Népújság, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-30 / 230. szám

16 éves a Kínai Népköztársaság Amikor tizenhat esztendővel ezelőtt, 1949. október elsején a pekingi Tien An Men téren a tömeg ujjongása közepette kikiáltották a Kínai Népköztársaságot, s ezzel a világ leg­nagyobb népességű országa megkezdte a szo­cializmus építését. — Ázsia sok más, még gyarmati uralom alatt lévő népe merített eb­ből újabb erőt, mint ahogyan a kínai forra­dalmárok, a világ minden forradalmi harco­sával együtt a Nagy Októberi Szocialista For­radalom eszméinek lelkesedtek. A Kínai Nép­­köztársaság létrejöttével jelentősen megváltoz­tak a nemzetközi erőviszonyok — a szocializ­mus javára. S a kínai nép minden sikere — az acéltermelés növelése éppen úgy, mint a kü­lönböző nemzetiségeknek alkotott első ábécék, a sanghaji munkásoknak épült lakások, a ta­valy a kínai mezőgazdaságban elért nagyszerű eredmények — hatással van ezeknek az erő­viszonyoknak további eltolódására. Kína, amely néhány évtizeddel ezelőtt még egyes imperialista hatalmak szabad vadászte­rülete, csaknem játékszere volt, gyors ütem­ben változott olyan szocialista nagyhatalom­má, amely nélkül ma már nemcsak az ázsiai, hanem a világbékével kapcsolatos kérdéseket sem lehet megoldani. Bár az ENSZ-ben a Kí­nai Népköztársaság helyét még mindig a Csang Kaj-sek-klikk bitorolja, világszerte egy­re inkább tért hódít az a felismerés, hogy a népi Kínának az ENSZ-ben is el kell foglalnia az őt megillető heget Népköztársaságunk népe ezen az évfordu­lón is szívből köszönti a nagy kínai népet, to­vábbi sikereket kívánva a szocialista építő­munkához és ahhoz a közös harchoz, amelyet népeink a kolonializmus és az imperializmus ellen vívnak. (S. T.) A Sanghaj északi külvárosában, épült modern lakótelep csaknem kétezer sang­haji dol­gozónak biztosít korszerű lakást. (MTI Külföldi Képszolgálat) Kétezer ember halálos katasztrófája • A Taal-vulkán kitörése elsüllyedéssel fenyegeti a szigetet A menekülteket a háziállatok nyugtalansága figyelmeztette a közelgő szerencsétlenségre MANILA (MTI): Szerdán reggel érték el az első mentőosztagok a fülöp­­szigeti Taal-vulkán környé­két. Az első helyszíni beszá­molók eloszlatták a reményt, hogy a 12 négyzetmérföldes apró vulkanikus szigeten ma­radt kétezer ember túlélhette a természeti katasztrófát. A Taal, amely Manilától nyolcvan kilométernyire dél­re, egy-egy sziget tavából emelkedik néhány méternyire a vízszint fölé, kedden hajnal­ban tört ki 54 évi szendergés után. A Manilából érkezett hírügy­nökségi beszámolók a kataszt­rófáról ellentétes adatokat kö­zölnek. Ez annak tulajdonítha­tó, hogy a távközlési össze­köttetés a katasztrófa sújtotta Luzon és Batangas tartomá­nyokkal igen szervezetlen. A keddi kitörés halálos áldo­zatainak számát nem lehet megállapítani. Egy Reuter-tu­­dósító sportrepülőgépen félórát töltött a kráter fölött. Rádión jelentette, hogy a kis sziget csaknem háromnegyed részét hamu borítja, a terület mara­dék egynegyedén azonban fel­fedezte az élet jelét A vulkán főkráteréből még mindig go­molyog a gőz, behatolt a gép pilótafülkéjébe is. A katasztrófa-sújtotta öve­zeten kívül létesített menekült­­táborok megteltek. Kedden öt­ezren érkeztek ide a szigetről, hátra­hagyva minden vagyon­tárgyukat. A menekültek el­mondták, hogy a közelgő sze­rencsétlenségre a háziállatok­­ nyugtalansága figyelmeztette­­ őket, legtöbben számítottak rá, hogy a Taal kitör, de igen so­­­kan ott maradtak szülőföldjü­kön. A fülöp-szigeti lapok, a rá­­­dió és televíziós állomások trendszeres időközökben felhí­vásokat intéztek a lakosság­hoz, ruhát, élelmiszert kérnek a menekülteknek. A vulkanikus kitörés áldoza­taival — mint egy AP-jelentés­­ből kitűnik — nem a kiömlő láva, hanem a forró gőz, a le­zúduló szikla, a tüzes hamu­eső végzett. Egy szakértői véle­mény szerint a Taal tevékeny­sége eddig csak gőzkitörésnek minősíthető. Ha a tevékeny­ség fokozódik, s a tengervíz érintkezik a hegy gyomrában izzó­­ lávatömeggel, akkor szá­mítani lehet lávakitörésre is, ami esetleg a sziget elsüllye­dését is előidézheti. l Képünkön: a helybeliek kevés holmijukkal menekülnek a földrengés rombolta úton; háttérben a vulkánkitörés gom­ba­ alakú füstoszlopa sötétíti el az eget.