Heavy Metal, 1987
effektekkel dúsított gitárjátékában már minden hard és heavy stíluselem megtalálható, már igazi személyiség, olyan egyéniség, olyan kiindulópont, ahonnan az utak elágazhatnak. Akárcsak a Creamnak, neki is számos követője akadt, s az a megszólalás, az a hangszeres játék, amit újítóként bevezettek, 1967-68-tól általánossá vált. A beatzene polarizálódása után kialakult az a stílusirányzat, amit más stílusoktól (jazz-rock, latin-rock, szimfonikus-rock stb.) való megkülönböztetésképpen a hangzásvilág után hardrocknak illetve heavy-metálnak neveztek el. Angliában elsősorban a rhythm and blues követői (Jeff Beck, Ten Years After Taste, a korai Nice, majd a Led Zeppelin sorolhatók ebbe a vonulatba, míg Amerikában a Vanilla Fudge,si iron Butterfly és a Blue Cheer („a világ leghangosabb zenekara") próbálkozott meg a népszerűsítésével. Meg kell azonban jegyezni, hogy míg Angliában ez az irányzat gyorsan népszerűvé vált, Amerikában a hatvanas években ezek a kezdeményezések egyediek maradtak. A fesztiválnyarak, a hippizmus virágkora idején inkább a pszichedelikus- vagy folk-rock, a kisebbségi zenék közül pedig a blues és a soul vált a szubkultúrák „háttérzenéjévé", s csak a hetvenes évektől mutatkozik a váltás, amikor Woodstor virágai végképp elhervadtak. 1942. november 27-én született Seattle-ban Johnny Allen Hendrix néven. Nagyszülei Nora és Ross Hendrix a század eleji vaudeville-színházakban táncoltak és énekeltek. Nagyanyja cherokee indián, nagyapja félvér, egy francia bevándorló és egy néger asszony fia. A család ekkor még Kanadában él, apja Al Hendrix viszont már átköltözik az USA-ba, ahol a negyvenes években a fekete báltermek ismert gigolója, felesége Lucille Jetter ugyancsak táncosnő. A második világháborúban a férj katona, távol él családjától. Gyermeküket a tbc-s anya magányosan szüli meg, s miután karanténba kerül, fiát menhelyre adják, aki, mire az apja leszerel, már három éves. A férfi Berkleyben bukkan rá gyermekére, nevét azonnal James Marshall Hendrixre változtatja. Családi otthont azonban már nem tud biztosítani neki, fia befeléforduló zárkózott, gyakran melankolikus, depressziós kissrácként nő fel, akiben időnként elemi erejű dac is ébred, hogy megmutassa a világnak, fekete létére viszi még valamire. 5 dollárért gitárt vesz, maga sajátítja el a hangszer titkait, s az idők folyamán a hangszerben lel barátjára, ezzel tölti minden idejét, ez biztosítja számára a sikerélményt, a kikapcsolódást. Barátai már ekkor megfigyelik különleges vonzódását, azt hogy számára a hangszer szerető, anya, barát, is egyben. Katonatársai egyenesen hülyének tartották, mert beszélt hozzá, minden szabad idejében csak ezzel foglalkozott, s később - már sikerei csúcsán - is éppolyan gyöngédséggel kezelte, simogatta különböző hangszereit, mintha szerető hitvesei lettek volna. Hendrix életét a magány, a kirekesztettség és hangszereinek imádata végigkísérte. Már tízéves korában zenészként próbált meg kitörni a gettók világából. Látva a rock and roll kínálta lehetőségeket (Chuck Berry, Little Richard, Fats Domino, a Platters és mások révén a feketéknek is kínálkozik kiugrási lehetőség) The Rocking Kings néven maga is zenekart alapít. Megszállottan gyakorol, célja Nashville, a zenei Mekka, ahol - állítólag - mindenkinek van esélye a lemezkiadásra. Vándorlásai során a legkülönbözőbb együttesekben játszik, beceneve The Button (a „gomb" amely bármely ruhára felvarrható.) Nashville azonban óriási csalódás a számára. Lemezt nem készít, de megismerkedik Steve Cropperrel, a Booker T and the MG’s gitárosával, aki azonnal felismeri tehetségét. Többek között az ő segítségével kap alkalmi munkákat a nagy sztárok mellett. Kisérőzenészként játszik Little Richard, Ike and Tina Turner, Albert King, a Supremes, Jackie Wilson és B. B. King koncertjein. A turnék után Chicagóban horgonyzott le, ahol Willie Dixonnál tanult, s megismerkedik Muddy Waters-szel, Buddy Guy-jal és Junior