Hét Nap, 2007 (4. évfolyam, 1-32. szám)
2007-04-03 / 13-14. szám
3 • Néhai Nemzet Sportvárosa? 4 • A gróf elégedett 4-5 • Berti a nagyvilágban 6 • Hamarosan hídavatás 7 • Fekete-történet IV. évfolyam 13-14. szám 2007. április 3. 8-9 • Isten házai DUNAÚJVÁROSBAN ÉS KÖRNYÉKÉN Megjelenik minden kedden______KÖZÉLETI HETILAP Lapunk ingyenes, 36 ezren olvassák * Megint szétszavaztak Iszapbirkózással kezdődött a közgyűlés Noha az új módi szerint délelőtt 10 órakor kezdődik a közgyűlés, a napirend pontjainak elfogadására és az érdemi munkára csak az ebédszünet után került sor. Addig jórészt iszapbirkózás-jellegű vita folyt az ellentétes térfélhez tartozók között. Dr. Kálmán András törvénytelennek ítélte a közalapítványi kuratóriumokba történő indokolatlan beavatkozást, ezért nem terjesztette az előző testületi ülés elé a képviselői indítványokat (lásd alább), ám a címzetes főjegyző jogi álláspontja ettől eltérő. Ezért került most sürgősséggel a közgyűlés elé a három indítvány. Terítékre került ismét Szántó Péter lemondásának ügye, amivel összefüggésben dr. Kálmán András polgármester felolvasta az ügyvédi letétből elhozott levelet. Eszerint a lemondás napja 2007. március 31. A minősítésekben sem szűkölködő vita sokadik fordulójában Gombos István a „levadászást” emlegető televíziós műsort citálva újfent Szántó Péter ügyével hozakodott elő, majd egy tükröt mutatott fel, és megjegyezte, a hosszú ideje folyó vitára utalva: Ez a város nem ezt érdemli. Feltétlen említendő még Somogyi György bejelentése, miszerint elkészült egy, a költségvetést módosító indítvány, amely a sportiskolának 15, a DAC-nak 5, az MMK-nak 4,8, a Dr. Kovács Pál alapítványnak 5, a jószolgálati otthon közalapítványnak 10 millió forintot biztosít az intézményi céltartalékból, feloldva azt a több ízben kifogásolt helyzetet, ami az idei költségvetés túlzott szűkmarkúságából keletkezett. Az első, sürgősséggel megtárgyalt képviselői indítvány a Jószolgálati Otthon Közalapítvány alapító okiratának módosítására, a kuratórium elnökének, Nics Évának a visszahívására, új kuratóriumi valamint felügyelőbizottsági tagok jelölésére irányult. Az indítvány benyújtója Csomna Gábor alpolgármester volt. Az indítvány szerint a kuratórium új tagjai: Csáki Mártonná, Erdei Magda, Hum László, Kaposváriné Tompás Ildikó, Pfeffer Aranka és Rácz Mária. A kuratórium új elnöke Horváthné dr. Szabó Erzsébet. A közalapítvány felügyelőbizottságának új tagjai: Antal István, Farkas Zsolt, Kővári Éva, Sztankovics Lászlóné. Sürgősségi indítványként terjesztette be a polgármester a Dunaújváros Ifjúságáért Közalapítvány, majd ezt követően a Dunaújváros Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának módosítására vonatkozó előterjesztést. Eszerint a két közalapítvány kuratóriuma nyolc-nyolc új taggal, a felügyelő-, illetőleg ellenőrző bizottság pedig négy-négy új taggal bővül. A változtatást a közgyűlés 14 igen szavazattal szentesítette, így az ifjúságért közalapítvány kuratóriumának új tagjai (az eddigiek mellett) Balogh Edit, Bérezi Imre Ger gő, Imre József, Izsák Máté János, Kajos Tibor, Kelemenné Horváth Mária, Lovász Margit, Sasvári György Zoltán. A felügyelőbizottság új tagjai dr. Kántor Károly, Perjési Erzsébet, Szántó Balázs és Udvariné Alexi Zsuzsa lettek. A sport-közalapítvány kuratóriumának új tagjai: Csikesz Jenő, Hetényi István, Hüffner Adrián, Kalácska András, Kozma Elek, Lassingleitner Antalné, Simon Gáborné, Szántó Balázs. Az ellenőrző bizottság új tagjai pedig: Csikós Nagy Bálintné, Lázárné Hangya Edit, Nagy Ferenc és Uitzné Nagy Mária. Az első — nem soron kívüli - napirendi pont (polgármesteri beszámoló keretében többek között terítékre került a kórháznak az egészségpénztárral kötendő, diktátum-jellegű szerződése, a sportingatlanok működésének kérdése, az élményfürdő és gyógycentrum építésével kapcsolatos tárgyalások ügye, amelyben nem történt jelentős fordulat. Három rendezési tervi módosítására került volna pont, ha a képviselőknek sikerült volna egyezségre jutniuk az előterjesztés valamelyik változatát illetően. Ám mivel egyik döntési változat sem kapta meg a minősített többséghez szükséges minimális szavazatot, kezdődhet a hosszú időt igénybe vevő procedúra elölről, hacsak a polgármester nem terjeszti közérdekből még egyszer a közgyűlés elé az ügyet. A három tervmódosítás egyike a csillagdombi lakosok kérésének tenne eleget, azaz kimondaná, hogy ott csak a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró építmény helyezhető el. A másik a volt Barátság iskola - most már üresen álló - telkének beépíthetőségét biztosítaná. Folytatás a 3. oldalon. Lapunk legközelebbi száma 2007. április 17-én, kedden jelenik meg. Útépítések a térségben •Érintett Perkáta, Mezőfalva is Idén folytatódik a 6-os út Fejér és