Zalakaros - Karosi Krónika, 2020 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2020-10-29 / 10. szám
6 2020. október 29. IXarosigKrónika Ismét van állandó háziorvosa a városnak BEMUTATJUK DR. ANGI MÓNIKÁT Régóta húzódó probléma oldódott meg a közelmúltban városunkban, mely minden lakót érint: október elsejétől végre ismét van háziorvosa Zalakarosnak. Dr. Angi Mónika Balatonkeresztúron él férjével, onnan bejárva látja el a háziorvosi teendőket városunkban. Mint mondja: háziorvosi ügyeletet egyelőre nem tudott emellett vállalni, hiszen a keszthelyi sürgősségi ellátásban vesz részt ügyeletesként, ez pedig „nagy szerelem" számára, s amíg mód van rá, nem szeretne megválni e feladatkörétől. - Nagyon szeretem a sürgősségi munkát, igaz, nagy a pörgés, de épp ez, ami vonzó többek között számomra ebben. Az erdélyi, Hargita megyei Gyergyószentmiklós mentőegységénél kezdtem munkámat, négy évig mentőszolgálatot teljesítve, s ez erősen meghatározta az életemet, a sürgősségi munkához való vonzódásomat - mondja. Igen, Angi Mónika „nyakas székely", Gyergyószentmiklóson született 1979-ben, szülei ma is Erdélyben élnek, húga és ő azonban már évek óta Magyarországon lakik. - Általános orvosi asszisztensként végeztem a középiskolai évek után, s mint mondtam, mentősként kezdtem dolgozni. Többnyire orvos nélkül láttuk el a munkánkat, egy asszisztens és egy sofőr volt a mentőegység tagja. Minden esethez mentünk, infarktus, szülés, minden elképzelhető orvosi eset szerepelt az általunk ellátott feladatok között. E munka során döntöttem el, hogy felvételizek az orvosi egyetemre. Sikeres felvételit tettem, 2014-ben végeztem el az egyetemet. Románul kellett tanulnunk és vizsgáznunk, így kétszeresen is nehéz volt a tananyag, és nekem az is furcsa volt, hogy évfolyamtársaim nálam jóval fiatalabbak voltak. Az egyetemet követően érkeztem Magyarországra, hogy rezidensi éveimet itt töltsem. Nem titok: az volt a célom, hogy majd Kanadában folytatom. Ám közben megismerkedtem a férjemmel, így Kanada helyett Balatonkeresztúron telepedtem le - mondja mosolyogva a doktornő. Rezidensi éveit Pécsett végezte, s háziorvosi ügyeletekben és a keszthelyi sürgősségi ellátásban vett eddig részt. - Sokat gondolkodtam a háziorvosi praxison, amit végül is de elvállaltam, megtartottam a sürgősségi munkámat is mellette. Korszerű, felszerelt rendelő a zalakarosi, asszisztensemmel nagyon szeretek együtt dolgozni, és sok zalakarosival találkoztam már a rendelőben, illetve az általános iskolában is jártam, hiszen a gyermekek a kötelező oltásokat már tőlem kapták meg. Nagyon vagyok, boldog hogy sok izguló kisgyereket sikerült megnyugtatnom , számomra is egyfajta próba volt ez - árulta el a doktornő. A mindennapok sűrűek, így talán nem véletlen, hogy a doktornő szabadidejében „nyugtató" hobbit űz: csodálatos horgolt tárgyak kerülnek ki a kezei közül. Táskák, virágtartók, díszdobozok, melyek elsősorban családját, barátait, közeli ismerőseit örvendeztetik, hiszen a legtöbb munka hozzájuk kerül. És a szabadidőben ott a kis család gyönyörű cicája is, aki igazán jó néven veszi a gondoskodást, figyelmet és törődést. Új nyitva tartási renddel, rövidített időszakban várja a vendégeket a fürdő, kivételt képeznek az ünnepi időszakok. - Milyen megfontolások vezettek ahhoz, hogy a fürdő rövidített nyitva tartással folytassa az évet? - kérdeztük Podlovics Pétert, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatóját. - Kétségkívül a 2020-as év a gazdaság egészét tekintve egy rendkívül embert próbáló időszak, különösen, ami a turizmust illeti. Mindenhol súlyosak a károk, de erre az ágazatra ez hatványozottan jellemző. A szeptemberi határzárral elvesztettük a vendégek nagyobb részét. A bevételek csökkenésére reagálni kellett, értelemszerűen a költségeinket is csökkenteni szükséges, mégpedig úgy, hogy a lehető legkevesebb kárt szenvedje el a fürdő, a lehető legkevesebb hátrány érje a munkatársainkat, és ami a legfontosabb, mindezekből a vendégeink a legkevesebbet érzékeljenek. A rövidített nyitva tartásra vonatkozó kérdésre válaszolva a döntés meghozatalát egy helyzetelemzés előzte meg, ahol saját adatainkat és a fürdővel összeköttetésben álló hotelek véleményét is kikértük. A rövidített nyitva tartás kizárólag az alacsonyabb forgalmú hétköznapokat érinti, azon belül is azon részlegeket, ahol a kihasználtság az említett időszakokban rendkívül alacsony volt. Sajnos, ide tartozik az új szaunavilág is. Azonban ez nem azt jelenti, hogy szauna nélkül maradnak a vendégeink: az élményfürdő szaunái, a gyerekszauna, az infraszaunák változatlanul elérhetők. A vendégeink ebben az időszakban jellemző utazási szokásaira építettünk, úgy, hogy a frekventált hétvégéken (péntektől vasárnapig), valamint az iskolai szünetek, állami ünnepek és hosszú hétvégék alatt változatlanul továbbra is teljes kapacitással, programkínálattal és szolgáltatás palettával üzemelünk. A nyitva tartás optimalizálásával, a költségek csökkentése ■ az a célunk, hogy túléljük ezt a kritikus időszakot anélkül, hogy a társaság tartalékait működési költségekre fordítaná. Jelenleg sajnos a kialakult helyzet miatt a működési költségeink magasabbak, mint a bevételeink, így a tartalékokra nagy szükség van. Rendkívül bizonytalan a helyzet, ugyan vannak előrejelzések. Sürgősségi munkán közben, védőfelszerelésben.