A Nap, 1994. május (1. évfolyam, 40-64. szám)

1994-05-03 / 40. szám

1994. Május 2., Hétfő HEVES MEGYEI FIAPIERIP I. ÉVFOLYAM 40. SZÁM Ekrem Kemál György: „A másságot mindenkinek el kell viselnie...” Reggel, amikor kiléptem a ka­pun, először azt láttam, hogy a víz­ágyú kigördül a Szépasszonyvölgy felé vezető útra. A rendőrségről bu­szok, megannyi járőrkocsi, kutyát vezető rendőrök indultak a május elsejei ünnepségre. Kezdetét vette az immár negyedik alkalommal megrendezett skinhead-majális Egerben. Délelőtt 11 óra körül közel 200 kopasz fiatal verődött össze, a már szokott helyen, a Szé­passzonyvölgy tisztásán. Ők vol­tak azok, akiket minden ellenőr­zésen átengedtek a rendőrök. A reggeli vonatok érkezésekor ugyanis már az állomásról nyolc fiatalt kísértek be a rendőrségre, mert késeket, tőröket valamint éleslőszert is találtak náluk a cso­magok átvizsgálásakor. Dél körül csak skinheadek és rendőrök tartózkodtak az egriek hagyományos majálisának a szín­terén. A pincék többsége is zárva tartott ezen a napon. Ekkor érke­zett a majálisra Ekrem Kemál György, a Világnemzeti Népural­­mista Párt társelnöke. Hangosító berendezéssel ellátott kocsiját a völgyön kívül kellett hagynia, így terepszínű gyakorlóruhában - amelyről a rendőrség leszedette vele a sast ábrázoló jelvényt (pedig a másságot mindenkinek el kell viselnie, kommentálta a történte­ket) bakancsban, napszemüveg­ben és jegyzettömbbel sétált. Arra a kérdésre, hogy miért jött Egerbe, A Napnak elmondta:­­ Ki kell mosni a fiatalok agyá­ból a negyvenéves hazugságokat. De terrorcselekményeket nem akarok - nyugtatott meg a társel­nök. - Azért jöttem le a skinheadek­­hez, hogy elmondjam nekik: a fa­­sisztoid jelképek népünktől idege­nek, és tartózkodjanak a zsidó sírok lefestésétől. Azért vagyok itt, hogy ez az ideológia ne korcsosul­­jon el. Szerintem a nemzetbizton­sági szervek túlkapása az, hogy utasították a rendőri szerveket - mondta Ekrem úr -, akadályozza­nak meg abban, hogy szélsőséges megmozdulást tartsak itt. Pedig én éppen azért jöttem, hogy elmond­jam, nem ez a járható út, ezt el kell felejteni. - A skinheadek, a nemzeti ifjak, a MIÉP és a kisgazdák is elhatá­rolták magukat a hungarista moz­galomtól. Miért? - Nem a mozgalomtól határol­ták el magukat, hanem bizonyos személyektől, és ezt megértem. De megnevezni most nem akarom őket. Az biztos, hogy többségében tisztességes magyar ifjakból álló szervezet a hungarista mozgalom. Engem sem tartóztattak le, mert nincs arra bizonyítékuk, hogy a közösség elleni izgatást elkövet­tem volna. - Úgy tudom, ma nem egyedül akart ide eljönni, 800-1000 ember gyülekezésére kért engedélyt, amit nem kapott meg... -Nem egyedül jöttem, igaz en­­­nyien nem jöttek el velem, de bi­zonyára mindenki figyelemmel fogja kísérni az elkövetkezendő napokban a hungarista mozgalom létének alakulását. Elképzelhető, hogy Szabó és Györkös részéről voltak a fajelméletre utaló kijelen­tések, de nem biztos, hogy a bíró­ság el fogja fogadni, mint a közös­ség elleni izgatás tényét. A magyar hungarista mozgalom ötszáz fejű sárkány, amelyből ha egyet levág­nak, még nem tudják elpusztítani. Ekrem úr tovább már nem tud­ta folytatni az interjút, mert ek­kor hozzálépett egy rendőr, és ar­ra kérte, kissé távolabb igazolja magát. — Majd később folytat­juk... intett még felém a riport­alany, és elment, hogy megmu­tassa, ki is ő. Délután egy órára tervezte, hogy beszédet intéz a tisztáson he­­verésző skinheadek csoportjához, de erről a biztonságért felelős szer­vek lebeszélték őt. Ezért csak annyit mondott a fiataloknak: „saj­nos nem beszélhetek, mert ezt ne­kem megtiltották. (Folytatás a 3. oldalon) Skinhead fiatal a völgyben - a jobboldali ideológiát kevesebben, a rendet többen képviselték FOTÓ: GÁL GÁBOR Népes mezőny a minimaratoni futáson Vasárnap déle­lőtt, verőfényes nap­sütésben, mintegy 300 induló részvéte­lével rajtolt a negye­dik minimaratoni futóverseny az egri