Zichy Antal: Magyar szabadelvü-conservativ politika (Pest, 1862)
I. Pártok legyenek
pártok legyenek. Régente csak kétféle politikust ismert a közvélemény fauliiust és patriótát. Föltették, hogy aki az udvarhoz szít, az már eladta hazáját, és a ki jó hazafi, azt az udvar már üldözi. E kissé szeretetlen s tán igazságtalan felfogást, mely az elvont fogalmakat egyszerűsítni, sőt személyesíteni szerető tömegnek nagyon tetszett, a vezérek is vagy oszták vagy osztani látszanak. Nemcsak azon velünk született gyarlóságból, miszerint ellenfelünk gyengéit felleplezni, hitelét aláásni mindig szeretjük, nemcsak azon csalhatatlan számításból, miszerint, mindannak, a mit ő, t. i. az ellenfél a nagy közönségnél veszít, mi leszünk nevető örököseivé, s igy elveinknek, melyeket egyedül üdvözitőknek vallunk, az ellenfél rovására, sőt holttetemén át is győzelmet szerezhetünk. Mindez oly emberi dolog, s nem is hallatlan. Nálunk azonban, helyzetünk sajátszerűsége látszik igazolni e politikai kiskorúságot. Nem hiányzottak s napjainkban sem feleslegesek. 1