Hetilap, 1847. január-december (3. évfolyam, 105-209. szám)
1847-01-01 / 105. szám
3 sima és göröngytelen; az erényé tüskés, bokros, göröngyös, úgy egyesekre mint egész nemzetre nézve. És ne felejtsük, hogy nemzet erényei között a kitartás főfokon áll. A minden akadályoktól visszarettenés erőtlen gyávaság, ez pedig agg kornak tulajdona, mellynek jövendője nincsen. Nemzetek pedig szintúgy elöregszenek mint egyesek. Óvjon isten bennünket a hittől, hogy nemzetünk elöregedett, még mielőtt ifjú lett volna; óvjon isten, hogy elveszítsük a bizodalmát minmagiunk iránt. Mert a melly nemzet önmaga iránt bizodalmát veszített, erőtlenségét gyónta meg, s ha tengve, tespedve vész, sorsát megérdemlette. Igenis, a vasút, vállalkozások minden áldást ígérő igényei mellett is topographiai helyzetünknek, csak mint mezőgazdasági és kereskedelmi éltünknek reform-eszközei is, sok akadályra fognak bukkanni, de mellyeknek ellenében már maga az e módon alkotandó közlekedési eszközök előnyeinek elismerése és bevallása is nagy kezességet nyújt, mert a belátás az akaratnak erejét kettőzteti. — Mi a csatornázás hasznait, főkép ha a rétöntözési rendszert is vele elvárhatatlanul egy fogalomba foglaljuk össze, inthest soha sem tagadtuk, de viszonyaink és topographiai helyzetünk érdekeinél és kínálkozó segítségénél fogva álltunk mindig a vasút-eszme mellett, és nem csupán azon átalános elismerésnél fogva, mikint a vasutak a közlekedésnek minden eddig ismert módjai között leggyorsabbak, legállandóbbak, s legalább személyszállítás és súlyaránylag nem nagy tért foglaló áruszállítás tekintetében is legolcsóbbak lévén, a nemzetboldogító kereskedést bilincseiből legbiztosabban szabadítják föl, a tőkepénzek csereforgását szükségképen megszaporitják, s ez által magát a pénzt is mintegy sokszorozzák, és egyesek nyomasztó egyedárusságának legerősebben vetnek gátot. Ezért mint istennek ujját tekintettük mindig az 1836. XXV. és 1840 -ben is megerősített t. czikket, és vártuk áldásit epedve mindekkorig. Az eszme javában érésének ideje azonban csak most jött meg, mert a megélést anyagi és szellemi világban a természet látatlan ereje mérsékli, és nem egyedül kidről kényszerítő körülmények De most egész díszletben és diadalban láthatni azt és üdvözölhetni, főkép az imént is említett és alább közlendő Duna-tisza-csatornai társulat munkálati között mutatkozó hajlamban valódi hazafius örömmel. És üdvözöljük ezt a vukovár-fiumei vasút iránt feltűnt, s nőttön növekedő rokonszenvben is, mellyről eleven tanúságot ad az ez ügyben (Hetilap 104. sz.) megjelent II—dik felszólítás, mellyben az előmunkálatokra tett aláírások közöltétnek. Midőn ez aláírásokban a tisztelt névsort átfutjuk, a vasúti eszme diadalának egy igenis nyíltan és az egykorinál erősebb és biztatóbb hangon szóló bizonyítványára találunk. Látunk ott ugyanis neveket a magyar kereskedés és iparűzés tisztes mezejéről tetemes összegek aláírásával. És ebben nagy fontosságot látunk, mert világosan jelenti ez, hogy e mezőn is gyökeret ver ama meggyőződés, minek felkeltésére a felszólítás hatni kívánt, midőn benne elmondatott: „A fiumei vasút nélkül a világkereskedés jótékonyságaira számot nem tarthatunk; nélküle hazánk anyagi függetlensége, földmivelésünk kifejlődése, de még csak a naponként terjedő országos szegénységnek elhárítása is lehetetlen. Nélküle azon szomorú kilátás áll