­­Rádiótelefoto — MTI Külföldi Képszolgálat 2 MPÖJi&G7 1965. szeptember 30., csütörtök Mussolini kincsei LONDON (Reuter): A Scotland Yard értesüléste­­ket szerzett arról, hogy hol ta­lálhatók Mussolini többmillió font sterling értékű ékszerei és festményei. Az értesülés szerint a kincs a volt olasz diktátor szülőhelyétől, Varano D,Costá­­tól néhány kilométerre levő farmon egy régi istálló padló­ja alatt lőszerládákban van el­rejtve. Hová, hová, gólyamadár? Érdekes megfigyelések a vándormadarak költözéséről ! Tudjátok, hogy a tudomány­­milyen sok érdekes dolgot­­ jegyzett már fel a vándorma­daraink költözéséről? A legér­­­­dekesebb megfigyelésekből most elmondunk néhányat. A talán legnépszerűbb köl­tözőmadarunk, a gólya, augusz­tus végén, szeptember elején indul el hosszú útjára, V-alak­­zatba fejlődve, a Dardanellá­kon átkelve Kis-Ázsián, majd­­ a Nílus völgyén át vonul Dél- Afrikába, ahová november tá­jékán érkezik meg. A gólyát egyedül a füsti fecske követi Dél-Afrikába, a sárgarigó pedig Olaszország fe­lett áthaladva, Tuniszba igyek­szik. A bíbicek a Pó-síkság fe­lett szelik át a levegőóceánt, a Korzikán, valamint Szardínián túljutva a napsütötte Baleári­­szigetek tájait lepik meg. A dankasirály Algírban, a külön­böző gémek Szicíliában keresik meg átmeneti otthonaikat. Az is nagyon érdekes, hogy költöző madaraink különböző napszakokban és magasságok­ban repülnek. Csak éjjel vonul például a kakukk, a szalonka, a kecskefejő és a ragadozó ma­darak különböző fajtája. A gó­lya és a vetési varjú ellenben csak nappal repül. A fecskék, a rigók, a sirályok, a pacsirták, a gémek, a vadludak és a bíbi­cek viszont, mintha nekik len­ne a legsietősebb az útjuk, éj­jel-nappal vonulnak. Hogy milyen magasan? Álta­lában 400 méterre emelkednek fel, de a gólyák elérik a 600— 800 métert, a gerlék, és a veté­si varjak pedig olykor 2500 méterre is eltávolodnak a föld­től. Az énekes madarak általá­ban napi 40—70 kilométert tesznek meg, a gólya napi 120— 200 kilométerrel vitorlázik a jégben. Rekordsebességet azon­ban csak a szalonkák érnek el. E tollas, kis „lökhajtásos” ma­darak naponta 400—500 kilo­métert is száguldanak. Persze, egyik madár se repül egyhuzamban. A költözködés mentén megfigyeltek néhány nagyobb madárszállót, ahol vándorlóink megpihennek. Kezdjük talán a hazaival. Ná­lunk a legnagyobb madárszál­loda a Hortobágy, valamint Úttörősegítség Sokáig nem volt „gazdája” a zaránki autóbuszmegállónak. Gazdára várt a seprű, s egyet­len kézre a váróterem neon­lámpájának kapcsolója, hogy éjszakánként ne égjen haszon­talanul a villany. A napokban­­ végre mind­két feladatra akadt jelentkező. A helyi általános iskola úttö­rői elvállalták, hogy ezentúl mindennap kitakarítják a vá­rótermet, s miután az utolsó autóbusz is elmegy , eloltják a villanyt. Nem nagy dolog.De di­cséretes! J. D. Szeged vidéke. Költöző mada­raink kicserélhetik még útiél­ményeiket a Duna-deltában, Albániában, a Skodrai-tó kör­nyékén, valamint a legóriásibb nemzetközi madárszállodában, a Nílus-deltában. Az már aztán egészen más téma, hogy a mi vándoraink, a „második hazájukban” mi­ként élnek. Most —, mivel költözésükről van szó , in­kább arról érdemes beszélni, hogy mikor jönnek vissza. Azt