Guizot: Értekezés az angol forradalomnak története felett (Pest, 1851)
Előszó
ELŐSZÓ Összes nemzeteknek úgy, mint egyes embereknek sorsát kétség kívül isten vezeti; de ugyanazon végnélküli hatalom jelölte ki a’ szabad akarat körét is. A’ fatalistáknak e’ felett eltérő, egymástól igen különböző iskoláik voltak és a’ teljesen szabad akaratnak védelmezőitől, egész az absolut fátumnak felállitájáig, mindenik követőkre talált. Mint majdnem mindenben, úgy e kérdésben is a’ középen lesz az igazság; és az ember valamint nem ura, úgy nem is egészen rabja sorsának. Ma chiavei e’ tárgy felett imígy elmélkedett: „Jól tudom, miként sok írók azon véleményben voltak és vágynak , hogy a világi dolgok a’ szerencse és az isteni akarat által kormányoztatnak el annyira , hogy az emberek minden bölcseségek mellett sem képesek ennek folyamát megváltoztatni, és hogy ennek ellentállani lehetetlen. Ebből azután azt következtették azon írók: miként kár fáradozni az események meggátlásában, hanem csak hagyni kell az embernek magát a’ sors által kormányoztatok Ezen vélemény korunkban még inkább elterjedt, és pedig 1*