Tiszacsege - Csegei Újság, 1993 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1993-03-01 / 3. szám
Újság Talpra magyar! Itt az idő, fel kell már végre kelni, mert a Lechmezei /ausburgi/ vereség sebei még élnek a nemzet lelkében, testében. E nép nem tudja, hogy keletre menjenek vagy nyugatra, itt jó helyen van-e, Európában van-e? E nép elvesztette hódító kedvét az Atlanti óceán irányában, mintha nem óhajtana vezére, és “lángoszlopa” lenni Európa népeinek a küzdelemben, a tudományban, a kultúrában, a gazdaságban, mert harcos pajzsának és hódító szárnyának élét és szilárdságát a történelem tönkrezúzta: először Ausburgnál majd Muhinál, később Mohácsnál, ezt követően eredménytelenül hullatták vérüket a magyar nemzet harcosai Rákóczi, Thököly, Kossuth zászlói alatt. Az újabb időkben pedig minden hadtörténész negatív beállítottságú állításával szemben,amire kirívó példa Jányi Gusztáv vezérezredes a I. Világháborúban elhangzott kritikája igenis a magyar katona mindig helytálló és megbízható harcosa volt a nemzetnek. Ismétlem a történelem a szerencsétlen menete tönkrezúzta e nemzetet, de még így is Európa és a világ népinek lángoszlopa lett az ország, a magyar nemzet 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben ismét. Az 1848-as szabadságharc köré gyűrűzik Március 15-e éppúgy, mint a XIX. század nemzetfiainak küzdelme az ország felemelkedéséért. Az 1848/49-es szabadságharcnak nagy történelmi tanulsága van, és ezt ne feledjük. A szabadságharc ügyéért és a szabadságharcért vívott küzdelmekben magyar volt Damjanich, magyar volt Petőfi és mindenki magyar volt: szerb, horvát, német és bármilyen más ember fia, aki itt élt, itt harcolt a magyar honért. A császári udvar ezzel szemben mindent elkövetett, hogy az egység közé éket verjen, sőt ellentétet szítson. 1848-ban egy célért harcolt a magyar nemes a magyar jobbággyal a függetlenségért, a közös célokért. Az utókor tragédiája, hogy nem kedvezően alakultak a dolgok, hogy túlnyomórészt ebből a nemrég felszabadult jobbágyseregből Ady szavaival élve “másfél millió ember kitántorgott Amerikába” és hogy az itthon maradtak “korgó gyomrú magyar paraszt -grófi szérűk koldus seregévé” váltak. Az egykori nemesség jelentette az ország szellemi és kulturális pillérét, akikből 1848 után vagy száműzött lett Kossuth oldalán vagy az 1867-es Kiegyezést követően a polgárosodás motorjává váltak. Régi idők, nagy nemzettanítók és nemzetformáló korszaka sűrűsödött össze 1848 március 15-én és az utána következő történelmi időszakban. Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Széchenyi, Kossuth, Görgey, Deák, Jókai, Eötvös. Emlékezzünk rájuk egy pillanatra! Mit mondtak ők? S hogyan mondták? Talán az emberi lángelme legművészibb és legmagasabb szintjén fejezték ki magukat, s még a kifejezésük és csodálatba ejt, hát még a személyiségük. “Egy kis nemzetet a fiai tesznek naggyá”, s ezért lett oly nagy a magyar nemzet, mert fiai azzá tették. Azzá tették, mert amit mondtak vagy leírtak az számukra szent volt és soha nem feledték. Tisztelt Honfitársak! Március 15-e tiszteletére az újabb megpróbáltatások: munkanélküliség, áremelkedések, adóztatások és államadósságok terhétől szenvedő lakosság még most is, még így is Európa rokonszenvét élvezi, és a helytállás, a kitartás úttörőjének számít Közép-Európában, de még ilyen körülmények között is március idusának emlékét úgy őrizzük meg, hogy Vörösmarty tanítása mellett tántoríthatatlanul kitartunk, minden magyar ajkú ember hű marad lakóhelyéhez, ha Erdélyben van ott, ha a felvidéken van ott, ha újvidéken van ott marad hű hazájához és népéhez még más állampolgárság esetében is. Vörösmarty így intette a nemzetet: “Hazádnak rendületlenül, légy híve óh magyar”. S ezt megfogadni úgy érzem mindenkor kötelességünk, ahhoz hogy boldogabb legyen A NEMZET és állampolgárai, ahhoz hogy más nemzetnek is segítőtársai lehessünk és ne ellenségei, mert Magyarországot csak akkor és csak is akkor “a poklok kapui sem fogják megdönteni.” Ez legyen a célunk! Dr. Bozsányi Győző Dutka Ákos: MÁRCIUS 15 A rög alatt most megmozdul a maga a szív alatt az örök gondolat, Hogy itt e rögből egy darab vagyunk. Rajta nőttünk és általa vagyunk. Száz titka, nedve még bennünk kering, daloltunk, sirtunk s rög leszünk megint. Magyar mezőn egy múló kis halom. De repültünk egy bátor dallamon, Mit zengve hoz a márciusi szél És vele dobban szivünkben a vér, A vér, amelyet érlelt annyi nyár, Kalászba szökkent magyar napsugár. Anyád porában most mozdul a vér S indul feléd az uj magyar kenyér. Lélekké válik benned majd a rög, Mely véred, hazád, sírod, börtönöd, S benned dalolja örök dallamát Anyád a rög, hogy ez a föld hazád. 1848 MÁRCIUS 15-e ÜZENETE 2. oldal