városi stadionból. Eredmények: fér­fiak: 13-15 évesek 1. Csirmaz Attila, 20-50 évesek Tóth Tibor, szenio­­­­rok 1. Gál Lajos (ab­szolútban 6.) Nők: 13-15 éve­sek 1. Lányi Réka, 15-20 évesek 1. Stregova Éva, 20- 50 évesek Wolszky Éva, szeni­t­­orok 1. Zbiskó Já­­nosné (Sári néni), B. L. A rajt pillanatai FOTÓ: GÁL GÁBOR Nem tudott zászlót bontani az Egyesült Kisgazdapárt A hívek a kertekben dolgoztak - Kiss Jóska is hiányzott Mindössze öten jelentek meg az Egyesült Kisgazdapárt egri zász­lóbontó gyűlésén szombaton este Egerben, a Magyar Demokrata Fó­rum helyi székházában. Éppen ezért nem tudott megalakulni a párt, amelynek a vezéralakja Boly­ki András, akit nemrégiben távolí­tottak el a független kisgazdapárt­ból arra hivatkozva, hogy nem kezelte hűségesen a pénzt. Bolyki A NAP-nak elmondta: Szarvas Bé­la MDF-es jelöltet támogatják a választásokon. Boly­ki lapunknak elismerte: ké­sőn bontanak zászlót, viszont nem is lehetett volna sokkal hamarabb, mert tavaly novemberben jegyez­ték be az Egyesült Kisgazdapártot. Nézete szerint annak ellenére, hogy jelenleg a kormánykoalíció tagjai - erre tudósítónk hívta fel a figyelmét -, az a célkitűzésük, hogy elérjék az öt százalékot a lis­tán, s bejussanak a parlamentbe. Bolyki András az eseményen kije­lentette: rosszul tették, hogy szom­batra hívták össze a híveket, mert azok a hét végén a kiskertekben dolgoznak, s legközelebb inkább hét közben találkoznak, mert ak­kor minden bizonnyal Kiss Jóska is eljön. KA. Napfényes, borús ünnepélyek Több ezer ember kereste fel a programokat Jó hangulatban telt az idei ma­jális megyénkben. Az emberek ez­rével keresték fel a különböző helyszíneket. Az égiek pedig hol borús felhőkkel, hol pedig szikrá­zó napfénnyel fogadták az ünnep­lőket. Egerben számos rendezvény közül választhattak az érdeklődők: délelőtt a sporté volt a főszerep, míg a Szépasszony-völgyi szabad­téri színpadon a könnyebb műfaj kedvelői szórakozhattak, igaz, a kora délutáni zivatar egy kicsit megzavarta a műsort, amelyet az MSZOSZ szervezett. Hatvanban két helyszínen zaj­lottak az események: a Népkertben inkább a gyerekek játszhattak, míg Hatvan-Nagytelken labdarúgótor­nán vehettek részt a nagyobbak. A hatvaniak nagy örömére bemutat­kozott a világ egyik legerősebb embere, Fekete László is. (Folytatás a 3. oldalon) A félbeszakított fórum Szabad György Lőrinciben kampányolt Szombaton délután 5 órától a lőrinci közösségi házban a körzet 10 képviselőjelöltje tartott lakos­sági fórumot. A további program szerint este 7 órától pedig Sepsey Tamás MDF-es képviselőjelölt és vendége, Szabad György, az or­szággyűlés elnöke várta a válasz­tókat. A képviselőjelöltek bemutat­kozását élénk érdeklődés kísérte, ám fél 7-kor testőrök érkeztek, akik mindenkit felszólítottak, hagyják el a termet. Meg kell vizsgálniuk, biztonságos-e a he­lyiség, nincs-e valahol bomba el­rejtve. A több mint 100 egybe­gyűlt felháborodott, mert még szerette volna hallgatni, mit mondanak a jelöltek, akiknek a programjára érkeztek. Ezért a lakossági fórum „áttelepült” az Anna Bisztróba, ahol még másfél órán át tartott a beszélgetés. A testőrök ezután munkához lát­tak, és pontban 7-kor Sepsey és Szabad elkezdhetett kampányolni Lőrinciben. Bárdos György új­ fogattal indult Nagyrédén kellemes, napsüté­ses időben másodszor kerül meg­rendezésre a fogathajtók és díjug­ratók versenye. Sokan választották kikapcsolódásul a kétnapos ese­ményt, akik az egyes, kettes és né­gyes fogatok küzdelmét láthatták. Egyesben a rédei dr. Fehér András vitte a prímet. Az előző évben az Egyesült Ál­lamokban rendezett világbajnok­ságon kettesfogathajtásban máso­dik helyen végzett Lázár Vilmos itt is megmutatta, nem véletlenül képviselhette­­ weti színeket az óceánon ! Megérkezt nyers fogatot­­. György világbajnok, aki ha­l akadozva is, de sikerrel vezette a lovait. (Folytatás a 2. oldalon) Nagyrédei sikert hozott az egyesfogat-hajtás FOTÓ: GÁL GÁBOR

Next