírják, közgazdasági és egyéb engedményekkel, vagy pedig feloszlatják a parlamentet ex­­lex-állapotban. Egy ilyen eljárás nem hogy megoldása lenne a válságnak, hanem éppen forrása újabb és kiszámíthatlan horderejű zava­roknak. A válság e­ mészetesen szünetelnek a felségnek szeptember harmadikán történő visszatértéig. Ezen a napon fog határozni az uralkodó arról, hogy kit hív­jon meg újólag magához s kinek adjon megbízást az új kormány megalakítására. Ez azonban esetleg még nem is napok, hanem hosszabb idő kérdése, mert hiszen az ellenté­teknek egész csoportját kell kiegyenlíteni, hogy az új kormány úgy foglalhassa el helyét a ma­gyar törvényhozásban, hogy fönmaradása ne le­gyen olyan rövid, mint a tiszavirág élete. Egy újabb kísérleti kormány létesítése csak súlyos­bítaná a helyzetet, ha ugyan egy ilyen kísérle­tezésre magyar államférfin még vállalkoznék. A politikai pártkörök helyiségei tegnap és tegnapelőtt este majdnem teljesen elhagyatottak voltak. A képviselők nagy része vidékre utazott s azok, akik itthon maradtak, azt találgatták, hogy Lukács László pénzügyminiszter bécsi utazásá­nak van-e valami összefüggése a helyzettel? A szabadelvű pártkörben a tekintélyesebb politiku­sok közül megjelent gróf Andrássy Gyula, Szí­vók­ Imre, Nagy Ferenc, Bolgár Ferenc és néhány percre gróf Héderváry miniszterel­nök is. Apponyi és Wekerle. 2 Kedd, 1903. szeptember – Budapest, augusztus 31. Tegnap csendes napja volt a politikának. A király Bécsben készült Edwárd angol király fo­gadására, aki ma délelőtt meg is érkezett az osztr­ák fővárosba, ahol azzal a pompával fogad­ták, mely a nagyhatalmasságok uralkodóit meg­illeti. Ott volt a fogadáson gróf Khuen-Héder­­váry miniszterelnök és több magyar államférfiu s igy a válságra vonatkozó tanácskozások­tól­megszabadultak, diszalbummal kedveskedtek ne­kem, melyben mindegyik fénykép alá oda volt írva — nem a név — hanem azon összeg, amelylyel adós. Ötös bizottság hozta az albumot s az ünnepi szónok könnyes szemekkel rebegte el mindnyájuk nevében a hálaimat. Többek kö­zött kijelentette, hogy ha legközelebb szabónk még ép lábát is megsimogattatom a gutával, ércszoborral örökítenek meg a Mars-téren s ne­vem aranybetűkkel fog ékeskedni időtlen­ időkig, mint az emberiség legnagyobb jóltevője. Meg voltam hatva. Egyszerre nagynak, na­gyon hatalmasnak képzeltem magamat. Estére elmentem a klubba. Játszottam s állan­dóan vesztettem. Hogy mennyit, arról sejtelmem sincs , de lehetett legalább is három kiló húsz frankot. Közben óvatosan elterjesztettem azt a hírt, hogy egy ausztráliai nagybátyámtól tömén­telen milliót örököltem. Népszerűségem napról-napra nőtt. Bárók, gró­fok, hercegek tegeztek tüntetőleg, én őket vi­szont s igen gyakran felejthették otthon e réven a pénztárcájukat. De hát mi volt nekem rongyos néhány ezer frank! Annyit vehettem ki a pénztárcámból, amennyi csak kellett! Palotám kapuja állandóan nyitva állott vendégeim előtt s mondhatom, ke­vés ember dicsekedhetett Párisban annyi jó ba­ráttal, mint én. Nyugalmamat csak egy dolog zavarta. Pénz­tárcámból jóformán egyenként kellett az aranyat kiszednem s tekintve roppant kiadásaimat, nap­jában két-három órát a pénz kiszedésére kellett fordítanom. Amit persze még titokban is kellett tennem. A csodabugyelláris fejését eleinte igen Az ittlevő politikusok legnagyobb része ma is egy Apponyi—Wekerle kabinet alakulásá­ban bízik leginkább. Hogy azonban lesz-e ebből valami, az még a ködös jövő titka. Legfölebb arról beszélnek, hogy ki­­lyen alapon vállalná el a kormányalakítás nagy ter­hét. Gróf Apponyi Albert álláspontja világos. Összegezte, írásban előterjesztette és szóval is elmondotta azt. Wekerle esetleges vállalkozásá­ról újabban a következőket mondják: Ragasz­kodnék a magyar tisztek hazahelyezéséhez, a magyar katonai tisztképzés fokozatosabb előmoz­dításához, Magyarországon a katonai bűnvádi eljárás magyar nyelven való alkalmazásához, a magyar zászlóhoz és jelvényekhez, bizonyos fokig a magyar szolgálati nyelvnek behozatalá­hoz — majd ha annyi magyar tiszt lesz, hogy ez végrehajtható is legyen. A magyar ezredekben a magyar vezény­mulattató dolognak és szórakoztató foglalkozás­nak találtam, végre azonban oly gyűlöletessé vált előttem, hogy ábrándozva gondoltam vissza azokra az időkre, amikor szerény tízezer frank­ból kellett megélnem. De mit tehettem már. Úsznom kellett az árral tovább s a pénzkiszedésre minden nap muszáj voltam egy csomó időt szen­telni. Kiadásom pedig napról-napra nőtt , s igy mindig több időt vett igénybe a kiszedés. Úgy hogy végre már az alvásra is alig maradt időm. Ezen segíteni kellett! így nem mehetett tovább! Elhatároztam hát, hogy kimegyek birtokomra, ott teljesen elzárkózom az emberek elől s né­hány hetet a pénzkiszedésnek szentelek, hogy egész évre ellássam magamat. Amint gondoltam, úgy cselekedtem. Az idő éppen kapóra jött. Barátaim nagy része szét­széledt fürdőkbe. Hogy azonban a szolgák vala­mit meg ne neszeljenek, a kastélyom alatti tágas pincébe vonultam le s gyors kézzel szedtem ki az aranyakat, így ment ez már, vagy három hétig. Nagy rakás hevert már lábaimnál, annyi talán, hogy két év alatt sem költhettem volna el. De én csak tovább szedtem. Végre nem jártam a kastélyba se fel, ágyamat levittem s szinte lázban égve szedtem, szedegettem az aranyakat éjjel-nappal. Az aranyak csengése, amint egyet­­egyet a lakás közé dobtam, kéjesen bizsergette meg tagjaimat s a vágy, minél többet birni, annyit, amennyi senkinek nincs, töltötte el egész valamét. A körmöm, a hajam, a szakállam hosz­­szúra nőtt, a lázas munka lesoványított, hogy csak csont és bőr voltam. De én csak szedtem tovább az aranyakat.

Next