Herkules, 1904. január-december (21. évfolyam, 1-11. szám)
1904-01-30 / 1-2. szám
Ez volt a helyzet, mikor az egyleti tornázás megállapítói és eszméjének első hordozói felismerték, hogy az általános részvétlenség sivatagjában magára hagyott egyleti tornázás jövőjét csak úgy biztosíthatják, ha az egyleteket egy magasabb egységbe foglalják. Sok fáradság, sok előítélet, sőt talán féltékenységnek legyőzése után 1885-ben sikerült a Magyarországi T. E. Szövetséget megalakítani. Nagy lépés volt ez akkor; a Szövetség megalakításával az egyleti tornázás élete biztosítottnak látszott. És tényleg a Szövetség megalapítása után szép számban keletkeztek újabb és újabb egyesületek, melyek az egyesületi testgyakorlást tőlük telhetőleg szolgálták. Szaksajtónk és szakférfiaink is becsülettel vették ki részüket a munkából A legteljesebb odaadással és önzetlenségből buzdítottak, irányították és szolgálták az egyesületi érdekek mellett, az egyesületek közötti egyetértés az összetartás eszméjét. Azonban az úttörő apostolok és első tanítványaik közül is sokan kidőltek. És daczára egyes nagyon is buzgó és lelkes férfiainknak, nem volt hite, mint az egyetemes egyesületi testgyakorlás eszméjének hordozójára, mindnyájan bizalommal tekinthettünk volna. Az egyesületek csupán saját egyesületeiket látták, csupán annak érdekeit szolgálták, teljesen megfeledkezni látszottak arról, hogy saját egyesületeik érdekeit is leghathatósabban szolgálják akkor, ha az egyesületek közötti egyetértést és összetartást ápolva, a központot alkotó szövetséget teszik erőssé és tekintélyessé. És ha ezt a jelenséget menteni nem is, de meg lehet magyarázni, hiszen a vezető kéz nyomát senki sem érezte. Nekem mondta akkoriban egy, a hazai testgyakorlásra rövidre rá nagy befolyást gyakorló férfiú, hogy : „minduntalan hallom a Szövetséget emlegetni, de sehol sem látom.“ Ilyen körülmények között nem csoda, ha ismételten, daczára néhány lelkes férfiú fáradhatlan kitartásának, daczára a szaksajtó buzdításának, daczára a tornatanáraink önfeláldozó működésének, az egyetemes egyesületi tornázás szekere megakadt és a helyből kimozdítható nem volt. Ebben a milienben választotta meg előbb a Nemzeti Torna-Egylet, aztán a M. O. T. E. Szövetsége is dr. Berzeviczy Albert országgyűlési képviselő, volt kultuszminiszteri államtitkár urat 1896-ban elnökévé. Azonban nagy tévedés volna, ha azt gondolnók, hogy Berzeviczy megválasztásával egy csapással megváltozott a helyzet, hogy immár az egész ország a mi táborunkba sereglett, szóval, hogy az ígéret földére már bevonultunk volna. Ellenkezőleg, tudjuk, hogy az egyesületi tornázásra még sok küzdelem vár, míg odáig jut, hogy hazánknak minden részét a testgyakorló egyesületek sűrű hálózata fonja körül és ezeket az egyesületeket lelkes és buzgó tagok serege töltse be. És mégis, mintha most erre a küzdelemre erősebbeknek és edzettebbeknek éreznők magunkat. Mi tette ezt? Szerény nézetem szerint az, hogy Berzeviczy elnökségének első percétől kezdve tapasztaltuk, hogy van vezérünk, tapasztaltuk, hogy nem csupán névleges elnöke, hanem valóságos vezére lesz az egyesületi tornázásnak, éreztük, hogy vezérünk, hisz a mi ügyünkben, hisz az egyesületi testgyakorlás országos és nemzeti missziójában, hisz abban, hogy a testgyakorlás egyike azon tényezőknek, melyek a mi szegény, százfelé tépett és tagolt nemzetünket egyesíthetik, éreztük, hogy Berzeviczy szereti is ezt az ügyet, melynek vezérévé lett, hogy lelkének egész melegévét gondozza, ápolja annak minden érdekét, hogy nincs oly zsenge kezdés, melyet gondos keze ne istápolna és nincs oly nehézség, melyet utunkból elhárítani ne igyekezett volna; éreztük, hogy bízik a mi ügyünkben, bízik abban, hogy szorgalommal, kitartással sikerül az országot a testgyakorlás eszméjének megnyerni. És nagy tudása, széles látköre és gazdag tapasztalata mellett csodáltuk benne a példás kötelességtudást, munkaszeretet és kitartást. Csak természetes tehát, hogy ily vezéri tulajdonságok hatás nélkül nem maradhattak. A testgyakorlás ügye iránt táplált hitéből mi is merítettünk hitet, szeretete a mi szeretetünk forrása lett, bizalma bennünk is bizalmat keltett és kötelességtudásra és munkára serkentett. Ezt tartom én Berzeviczy számtalan érdemes legnagyobbikának, hogy helyreállította hitünket, szeretetünket és bizalmunkat a testgyakorlás iránt. Ez volt az alap, melyen a munkát kezdeni lehetett. Bíztunk magunkban, tehát mások is bíztak bennünk. Elfelejtettük apró súrlódásainkat és féltékenykedéseinket, mert elibénk tárta a közös czélt és megtanított bennünket ai önzetlenü szolgálni. Összetartottunk, mert tudtuk, hogy csak közös egyetértéssel mozdíthatjuk elő a hazai testnevelést. És e közben észre sem vettük, hogy a sokáig hiába keresett Szövetség nemcsak megvan, hanem, hogy tekintélye és ereje is van és hogy általános megbecsülésben részesül.