Hetilap, 1845. április-december (1. évfolyam, 1-79. szám)

1845-10-14 / 57. szám

mind e’ mellett jól meg kell munkálni. Átalában Bel­giumban a’ lenmivelés inkább kerti miveléshez hasonlít. Ha nem annyira magnak mint lenanyagnak való lent akarunk termeszteni, lenünket sűrűn vessük , igy ke­vesebbé ágasbogas, vékony magas szálak teremnek, melly tulajdonságok a’ finom szösz nyeréséhez mulhat­­lanul megkívántatnak. Mivel pedig a’ sűrűn vetett vé­kony szálakat az erős fergetegek könnyen földre ver­hetik , honnét magok erejétől fel nem egyenesedhetvén elromolhatnak, gyámolításra van szükségök. E’ végre 1V?—2 öl távolságra egymástól karókat vernek le, mely­­lyekre szélűben hosszában az egész lenvetésen keresz­tül elnyúló rudakat erősítenek, melly gyámolításnak hasz­nos voltáról eléggé meggyőződhetünk onnét, hogy pél­dául Tournay-ban a’ gyámolított lenvetés ára, holdan­­kint 366 rajnai forint volt, midőn a’ gyámolítatlan nem kell tölebb 80 forintnál. Éréskor azaz , midőn a’ len a’ maga tövénél sár­gulni kezd kinyövik, a’ mit azonban úgy kell érteni, ha inkább a’ jó szösz nyerését mint a’jó magét tartjuk sze­münk előtt; utóbbi esetben a’ teljes megérést kell be­várni , noha ekkor a’ szösz darabosabbá és durvább ta­pintatévá lesz. Mihelyest a’ len érésre jutott, ajánlható volna, hogy a’ mint Belgiumban történik, az aratással úgy is eléggé elfoglalt földmivelő kezéből a’ len kereskedők ven­nék által. Belgiumban ugyanis augusztus hónapban a’ lenkereskedők az egész országot bejárják, a’ lábasb­a­ öszvevásárolják, ’s a’ további elkészítéshez szükséges munkálatokat, egész addig, midőn a’ gyáros által hasz­nálható állapotba tétetik , magokra vállalják. Ezen mun­kálatok az előadandó folyamatban következnek egymásra: morzsolás, áztatás, szárítás, fehérítés, aszalás, pörkö­lés, törés, puhítás, gerebenylés. Mind ezekről egyen­­kint szólandunk :« Morzsolás. Ezen szóval neveztetik a’ magnak a’ növény egyéb álló részeitől elválasztása. E’ végre szolgál a’ morzsoló pad­ Hasonlít más egyéb ülő padok­­hoz , hossza mintegy 9 láb , két felöl a’ régitől mintegy 2 láb távolságra 8—12 hüvelyknyi hosszúságú, 1 láb­­nyi széles, felfelé irányzott vasfogakból álló fésű alakú készülettel ellátva. A’ fogak annyira állanak el egy­mástól , hogy a’ magot keresztül ne eresszék. Mind a’ két végről két ember egymás ellenében keresztül ve­tett lábakkal a’ padra ül, tehát egyszerre négyen; min­­denik egy egy marok lent vesz kezébe, ’s azt a’ fésűbe csapkodván egyszersmind maga felé rántja, melly műté­tei következtében, a’ mag a’ szálakról leválik, ’s a’ fésű előtt marad. Kíméletesebb bánásmód a’ pátolás, hanem ezt csak a’ jól kiszáradt növényeknél alkalmazhatni, ellenben a’ morzsolás a’ nem rég nyűtt len körül használtatik. Pá­r­ ábrá­ tolásnál a’ len valami szérűn kiteregettetik, a’ pátoló la­páttal a’ lenmagbogyókra vernek, ha az egyik oldal eléggé ki van verve, a’ másikra fordítják, mígnem min­den bogyók lehullottak. A’ pátoló tuskót mutatja az I. ábra. Ezen műtételekkel együtt szo­kott járni az elválogatás, melly noha csekélységnek látszik ’s annálfogva gyakran el szokott hanyagoltatni, mindazonáltal a’ szösz jósága, mi­nőségére nagy hatással bir. Ugyanis az áztatás és szárítás kellő végbeme­netelére a’ lenszálak érettsége és egyenlősége, következőleg a’ len­nek­é’ szerinti osztályozása főtek­in­tetet érdemel, mellyre még alább visszatérendünk. Az elválogatás igy megy véghez. Egy marék len a’ magtermö végnél kézbe fogattatván gyenge marok­­baszorítás közben halkan a’ földhöz juttatik , vagy ha a’ gyökerekre tapadó földtől kell megtisztítani, valami da­rab tökéhez. Azután a’ magtermö felső végét magunk felé hajtva szétteregetjük, a’ barnás vagy piszkos szá­lakat kihányjuk. Miután a’ kézbevett maroklent, a’ töves végénél ismét kiegyenlítettük , térdünk közé fogjuk, úgy hogy a’ magvas részek felfelé álljanak; az egyenlő ma­gasságú szálakat kiválogatjuk, a’ legmagasabbakon kezdvén mindaddig, mig nem utoljára a’ legrövidebbek maradnak. Egyszersmind a’ különféle hosszúságú szálak hosszaságuk szerint különféle osztályokba szétrakatnak, ’s kévékbe köttetvén a’ szárításig félre tétetnek. A’ belgiumi len különös jósága , kiváltképen ezen kezelésnek tulajdonítható, melly a’ ien áztatás vagy szá­rítás kedvező végbemenetelét igen nagy mértékben elő­segíti. Általmegyünk a’ legfőbb tekintetet érdemlő műté­teire a* lenáztatásra vaagy szárításra. Mint föntebb említettük, a’ szálakat növényi enyv tartja körül, csőalakban a’ növény derekán. Az áztatás vagy szárítás által azt akarjuk elérni, hogy ezen növé­nyi enyvet a’ szöszanyagról ártalom nélkül kiválasztat­ván , a’ szöszanyagot a’ növény derekáról könnyebben lefejthessük. Tehát az áztatás legfőbb kelléke lévén, hogy a’ növényi enyv ártalom nélkül minél tökéletesebben ki­választassák , minélfogva a’ szöszszálak legkevesebb megrongáltatást szenvedjenek , mindezt kétféleképen érhetjük el, vagy úgy, hogy széllelteregetve a’ levegő változásainak kitesszük , vagy úgy, hogy beáztatás által forrást idézünk elő. Az elsőt levegő vagy harmatázta­­tásnak, az utóbbit vizbeáztatásnak nevezzük , ’s mind­kettőt lehet egymással vegyesen is használni. Beáztatás. A’fentebb leírt módon kezelt len­szálak , áztatás előtt vékony, ’s kevéssé öszveszorított kévékbe köttetvén, rétegesen egymásra fektetve vizbe

Next