Pest megyei szakaszának felújítása és burkolat-megerősítése az uniós szabványban előírt 11,5 tonnás tengelyterhelésre. Amint azt Béni Gyöngyi, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (korábban Nemzeti Autópálya Zrt.) kommunikációs vezetője lapunknak adott tájékoztatójában elmondta: A 6-os út felújítása és a burkolat megerősítése ISPA támogatásból (EU-forrás) valósul meg. Az útügyi szervezet átszervezése révén a volt UKIG, ma Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központtól vettük át a feladatot, jelenleg a kivitelezési szerződés illetve a támogatási szerződés módosítása folyik. A Mezőfalva Paks irányába vezető vasútvonal feletti hidat ugyancsak fel kell újítani, ami együtt fog járni a 6-os út érintett szakaszának lezárásával. A 6-os út felújításával egy időben megtörténik a Hankook beruházással kapcsolatos körforgalmú csomópont megépítése is. Itt a munkaterületet már átadta a beruházó, a csomópont idén, az első félévben elkészül. Kivitelezője a Viadom Zrt. Esedékes a Székesfehérvárra vezető 62-es út korszerűsítése. Erről azt a tájékoztatást kaptuk, hogy megtörténik a 62-es út teljes - 42 kilométeres - szakaszának a felújítása, és ennek kapcsán elkészül a Perkáta és Seregélyes településeket elkerülő két - régóta sürgetett - új útszakasz is. Az útkorszerűsítés részeként három vasútvonalnál (Székesfehérvárnál, Seregélyesnél, Szabadegyházánál) külön szintű lesz a közút-vasút keresztezése. A tervezés elkezdődött, az útfelújítás 2008-2013 között valósul meg. A kommunikációs vezető tájékoztatása szerint terveikben szerepel az ugyancsak régóta esedékes mezőfalvi „halálkereszteződés” megszüntetése, pontosabban a Dunaújváros, Sárbogárd és Dunaföldvár, Seregélyes közötti utak keresztezésének körforgalmú csomóponttá történő átépítése. Az építés hamarosan elkezdődik, a szerződést a kivitelező Vegyépszer Zrt.-vel már aláírta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A csomópont idén a harmadik negyedévre készül el. A forgalom szervezésével kapcsolatban hiteles tájékoztatást nem tudott adni a kommunikációs vezető, az ugyanis a kivitelező feladata. cs Egészségügy - félpénzen Április elsejétől: egészségügyi reform Hetek óta viták kereszttüzében áll a tavaly megkezdett, az egészségügy helyzetét javítani célzó reformtervezet következő lépése, a kórházak területi ellátási rendszerének átdolgozása. A közvéleményt és a szakmát tovább sokkolta a teljesítményvolumen-korlátnak a módosítások szerinti átdolgozása. Közbotrány ide vagy oda, az új rendelkezések április elsejétől életbe léptek. A területi ellátási rend márciusban nyilvánosságra hozott módosítása az ország szinte minden intézményében felháborodást keltett. Sokan - laikusok és szakmabeliek egyaránt - panaszkodtak az új rendszer (többségében) irracionális elemeire, amelyek nemcsak hogy a költséghatékonyság szempontjainak, de sokszor a betegek kényelmének is ellentmondó beutalásokat tettek kötelezővé a háziorvosok számára. Hogy ez hogyan érinti a Szent Pantaleon Kórházat, arról dr. Máté-Kasza László főigazgató főorvos beszélt még az április elsejei bevezetés előtt. Kétségtelen, hogy az eddigi megszokott betegellátási szokásokat írta felül az új rendelkezés. Sokan - egészségügyi dolgozók, szakemberek - állítják, hogy nem kellő szakmai felkészültséggel és körültekintéssel készült az új beutalási rendre vonatkozó intézményi felosztás. Kórházunkat is több szempontból hátrányos helyzetbe hozza az új beutalási rendszabály. Ennek szemléltetésére csak egyetlen példát mondanék. Akkor, amikor Székesfehérváron létezik kézsebészeti ellátás, az itteni betegeknek mégis Győrbe kellene menniük, hogy ezt a szolgáltatást igénybe vegyék. Ami ennél sokkal lényegesebb probléma: eddig a frissen infarktuson átesett betegeket, akik életmentő beavatkozásként szrend-beültetésre szorultak, és akiket az eddigi gyakorlat szerint három fővárosi intézménybe szállíthattunk - és ennek megfelelően ezekkel a kórházakkal az évek során kialakultak eredményes szakmai kapcsolataink, „riadóláncunk”, ami sürgős esetekben is eredményesen működött, ezzel ellentétben mostantól ezeket a betegeket Pécsre kellene vinnünk. Ez - amellett, hogy szétdúlja az eddig megfelelő cselekvési rutint, tehát szakmai előnye nincsen - gyakorlati hátrányt is okoz. Amíg ugyanis Budapestre az újonnan épült autópályán harminc-negyven perc alatt felérhetünk a szakellátást nyújtó intézménybe, addig Pécsre két és fél óra alatt ér le - legszerencsésebb esetben - a mentőautó. Látható hát, hogy sok ilyen gond van, ezeket pedig nekünk kell képviselnünk, hiszen vélhetően tévedés volt, mint ahogy az is, hogy kórházunkhoz csatolták a megye összes, elsősorban diaetológiai ellátással kapcsolatos feladatkörét, illetve a nephrológiai ellátást is. Folytatás a 2. oldalon