előttünk, hogy még ama lépések is, mellyeket a hazai productionak — a közjólét eme nélkülözhetlen alapjának — gyarapítására teszünk, csak bonyodalmainkat szaporítandják. Nem lévén tengerpartunkhoz biztos, olcsó, és állandó közlekedésünk, Odessa a magyar termékeket nem csak a világ piaczárói szorította ki, de sőt oda jutunk, hogy a termékeny Magyarország tengermelléke is odessai búzát fogyaszt. Az aldunai tartományok, amaz őstermékenységü országok, mellyek a Feketengerhez nálunknál közelebb feküsznek, óriási mértékben szaporítják világkereskedési termékeiket. — — Egyedüli piaczunk Austria volt, vagyis inkább Austriának 370,000 népességű fővárosa. Minő piacz ez Magyarországnak ? De legyen bármi csekély, a körülmények akkint állanak, hogy még ezen csekély piacznak elvesztése is fenyeget. Bécs ugyanis nem azért szolgált nekünk piaczul, mintha az austriai birodalom rendesen nem termesztene annyi élelemszereket, amennyire szüksége van, mert hiszen Austria népességéhez képest már is több gabnát termeszt, kiterjedéséhez képest több barmot tenyészt, mint aránylag Magyarország. Austriának virágzóbb földművelése van mint mi nekünk. Csehország s Galliczia már is arról panaszkodik, hogy nyers terményeit eladni nem tudja, hanem azért szolgált Bécs némi csekély piaczul a magyar termékeknek, mivel mi a Dunán könnyebben szállíthatánk oda, mint a nehezebb közlekedésű távol Galliczia avvagy Csehország. Ámde az ausztriai kormány dicséretes gonddal van a közlekedési eszközöket birodalmában javítani, minden kitelhető eréllyel építi a vasutakat Bécstől fel és lefelé a monarchia örökös tartományaiban, s ezeknek segítségével kis idő alatt már versenyezni fog velünk Bécsben a legtávolabb gallicziai termesztő is, s mi ezen egyetlen kis piaczunkat is elveszitendjük. És e mellett mi történik saját hazánkban? A Tiszaszabályozás — istennek hála — elvégre munkába vétetett, s általa — mondhatni — egy új termékeny országot hódítunk meg nemzetünknek. A vasút Pesttől épülőben van a Tiszához, jövő évben már Szolnokig megnyitva leszen, s oldalágai jobbról Kecskemétnek, Szegednek, Aradnak, balról Miskolcznak, részint már elhatározva, részint a fejlődési logika kényszerűségében feküsznek. Ámde ha mind az, mit a gazdag Bánság, és mind az, mit a Tiszának, Marosnak százerejű földje termeszt, és mind az, mit a tiszaszabályozás többet teremtend, az épülő központi vasút fős mellékvonalait használva, csak és csak egyedül Bécsnek toluland; ha csak a termesztést szaporítandjuk, csak a versenyzést végetlenítendjük, a nélkül hogy kiviteli csatornáról, új nagy világpiaczról gondoskodnánk, mi lesz belőlünk? mivé lesznek a Pest és Bécs közt fekvő megyék ? ha velük a bécsi piaczon a Bánság, a Maros, az egész Tiszavölgy versenyezend, mivé lesz a Bánság, mellyet a Tiszavölgy termékeny gazdagsága, mivé a Tiszamellék, mellyet a Bánság hires terménye nyomand? Termékenyebb éveinkben most is alig vesztegethetjük el nevetségig olcsó áron terményeinket, mert egyetlen csekély piaczunk az aránylag parányi Bécs, ezentúl pedig ha országunk legtávolabbi vidékeiről még azon tömérdek föld termésével is, mellyet jelenleg még a tiszai mocsárok fednek, mind csak a parányi bécsi piaczra tódulunk, olly állatfajt képeznénk, melly egymás rovására tengve, irigy falánksággal egymást emészti fel kölcsönösen. Ellenben mi egészen más jövendő nyílik előttünk, ha-