már rögtön meg kell jegyezni, hogy hazafelé, országhatárok­nak és vámoknak fittyet hány­va, az útjuk sokkal rövidebb ideig tart. Tempójukat erősen fokozza a fészekrakási és költözési ösztön, s amíg költö­zéskor az útjuk 2—2 és fél hó­napot is igénybe vesz, hazafelé tartva ez az idő egy, másfél hónapra csökken. Így aztán, mire nálunk ta­­vasziasra fordul az idő, amikor megjelennek a citromlepkék, messzire virít a mogyoró bar­kája, az ébredező mezőn fel­csendül a szívet—lelket gyö­nyörködtető pacsirtaszó. Mert kikeletkor a legismertebb köl­töző madaraink közül a pacsir­ta, az ölyv és a tőkésréce érke­zik meg legelőször. Közvetlenül követi őket a se­regély, a bíbic, az erdei pacsir­ta, majd a hónap közepén megjelenik a kedves kis baráz­dabillegető, az énekes rigó, a vöröskánya, a vörösvércse és a szalonka. Március végén pedig, amikor már bárányfelhőzik az ég, megérkezik a vörösbegy, a bú­bos vöcsök, a héja, a kanalas réce, a nemes kócsag. Aztán a bolondos április hónap elején egyszer csak azt vesszük észre, hogy a magasból lassú köröket írva, méltóságteljes repüléssel megérkezik a gólya, s rögtön szemügyre veszi ősszel elha­gyott fészkét. Csak a gólya után érkeznek a legóvatosabb költöző mada­raink: a füsti fecskék, a búbos bankák, a fülemülék és a für­­jek, ( Llls Mit tudsz megjegyezni? Nézd meg jól a képet, azután takard le a kezeddel. So­ i rold el, mi van rajta, de közben ne kukucskálj oda az uj­jad között! Ha mind, sorban elmondtad, ügyes vagy és jó az emlékezeted. Még érdekesebb, ha azt is elmondod, ezeket a tárgyakat mire használjátok otthon. Hárman — négyen, pon­tossági versenyt is rendezhettek egymás között ebből a kis képes játékból. kik.. . Vadász György rajza K. PAUSZTOVSZKY: A HŰSÉG P­ár évvel ezelőtt ősszel történt, hogy a mi vidékünkön repült keresztül egy hattyúraj, s a falunk melletti tóra repült le pihenni. Messziről úgy látszott, mintha hósapka borítaná a tó fel­színét. A hattyúk lubickoltak,tollaikat mosogatták, s olyan csendesen beszélgettek, mintha attól féltek volna, hogy fel­ébresztik az embereket a faluban. Amikor az emberek felébredtek, nem engedték meg gyermekeiknek, hogy közel menjenek a tóhoz, nehogy meg­riasszák a „vendégeket”. A gyerekek pedig messziről, nagy óvatosan dobáltak eledelt a madaraknak. A hattyúk az éjszakát a tón töltötték, s másnap korán reggel, amikor még mindenki aludt, csendben összesereglet­­tek, hogy folytassák útjukat. Elmentek volna ugyanolyan csendben, mit ahogy meg­érkeztek, ha egy váratlan lövés nem töri el a csendet. A megriadt csapat a levegőbe rebbent, de a tó partja . egy haldokló, vergődő hattyú maradt. A megí­rt r­­ból azon­ban pár perc múlva kivált egy madár, s­­ ut haldokló társához. Sokáig körözött felette, s a falu­akói először hal­lottak életükben olyan kiáltást, amit semm­em lehet ha­sonlítani, amelyet nem lehet könnyek­nél hl h­allgatni. Ez­után a hattyú elrepült, hogy utolérje tár­ait. A falu tanítónője is értesült az esetről­­. elhatározta­­hogy kitömi a hattyút az iskola számára. Ak­i előtte* súlyos pénzbírságra ítélték a falu bírói. A tört­­két is le­hetett volna felejteni, ha az évszakok közti vényzik az ősz, vagy a madaraknak nem lenne az a szók, y ván­dorolnak. De a természet rendje így követeli. ..­­ U ponto­san egy év múlva, ugyanazon a napon, ugyanabban a órá­ban a tó felszínén megjelent egy magányos hattyú." Olyan bánatos dalt énekelt, hogy zokogást véltünk benne, ,; senki sem kételkedett abban, hogy ez az elpusztult haler'' párja, amely a múlt ősszel is megsiratta. ][­Már a negyedik ősz múlik így el. Az emberek meg­­szokták és várják is. Ilyenkor tináig dobiénak ne­ki ennivalót. Nem felejt. Emlékszik a le­sre... méji, visszaj­­ár. (Fordítói Hornok

Next