Tóth Lőrinc: Eszmék a' magyar tudományosság, Academia, 's iskola-ügy körül (Pozsony, 1848)
Valahányszor magyar gyűlésbe, már akár az országgyűlés termeibe, akár a’ megyei zöld asztalok zajos körébe lépünk, eszünkbe kell jutni, hogy a’ világ semmi országában nincs annyi szónok, mint hazánkban, ha ugyan szónoknak nevezhetni azt, ki sok szavat pergő nyelvvel elmond, nem sokat gondolva vele mit mond, ’s ezt is hogyan mondja el? — Fel kell tűnni, hogy nagy rakás ember e’ szólók közt roppant készséggel és bőséggel özönli ugyan a szavakat, de e’ szavak üresek, ’s a’ szótengerben az eszmék — „rami mantes in gurgite vastól — Mások ismét, ’s többnyire még azok is, kik nem szeretnek üres szavakat mondani, — országszerte igen kevés kivétellel — legkisebbet sem vigyáznak a’ nyelv tisztaságára, a’ nyelvtani szabályokra, az előadás csínjára ’s díszére. — Sőt igen sok esetben azoknál is, kik egyébiránt politikai ’s törvényes ismeretek gazdagságával bírnak, az aesthelikai elem csaknem teljesen hiányzik. Rágalom nélkül állíthatni, hogy a’ magyarnál a’ természeti szónoki tehetség, mellyet hiszen elég gyakran teljesen növelellen egyéneknél is