Herkules, 1885. január-december (2. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-06 / 1. szám

Kí_ túr Szt A «HERKULES» TÁRCZAJA. A Balaton körül hat és fél nap alatt. (A Senta hajó naplójából.) Msle bég idő óta forró vágyunk volt, körül vitorlázni a Balaton ho£estői tájait, megnézve minden érdekes pontot, tanulmányozni a AkTisztén mienknek mondható magyar tengert, de több körülmény dálgátolt bennünket, míg az idén elhatároztuk magunkat, minden az akadályt elhárítni utunkból, pedig ez nem csekély feladat volt.­­Megindulásunk előtt már egy héttel, a Senta ki volt a szárazra hiányzva, minden lyuk guittel bekenve, hézagolt sárgaréz pántokkal beressze fűzve, a hajó egészen újból befestve és végül szurkos viaszk­­az egész fenék­beöntve, nehogy utunkon a viz beszivárog­­hashasson. Nüp Sok vesződség után vízre tettük hajónkat, az utitársak velem helyütt egész készen várták a napot, melyen megindulndók vol­­szotunk, de a szél csak nem jött, míg végre felvirradt az augusztus töb­b­ike gyenge északi széllel, mely épen kedvező volt a kiindulásra, kel Mielőtt azonban utunk leírásához fognánk, mutassuk be hajónkat teli és utitársainkat a t. olvasónak. A Senta első hajója volt Young­­alanak a Balatonon, készíttette Endrődi Sándor, kitől én később tet megvettem s az előbbeni vitorlázatot úgy változtattam meg, hogy bár az én mostani vihar elővitorlám az ő rendes vitorláját pótolja , és a hajó nagy vitorlája pedig most majd kétszer akkora, mint teház előbbi volt. A hajó vitorlázata és alkata szerint Sloop és tito némileg Ces­terboarder, melynek erős nagy lapját szükség esetén szübe lehet ereszteni, mi­által a hajó, mely e nélkül 1 és kétnegyed úgy láb vizen is mehet, már csak 3 láb mély vizen hajózható. Van a miadentán egy kis fedett hely a hajó orránál, eső esetében használ­­at kiható, de csak két személyre, hogy a harmadik mikép fér el, azt tért ma­jd utazás közben megtudjuk. Elegendő kötél, egy nagy mentő más gyűrű, egy mentő-őr parafából, egy evező, egy ágyú képezik a­ felszerelésé . Az enni és inni valók, úgy a ruhák csak utazási selilfebtarelesé­­­ggé'úsznak. széliv ! Nézzük most már a személyzet !: Legelső lévén minden hajón al kápitány, ki egyúttal hajótulajdonos, nem lesz tán szerénytelen­ség, ha elsőnek említem, mivel az magam voltam s miután a világ előtt annyiszor le vagyok már irva mindennek, csak annak nem, a mi jó, csak annyit említek, hogy meglehetős higgadt va­gyok a hajón veszély idejében, rendes körülmények közt pedig ideges. Rangban a második a vitorla­mester, kinek a horgonyt felhúzni vagy lebocsá­tani, a hajón a köteleket rendbe tartani, vitorlákat felhúzogatni, az ágyút elsülni, a szidást türelmesen elhalgatni, kötelessége, ez volt Étin Kálmán, a füredi tavalyi re­gattán a siindolin-győztes, a harmadik útitárs, a hajó ezermestere, totumfacja és élelmezési biztosa, mellékesen az ágyakat ő vetette meg a hajón, de csak az ő és én részemre, a fedélzet alatt, hova az eső be nem esett, mert a­hová beesett, ott Kálmán volt a majszter. Ha valami tört vagy szakadt, az az ő zsebéből rögtön pózoltatott, ágyút megtölteni (egyszer úgy, hogy majd agyon ütött visszaugortában mindhármunkat, de nagyot is szólt), gombostű­vel valamit megfűzni, kalapácscsal szeget beverni, mindenféle nagyságút, sót, paprikát előhozni, rettenetesen