Herkules, 1913. január-december (30. évfolyam, 1-20. szám)
1913-01-15 / 1. szám
„Budapesti korcsolya-egylet“ alakulása óta fizetik. Általában a korcsolyázásnak hazánkban való fellendülése ez egylet alakulásakor kezdődik s virágzása az egylet virágzásával lépést tart. Régebben, még néhány évtizeddel ezelőtt is, a korcsolyázás mint sport, a német alföldet kivéve, a férfinem kizárólagos privilégiuma volt. Húsz év óta azonban, a jobb korcsolyák behozatalával, a női nem is részt vesz a korcsolyázásban.* Kezdetben csak egyesek mertek a jégpályára lépni, de számuk mindegyre nőtt, úgy, hogy mai nap sok helyt felülhaladják a férfiak számát. Bár elismert tény, hogy a műkorcsolyázás alapját, az ivet, a táv- és gyorskorcsolyázó hollandusok hozták először forgalomba, mindazonáltal azt a nagy városokban emelték a legmagasabb tökélyre. Tudjuk, hogy Göthe már a múlt században szerette kiválóan az iv-korcsolyázást. E korcsolyázás első szakszerű kiképzését e században nyerte északi Francziaországban és Nagy-Britanniában. Parisban, az idegenek Eldorádójában, egy angol lap állítása szerint, e század első tizedében már voltak híres korcsolya művészek, kik mutatványaikkal az idegeneket bámulatba ejtették. Körülbelül azon időtájban Glasgowban és Londonban is volt több kiváló korcsolya-művész. A londoni s a glasgowi Skating-club tagjai voltak az elsők, kik az első sikerült rendszert bocsátották közre a korcsolyázási ívekről és alakokról. E könyvekből kitűnik, hogy akkortájban már mily magas fokon állt a műkorcsolyázás. Kisebb városokban, mint Nancyban is léteztek már a harminczas években kitűnő korcsolya-iskolák. Az európai kontinens más városaiban is lassan-lassan fejlődésnek indult a műfutás. Berlinben, Bécsben, Strassburgban, Budapesten, Münchenben egymás után alakultak korcsolya egyletek. Szent-Pétervárott későn indult meg a műkorcsolyázás , az angol telep honosította meg. A táv- és gyorskorcsolyázást ugyan már régebben is gyakorolták az orosz fővárosban, a művészi futás azonban csak igen lassan tört magának utat. Az új korcsolyák behozatalával a műkorcsolyázás rohamos haladásnak indult. New York, Chicago, Quebeck amerikai városok voltak az elsők, melyeknek rendezett jégpályáin és széls hó ellen védett pályacsarnokaiban a korcsolyázás szokatlan és mindaddig nem is sejtett méretet öltött. Versenyek rendezése által minél nagyobb tökélyre juttatták a jégsportot. Az erők mérkőzése, mint mindenütt, úgy itt is a művészet tökélyesülésének volt szülőoka. Az 1864 iki év telén Jackson Haynes, amerikai korcsolyaművész, először kelt át az Oceanon, Észak- Európa több városában korcsolyázási mutatványokat rendezve. Ekkor vette csak észre Európa, hogy a fiatal Amerika e téren is fölülmúlta őt. Szárazföldünk első korcsolyázói Haynest mesterükül ismerték el, bár Amerikában őt is fölülmúlták már többen. Hayres megjelenése határozott fordulópontot képez az európai korcsolyázás fejlődésében. A műkorcsolyázást ezóta minden egyleti jégen fő czélnak tartják s kissé túlságosan is elhanyagolják a kitartó és gyors futást. 4 Úszás. A nők úszósporja. Ausztria úszósportjában ez idő szerint, minden kétséget kizáróig a bécsi hölgyeké a vezető szerep. Ausztria női úszósportja már nem mai keletű, sőt a kontinensen a legelső volt, mely a hölgyversenyzők részére is ki tudta vívni az általános érdeklődést és versenyeiknek nívót és sportértéket tudott adni. A bécsi hölgyászók fáradhatatlan és céltudatos munkásságának legszebb jutalmát azonban a stockholmi olympiád hozta meg, hol csapatjuk harmadik lett a hölgyek stafétaversenyében, legjobbjuk, — Zahonrek kisasszony — pedig, ha nem is jött helyre a hihetetlenül erős egyéni konkurrenciában, de mindenesetre respektábilis szerepet játszott abban. Az olympiai sikernek méltó folytatása volt az osztrák úszóhölgyek otthoni szereplése. Egyleteik egymás után rendezték versenyeiket, melyek mindannyiszor nagy erkölcsi és anyagi sikerrel végződtek. Minden alkalommal százakra menő közönség nézte végig a népes mezőnyű versenyeket és ünnepelte lelkesen a győztes hölgyeket, akik közül a Zahourek kisasszony neve, a mai egyetemes osztrák sportban egy fogalom. Hogy pedig minezeket leirtuk, arra Budapest székesfővárosnak legújabb és talán minden eddigiek között is legmodernebb korszakalkotó rendelete biztatott minket, amellyel a középiskolai tanulók utástanítását — fiuk és leányokét egyaránt — nemsok lehetővé, de egyenesen kötelezővé tette. A rendelet egyelőre csak papíron van meg, de végrehajtása talán már a legközelebbi időben kezdete, fogja venni és ezzel megtörténik az első lépés az évtizedes tervek és vágyak megvalósulásához. A rendelet váratlan, de kellemesen meglepő is volt, de ami azt még meglepőbbé tette, az a rendeletnek az a része, amely az úszósportnak üdvös hatásaiban épen úgy részesíteni kívánja a leányokat is, mint a fiúkat. A rendelettel kapcsolatban olvastunk arról is, hogy a leánytanulók esetében régi és ósdi emltéletekkel támogatott ellenvetéseket kellett elhallgattatni. Kétszeresen értékes tehát a rendeletnek a leányok, a vonatkozó része, mert olyan „okokat“ tett egyszer és mindenkorra lehetetlenné, melyek mindez ideig az egyetlen, de sajnos eredményes kerékkötői voltak a női sportok fejlődésének.