Kiskunmajsa - Új Kun-Majsa, 1992 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1992-01-10 / 1. szám

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM ----“ MEGJELENIK HETENTE, PÉNTEKEN ® ÁRA: 12 Ft KISKUNMAJSA, 1992. JANUÁR 10. M­it akarsz a kul­túrával, ami­kor az ország gazdasági mélygödör­ben van — vetik sze­memre a jó iroda­lom, színház, film, zene, ének, tánc mel­letti kardoskodásom­kor. Éppen az ország szomorú pénzügyi helyzete miatt lenne szükség a kulturális életünk fellendítésé­re. Gazdasági helyze­tünk ugyanis hasonló történetesen az ötve­nes évek elejeihez. S akkor az embereknek igenis volt bizonyos kulturális élete. Ke­véske szabad idejük­ben olvastak, a rádió­ban zenét hallgattak, esténként meghívták a szomszéd családot sültkrumplira, saját készítésű meggybor­ra, hogy közben szól­jon az ének. S emel­lett havonta egyszer, kétszer színházra is telt. Szóval éppen a nincstelenség segítet­te elő azt, hogy igen nagy réteg intellek­tuális pluszra tett szert abban az idő­ben. És most? Nézem a tévében például a valamiféle kérdezz felelek játékot. Az, hogy Bulgakov Mes­ter és Margarétája főszereplőjének szak­mája teljesen idegen a megkérdezett előtt, még hagyján. Iste­nem, hát nem olvas­ta a remekművet (szarvashiba), így nem tudott válaszol­ni. Aztán fölolvastak Ady egyik híres ver­séből részletet, hal­vány gőze sem volt, melyikből idéztek. Bejátszottak Mozart­­operát, meg sem nyikkant rá, melyik­ből hallott taktuso­kat. Jól tudom én, minderre azt mond­ják, kelj föl hajnali négykor, etesd meg az állatokat, robotolj egész nap, aztán es­te roskadj a fotelba, olvass Bulgakovot, Adyt, hallgass Mo­­zart-operát. Tudom, nem megy. Leterhel­ Bulgakov 4^­ tek vagyunk, kevéske kivételtől eltekintve arra kényszerülünk, hogy a nap huszon­négy órájának túl­nyomó részében dol­gozzunk. Húzzuk a szekeret főállásban, mellék- és másodál­lásban. Mert máskü­lönben ennivalót sem tudnánk családunk asztalára tenni, nagyon sokan elju­­­tottunk odáig, hogy az egésznapos robo­tolásunknak is örü­lünk, rettegve persze attól, hogy kipende­rítenek bennünket az utcára, s munkanél­küliek leszünk. Igen, tudom, így van mindez. Ám azért annyi időt fel kellene szabadíta­nunk, amennyi az ember déséhez újratermelő­szükségelte­tik. Mert szellemi, fi­zikai felszabadulá­sunk elengedhetetlen. Máskülönben utolér bennünket az infark­tus vagy más beteg­ség, lerobbanunk és A kész. z újratermelődé­sünkre fordí­tandó idő egyé­nenként változó. Van akinek elég egy Ady verset elolvasni, be­lehallgatni Mozart­­operába, megnézni egy jó filmet, színhá­zi előadást, eldúdolni egy szép nótát pohár borocska mellett. Van akinek százoldalnyi Bulgakovra, Németh Lászlóra, Déry Ti­borra, Csoóri Sán­dorra, Kányádi Sán­dorra van szüksége, s közben operákat hall­gat, irodalmi esteken vesz részt. Mindegy. Mindenki annyi időt fordítson újratermelődésére, amennyit szükséges­nek tart. De erre va­lamennyiünknek szüksége van (lenne) rá az idei, új eszten­dőben is. Talán érde­mes megfogadni eme tanácsot, hiszen vég­tére is egy élete van az embereknek. Tarnai László Fekete Pál fogadóórája Ma (pénteken), körzetünk országgyűlési képviselője Fekete Pál, 9—13 óráig fogadóórát tart a polgármesteri hivatalban. — Azt hiszem nem csak év végi hajrá volt, hanem egész évi. Köztudott, hogy a parlament sok tekintetben rekordot döntött, ennyi elő­terjesztést, törvényt nem tárgyalt meg a fenállása óta a magyar országgyűlés. Minden országban — ahol van költségvetés —, ilyen feszített az év vége. Az eu­rópaiság, a stabilitás mér­céje is, hogy legyen egy el­fogadott költségvetése az országnak. — Kupa Mihály pénzügy­­miniszter szerint, a mai vi­szonyok között nem lehetett ennél jobb költségvetést csinálni. Mi erről az ön vé­leménye? — A költségvetésről tud­ni kell azt, hogy nincs jó költségvetés. Van elfoga­dott és nem elfogadott költ­ségvetés. Azt a meglévő kis pénzt amiből az állam gazdálkodhat, igazságosan szétosztani nem lehet. — Üres ülésterem, kivo­nulások, a kívülállók szá­mára meglehetősen furcsá­nak tűntek... — Az obstrukció, ami a törvények késleltetését elfogadásának jelenti, nagy toleranciává­, el eladhat­ó ellenzéki módszernek mi­nősülhet. Azonban voltak olyan időhúzó beadványok és módszerek, amelyek már a jóízlés határát súrolták. — Például? — Olyan javaslatokat adtak be, amelyek szakmai­lag megalapozatlanok vol­tak, és amelyek átfedték egymást. Voltak olyan be­adványok is amelyeket a bizottságokban az ellenzéki képviselők is leszavaztak, de most mégis előterjesztet­ték. A házbizottság ajánlá­sa alapján a részletes vitá­ban egy képviselőnek öt perc állt volna rendelkezé­sére az álláspontja kifejté­séhez. Ezt az ellenzékiek következetesen nem tartot­ták be, húsz-harminc, sőt volt aki 43 percig beszélt. — Ilyen fáradtan, ennyi virrasztás után mennyire lehet felelősségteljesnek ne­vezni ezeket a döntéseket? — Egy képviselő nem a gombnyomás pillanatában dönti el, hogy mire akar szavazni. Ezek a döntések már a bizottsági ülések, a frakcióülések alatt megér­lelődnek. Az a faj­ta érve­lés, hogy nem lehet átlátni az előterjesztéseket nem állja meg a helyét. Az meg­lehetősen nagy szegénységi bizonyítvány lenne egy képviselőről, ha ott kellene rögtönöznie. — Több mint két napig tartott a költségvetés meg­szavazása körüli procedúra. Milyen tapasztalatokat le­het szerezni egy ilyen erő­próbán? — Az tény, hogy az ellen­zék obstrukciója mellett az is késleltette a munkát, hogy a kormány két hetet késett a tervezet benyújtá­sával. Az ellenzéki képvi­selők azonban nem a kor­mányt, hanem a kormány­­párti képviselőket büntették meg. Az vitathatatlan, hogy ez az ötvenöt óra mégin­­kább összekovácsolta a ko­alíciós partnereket. Bebizo­nyosodott a közmondás, hogy a bajban ismeri meg az ember a barátját. T. K. A BAJBAN ISMERI MI AZ EMBER A BARÁTJÁT Költségvetés mindenki kedvére? A szó szoros értelmében, éjt nappallá téve dolgo­zott az Országgyűlés, hogy megszülessen az ország 1992. évi költségvetése. A költségvetés kiadásai az idén 1051 milliárdot tesznek ki, a tervezett kiadásai 981 milliárdot, így jön ki a hetvenmilliárdos hiány. Dr. Kozma Huba országgyűlési képviselőt a szokat­lan év végi parlamenti hajráról, a költségvetés kö­rüli éles vitákról kérdeztük. FELMONÁSKOR... Kinek jár végkielégítés? Október 15-én a parla­menti ülésen, a még ér­vényben lévő Munka Tör­vénykönyve módosításával létrehozták a képviselők a végkielégítés intézményét. Ezt a lépést — amely körzetünkben is várhatóan több száz embert érint — a munkanélküliség rohamos mértékű növekedése indo­kolta. A törvény módosí­tása kimondja, hogy a dol­gozót végkielégítés illeti meg, ha állását a munkál­tató felmondása, vagy jog­utód nélküli megszűnése következtében veszti el. Ettől eltérően nem jár végkielégítés a dolgozónak, ha munkaviszonyát a mun­káltató azért mondta fel, mert a munkavállaló a munkaviszonyból származó lényeges szándékosan kötelezettségét vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, illetve egyébként olyan magatar­tást tanúsít, amely a mun­kaviszony fenntartását le­hetetlenné teszi. Nem jár továbbá végki­elégítés ha a munkavállaló nyugellátásra szerzett jogo­sultságot, vagy korenged­ményes nyugdíjat állapí­tottak meg részére, vala­mint az első állás mellett létesített további munka­­viszony megszűnésekor. Az, hogy búcsúzóul kinek milyen vastagságú boríté­kot nyomnak a kezébe, at­tól függ, hogy hány eszten­dőt töltött a munkáltatónál. A végkielégítés mértéke:­­ legalább három év esetén egy havi; legalább öt év esetén két havi; leg­alább tíz év esetén három havi; legalább tizenöt év esetén négy havi; legalább húsz év esetén öt havi át­lagkereset összege. Ha a dolgozó munkavi­szonya az öregségi nyugdíj­jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg, a munkáltató­nál eltöltött évek alapján járó végkielégítés további három havi átlagkereset összegével emelkedik. A törvény előírása sze­rint a végkielégítés alapjá­ul figyelembe veendő egy­havi átlagkereset a mini­málbér ötszörösét nem ha­ladhatja meg. A törvény a kihirdetése napján (1991. november 1.) lépett hatály­ba, rendelkezéseit az ezt követően közölt felmondás­ra, illetőleg jogutód nélküli megszűnésre kell alkal­mazni. Á. Fúrús János : Határozzuk el, merre vezessük a szekeret Vezetjük a várost. Ve­zetjük, de vajon merre? Mikor a képviselő-testület meg lett választva, „mun­kába állt”, a dolgok a nya­kunk közé szakadtak. Csős­tül jöttek a megoldandó problémák, mert a város­nak már rég nem volt ta­nácselnöke, jöttek a prob­lémák, mert mi sem tud­tuk, hogy kezdjünk hozzá a megoldáshoz, és mikor hozzányúltunk egyes kér­désekhez, nem mindig a helyes irányba indultunk el. Minket a rendszerváltás hullámai vezettek a közélet felszínére, és nagy elhatá­rozásokkal kezdtük a mun­kát. A nyakunkba szakadt tennivaló áradat azonban, a mindennapok problémái már már feledtetik velünk azokat a gondolatokat, hogy mi itt újat, alapvetően újat szerettünk volna felépíteni. Merre is vezessük a vá­ros szekerét? Ideje volna már megfogalmazni ezt. A mindennapos rohanásban ki kellene tűzni az irányt, le kellene fektetni az elveket, hogy mi szerint, milyen el­vek alapján vezessük a vá­rost. A képviselő-testületnek vannak bizottságai, melyek a városi élet minden terü­letét átfogóan befolyásol­ják. Ezek a bizottságok lennének hivatva arra, hogy immár közel másfél évvel a választások után kidolgozzák azt, hogy a sa­ját területükön milyen el­vek szerint szeretnének dolgozni. Vonatkozik ez a művelődésre, az oktatásra, az ifjúságpolitikára, a vá­rosépítésre és még minden egyéb területre. A bizottsá­gok által kidolgozott irány­elveket a képviselő-testület aztán összegezné, egysége­sítené, és szakterületekre lebontva, kidolgozná azokat a az elveket, amelyek szerint továbbiakban vezetni kellene ezt a várost. Ezek nem lennének örök érvé­nyűek, de mindenképp tisztázná azt, hogy mennyi­re akarunk mást, mint a régi rendszer volt, és az is elképzelhető, hogy az utá­nunk következő városatyák figyelembe veszik gondola­tainkat. Bokros teendőink között, illetve azok mellé tehát lenne egy új fontos tenni­valónk, amit nem szabad­na elhanyagolni, mert ez szerintünk „elvi kérdés”, hogy tisztába tegyük gon­dolatainkat. Javasoljuk te­hát, hogy ezt a kérdést az egyes bizottságok, és ké­sőbb a testület vegye be az idei munkatervébe. Terbe Zoltán a képviselő-testület MDF-es tagja

Next