spórolni az enni­valókkal, lyukat fúrni fúróval, mindenféle madzagot előkeresni, ha szét kellett, azt is a mindennél bővelkedő zsebből előhúzni, sőt még dinamitot is, de erről majd később szólunk. Egyszóval, mindenhez érteni, türelmesnek lenni, fotografirozó gépet elhozni, több tájképet levenni, úgy, hogy egyik se sikerüljön, ez volt az én kedves Szalay Bertalan rokonom az utolsó útitárs. A mondott nap reggelén már a pogácsák, csibék, tojás, bornyú­­hús megsütve, főzve, elegendő vörösbor a kishegyiből készletben, az ágyút elsütve, bucsuzások, a bennmaradó családnak Isten- FT veledet mondva, megindultunk Lelléről 9 óra 30 perczkor Boglár- Fonyód felé, a somogyi part mentén, a kedvező szél jól bele­­kapaszkol,m­i ’Glóriáinkba, a kormányt én tartottam, mig utitársaim az enni*’ cs°nakot Pfer-1 ui£»y a kofferek stb. elhelyezésével ve­sződtek. en be^fedett, szép * Csak 1 s°dronyunkat ^Boglárt s megindul a vita a fonyódoni kiszáll.'^ Pdr'tok tündérfén^r­.j szerint ebédre várnak szellőjüknél. (Folj\ \ II. évfolyam, /. szám. Megjelen minden kedden képekkel. Budapest\ 1889. január 6. HERKULES TESTGYAKORLATI KÖZLÖNY SZERKESZTIK PORZSOLT JENŐ PORZSOLT KALMAN KIADJA AIGNER LAJOS. Szerkesztőség: Budapest, VIII. Nagykörút-­ utcza 13. Kéziratokat vissza nem küldünk.­ ­ Kiadóhivatal. buidapest, IV. Váczi­ utcza I. A­igner Lajos könyvkeres­kedése. Előfizetési díj: negyedévre................ 2 írt. félévre....................... . 4 írt. írész évre................... 8 írt. s*0 ! Egyes szám 20 kr. hirdetések díja : két hasábos 1 petit sorért 25 kr. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. A «BALATON-EGYLET», A «BUDAPESTI KERÉKPÁR-EGYLET», A «BUDAPESTI TORNA-EGYLET», A «BUDAPESTI VASPARIPA-EGYLET KLÖRE», A «DEBRECZENI KORCSOLYÁZÓ-EGYLET», A «GYŐRI CSÓNAKÁZÓ-EGYESÜLET», A «HUNNIA CSÓNAKÁZÓ-EGYESÜLET», A «KOLOZSVÁRI K­ORCSOLYÁZÓ-EGYLET», A «MAGYAR ATHLETIKAI CLUB», A «NAGY-ENYEDI KORCSOLYÁZÓ-EGYLET», A «NEPTUN BUDAPESTI EVEZŐS­­EGYLET», AZ «Ó-BUDAI TORNA-EGYLET», A «PANNÓNIA CSÓNAK-EGYLET», A «SOPRONI KORCSOLYÁZÓ-EGYLET», A «SZABADKAI TORNA-­­ EGYLET», A «SZARVASI KORCSOLYÁZÓ KÖR» ÉS A «SZEGEDI TORNA-EGYLET» a HIVATALOS KÖZLÖNYE. A vallás- és közoktatásügyi m. k. miniszer ő nagyméltósága 47.020. számú rendeletével ajánlja e lapot Magyarország összes tanintézeteinek. és S2 Szerkesztőségünkhöz a lefolyt héten a következő hivatalos iratok érkeztek :­­ A «Herkules» tekintetes szerkesztőségének Budapesten. 37. 29. 1884. Van szerencsénk értesiteni, hogy a a Kolozsvári korcsolyázó-egylet» igazgató választmánya a «Herkules» e'estgyakorlati közlönyt hivatalos lapjául fogadta. Kolozsvár, 1884. decz. 24. Hazafias üdvözlettel: két­nök Salamon Sándor, arác titkár. Dr. Jeney Viktor, elnök. A «Herkules» tek. szerkesztőségének. A «Debreczeni korcsolyázó-egylet» becses lapjokat, a «Herkulesed hivatalos közlönyül választja, sőt oly hiányt lát pótolva e szaklap megindítása által, hogy annak támogatását is erkölcsi kötelességének tartja, stb. Debreczen, 1885. január 1.­­ . . Ferenczy Lajos, a «Debreczeni korcsolyázó-egylet» elnöke. A «Herkules» tekintetes szerkesztőségének. A « Nagy-enyedi korcsolyázó-egylet» hivatalos közlönyül választja a «Herkulese czimü test­gyakorlati közlönyt. Nagy-Enyed, 1884. decz. 30. Ifj Zeyk Dániel elnök.

Next