Herkules, 1911. január-december (28. évfolyam, 1-20. szám)
1911-01-11 / 1. szám
sem gubbasszunk a ródlin, hanem mindig dűljünk lehetőleg hátra. Lábak oldalt feszesen tartandók. A gyakorlott ródlizó még azt is megteheti, hogy vastag bőrkeztyűvel fedett ujjaival, néha-néha a havat érintve, gyöngéden kormányozzon. Ha valaki e vázlatosan megírt szabályokat lehetőleg betartja, úgy élvezettel fogja e szép sportot űzni. Végül még csak annyit jegyzünk meg, ha valaki érzi a bukás közeledtét, akkor gyöngén hajlítsa a ródli felé térdeit és hátra dőlve, rántsa magára a ródli elejét, miáltal a talpak hátsó vége belevágódva a hóba, lényegesen gyengítik az iramot és nem oly közvetlen már a veszély. P. H. A művészet és a műkorcsolyázás. Kronberger Lili hölgy világbajnokunkat több külföldi szaklap megkereste aziránt, hogy nyilatkozzék, művészete a műkorcsolyázás. Kronberger Lili véleményét az alábbiakban adjuk: Hivatott és hívatlan részről már sokszor felvetették a kérdést, hogy a műkorcsolyázás tényleg a sporthoz tartozik-e. Feleletünk erre csak az lehet, hogy igen. A műkorcsolyázás tényleg egyike a legnemesebb sportágnak. Fő célja a test megedzése a szabad levegőben, fizikai képességeink, a kitartás, a mozgékonyság emelése és egyike legfinomabb érzékünknek, az egyensúlyozási érzék fejlesztése. A legtöbb kifogás, melyet a sporthoz való tartozása ellen emelhetünk az, hogy a műkorcsolyázó versenyek eredményeinek elbírálásánál hiányzik ama pontos, minden vitát kizáró mértéke, mely más sportágaknál az ítéletnek szűk határokat szab és a bírótól csak a döntő momentum mintegy mechanikus megfigyelését kívánja meg. A műkorcsolyázó mutatványainak elbírálásánál ellenben szabad tere van a bíráló felfogásának és ízlésének. Ezen ellenvetésben sok igazság van, de ez még nem ok arra, hogy a műkorcsolyázást a sportok köréből száműzzük. Nem tartozik ugyanis a sport lényegéhez, hogy a döntés mintegy készen essék a néző szemei elé; ez némely sportra nézve kellemes előny, mely a küzdelmet érdekessé és mozgalmassá teszi. Hisz sportot végre versenyek nélkül is lehet űzni és azért mégis csak sport marad. A műkorcsolyázás különösen erős igényeket támaszt a sportot űző testi képességei iránt, egyúttal azonban tőle művészi felfogást kíván, mert itt a mozgásnak művészi tartalma van. A felhozott kifogások tehát nem helytállók. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség versenyszabályzata behatóan foglalkozik a műkorcsolyázás kötelező gyakorlataival, előadja a korrekt tartás és mozgás szabályait és meghatározza a bírálatnál irányadó szempontokat. Mindezeknél fődolog a korrekt rajz, a szimmetria, ami mellett a testtartás jön még figyelembe. Még a szabad mutatványnál is csak a nehézségről és változatosságról van szó. Sehol sincs azonban utalás az időre, illetve annak belső összefüggésére a térben történő mozgással. A versenyszabály az előadásnál csak a mozgás biztonságát és plaszticitását hangsúlyozza és a programm összeállítását. A mozgásnak a véghezviteléhez szükséges idővel való belső összefüggése azonban nagy részben el van hanyagolva. És mégis, ép eme szoros vonatkozás a két dolog között, a ritmus az, ami a műkorcsolyázást művészetté emeli és lehetővé teszi, hogy az előadó egyéniségének művészi képességeivel adjon formát azon hangulatának, amely ezen mozgásban kifejezésre törekszik. Az előadó egyéniségét leginkább azon eszközök megválasztásával igazolhatja, melyeket a ritmus kifejezésre használ, ama ritmuséra melyet számunkra a zene fejez ki a legbeszédesebben. A versenyszabályzatban ennek daczára nem találunk intézkedést, hogy a zene az előadásnál kötelező volna, bár a gyakorlatban szokásos. Hogy a versenyszabályzat szerint műkorcsolyázás zene nélkül is lehetséges, már eléggé bizonyítja, hogy a szabályzat a műkorcsolyázás súlypontját a rajtra, a mozgás szimmentrikus voltára helyezi, holott a ritmus ugyanilyen fokú figyelmet érdemelne. Ezen felfogás következménye a versenyeken a kötelező gyakorlatoknak biztosított előny. Midenesetre igaz, hogy a kitartást és biztonságot a kötelező gyakorlatoknak köszönhetjük, ami a műkorcsolyázás tulajdonképeni sportczélja, mindazonáltal a technikai készültséget helyesen nem tekinthetjük másnak, mint a mozgás művészi kivitele előfeltételének. Ezért feltétlenül helyesnek kell tartani a kötelező gyakorlat bármely irányú megnehezítését és kivitelének minél szigorúbb elbírálását, de feltétlenül ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy mindez csak eszközt képez a a műkorcsolyázás művészi céljainak szolgálatában. Az iskola mindenkit ugyanazon sablonok közé szorít, kevés variációnak ad helyet és megnehezíti az egyén művészi qualitásának érvényesülését, mert ott a szimetria az egyedüli fontos. Mennyire más ezzel szemben a szabad mutatvány. Ez egy hangulatnak, az élet és mozgás iránt érzett örömnek kifejezése. Az előadó itt szabad folyást engedhet felfogásának és fantáziájának. A ritmus, a lendület, a mozgást átható élet, a meglepő fordulatok, az átmenetek puha simasága, a plaszticitás és a programút összeállítása, melynek minden változatossága mellett is egységesnek kell lennie, mindez egyesül, hogy az előadó egyénisége szabadon kitűnjék. A szabad mutatvány tökéletesen oda simulhat az előadó egyéniségéhez, olyannyira, hogy ha többen 3